Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11 / 86. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. április 11., szombat LELLEI TÜKÖR '%{/> Biztató szezonkezdet Szomszédvárak közös erővel Ötvenezer tő vi­rágot nevelnek a városüzemelte­tési szervezet kertészetében, hogy minél több ]usson az ágyá- sokba, tartókba. A siófoki Zöldfok Kertészek szak­emberei Is bese­gítenek a város- központban ők telepítenek illa­tos, színes folto­kat a parkokban. Felvételünk az új McDonald’s szomszédságá­ban készült. FOTÓ TÓTH D. GÁBOR Megkérdeztük a lelleieket, hogy milyen szezonra szá­mítanak, és hogyan készülnek a vendégfogadásra? Kovács István alpolgármester: — Látható, hogy mennyi minden épül a városban. Bízom benne, hogy a munkák május végére elkészülnek. Az biztos, hogy sok meglepetés fogadja majd a vendégeket. A strand és a Pipacs sor, ahol sok nyaraló megfordul teljesen megszépül. Jó időt várok és azt, hogy túl tudjuk szárnyalni azt a bevételt, amit terveztünk. Ránk férne a jó nyári szezon, mert kiadásunk is lesz bőven. Horváthnó Vass Mária kurtaxa ellenőr: — Abban bízom, hogy jobb lesz az idei szezon még a tavalyinál is. Az előrejel­zések is erre utalnak. Remélem, hogy az új rendelkezések sem okoznak majd gondot a szobakiadóknak. A lelleiek zöme bejelentkezett a hatóságnál, talán az üdülőtulajdonosok is megtették. Sok bevételt várok nekik és a városnak. Persze jó programok is kellenek ahhoz, hogy a nyár ne fejeződjön be augusztus közepén. Zatykó András utazási iroda tulajdonos: — Jó és hosszabb szezonra számítok mint az előző volt. Azokban a német tar­tományokban, ahonnan hozzánk jönnek a vendégek július 31- én kezdődik az iskolai szünet, tehát augusztus első három he­tében sokan jönnek. A júliusi főszezonra pedig eleve többen foglaltak szállást. A vendégfogadást próbáljuk most színvonalasabbá tenni: a Tiffany hotelban és a Kontakt utazási irodában is felújítunk. Munkácsi Mihály rendőr százados, őrsparancsnok: — Azt hi­szem, a tavalyihoz hasonlóan erős szezon lesz. Nagy tömeg­ben jönnek a vendégek és mi is jelen leszünk a közterülete­ken. Az ORFK és a megyei rendőr-főkapitányság egyaránt az ígérte, hogy az idén is megkapjuk a segítséget a képzett rend­őrtiszti főiskolások nyári gyakorló őrsének letelepítésével. Szeretnénk biztonságban tudni a turistákat. Szabó Tamás a Hotel Giuseppe igazgatója: — Nálunk már előszezon van. A hosszabb leállás után április 2-án nyitottunk és szilveszterig nyitva leszünk. Telt házas szezonra számí­tunk. Bár átalakulóban van a vendégkörünk: a belföldi vendé­gek egyelőre idegenkednek az új, csekkes üdültetési rendszer­től, viszont jóval több külföldi száll meg nálunk. Végre meg­kezdődtek a régóta tervezett felújítási munkák, amelyekhez több pénzt is kaptunk: a napokban álltunk neki 21 fürdőszoba teljes renoválásának, ami április végére készen lesz. Emellett 20 szobát is fel tudunk újítani. Az egyik balatoni pol­gármester megkérdezte Szűcs Lászlót a buda­pesti turisztikai kiállítá­son, ahol egy gyéké­nyen árult Lelle, Boglár és Fonyód: Megint ösz- szejöttök? A kérdés arra is utalt, hogy minden hónapban leülnek tárgyalni a mindhármukat érintő feladatok közös megol­dását keresve. Szakembereket is visznek magukkal a témák jellege szerint. A kérdés mö­gött megbújhatott az aggoda­lom is: itt a Balaton déli part­jának közepén ismét erős el­lenpont jöhet létre Keszthely és Siófok között. Persze nem az idejétmúlt újraegyesítéssel. Három önálló önkormányzat keresi a közös lehetőségeket sajátos érdekeire alapozva. Szűcs Lászlónak meggyőző­dése, a távlatilag is szükség van az együttműködésre. Közös tennivaló akad bő­ven: törvényi kötelezettség létrehozni a gyermekjóléti szolgálatot. Miért kellene 12 kilométeres távolságon belül hármat? A polgármesterek te­hát azt javasolják, hogy léte­sítsenek közösen egy intéz­ményt. A leilei képviselők már áldásukat adták erre. A pol­gármester szerint a következő testületnek gondolkodnia kell a bölcsőde kérdésén is. Lellén ugyanis nem indokolt létesí­teni, de a Boglárra innen is vi­szik a gyerekeket. (Folytatás a 20. oldalon) A művészetek kiválóságai jönnek Lellére Galéria a Kapoli házban Ligeti Gábor a Kapoli Múzeum és Galériában Ismét a képzőművésze­tek európai hírességeit látja vendégül a követ­kező hónapokban. Tár­latai ma már jelentős közéleti események is a városban. Nagy boldogság számomra, hogy a művelődési házban még látható, s 1848 helyi ak­tualitásait bemutató kiállítást nagyon sokan megnézték. Bízom benne, hogy a május elején induló múzeumi hét is ilyen sikeres lesz — mondta. Vén Zoltán grafikusművész kiállításával kezdődik a kép­zőművészeti sorozat. Azok közé a magyar művészek közé tartozik ő is, akik a vi­lágban híresebbek mint ide­haza. A kisgrafikákat egyéb­ként is nehéz kiállítani, de a ház erre kiválóan alkalmas. Gerard Gauden a ma élő leg­jelentősebb rézmetsző mun­káit is bemutatják Lellén. Bodó Levente erdélyi szob­rászművész régi jó ismerős­Ligeti Gábor két szenvedélye a képzőművészet és a helytörténeti kutatás ként érkezik Lellére, ő készí­tette az új köztemető cere­mónia termében felállítandó stációkat is. — A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy kikerült a nyomdából a Tájak-korok- múzeumok sorozat legújabb kötete Leilei séták címmel, amely gazdag képanyaggal mutatja be a várost. Az ország 736 múzeumában és a neve­sebb idegenforgalmi irodák­ban kapható lesz - mondta Li­geti Gábor. Időközben érkeznek a pá­lyamunkák a Kapoli Antal em­lékére meghirdetett népi fafa­ragóversenyre, amely az or­szágban a legrangosabb be­mutató. Június közepén nyit­ják meg a művelődési házban és egész nyáron láthatók lesz­nek a szép faragások. G. M. Szülői tánc az iskoláért A napokban osztotta el az általános iskola szü­lői munkaközössége az idei bál bevételét. 20 ezer forintot szavaztak meg a zeneiskolának CD le­játszó vásárlására, 50 ezret az iskolai könyvtárnak az olvasnivaló gyarapítására, 36 ezret az iskolai farsangi mulatság támogatására és 20 ezer forintot a legjobb tanu­lók jutalomkönyveire. Emel­lett valamennyi osztály hoz­zájárulást kap a tavaszi ki­ránduláshoz. Összesen 154 ezer forintot fordítanak e célra. Negyedik éve szervezik a támogatást gyűjtő bálokat. A szülők és a vállalkozók egyre többet adnak: az idén százzal több vendég érkezett a mu­latságra és 150 ezer forinttal többet adakoztak mint tavaly. A 462 ezer forintos bevétel az iskolai bálok történetében re­kordnak számít. A most fel nem osztott pénzt bankban kamatoztatják és az egyesüle­teket, valamint a diáksportot segítik vele. Rendezvénynaptár Somogyi bábfesztivált rendeznek a művelődési házban április 18-án dél­előtt 10 órától. Második alkalommal ad helyet Lelle a megyei rendez­vénynek, amelyre 12 cso­port nevezett be 180 résztvevővel. Bemutat­koznak a lellei, siófoki, kaposvári, marcali, nagy­atádi és balatonszemesi csoportok. Marcaliból és Nagyatádról felnőtt bábe­gyüttesek is jelentkeztek. A Lions Club tart tea­délutánt április 19-én délután 3 órától a műve­lődési házban. A város időseit vendégelik meg. A madarak és fák nap­ján Schmidt Egon a neves szakértő tart előadást ápri­lis 24-én délután fél 2-től a művelődési házban a ma­dárvilág különlegességei­ről. Ezt követően kerékpá­ros túrát szerveznek az irmapusztai természetvé­delmi területre az értékes madarak megfigyelésére. Nemcsak a diákok, hanem a szülők érdeklődésére is számítanak a rendezők. A strandjegy 150, a parkolás 50 forint A képviselő-testület meghatározta a városi közszolgáltatások di­jait Az erről szóló rendelet április Intői lépett életbe, bár má­jus 15-től szeptember 15-lg alkalmazzák. A fizető strandra egysége­sen 150 forint a napi belé­pőjegy. A hat éven aluli gyermekeknek nem kell fi­zetni. Az egy hetes bérlet 950, a két hetes 1650, a havi 3 000 és az egész szezonra szóló bérlet ára 6 000 forint. A parkolókban a moto­rosok 25 forintot fizetnek óránként, a személygépko­csi tulajdonosok 50 forin­tot. Az autóbuszok vagy az utánfutós, illetve különle­ges járművel érkezőknek 120 forintot számolnak óránként a parkolásért. A díjak a fenntartással és a tisztántartással kapcsolatos költségeket tartalmazzák. Hirdetőink a LELLEI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefon számon A LELLEI TÜKÖR legközelebb május 9-én jelenik meg SOMOGYI HÍRLAP-ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk FONYODON a TEBA Áruházban kedvező áron vásárolhatók bútorok, járólapok, csempék! Kerékpárok nagy választékban! Változatos szőnyegek és műanyag kerti bútorok akciós áron! Nyitva: hétfő-péntek 7.30-16.30, szombat 7.30-12.30 Minden kedves vásárlónknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! Coop Aranyhíd ÁFÉSZ Balatonmáriafürdő Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Széllné Benczik Ildikó, Baiatonmária, Rákóczi u. 1. A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötcsei, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában (666l6) SUZUKIT BalatonBOGLÁRON A legjobb áron! Új Swift már 280 000 Ft-tól l 60 havi törlesztés Új Sedan már 380 000 Ft-tól J akár kezelési ktg. nélkül! ÁPRILIS HÓNAPBAN SEDAN AKCIÓ, a készleten lévő autókhoz benzinjegyet adunk + 100 000 Ft kedvezményt! Suzuki! Jól jár vele! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS KFT ' Vikár B. u. 2. 85/352-070 ar t

Next

/
Oldalképek
Tartalom