Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-21 / 93. szám
• • / IX. évfolyam, 93. szám Ára: 38 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1998. április 21., kedd MEGYEI KÖRKÉP Tanulás a minőségért 3-4. oldal SOMOGYI TÁJAK Falugondnokért pályáznak 6. oldal KÖZLEKEDÉS Az oktató konvojba keveredett 9-11. oldal Hírek Szakszervezetek az együttműködésről Lehetséges, hogy egyesül az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége illetve a Liga Szakszervezet, de arról, hogy milyen módon, még nem döntöttek a konföderációk. A két szövetség vezetői tegnap tárgyaltak az egyesülésről. Támogatás a mezőgazdaságnak A költségvetésben a mezőgazdaságnak megszavazott idei 116 milliárd forintos keretet 120-130 milliárdra szándékozik növelni a mező- gazdasági tárca. Ezen belül a pályázatokon elnyerhető 10 milliárd forintos keretet az FM meg szeretné duplázni. Ezt Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter jelentette be tegnap Gödöllőn, a Magyar Agrárkamara VII. közgyűlésének megnyitóján. Magyar-olasz befektetői alap Közös befektetői alap létesítéséről írt alá szándéknyilatkozatot tegnap Fazakas Szabolcs, ipari és kereskedelmi miniszter és Augusto Fan- tozzi olasz külkereskedelmi miniszter. A beruházási alapba a két fél 1515 millió dollárt helyez. Keresik a rablótámadókat A rendőrség a hétfő délutáni fegyveres rablótámadást követően, amikor is 2,2 millió forintot vittek el, lezárta a Zsámbék környéki utakat, s csak szigorú ellenőrzés után mehetnek tovább a járművek. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint 16 óra körül a Szent István téri takarékszövetkezet fiókirodáját két fegyveres férfi rabolta ki. Ha kisüt a nap, akkor vége lesz a gazdák kényszerpihenőjének Vizes földben fázik a kukorica Az áprilisi időjárás megtréfálta a gazdákat. Tegnap kellett volna indulni a kukoricát vető gépeknek, de - ahogy Pór József, az atádi szövetkezet ágazatvezetője elmondta - a 30 milli- méternyi csapadék megtette hatását. DÉL-SOMOGY Zakócs Gyula, a segesdi szövetkezet elnöke szerint nemcsak nedves a föld, hanem hideg is, a kukorica vetéséhez pedig tíz fokos talajhőmérséklet kell. Segesden 250 hektáron termesztenének siló- kukoricát és 550 hektáron szemesnek valót. Ha az időjárás kegyes lesz hozzájuk, akkor a hét végén elindulhatnak. A gyom nő, permetezni kellene, s ha rövidesen nem lesz szárazabb a talaj, akkor csak a légi növényvédelem marad, s az igen drága. A nagyatádi szövetkezetben nincs gond; túl vannak a permetezésben, a műtrágyázáson. (Folytatás a 3. oldalon) A vetőgépeket feltóltötték, a homok már várja a magot KOVÁCS TIBOR Dél-Somogy lett a határátlépők Bermudája Ötszáz dollárért a Dráváig A Somogy megyében dolgozó határőrök eredményesen dolgoznak. A Szlovéniával szomszédos Olaszország felé eső szakaszon mintegy 800 illegális határátlépőt fogtak el az év első három hónapjában. Ez a terület a déli határátlépők Bermudája. A fővárostól idáig 500 dollárért viszik el a csempészek a klienseiket. Siófok Kuncze Gábor belügyminiszter és Nováky Balázs altábornagy, a határőrség országos parancsnoka köszöntötte tegnap a hatodik nemzetközi konferencia résztvevőit a siófoki Aranypart szállóban. Kilencven vezető érkezett 31 országból. - Az emberek vándorlása érinti az egész világot, ezért ne csodálkozzon, hogy Kanadából és Ausztráliából is jöttek szakemberek — mondta Kásán Attila ezredes, szóvivő. — Van mit tanulnunk egymástól. A hatékonyság alapvető feltétele az információ. Az új törvény, amely lehetővé tette, hogy a határőrök indokolt esetben nyomozzanak, eredményes szült. A hatékonyságot növelik a személyazonosságot firtató csúcstechnikák, amelyeket tegnap bemutattak. C.A. Nemzetközi konferencia a privatizációról Piacosító magánosítás Nemzetközi konferencián tekintették át a privatizáció eddigi tapasztalatait a külföldi és magyar szakminiszterek, gazdasági vezetők tegnap Budapesten. Előadást tartott dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke is. Budapest Elhangzott: a gazdaság működőképességéhez hozzájárult az elmúlt években hazánkba érkezett 16-18 milliárd dollár működő tőke, ami a térség külföldi befektetéseinek 40 százaléka. A megyei közgyűlés elnöke a privatizáció területfejlesztésre gyakorolt hatását elemezte. Mint mondta, a 90-es években megváltoztak a területfejlesztés szereplői. A gazdaság lett a főszereplő. A beruházók mérlegelik a városok, térségek adottságait, az önkormányzatok pedig versengenek a befektetési forrásokért. A gazdasági döntések nem a térség fejlesztésére irányulnak, fő motiváló erő a profit. Dr. Kolber István a privatizáció típusait értékelve azt mondta: a területfejlesztésre a zöldmezős beruházások gyakorolják a legdinamikusabb hatást. Az új tőkebefektetések előnye a gazdaság szerkezetének átalakulása, a foglalkoztatás növekedése, az infrastruktúra kiépítésének felgyorsulása, az új termelési ismeretek megjelenése. S. P. G. Terjeszkedik a Rába A Rába Rt 40 százalékos részesedést szerez az Autóipari Kutató Intézet Rt-ben. Győr A résztulajdonlás célja, hogy az Autokut műszaki fejlesztő kapacitásait azokra a termékekre összpontosítsák, amelyekben a Rába érdekelt. A haszonjárművekhez gyártott futóműveket, motorokat, részegységeket előállító Rába számos területen hosszabb ideje együttműködik az Autokut- tal. Közös fejlesztéseik eredménye a környezetkímélő D 10-es motor is. Támogatás a fogyatékosok foglalkoztatásához Mankó a munkához Megyénkben a 18 ezer nyilvántartott munka- nélküli közül 705-en megváltozott munkaképességűek. Rövidesen több ezerre nő a számuk. KAPOSVÁR Sokan elvesztik egyetlen megélhetési forrásukat, a rokkantsági járadékot, s munkát kell keresniük. — Egészséges embereknek sem könnyű állást találni. Hogyan tudja segíteni munkaügyi központ a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését? — kérdeztük Szellő János osztályvezetőtől. — Januártól a hivatal faladata a megváltozott munkaképességűek rehabilitációja. Speciális programot dolgoztunk ki azoknak, akik testi vagy szellemi fogyatékosok, illetve akiknek ilyen károsodás miatt csökkentek az elhelyezkedési esélyei, baleset miatt nem végezhetik a munkájukat. (Folytatás a 3. oldalon) Előrejelzés Somogy megye térségére ^ v%ílí?iTs Ma is változatosan alakul az időjárás. Eleinte még lesz napsütés, majd egyre gyakrabban növekszik meg erősen a felhőzet, eső, zápor néhol már előfordulhat. Az é- szakias szél időnként megerősödik. A délutáni ó- rákra 16, 18 fok valószínű. ÓM KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 . Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 dija: 88 Ft/perc Üvegfalak nagymesterei Mintegy ezerötszáz négyzetméteres üvegfelület teljes felújítását végzik Kaposváron. Kaposvár A városi sportcsarnok épületén az Extreme Alpin Bt alpinistái dolgoznak. A városi önkormányzat megrendelésére készülő munkát pályázaton nyerte el a kaposvári betéti társaság, mely sokféle tevékenységet végez az építőiparban. A kivitelezést egy hete kezdték el, és a jövő hónap végéig kell elkészülniük vele. Az alpinisták a kopolit idomüvegfalak felújítása és tisztítása során azok szigetelését is elvégzik. B. T Hét alpinista május végére készül el a felújítással fotó: török anett Megverték és megerőszakolták Napokig fogva tartottak, megvertek és megerőszakoltak — ezekkel a szavakkal jelentette fel alkalmi ismerőseit a siófoki kapitányságon egy kiskorú lány. Siófok A történtekről Füleden József rendőrőrnagy a Somogyi Hírlapnak azt is elmondta, hogy a lány a Nyírségből a testvéréhez utazott Budapestre. A vonaton — mint az gyakran előfordul — megismerkedett két fiatalemberrel, akik azonban elvették igazolványát és táskáját. A kezdeti figyelmes érdeklődést gyorsan felváltotta az erőszakoskodás. (Folytatás a 3. oldalon)