Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-27 / 98. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. április 27., hétfő MARCALI TÜKÖR Hétszáz kiskorút támogat a város Forráshiányos a gyermekvédelem Szeptemberre elkészülhet a belvárosi üzletház 1500 négyzetméter választék Az elmúlt év végére ter­vezték az egykori mar­cali mozi helyén kialakí­tandó üzletház építési munkáinak megkezdé­sét és az azóta elhang­zott ígéretek is március végéről szóltak. Az épí­tési területen, a város- központban, azonban továbbra is csak az üres telek éktelenkedik. Most úgy tűnik nem so­káig, hiszen mint Krup- pai Győzőtől, a Marcali Ipari Zóna Kft ügyveze­tőjétől megtudtuk az elmúlt hét végén aláírás került az eddig hiányzó és a beruházás megkez­dését hátráltató doku­mentumra. — A legnagyobb vevővel az Országos Kereskedelmi és Hitel Bankkal idáig húzódott az egyeztetés — mondta Kruppai Győző. — A többi befektetővel, pedig mindad­dig nem lehetett felelőséggel megegyezni, amíg ennek a szerződésnek nem voltak tisztázottak a feltételei. Az adás-vételről szóló szerző­dés azonban végre elkészült és az érintettek is aláírták, tehát minden akadály elhá­rult a folytatás elől. A tervek tanúsága szerint a megépülő impozáns épület Az akadályok elhárultak, indulhat az építkezés a mai modern bevásárló- központok hagyományait és mintáját követi. Az üzletház két legjelentősebb befekte­tője, már a konkrét szerző­dések birtokában, a Keres­kedelmi és Hitelbank, vala­mint a Hungária Biztosító lesznek. Ezek a társaságok birtokolják majd, az 1500 négyzetméter hasznos alap- területű, kétszintes üzlet- központ földszintjének leg­nagyobb részét. A bank és a biztosító fiókjai mellett üzle­tek és szolgáltatók várnak majd a vásárlókra. Az épület emeletén exkluzív irodákat alakítanak ki. Az üzletházat egy 2500 négyzetméteres elegáns, szökőkutas dísztér fogja majd körbe, hogy vá­sárlásra és pihenésre csá­bítsa a marcaliakat és a vá­roson átutazókat egyaránt. — Elképzeléseink szerint, a csúszás ellenére — mondta Kruppai Győző, — az épüle­tet a vállalt készültségi szin­ten vehetik birtokba a tulaj­donosok, a korábban ígért szeptember végi határidő­vel. Az üzletház igazi belvá­rosba illő épület lesz, a város egyik legforgalmasabb pont­ján, úgy érzem tehát jó be­fektetés egy ilyen tulajdon és azt remélem egy év múlva már a tulajdonosok is egyet­értenek velem. (Fábos) Öt terv, öt pályázat Öt pályázatot nyújt be a marcali önkormányzat a me­gyei területfejlesztési tanácshoz, tudtuk meg Tanasits Elemér főtanácsostól. A területi kiegyenlítést szolgáló keretből orvosi gépműszer vásárlása, csapadékvíz el­vezetésre, temető felújításra szeretne pénzt szerezni a város, a cél jellegű decentralizált alapból pedig a Noszlopy Iskola és a Városi Zeneiskola épületét sze­retnék korszerűsíteni. A marcali képviselőtestü­let legutóbbi ülésén al­kotta meg helyi rendele­tét a gyermekvédelem rendszeréről. A testület vita nélkül fogadta el a passzust, amelynek célja, hogy a városban élő gyerekek veszélyez­tetettségét megelőzze vagy megszüntesse és szabályozza a gyermekjó­léti ellátásokat. A múlt novemberben életbe lépett törvény helyi végrehaj­tása egyébként a marcali ön- kormányzat számára is ko­moly terheket jelent. A tör­vény liberalizmusából fakadó fonák helyzet, akár ellátási nehézségeket is okozhat a hi­vatal számára. A márciusi ki­fizetések tanúsága szerint ugyanis 369 család és 689 kiskorú részesült gyermek- védelmi támogatásban. Ez a szám, közel háromszorosa az 1997-es átlagadatnak. Akkor havi rendszerességgel 200 hátrányos helyzetű gyerekről gondoskodott a hivatal. A már említett időszakban kö­zel egymillió 850 ezer forin­tot fizettek ki erre az ellá­tásra, ebben a hónapban pe­dig eddig 11 családdal és 33 gyerekkel tovább növekedett a segítséget kérők száma. Ez azt jelenti, hogy az ez évre el­fogadott felhasználási keret az első fél évig sem futja majd ki. Bödőné dr. Molnár Irén — Erre a pénzre szükség van, sőt sokkal többet is el lehetne osztani jogosan — mondta Bödőné dr. Molnár Irén, aljegyző. — Ehhez a tá­mogatáshoz azonban mind­össze egy jövedelemigazolás szükséges, amelyet nem kell ellenj egyeztetni a munkálta­tóval sem. Ha valaki jelentke­zik és a bevallott adatai azt indokolják, támogatásban kell részesíteni. Rendkívül korlátozottak az ellenőrzési lehetőségek. A helyi rendelet a megítélésem szerint jó és konkrétan fogalmaz, a tör­vény hiányosságait azonban nem tudja pótolni. A tervezett összeg és az igényelt támoga­tás különbözeiéhez, ha ez így folytatódik kénytelenek le­szünk a költségvetés tartalé­kait mozgósítani. (Fábos) Pályáznak még a Noszlopy ut­cai kerékpárút hiányzó szaka­szának pótlásához szükséges forrásra is. A munkákhoz szükséges pénz 65 százaléka már a rendelkezésre áll, az út­gazdálkodási és koordinációs igazgatóság támogatásának kö­szönhetően. A kiépítendő út­szakasz 222 méteres, a beru­házás fajlagos költségét azon­ban jócskán növeli, hogy a munkák megkezdése előtt az itt található buszvárót és tele­fonoszlopokat kell helyezni. — Öt-hat olyan kritikus szakasz van a városban és a városré­szekben, amelynek műszaki megoldásával elkerülhetőek lennének a csapadék okozta ingatlankárok — mondta Ta­nasits Elemér. — Ha sikerülne ehhez támogatást nyerni, saját forrásból és a Gamesz bevoná­sával megszűnnének a pana­szok. Szintén nagy segítség lenne, ha támogatná a kórházi műszervásárlásról szóló bead­ványunkat a tanács. A fejlesz­tést az intézmény működési te­rületéhez tartozó 51 település is támogatná és a kórház saját forrására is szükséges lenne a laboratórium valamint az in­tenzív terápiás osztályok kor­szerűsítéséhez. Siker esetén a város két oktatási intézményé­ben is jelentős felújításokat vé­geznének. A Noszlopy Iskola esetében az üzemeltetési költ­ségeket lehetne csökkenteni azzal, ha az épület északi szár­nya új hőszigetelő vakolatot és körszerű nyílászárókat kapna, a zeneiskola esetében pedig a helyhiány indokolja az átalakí­tást. A 400 növendéket oktató intézményben két új tante­remre és egy koncertteremre lenne szükség a megfelelő szintű ellátás érdekében. F. E. A hétvégi keszthelyi Helikon rendezvénysorozatra készülnek a marcali zeneis­kolások. Május végén a künzelsaui német testvérintézménnyel közös koncertet adnak a marcali növendékek, május 21-én a magyar, 22-én pedig a német ze­nészek mutatkoznak be a zeneiskola hangversenytermében. fotó: lang HÍREK Kétszáztíz riasztás. Az el­múlt évben a Városi tűzoltó parancsnoksághoz három- száztizenkét esetben érkezett riasztás. Ebből 240 alkalom­mal tűzhöz vonultak. A város ötvenöt tűzoltója negyveny- nyolc települést lát el, mun­kafeltételeiket javíthatja, hogy a tavaly sikerrel megpá­lyázott tűzoltókocsi néhány héten belül megérkezik Mar­caliba. Az már egyébként most biztosnak látszik, hogy a tavalyi riasztási rekord megdől az idén, hiszen az elmúlt 2,5 hónap alatt 210- szer hívták tűzhöz a marcali lánglovagokat. A negatív re­kordért az idő is okolható, hiszen a legtöbb munkát az avartüzek adták. Túra a Föld napján. Tegnap rendezte meg a marcali föld­rajzosok köre a hagyomá­nyos Föld napi túrát. A 20 ki­lométeres távot százötven ál­talános iskolás teljesítette. A résztvevő 12 fős csapatoknak 5 állomáson természettel és környezetvédelemmel kap­csolatos feladatokat kellett megoldania. A túra célja a Kezes-fa volt, amelyet tavaly állított fel a marcali egyesü­let. Felmérés nyugdíjasokról. A Marcaliban és a város kör­nyékén élő nyugdíjas korú emberek életkörülményeiről készít felmérést a Marcali Családgondozási Központ. Az idős korúakhoz a kérdőí­veket a gondozási központ munkatársai személyesen juttatják el. A felmérés a nyugdíjasok szociális körül­ményeit, jövedelemviszo­nyait és csalási állapotát tér­képezi fel. A felmérés során, amelynek értékelésével a ter­vek szerint szeptemberre vé­geznek 2300 ember adatait dolgozzák fel. Mereteiné Hartal Katalin a központ ve­zetője elmondta céljuk az, hogy felmérjék az időskorú lakosság milyen arányban szorul a jövőben szociális el­látásra. Az adatok birtokában alakítják majd ki az intéz­mény ellátásokról szóló fej­lesztési tervét. Emlékezés. Pénteken este Kozma Andor halálának 65. évfordulójára emlékeztek a marcali városi könyvtárban. A Marcali születésű költő életútját és munkásságát dr Merényi László történész méltatta az érdeklődők előtt. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Marcaliban és környékén Mini Presszó Marcali, Sport u. Széliné Benczik Ildikó, Balatonmária, Rákóczi u. 1. Simon Gizella Marcali, Központi ABC Hírlap pavilon, Rákóczi u. Tel.: 85/313-450, 06-60/367-323 Fábos Erika J Marcali, Lenin u. 4/4. Tv Tel.: 85/314-648 A takarékszövetkezetek marcali, kéthelyi, somogysámsoni, böhönyei, balatonszentgyörgyi, balatonmáriai, balatonfenyvesi, fonyódi, mesztegnyó'i, tapsonyi, nemesvidi, iharosberényi, öreglaki, buzsáki, lengyeltóti, somogyvári, pusztakovácsi | _________^irodájában_____ H arminc résztvevője már most van a vásárnak Fókuszban a faipar Idén szeptember 24 és 27. között rendezik meg Marcaliban az im­már hagyományos Nemzetközi Kiállítás és vásárt. A sorban hato­dik rendezvény előké­születei javában foly­nak és a szervezők megítélése szerint na­gyon jól haladnak. A háromnapos gazdasági se­regszemlére már 30 kiállító jelentkezett, közel a duplája az ilyenkor szokásosnak. Az is örvendetes, hogy az eddig regisztrált kiállítók szinte mindegyike először érkezik majd Marcaliba. A vásárral egybekötött ünnepi ese­ménysor idén sem marad majd el és a tervek szerint a vásár profilja is bővül. — Az elmúlt évi rendezvé­nyek azt bizonyítják, hogy a régió igényli az ilyen jellegű bemutatkozási lehetőséget — mondta dr. Sütő László pol­gármester. — A vásárszerve­zőkkel közösen úgy döntöt­tünk, hogy szélesítjük ettől az évtől a vásár arculatát. A térség gazdasági összetéte­lére és a városban a követ­kező években bekövetkező gazdasági változásokra tekin­tettel, a hagyományos szer­kezet idén építőipari és fa­ipari szakkiállítással bővül. — A döntéskor figyelembe vettük azt a tényt is, hogy ta­valy a fa és építészeti iparág­gal foglalkozó cégek voltak a kiállítók között többségben — mondta Kruppai Győző vásá­rigazgató. — Persze az sem volt mellékes, hogy a tavalyi kiállítás után a faipari szakma folyóiratai mind el­ismeréssel szóltak a marcali kiállításról. A fejlesztés egyébként, úgy tűnik jó érzékkel történt, mi­vel a szakkiállítás , iránt óriási az érdeklődés. A szervezők a Kézműves kamarával közö­sen a profilhoz illő szakmai programokat is terveznek és azt is szeretnék, ha a szakvá­sár a későbbiekben a marcali vásár jellegzetessége le­hetne. F. E. Ne hagyja ki ezt a kivételes alkalmat! MEGÉRKEZETT AZ ÚJ RENAULT MASTER ES KANGOO Vállalkozóknak egyénre szabott lízing és tartós bérleti lehetőségek. Várjuk márkakereskedésünkben Renault Lantos, Marcali, Rákóczi u. Tel./fax: 85/313-018, 415-717 58. ^ \ RENAULT ÉtMÉNY VM ÉLNI Master az 1998. éti kisteherautója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom