Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-08 / 83. szám
1998. április 8., szerda SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 11 Falusi turizmus - magyar módra Négy éve foglalkozunk falusi turizmussal, vagyis hogy hivatalosan fejezzem ki magam, minősítésünk eddig fizető vendéglátás volt, újabban falusi szállásadásra módosult. A szükséges feltételeket teljes egészében magunk alakítottuk ki, tevékenységünket eleinte környezetünk elnéző mosolygása kísérte. Később ez módosult... Működésünk kezdete óta minden ráfordít- hatót a fejlesztésre fordítottunk. Ez idő alatt több e témával foglalkozó előadáson, konferencián vettünk részt, mindenhol a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásukról biztosítottak bennünket, mondván: érdemes most ebbe beruházni, ez a jövő, ez fejlődő ágazgat lesz, támogatni fogják stb. A biztatások mindig az anyagi támogatás mikoija és hogyanja körül halványultak el. Éppen ezért olvastuk nagy örömmel a Somogyi Hírlapban nemrégiben megjelent tájékoztatót, amely szerint az Földművelésügyi Minisztérium maximum kétmillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesíti azokat, akik a pályázati feltételeknek megfelelnek. Egy kivonatot is olvashattunk a pályázati feltételekről, .amely így hangzott: „a pályázó lakásától, illetve lakrészétől elkülönített, vagy attól független vendégfogadói rész kialakításához, bővítéséhez, felújításához, bele értve a vendégek fogadásához, tartózkodásához szükséges közös helységet is...” Örömünk teljes volt, mivel a tavalyi év végén hoztunk tető alá egy olyan épületet, amely a fentieknek mindenben megfelel, de a befejezéshez szükséges pénzügyi források kimerültek. Hideg zuhanyként ért bennünket azonban a Turisztikai Értesítőben megjelent pályázati feltételek részletes tanulmányozása. Először is lakóhelyünk, Háromfa nincs rajta a kedvezményezett települések listáján. Rajta van viszont néhány olyan, ahova nem tudom milyen nevezetesség vonzana be egy turistát, ha csak az nem, hogy faluvégi negyedeikről nagy sikerű fotósorozatot készíthetne, Magyar- országi állapotok a tatáijárás idején címmel. Megtudtuk továbbá, hogy nem pályázhat az 1997-ben már megkezdett beruházás. Vajon miért nem? Esetleg nem tud majd a vendég aludni, ha rájön, hogy ezt a házat már 1997-ben elkezdték építeni? A továbbiakban felsorolják a pályázati feltételeket. Ennél a pontnál már teljesen reményt vesztettem, ugyanis hiába volt magyar nyelvből lényegesen jobb osztályzatom, mint matematikából, hiába olvastam el az összes kötelező olvasmányt, sőt még annál is többet, ha jogszabályokra kerül a sor, mindig meginog a hitem saját anyanyelvismeretemben. Nem is lepődtem meg a továbbiakon. A pályázat benyújtáshoz „értelemszerűen” nem kevesebb, mint tizenkilenc mellékletet kell csatolni. Az egyes mellékletek aztán még „értelemszerűen” A és B pontokra tagolódnak, egymáshoz ilyen-olyan módon kapcsolódnak, további jogszabályokra hivatkoznak. Az egyes számú melléklet csak maga másfél oldal, a következő anyagkimutatási táblázattal: építési anyagok megnevezése, tételszáma, mértékegysége, mennyisége, egységára, ára áfa nélkül. Ha valaki átrágta magát mind a tizennyolc mellékleten, és még valamennyire normális, akkor csak tizenkilencedik mellékletben szereplő potom hat darab hatósági engedélyt kell beszereznie, és máris zöld útja van. És még egy „értelemszerű” dolog. A támogatás ütemezése rovat 1998- tól 2002-ig tart. Megvallom, ennél a pontnál visszalapoztam az elejére. Biztos, hogy kettő és nem húszmillió a maximális ösz- szeg? Hát nem, kettő millió. Ezt adják öt éves ütemezéssel. Aztán már jöhet is a turista. Kíváncsi lennék, hogy aki ezt az ütemezést kitalálta, hol nőtt fel. Egy kétmillió forintos nagyberuházás ugyanis még Magyarországon sem szokott öt évig tartani. Talán hihetetlen, de ennyiből még ebben az évben befejeznénk az épületünket, és üzembe is helyeznénk. Az egyik általam említett konferencián azt mondta az egyik előadó: úgy képzelik el a falusi turizmust, hogy mondjuk az egyedül élő Mari néninek van egy tiszta szobája, amihez nincs fürdőszoba, akkor támogatást kap ahhoz, hogy tudjon egyet építeni és így vendéget tudjon fogadni. A cél az, hogy egy falu tíz-tizenöt házán kint legyen a tábla, hogy „Cimmer Feri”. Ez lenne a falusi turizmus. De amíg egy tv-riportemő a Napkeltében minden további nélkül meg meri kérdezni a Zalaegerszegre költözött írót-ren- dezőt: hogyan érzi magát „ott a világ végén?”, akkor nagyon valószínű, hogy az ilyesféle pályázatot kiagyaló szakember is csak annyit tud a faluról, hogy a vidéken van. A világ végén is túl, amíg nem í^elyi önkormányzatok vezetőit fogják megkérdezni, hogy ki is volna alkalmas az ilyesféle tevékenységre, méltó a támogatásra, addig nem is lesz faluturizmus. Esetleg „értelemszerűen” 2002-ben. Orosz Ágnes, Várszegi József Háromfa Az utasok érdeke 1997 decemberében kéréssel fordultunk a Pécsi Vasútigaz- gatósághoz: nagyon sok utastársammal együtt este 8 óráig tart a munkaidőnk, de hazafelé csak 22.43-kor indul leghamarabb vonat. Kértük: a Gyékényes felé 20.55-kor induló gyorsvonatot legyen újra személyvonat. A MÁV érdeke is ez lenne, mert több lenne az utas. Gyorsvonat este szinte óránként indul: 18.08- korés 18.52-koris. Levelünkre a mai napig nem kaptunk választ. Hasonlók a gondjaik azoknak is, akik éjszakára járnak dolgozni Kaposvárra, ugyanis azt a vonatot is megszüntették. így már este 18.40-kor Kaposváron vannak, a munkaidejük pedig csak 22 órakor kezdődik. Úgy gondoljuk, a MÁV az utasok érdekeit is figyelembe vehetné, hisz a havi jegyre nagyon sok pénzt - 6340 forintot - kifizetünk. Kiss Zsuzsanna Kutas, Táncsics út 32. A PAPÁM MINDIG JÓL DÖNT „A papám szerint a régi nyugdíjrendszer olyan, mint az első autó. Én ezt nem értem, de ha ő mondja, akkor biztosan így van.” A papám szerint a régi nyugdíj- rendszer olyan, mint az első autó. Hiányzott belőle a megbízható ellenőrző műszer, ezért a sofőr nagyon kiszolgáltatott volt. Nem úgy, mint a mostani szuperautókban, ahol mindig tudjuk, mennyi benzin fogyott, milyen gyorsan haladunk, és hogy mennyi utat tettünk meg. A papám szerint így van ez a mai nyugdíjpénztáraknál is, ahol rendszeres tájékoztatást kaphatunk a befizetésekről és a hozamokról. Tehát mindig tudhatjuk, hogy menynyi tartalékunk van. A jövő így pontosan kiszámítható, és az embert nem érheti olyan meglepetés, hogy a végcél előtt kifogy a benzin. A papám azt mondja, hogy amelyik pénztárnak rossz a nyilvántartása, és nem ad megfelelő, és rendszeres tájékoztatást azt ő biztosan nem választja, mert az olyan mint, a régi autó. Márpedig semmi kedve nyugdíjas korában egy lerobbant, üres tankú tragacs mellett tehetetlenül ácsorogni a forgalmas sztrádán. A papám hamarosan dönteni fog. Szerinte a magas hozamok mellett a legfontosabb, hogy a pénztárban jól működjenek az ellenőrző „műszerek”. Vagyis ő azt a pénztárat választja majd. ahol pontosan tudja, mikor mi'történik. A papámnak nincs könnyű dolga, de azt mondja megéri alaposabban tájékozódni. Tudom, ő végül mindig jól dönt. Nyugdíjreform-Lépés a jövőért! További információért hívja a Pénzügyminisztérium kedvezményes kékszámát: 06-40 400 400 vagy látogassa meg home-page-ünket: www.nyugdijreform.hu Érinthetetlenek? A bogiári képviselő-testület április 2-i ülése a régi koncepciós perek hangulatát idézte. A jelenlévők órákon keresztül pro és kontra érveket hoztak fel az egészségügy helyi reformjának megoldási lehetőségeiről. A közhasznú társaság működéséről és létrehozásának körülményeiről még tanúkat is - Fonyód „vezérkarát” - meghallgattak, miközben az ítélet rég megvolt. Az ítélet, amely szerint ebben a városban érinthetetlenek vannak. Érinthetetlen, tabu az az előjog, mely alapján a város egyes orvosai tízszeres jövedelemmel rendelkezhetnek, még annak árán is, ha közben a Török Sándor Egészségügyi Központ tönkremegy. A szakmaiságot félretéve így szavazta meg a testület, hogy igazgatói állást hirdet egy közelebbről meg nem nevezett egészségügyi vállalkozás élére, valamint egy határait és létszámát meg nem jelölt új körzetet hoz létre és ehhez a fantomkörzethez pályázattal házi-orvost keres. A járóbeteg-szakellátáshoz pedig nem garantálja a testület a minimum-felszerelés biztosítást. Ilyen ragyogó döntések megfogalmazásához és véghez viteléhez természetesen nem kell külső tanácsadó. Bár nem is vállalna ezekkel közösséget egyetlen jó érzésű szakember sem. Mi várható ezután? Természetesen marad minden a régiben. Jön a nyár, kinek is lesz ideje a pályázatokkal bíbelődni? Ősszel itt vannak az önkormányzati választások, így minden képviselő a saját székének megtartásáért harcol majd. Pedig, ha másért nem, pont ezért kellett volna most felvállalni azt a radikális változást, amelynek kimondásához kizárólag a polgármesternek volt bátorsága. Érdemes lesz emlékezni rá, mit is írt előteijeszté- sének zárszavául a Corpus Tanácsadó Iroda: „A reform megvalósítása, vagy elmaradása a helyi szintű őszi választások egyik kulcskérdése lesz.” Ha képviselői cserbenhagyják a lakosságot, a választáskor más képviselőt választ. így jön rendbe minden majd a választások után egy új összetételű és az egészségügyi reformot valóban megvalósítani akaró testülettel. Sajnálatos, hogy addig várnunk kell. Dr. J.G. Dús Az intézkedés szabályszerű volt A Somogyi Hírlap 1998. március 25,-i számának Vélemények rovatában Ügyintézők emberség híján címmel jelent meg Horváth Ferencné zselicszentpáli lakos panasza. Erre szeretnék az alábbiakban válaszolni. Az írásban a levélíró kifogásolta, hogy 1998. március 6-án elvették férje tehergépkocsijának forgalmi . engedélyét, mivel a helyszínen nem tudta igazolni a kötelező felelősségbiztosítás meglétét. Emberség hiányára hivatkozott, hogy többszöri személyes és telefonon történt érdeklődésére sem kapták vissza azt, miután bemutatta érvényes biztosítására vonatkozó igazolását, csak március 16-án az ügyintéző mogorva válasza mellett. Horváth Ferencné még 1998. március 10-i keltezéssel panasz- szal fordult ügyében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez, aki megküldte azt kapitányságunkhoz kivizsgálás céljából. A panaszát megvizsgáltam és annak elbírálásáról őt határozatban értesítettem az alábbiak szerint. A rendőrjárőr Horváth Ferencet 1998. március 6-án 16.30 órakor igazoltatta Zselicszentpál belterületén közúti ellenőrzés céljából, mikor tehergépkocsival közlekedett. Mivel az érvényes kötelező felelősségbiztosítás meglétét igazolni nem tudta, ezért a forgalmi engedélyét a vonatkozó jogi szabályozásnak megfelelően a helyszínen igazolás ellenében elvette. Mindez pénteki napon, a hivatali munkaidő után történt. A közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló BM rendelet rendelkezése szerint az elvett forgalmi engedélyt az intézkedő rendőr legkésőbb a következő munkanapon megküldi az illetékes rendőri szervnek, ami hétfői napon meg is történt. A belső ügykezelési szabályok betartása mellett a forgalmi engedélyt az ügyet intéző igazgatásrendészeti osztályon oda érkezése napján, március 11 -én (szerdai napon) nevezett aláírásával igazoltan átvette, ellentétben az újságban megjelent március 16-i dátummal. Rendőri intézkedéseink, valamint ügyfélfogadásunk során a rendkívül magas ügyfélforgalmunk ellenére a gyors és szakszerű ügyintézésre törekszünk, azonban a vonatkozó jogi és belső szolgálati szabályozásnak megfelelően kell eljárnunk. Dr. Pintér István rendőr alezredes kapitányságvezető