Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-08 / 83. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1998. április 8., szerda Környezetvédelmi információs iroda Megújul a fajszi kastély A Somogy Természetvé­delmi Szervezet szakembe­rei működtetik majd azt a Környezetvédelmi informá­ciós irodát, ami a közeljö­vőben nyílik Somogy faj- szón. Az információs köz­pont munkájához szükséges feltételeket a Környezetvé­delmi és Területfejlesztési Minisztérium támogatásá­val teremtették elő. Az információs központok működtetésével nem csak azt szeretnék elérni, hogy a turis­táknak legyen hova betérni tanácsért, hanem az ott dol­gozó szakemberek is keressék meg a környezetvédelemért felelősséggel tenni akaró diá­kokat, érdeklődőket - mondta Tömösvári Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke. - Az igazi ökoturiz­must szeretnénk így is népsze­rűsíteni, ez iránt egyre na­gyobb az érdeklődés a régió­ban. Az iroda indítása mellett az idén még egy fontos munka vár a természetvédőkre: a faj­szi kastély felújítása. Tavaly 12 millió forintot nyertek az Országos Környezetvédelmi Alap műemlékvédelmi bizott­ságától. A Kun család valami­kori, eklektikus stílusban épült kastélyát 1992-ben kapta meg a szervezet. Az épület állag- megóvásáért azóta sokat tettek a természetvédők, a több mint százéves falakra azonban már évtizedek óta ráférne a tataro­zás. A pályázaton nyert ösz- szegből már megkezdték a tető felújítását, a nyáron pedig az épület lakóterét állítják helyre; felújítják a parkot és a kastély­hoz tartozó kápolnát is helyre­állítják. Ha minden a tervek szerint megy, az év végére akár vendégeket is fogadhat a jelenleg tető nélküli kastély. Fábos Erika 442 milliárd forint állampapír a lakosságnak Kincstár a polgárokért (Folytatás az 1. oldalról) A feladata ehhez mérten sok­rétű, a költségvetés finanszíro­zásának tervezésétől a forint és devizaadósság kezelésén és a finanszírozási műveletek tech­nikai lebonyolításán át egé­szen a kamatmegállapításig il­letve a hálózati értékpapír-for­galmazás felügyeletéig. Az állampapírok legna­gyobb vásárlói az intézményi befektetők — nyugdíjalapok, biztosítók — de a kincstár sze­retné, ha a a lakossági vásárlá­sok is erősödnének. Az idei tervek szerint ez 442 milliárd forint lesz, amiből a Magyar Államkincstár fiókhálózatán keresztül kell értékesíteni 60- 70 milliárd forintnyit. A kincs­tári hálózatnak azonban más feladata is van. — Az állampolgároknak jo­guk van kisebb összegekért is állampapírt vásárolniuk, a for­galmazók egy része azonban 100 ezer forint alatti vásárlá­sokkal nem foglalkozik a költ­ségek miatt — mondta Borbély László András az ÁKK igazga­tóhelyettese. — Ezt a kincstár­nak kell biztosítania, ahogy a kincstár feladata a befektetői kultúra fejlesztése, illetve — ezzel együtt — az állampolgári tudat javítása. Az állampapírok közül egyébként a kamatozó kincstár- jegy a legkeresettebb a lakos­ság körében, de népszerű a kincstári takarékjegy-család is, míg a kincstár másodlagos pia­cán mindössze a forgalom ti­zennégy százaléka zajlik. — Ä találkozó célja, hogy ezen javítsunk — mondta Ács Zsuzsa. — Ez pedig úgy lehet­séges, hogy a kincstárt, mint fo­galmat és mint intézményt is el­fogadtatjuk a lakossággal, még­pedig úgy, hogy nem csak elér­hetővé tesszük általa az állam­papírokat, hanem információval és tanácsadással is rendelkezésre állunk. Varga Ottó A taps vhiszól Ha egy nagy sláger még a második ráadás után is osztatlan közönségsikert arat, csakis igazi örökzöldről lehet szó. A MÓL energikus tőzsdei slágere ilyen visszatérő siker, köszönhetően a három nyilvános kibocsátásban részt vevő több százezer hazai befektetőnek. És természetesen azoknak a millióknak, akik rendszeresen igénybeveszik a MÓL szolgáltatásait és termékeit. Részvénytulajdonosaink és ügyfeleink egyaránt nyugtázhatják, érdemes hosszú távon is a lendületesen fejlődő ári' minőségét, partnerségét választani Mi pedig köszönjük és továbbra is megszolgáljuk a bizalmat. 3 milliárd forint lakáshitel-tartozás Somogybán Felfüggesztett behajtások Somogybán mintegy húsz­ezer régi típusú, 1994 előtti lakáshitelt folyósított a me­gyei OTP és az igénylők 10- 12 százalékának van hátra­lékos tartozása. A kormány most az önkormányzatokkal közösen próbálja megoldani a felemelt kamatok miatt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutottak gondjait. Á húszezer hiteligénylő több mint hárommilliárd fo­rinttal tartozik, többségük azonban rendszeresen fizeti a részleteket. Még több mint kétezernek van elmaradása: akad, aki csak egy hónapja nem fizet, de olyan is, aki öt éve. Ilyen esetekben az a szokásos eljárás, hogy az OTP fölszólítja az ügyfelet, majd fizetési meghagyási kérelemmel fordul a bíró­sághoz, és annak jogerőre emelkedése után megindítja a végrehajtási eljárást. Ta­valy több mint négyszáz fi­zetési meghagyást postáztak, és 141 esetben tartottak in­gatlanárverést, ezekből azonban csak negyvenkilenc járt sikerrel. Jelenleg 1400 ügy áll végrehajtási eljárás alatt. — A kormányhatározat végrehajtásáig átmenetileg leállítottuk az ingatlan-vég­rehajtásokat, várjuk a támo­gatási rendszer kidolgozását — mondta Szabó Zsolt, az OTP megyei igazgató-he­lyettese. — A szorult hely­zetben lévő ügyfeleknek ad­dig nem kell attól tartaniuk, hogy elárverezik a házukat, a tartozásuk azonban to­vábbra is fennáll. Nekik azt javaslom, amennyit tudnak, törlesszenek az adósságuk­ból, mert az a döntésig a kamatokkal együtt is folya­matosan növekszik. Katona József A fagy és az atka elől vándorolnak Mézkereső méhészek A somogyvámosi Márton Gábor méhanya-nevelő méhészeté­ben is folynak az előkészületek fotó: Tóth d. Gábor A Magyar Méhészek Egyesüle­tének marcali csoportjának meg­beszélésén volt szó az elmúlt időszakban súlyos károkat okozó varróatka nevű élősködőről. A méhpusztulás a 30-35 százalékot is elérte. Hogy idén is legyen mézünk és a károk ne legyenek ilyen súlyosak, a FM méhcsalá­donként 950 forintot visszatérít a gyógyszerárakból azoknak, akik igénybe veszik. Ez az összeg akár 80 százalékát is fedezheti a gyógyszer árának. Nem csak a kártevőkön múlik azonban az idei méztermés. A sík területeken a ,Jcorai méhlege- lőkön” az akác, és egyes korai gyümölcsfajták súlyos fagyká­rokat szenvedtek, ezért dombos, melegebb vidékekre kell vándo­rolniuk a méhészeknek, és így akár a még nem fertőzött állo­mányokra is átadják a varróatkát. A megbeszélésen Gráf Ferenc, az MME elnökhelyettese tartott előadást az EU-ban elterjedt ra- kodókaptáras méhészkedésről. VÁLASZTÁSI HÍREK Dr. Házas József, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) vá­lasztási fórumot tart ma 19 óra­kor Tengődön, a polgármesteri hivatal nagytermében. Pásztohy András, a 2. számú választókerület képviselője­löltje (MSZP) választási fóru­mot tart ma 18 órakor Hedre- helyen, a kultúrházban. Dr. Tamás Károly, a 2. számú választókerület ország- gyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart ma 18 órakor Kaposváron, a Hajnóczy utcai könyvtárban, 19 órakor Somogygesztiben a mű­velődési házban. Szászfalvi László, az 5. számú választókerület képvise­lőjelöltje (MDF-Fidesz MPP) választási fórumot tart ma 18 órakor Somogyudvarhelyen, a művelődési házban. Dr. Lamperth Mónika, az 1. számú választókerület ország- gyűlési képviselőjelöltje (MSZP) választási fórumot tart ma 18 órakor Kaposváron a Gárdonyi általános iskolában. László András, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) vá­lasztási gyűlést tart ma 19 óra­kor Iharosberényben, a műve­lődési házban. Dr. Lövey László, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) vá­lasztási fórumot tart ma 17 órakor Somogy túrban, 19 óra­kor Somogybabodon a műve­lődési házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom