Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. április 11., szombat Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK BÍRÓ FERENC Zavaros Tavaszonként hovatovább menetrend szerint jelennek meg a Balaton szennyezettségéről, a turistákra itt leselkedő veszélyekről szóló cikkek egyes Nyugat-európai - főként német - lapokban. A riogató — s jórészt alaptalan — hírek mögött nem nehéz fölfedezni egy-egy a turizmus nemzetközi piacán velünk rivális érdekcsoport su- galmazását. Ezt persze nehéz bizonyítani, így a válaszlépés több évben is az volt, hogy egy miniszter vagy államtitkár - nagy hírverés mellett - megivott egy pohár Balaton-vizet. Vészharangkongató jelzésekben itthon sincs hiány. Az egyik budapesti kutatóintézet például a napokban körlevélben fordult a balatoni polgármesterekhez a kékalga okozta „riasztó toxicitás” ügyében. Azért épp most, mert más szakértők - úgymond - kétségessé kívánják tenni állításaikat. Ez esetben a háttérben - okkal gyanítható politikai megfontolások - állnak. Szóval folyik a vita a Balatonról, s a tóparton élő emberek nem látnak tisztán. Csak azt érzik, hogy a tó érdekek gyújtópontjában van. Pró és kontra röpködnek az érvek, csak épp az ő véleményükre nem kíváncsi senki. A Balaton szót nevükben hordozó testületekben - ez a döntéseknél válik egyértelművé - jobbára gesztus értékű a balatoni emberek képviselete. Működik a régi központosító beidegződés: Pesten mindent jobban tudnak. Még azt is, csíp-e a tóparti szúnyog, s mikor indokolt annak irtása. Talán mindezek ellenhatásaként a Balaton parti települések lakói közül is többen esnek túlzásokba. Vissza-visz- szatér a Balaton megye irreális ideája. A polgárok zöme azonban nem kér többet, mint az itteniek véleményének meghallgatását és mérlegelését a döntéseknél. Csak any- nyit, hogy a fejük fölött zajló parttalan viták helyett partnerként üljenek le velük. Azt, hogy a zavaros hírveréssel szembeállított érvek tiszták legyenek. Két éven túli vádirat nincs Somogybán nem öregszenek a bírósági ügyek februárban 4598 folyamatos ügy 3022 ügy C folyamatban maradt márciusban 4427 folyamatos ügy 2875 ügy \ íolyamatban maradt | Meglehetősen rossz érzéssel tölt el bennünket, hogy felelős beosztású emberek általánosságként jelentik ki: a bíróságokon elöregednek az ügyek — mondta a Somogyi Hírlap kérdésére felelve dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke. Kaposvár Hozzátette: — Meggyőződésem, hogy ez így nem igaz. Somogy nem az egyedüli megye, ahol időszerűen végzik az ügyeket. Végre ki kellene mondani, hogy melyek azok a bíróságok, amelyeket a jogos kritika megillet. Hangsúlyozta: az igazságügyi vezetésnek általában az álláspontja az, hogy ezekre, a sokszor méltatlan kifakadá- sokra nem kell válaszolni. A megyei bíróság elnökének véleménye szerint azonban ebben az ügyben meg kell szólalni, hiszen ez a tendencia nem használ a jogállamiságnak. Álláspontját a somogyi bíróságok munkáját jelző statisztikai adatokkal támasztotta alá. Márciusban a bíróságokon 4427 folyamatos ügyből 1552-t a bírák befejeztek. A cégügyintézés pedig Somogybán mindig hátralékmentes volt: márciusban 439 cégügy érkezett, befejeztek 592-t, folyamatban van 558. A büntető ügyszakban nagyobb érdeklődés kíséri általában a korrupciós, illetve azokat a nagyobb súlyú gazdasági ügyeket, amelyek értékhatára az 50 millió forintot meghaladja. Somogybán 1997-ben 4321 elsőfokú büntetőügy érkezett, ezekből a bírák 3972-t befejeztek; március végén folyamatban maradt 1009 ügy. Ezekből mindössze négy — kisebb súlyú ügy — két éven túli. Három hatályon kívül helyezés miatt öregedett el, egyet pedig pótnyomozásra adott vissza a bíróság. Dr. Ujkéry Csaba hangsúlyozta: — A Somogy megyei bíróságoknak tehát nincs okuk szégyenkezni. Természetesen változatlanul végezzük a dolgunkat, remélve egy méltá- nyosabb megítélést. (Tamási) Filmesek a gólyafaluban Az olasz kereskedők az idén olcsón vitték a bárányokat Filmet forgattak Nagybajomban. A TV2 stábja tegnap az Európai gólyásfalu címmel kitüntetett somogyi településen járt. A környezetvédelem- illetve a gólyák helyzetéről, és az időszerű feladatokról is kérdezték Ács Attila nagybajomi polgármestert. A tudósítást várhatóan a hétvégén, a Tények című műsorban mutatják be. Tisztelt Újságolvasó! Ólt) BANK Eszébe jutott-e már, hogy kedvenc napilapjának, a SOMOGYI HÍRLAP-mk előfizetési díját OTP lakossági folyószámláról egyenlítse ki? Az OTP Lakossági folyószámlával hatékonyan, kényelmesen, egyúttal biztonságosan intézheti pénzügyeit. Nem kell várnia a díjbeszedőt. Csak bízzon meg bennünket, és mi mindent elintézünk Ön helyett! A már említett újságelőfizetésen kívül levesszük a válláról a gondot a lakásdíj, villanydíj, víz és csatornadíj, TV előfizetési díj biztosítási díj, átalánydíj esetében ugyanúgy, mint például a telefonszámlák esetében. Nem kell többet sorbanállnia a postán, idegeskednie a befizetetlen csekkek miatt sem. AZ OTP BANKNAK FONTOS, HOGY ÖNNEK TÖBB SZABADIDEJE LEGYEN! (68942) A juhászok futnak a pénzük után Minden eddiginél alacsonyabb árat fizetnek az Idén a bárányhúsért az olasz kereskedők — mondta Nagy Gyula őrei magántenyésztő. ORCI Az idén a felvásárlási ár alig érte el az ötszáz forintot. A szakemberek szerint a román és szlovák tenyésztők alacsonyabb áron értékesítették állataikat, új felvásárlási piacot és konkurenciát teremtve ezzel a magyar bárányhúsnak. Vetélytársként jelentkeztek a spanyol bárányok is, amelyeket az idén jóval nagyobb mennyiségben értékesítettek Nyugat-Európában. — Jelenleg az ellési időszak felénél járunk. A bárányok nagy részét nem tudtuk értékesíteni, így tenyészetbe kell A felvásárlási ár alig érte el az 500 forintot FOTO: FOTO: LANG ROBERT állítani az állatokat. Egyetlen reményünk, hogy a minisztérium megadja a beígért jerketámogatást. A törzstenyészetbe állított állatokért nyolcezer, a szaporító tenyészetbe áhítottakért hat ezer forint járna a gazdáknak. Fa dőlt a házra Ordacsehiben. A viharos szél csavarta ki a fát, amit a marcali tűzoltók távolítottak el. A balatonlellei Kishegyen ismeretlen személy több teherautónyi szőlővenyigét gyújtott meg, amit őrizetlenül hagyott. A lángokat a bogiári tűzoltók oltották el. Somogy a második. Az általános iskolás tanulók 4. országos közlekedési ismereti versenyén a somogyi csapat második lett. A bükkfürdői rendezvényen egyéniben a vései Nagy Dávid harmadik helyen végzett, a nyolcadik osztályosok közül Perák László a negyedik volt. Mindketten különdíjat is kaptak. Betörtek a látrányl nyaralóba. Az Öreghegyen található épületből műszaki berendezéseket vittek el, a kár 110 ezer forint. A fonyódi rendőrkapitányság lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Háromfának szüksége volna körzeti megbízottra - hangzott el a község önvédelmi és bűnmegelőzési csoportjának múlt évet értékelő és az idei év feladatait meghatározó értekezletén. A falu lakói ezt az igényt falugyűlésen is megerősítették. Azzal indokolják - mondta szerkesztőségünknek Tóth Sándor nyugalmazott határőr zászlós -, hogy megnőtt a garázda cselekedetek, lopások és verekedések száma a faluban. Az önvédelmi csoport technikai és anyagi lehetőségei nagyon korlátozottak. László András, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart ma 19 órakor Csurgónagymartonban a művelődési házban. Barkóczy Gellért, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart április 13-án, hétfőn 19 órakor So- mogymeggyesen a kultúr- házban. Beismerő vallomást tettek a vesztegetéssel gyanúsított köztisztviselők Schlégl és Kéri előzetes letartóztatásban A civilek szerepéről A civil társadalom helyéről, szerepéről, a közhasznú szervezetekről szóló törvényről kezdődött tegnap kétnapos konferencia Balaton- födváron, a Bajor Gizi közösségi házban. Balatonföldvár Az ország minden részéből érkeztek szakemberek a társadalmi szervezetek részéről. Tegnap szó esett arról, hogy miképpen oszthatók meg a közhasznú feladatok az állam és az önkormányzatok között. Arról is tájékoztatást kaphattak az érdeklődők, hogy milyen feltételeket támaszt az új törvény az egyes szerveződések számára a közhasznúvá váláshoz. (Folytatás az 1. oldalról) A beruházást tulajodnképpen Mayer finanszírozta, s az ön- kormányzattal zajló vitás ügyeket is ő rendezte. A Központi Bűnüldözési Igazgatóság tegnapi hivatalos közleménye szerint január óta folytatnak nyomozást a vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt, egy kaposvári vállalkozó feljelentése alapján. A feljelentő — nyilatkozata szerint — 1996-ban egy kaposvári kft-től vásárolta meg a Zárda utca 5. szám alatti ingatlant, melyre építési kötelezettség volt előírva. A tervek alapján az építkezést el is kezdték, eközben a vállalkozó kérte az építési engedély módosítását: az alagsorban garázsok helyett üzlethelyiségeket kívánt kialakítani. Az erre vonatkozó kérelmet a polgármesteri hivatal elutasította, a beruházás húzódott. A vállalkozó ezért felkereste régi ismerősét, Schlégl Lászlót, a közigazgatási hivatal tanácsosát, és segítségét kérte. A tanácsos ígérete szerint fel is vette a kapcsolatot dr. Kéri Lajos aljegyzővel, azt is közölte, hogy az engedély megadásáért mindkettejük ellenszolgáltatást kap. A pénzt a vállalkozó és a tanácsos egy széfben helyezte el. Az engedély-módosítást a vállalkozó megkapta — az elfogás napján, szerdán délelőtt, az aljegyző irodájában — a pénzt a tanácsosnak átadta. Ezt követően kapták el Schlégl Lászlót a KBI emberei. Mivel a pénzből az aljegyző is részesült volna — s erre számított is — előállították a rendőrök. A kihallgatások során mindketten beismerő vallomást tettek. Az aljegyző — a KBI megfogalmazása szerint — a kihallgatás során „további vizsgálandó magatartásáról tett nyilatkozatot”. Mayer Géza, a terület tulajdonosa is fontosnak tartotta, hogy véleményét elmondja. Szerinte a polgármesteri hivatal húzta-halasztotta a Zárda utca 5. építési ügyét, kötbéreket szabott, de nem adta ki a szükséges engedélyeket. Közben mindenünnen azt hallotta, hogy egy kis pénzzel „meg lehet gyorsítani” az ügyet. Tudta azt is, hogy kit, mennyivel kellene lefizetni. Schlégl Lászlót gyerekkora óta ismeri. A vállalkozó — ő fogalmazott így — tanácsot kérni ment a KBI-hez, akik azt a tanácsot adták: játssza végig a játékot. Azt mondta: azért fordult a KBI- hoz, mert a helyi rendőrökben nem bízik. Majer Géza sajnálja egyébként, hogy fel kellett adnia gyerekkori barátját és az aljegyzőt. De ők „túl éhesek voltak, egyértelműen követeltek”. A vállalkozó állítja: semmit sem kapott cserébe, állampolgári kötelességből tette, amit tett. Nem az okozója, hanem „tartozéka” volt az ügynek. Dr. Kéri Lajos családja értetlenül áll a dolog előtt. Felesége azt mondta a Somogyi Hírlapnak: ma sem hiszik el a történteket és nem törődnek a szóbeszédekkel. Azt mondják egyébként: sem bilincs, sem házkutatás nem volt. Bíznak abban, hogy — bár nem megtörténtté nem lehet tenni - minél hamarabb lezáródik az ügy. És tegnap délutánig abban is bíztak, hogy a húsvétot itthon, együtt tölthetik... (Jakab)