Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-01 / 77. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1998. április 1., szerda Százmillió doboz ivóié öt év alatt Ugrik a gyümölcstigris Ot évvel ezelőtt vásárolta meg a privatizáció keretében az egykori siófoki állami gazdaság konzervüzemét Európa legna­gyobb gyümölcslégyártó és forgalmazó vállalkozása, az Eckes AG. Ez idő alatt mintegy egymilliárd forint értékben fej­lesztették a gyártókapacitást, aminek köszönhetően piacveze­tővé váltak Magyarországon. Tóth Zsolt igazgató tegnap a fővárosi Hotel Kempinskiben tartott sajtótájékoztatón el­mondta azt is: öt év alatt közel százmillió doboz gyümölcsle- vük talált vásárlóra. — Tavaly 4.1 milliárd forint volt a Sió-Eckes árbevétele, s á literben mért belföldi értékesí­tés húsz százalékkal nőtt — tudtuk meg Tóth Zsolttól. — Jelentős forgalmat sikerült le­bonyolítani a volt Szovjetunió tagállamaiban, s megvetettük lábunkat a szlovák és román pi­acon is. Nemrég került piacra az öt ízben gyártott Granini, s rövi­desen az anyavállalat újabb termékét kezdik gyártani; a FruchTiger-t. A magyarul „gyümölcstigris”-nek nevezett italt elsősorban a fiataloknak szánjuk. Az elvárt eredmények teljesítését újabb beruházások is támogatják. Háromszázmil­lió forintért egy újabb, 4000 raklapférőhelyes csarnok építé­sével megduplázzák készáru­raktáruk kapacitását. A ter­mékminőség biztosításában is fontos szerepet játszik az alap­anyaggyártás növelése. Az idei évtől a korábbinál kétszer több, összesen tízezer tonna hazai gyümölcsöt vásárolnak fel en­nek érdekében. (Czene) Az ISO 9002-es minőségbiztosítási tanúsítvány garancia a piacokon Jól vette az akadályt a Kaposfil A Kaposfil Kft tizenkétmillió forintért 12 cérnázógépet vásárol. Nyolcat már munkába is állítottak. Eközben már várják azt a hatmillió forint értékű szabályozós nyújtógé­pet, amit Németországból rendeltek. Az 1,9 milliárd forint for­galmú kaposvári cég a folya­matos fejlesztés mellett dön­tött. Emiatt pályáztak az ISO- 9002 minőségbiztosítási tanú­sítványra, amit a napokban vesznek át. Bodosi Tamás vezérigaz­gató tegnap elmondta: termé­keik csaknem nyolcvan szá­zaléka külföldön talál piacot. Az utóbbi időben több, érté­kes megrendeléshez jutottak. Halaszthatatlanná vált ugyanakkor a géppark mo­dernizálása. A vezérigazgató szerint a korszerűsítésre köl­tött a jobb minőség révén pénz rövid távon megtérül. A kaposvári alapanyag - egye­bek mellett - az Adidas, a Nike és az Arena termékei­ben is „megjelenik”. Az el­múlt évet százhúszmillió fo­rint adózás előtti eredmény­nyel záró kft a tavalyinál több, mintegy 3700 tonna fo­nal gyártását tervezi az idén. Bár az első negyedévben számos váratlan gond adódott a külpiacon, a cég sikeresen vette az akadályt. — A távol-keleti kereslet csökkenés, az ukrán- és a be­lorusz vámszigorítás nehezí­tette az eladást. Új megrende­lés után néztünk, sikeresen. Az ötvenes években épült gyárban korszerűsítették a vi­lágítást, felújították a tetőszi­getelést, s korszerű tűzjelző központot is kialakítottak. Az idén csaknem hatvanmillió fo­rintos nyereséget tervező kft most ötszáztíz dolgozónak ad munkát. Gazdasági megerő­södésünk nyomán fizikai munkásainknál 22, a szellemi­eknél 16 százalékos bérfej­lesztés volt. (Harsányi) Az első balatoni tőzsdeklub Az Első Tőzsde Klub-Balaton tegnap tartotta alapító ülését Siófokon, a Siotour Rt köz­pontjában. Mostantól minden hónapban a régió más-más te­lepülésén gyűlnek össze a ta­gok, ahol ismert előadók tarta­nak ismertetőket a pénzpiac legfontosabb eseményeiről, befektetési lehetőségekről, a vagyonkezelés különböző vál­tozatairól, a részvénypiac vár­ható mozgásairól és a portfoli­ókezelés módozatairól. Az or­szág legnevesebb szakemberei beszélnek arról, hogy milyen jogi buktatói és garanciái van­nak az egyes befektetési for­máknak, milyen szempontokra érdemes figyelni egy-egy szerződés aláírásakor. Prognó­zisokat is adnak majd a gazda­ságról. C. A. VIDEOAJÁNLÓ Camel Trophy Ezelőtt még soha nem járt annyi elhagyott táján a vi­lágnak a Camel Trophy, még soha nem lépett át annyi ha­tárt, vagy volt szemtanúja annyi változatos tájnak, mint 1994-ben. A világ legjelen­tősebb kalandtúráján, amely 1994-ben már a tizenötödik évében járt, tizennyolc nem­zet csapatai vettek részt. A 2500 kilométeres táv ezúttal Dél-Amerikán vitt keresz­tül. IPM, 1800 Ft Szépség és szörnyeteg Leopárd és varacskos disznó. Két különös jószág, amelyet a sors hozott össze az afrikai szavannán. Az egyik ragadozó, a másik szökevény. Ez a meghitt fdm döbbenetes közelképe­ket tár elénk a leopárdról és bizarr küllemű szomszédjá­ról, a varacskos disznóról. Párhuzamosan futó életüket évezredek óta a párválasz­tás, a szélütés és a kicsinyek felnevelése tölti ki. Azon­ban amikor ezek az életutak keresztezik egymást, az eredmény minden esetben ugyanaz. Az impozáns leo­párd a varacskos disznó fe­lett áll a táplálékláncban Afa- tional Geographic, 1950 Ft Csipkerózsika A tizenharmadik boszor­kány megbosszulva, hogy egyedül őt nem hívták meg Csipkerózsika keresztelő­jére, szörnyű átokkal sújtja az újszülöttet. Amikor a ki­rálylány betölti 15. életévét, egy orsó tűvel megszúrja uj­ját és örök álomra szende- rül. Csak egy ifjú herceg mentheti meg csókjával az elvarázsolt királylány éle­tét. Tower, 999 Ft A fent említett videoka­zetták megvásárolhatók a Fókusz könyvesboltban: Kaposvár, Fő u. 13. „Megfelelő támogatottság esetén indulnék a megyei közgyűlés elnöki posztjáért” Gyenesei nem gyógyult ki a politikából Az országgyűlési képviselői poszt egyre inkább pártokhoz kötődik, ezért nem kívánok indulni képviselőjelöltként - mondta a Somogyi Hírlap szerkesztőségében dr. Gyene­sei István, a Somogyért Egye­sület elnöke, aki most ünnepli 50. születésnapját. Ezzel felelt a személyével kapcsolatos ta­lálgatásokra, híresztelésekre. Hozzátette: számára a helyi poli­tika sokkal többről szól, mint a pártokon belüli politizálás, mert a civil polgári értékek erősítését minden másnál fontosabbnak tartja.- Döntésemben annak is része van, hogy a parlamenti választá­sokon azok ellen kellene harcol­nom, akiket inkább meggyőzni és nem legyőzni szeretnék. Meg annak is, hogy egyik pártpoliti­kai erővonal mellett sem kívá­nom elkötelezni magam. Bár nem indulok a parlamenti képvi­selői posztért, eddig 178 ajánló­cédulát kaptam. Ez azt jelzi, hogy sokan feltételezték, hogy jelöltetni kívánom magam.- Mire készül hát?- A Somogyért Egyesület és én magam is már az őszi önkor­mányzati választásokra készü­lünk. Sportnyelven szólva ak­korra igyekszünk elérni a csúcs­formánkat.- Személy szerint milyen posztot vett célba?- A tisztség milyenségét és személyes politikai karrierem alakulását másodlagosnak ér­zem. Fontosabb, hogy olyan fel­adathoz kapjak bizalmat, amivel a Somogybán élő emberek éle­tének jobbításához hozzájárulha­tok. Megfelelő támogatottság esetén indulnék a megyei köz­űr. Gyenesei István gyűlés elnöki posztjáért Az el­múlt években többször hívtak el a megyéből, csábító ajánlatok­kal. Azért maradtam, mert első­sorban helyi politikusnak érzem magam. Amúgy sem vonz az úgynevezett nagypolitika ma jel­lemző stílusa.- Milyennek ítéli meg az esélyeit?- Ez némiképp a parlamenti választások eredményétől függ, mégis azt hiszem, a helyi ön- kormányzati választásokon a polgárok nem a párthovatartozás szerint voksolnak majd. Fonto­sabb a jelölt személyisége, és az elmúlt években végzett mun­kája. A polgárokra bízom annak megítélését, hogy tevékenysé­gemről - amit négy év óta már nem mint a hatalom részese vé­geztem - ítéletet mondjanak.- Miből élt az elmúlt évek­ben?- Egy vállalkozást hoztam létre és gazdasági tanácsadó­ként dolgoztam. Ebből élt a csa­ládom. Az önkormányzatoktól kapott havi tiszteletdíjamat ki­zárólag alapítványok támogatá­sára ajánlottam fel.- Úgy tudom fontolóra vette a Magyar Földhitel és Jelzá­logbank igazgatói posztjának elfogadását...- Ez egy március 15-ével lét­rejött országos bank, amely megkeresett, hogy vállaljam a dél-dunántúli regionális igazga­tói posztot. Lényegében az új bank itteni hálózatának kiépíté­séről van szó. Nincs tehát bár­sonyszék, nincs iroda, mindent most kell megteremteni. Tet­szett ez a kihívást jelentő fel­adat. Igent mondtam, ám csak hat hónapra tettem ígéretet. Az önkormányzati választások eredménye dönti majd el, hogy mit csinálok azután.- Ha bankigazgató marad, az egyben azt is jelenti, hogy visszavonul a politikai életből?- Az elmúlt négy év során, amikor távolabb kerültem a hatalomtól, azt hittem, kigyó­gyulok majd a politikából. Nem sikerült. Ha tehát úgy alakul, hogy a banki világban maradok, a helyi politikától akkor sem szeretnék elbú­csúzni. Biztosan találok majd olyan feladatot, ahol szükség lesz a tapasztalatomra.- Egy bizonytalan politikai poszt megéri-e a nagy kitettsé­get, amivel jár?- Nem éri meg, de hát ez ná­lam már több, mint elkötelezett­ség. Ez egy kicsit betegség is. Épp a Somogyért Egyesület el­múlt négy évi tevékenysége pél­dázza, hogy hatalom nélkül is le­het szolgálni az embereket. B. F. Hibás minden harmadik adóbevallás Március 20-ig 69 300 személyi jövedelemadó bevallás érkezett be az Apeh megyei igazgatóságára, négyezerrel kevesebb, mint tavaly. A nyilatkozatok 70 százalékát már feldolgozták a hiva­tal munkatársai. Koltainé Magyar Zsuzsanna bevallási osztályvezető szerint minden harmadik adóbevallás hibás. Gyakori, hogy a kiegé­szítő táblázatokat nem csatol­ják a bizonylathoz az adózók, ilyenkor felszólítást küldenek a pótlásra. Kevés számítási hi­bát találtak, ezeket kijavították a hivatalban, s levélben értesí­tették a polgárokat a változás­ról. Az aláírást a korábbi évek­hez képest jóval kevesebben, mindössze huszonötén mu­lasztották el, nekik be kell menni az adóhivatalba, hogy ezt pótolják. A megyében ed­dig 326 millió forint adóelőle­get utalt vissza az adóhivatal. Általában harminc-negyven- ezer forintot kaptak vissza a polgárok, a legnagyobb összeg egy millió forint volt. Koltainé Magyar Zsuzsanna elmondta: sokan élnek az adóhitel lehe­tőségével, ezzel magyarázható az adó visszafizetések magas száma. Megtudtuk azt is, hogy. a nagyobb összegeket csak el­lenőrzés után utalják át az adózónak. A megyében hétezren aján­lották fel személyi jövedelem adójuk egy százalékát valami­lyen civil szervezetnek, egye­sületnek. A munkáltatók külön postázzák a felajánlásokat, ennek a határideje tegnap járt le, s feldolgozásuk még nem fejeződött be. Megtudtuk azt is, hogy ösz- szesen 14 ezer egyéni vállal­kozó nyújtott be adóbevallást az idén Somogybán. Kéteze­rötszáz vállalkozónak küldtek ki felszólítást, s ha nyolc na­pon belül sem postázzák a nyi­latkozatot, mulasztási bírság­gal számolhatnak. Az osztály- vezető hangsúlyozta: nem elég csak az önkormányzatot értesí­teni arról, hogy megszüntetik a vállalkozói tevékenységet, feltétlenül jelentsék be — utó­lag is — az Apeh-nál. S. P. G. Ilyen lesz az április =-Á!öa', z-zópor; F-zivatar, • -vosámoo Ezentúl minden hónap első Somogyi Hírlapjában közzé tesszük Dávid Mihály egész hónapra érvényes meteoroló­giai prognózisát Dél-Dunántúl területére. Az egész évre érvé­nyes előrejelzés postán meg­rendelhető Dávid Mihály 4400 Nyíregyháza, postafiók 414. címen. A hőmérséklet a sokévi átlaghoz viszonyítva a hónap első felében kissé magasabb, a hónap második felében ala­csonyabb lesz. Talaj menti fagy még április 18 és május 1 köze­lében is előfordulhat. Értő szavak Bogláron Balatonbogláron tartották teg­nap a Kazinczyról elnevezett szép magyar beszéd verseny területi döntőjét, amelyen 42 diák vett részt. Az 5-6. osztá­lyosok között a balatonlellei Sier Tímea lett az első a mar­cali Csenki Dalma és Faragó Tímea előtt. A 7-8. osztályo­sok közül a balatonlellei Ist- vánfi Ivett szerezte meg az első helyet. A bogiári Solti Márta második, a siófoki Ripszám Ágnes harmadik lett. Deme László professzor a Magyar Nyelvápolók Szövet­ségének társelnöke és Herc- zegi Károly miniszteri taná­csos a Kazinczy-díj Alapít­vány főtitkára nagyra értékelte a diákok felkészültségét és a pedagógusok odaadó nyelv­művelő tevékenységét. Deme László azt mondta, nem tudja megítélni e versenyek társa­dalmi megítélését, mert a nyelvművelő mozgalmon be­lül küzd a szép magyar beszé­dért, de a gyerekek érdeklő­dése töretlen. Holper László Balatonboglár alpolgármestere viszont a helyi társadalom el­ismerését tolmácsolta minde­nekelőtt Fejes Lajosnénak az általános iskola tanárának, aki 13 éve szervezője a szép be­széd bogiári versenyeinek, va­lamint Gárdos Zoltánnénak, a házigazda iskola igazgatójá­nak. G. M. Mercedes-Benz Márkaképviselet EGYÜD GARAGE KFT. ► Javítás, karbantartás ► Új személy- és tehergépkocsik értékesítése ► Lízing, tartós bérlet, részletfizetési lehetőségek ► Gyári alkatrészek értékesítése 8600 Siófok, Bajcsy-Zs. u. 90. Tel./fax: 84/311-790 Gépjármű értékesítés: Tel.: 06-30-462-636 Mercedes járműbemutató a Kaposvári Nemzetközi Tavaszi Vásáron 1998. április 2-5-ig . (75687]^

Next

/
Oldalképek
Tartalom