Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-01 / 77. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1998. április 1., szerda Mondd a bankod, s megmondom, ki vagy Vezet a folyószámla Jóllehet, egyre több bank működik az országban, a pénzintézetek ismertsége meglehetősen csekély a lakosság körében. Ezt állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet abban a felmérésében, amelynek során négyezer, a felnőtt lakosságot reprezentáló személyt kérdeztek meg arról, mennyire tájékozottak a bankok szolgáltatásairól. A piackutató intézet jelentése szerint a piacot változatlanul a hagyományos „nagybankok” uralják. A legfontosabb pénzintézetnek a válaszolók többsége az OTP-t tartja, ezt követi a Postabank, majd a takarékszövetkezet. A felmérés tanúsága szerint a kisebb településeken a takarékszövetkezetek a legkedveltebbek, a nagyvárosokban azonban népszerűbb és ismertebb a Citibank, a Postabank és a CIB Bank Hungária. A megkérdezettek háztartásának havi nettó jövedelme alapján megfigyelhető, hogy a takarékszövetkezetek az alacsonyabb jövedelműeknél, a nagybankok pedig a jobb körülmények között élők körében népszerűek. A bankok ügyfelei zömmel 30-49 év közöttiek, s többnyire felsőfokú végzettségűek. A szolgáltatások közül a legtöbben az átutalási betétszámlát említették, ezt követi a betétkönyv, majd a hitel. A MOSZ szerint tarthatatlan a cukorrépa-termesztők helyzete Magyar cukrot - magyar répából Kormány-állásfoglalást és segítséget sürgetett a cukorrépatermelés érdekében tegnapi ülésén a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Az ülésen elfogadott közlemény szerint a kormánynak határozottan állást kell foglalnia amellett, hogy a belföldi cukorigényt hazai termelésből kell fedezni. Ha ezt a kormány nem teszi meg, akkor arról kell döntenie, hogy az így kialakuló munkanélküliséget miként kezeli, továbbá hogyan támogatja a termelők átképzését és miként kártalanítja azokat, akik a cukorrépa-termeléshez használható gépparkba több 10 milliárd forintot ruháztak be. Az elnökség állásfoglalása ugyanakkor leszögezi: a MOSZ nem kíván különleges előnyöket a cukorrépa-termesztőknek, csak annyit követel, hogy a kormány biztosítsa a mezőgazdaságnak ebben az ágazatában is az Európai Unió normáinak megtartását. A körülményeket még a tavaszi munkák előtt tisztázni kell, s nem halasztható tovább a piacszabályozó intézkedések és a cukorrendtartás megalkotása sem. A termelők kiszolgáltatottságát mutatja - érvel az elnökség -, hogy míg 1995-ben a betakarított cukorrépa területének nagysága több mint 123 ezer hektár volt, 1998-ra már 82 ezer hektárra csökkent. Az uniós országokban az ágazati jövedelem 60 százaléka jut a termelőnek, hazánkban csupán 45-55 százaléka. Az elmúlt 8 évben a cukorrépa felvásárlási ára 269 százalékra növekedett, a fogyasztói ár pedig 331 százalékra nőtt. Az elnökség szerint tehát nem a teljes ágazat helyzete romlik, hanem csak a termelőké. A termelők sérelmezik, hogy a felvásárlási árak azonosak a tavalyival, holott az infláció 18 százalékos volt. Az elnökségi állásfoglalás hangsúlyozza: a piacszabályozást szolgáló szakmaközi egyezményt a feldolgozók halogató taktikája miatt nem lehetett megalkotni. Ezért nincs még ma sem készen a cukorrendtartásról szóló rendelet. Újdonságok a tőzsdén A deviza, a BUX- és a kamatkontraktusok mellett egyedi részvényeket is szeretnének bevezetni a határidős piacra. Kezdetben két- három részvény - várhatóan a Mol, a Matáv és a TVK - szabványosított határidős kereskedését indítanák el, a tervek szerint még az idén. Mindezekre néhány hónapon belül árjegyzői pályázatot írnak ki. Természetesen csak a leglikvidebb és a legnagyobb forgási sebességű papírok jöhetnek szóba határidős termékként. Az elképzelés szerint 100 darab részvény alkot majd egy kontraktust, és évi két lejáratra, júniusra és decemberre lehet üzleteket kötni. Színesfémkommandó. A fogyasztóvédelmi felügyelőség, az APEH, a Középdunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség és a rendőrség szakemberei április 9-ig 44 Fejér megyei színesfémgyűjtőhelyen vizsgálódnak. A szabálysértéseket keményen büntetik, s az ellenőrzést néhány hónap múlva megismétlik. Eladó a Polgári Bank A Pénzintézeti Központ Rt hamarosan értékesíti a tetemes veszteséget felhalmozó Polgári Bankot - jelentette be Pusztai Viktor, a pénzügyi intézmény elnök-vezérigazgatója a bank közgyűlését követően. Eredményes az Agip Az Agip Hungária Rt a tavalyi 24 milliárd forintos forgalmával szemben az idén 30 milliárd forint bevétellel számol - közölte Herbert Schaub, a cég vezérigazgatója. Ugyanakkor az idén már pozitív eredmény várható a társaság gazdálkodásában a tavalyi több mint egymilliárd forintos veszteséggel szemben. A cég a következő három évben 3 milliárd forintot fordít magyarországi beruházásaira. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 357,41 Francia frank 34,44 Japán jen (100) 159,89 Német márka 115,37 Olasz líra (1000) 117,06 Osztrák schilling 16,40 Svájci frank 140,05 USÁ-dollár 213,20 ECU 229,32 [Újra hívható! Herczeg Kata asztrológus von|Ja IQ Kos a 06 90-330 461 Bika 5# 06-90-330 462 Ikrek « 06-90 330 463 Rák 3Sh 06-90-330 464 Oroszlán 97. 06-90-330 465 Szűz A 06-90-330 466 Mérleg 06 90 330 467 Skorpió Ad 06 90 330 468 Nyilas fit 06 90 330 469 Bak C* 06 90 330 470 Vízöntő & 06-90 330 471 Halak m 06 90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiete?, 1539 3p. Pi 591 Hívás dija: 88 Ft +Áfa/perc Tanműhelyek támogatása Megújították a minap a szakképzés fejlesztése és a foglalkoztatás elősegítése érdekében tavaly kötött megállapodást a Munkaügyi Minisztérium és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) között. Az egyezmény új elemeiről kérdeztük az IPOSZ alelnökét, Tornyi Lászlót. A hazánkban kiadott mesterlevelek zömét az Európai Unió országaiban egyelőre nem ismerik el; kivételt talán csak az építőipari mesterlevelek képeznek. Ennek egyik oka az, hogy oktatási rendszerünk eltér az Európa-szerte szokásos, úgynevezett duális rendszertől. A különbség: nálunk az iskolai elméleti képzés mellett nincs olyan gyakorlati oktatás, amely munkahelyeken, tehát például vállalkozóknál, kisiparosoknál folyna. A nagyvállalatoknál korábban működtetett oktatási fonna a rendszerváltás után megszűnt, az iskolai műhelyek felett pedig eljárt az idő - a jelentős kormányzati támogatás ellenére is. A mesterlevelek el nem ismerése több szempontból hátrányosan érinti a vállalkozókat. Egyrészt azért, mert nem végezhetnek munkát külföldön. Másrészt, mert a csatlakozás után a magyar szakembereknek az EU-ból hazánkba érkező mesterekkel is fel kell majd venniük a versenyt. Ausztriával megkezdett tárgyalásaink célja az, hogy változtassunk az eddigi, számunkra kedvezőtlen gyakorlaton, s ismerjenek el újabb 8 szakmai képesítést - elsősorban a gépipar, az autóalkatrész-gyártás, és az építő- (kőműves, ács, tetőfedő, festő) és a kézművesipar területén. A Munkaerő-piaci Alapból az IPOSZ szorgalmazására elkülönített 1 milliárd forint képezi a Nyitott Szakképzési Alapítvány szakképzési „alaptőkéjét”, amelyre „gyakorlóhelyek” pályázhatnak. A pénz felnőtt képzésre is fordítható. Ahhoz, hogy egyre több vállalkozás kössön közvetlen megállapodást a tanulókkal, az IPOSZ új költség-visszatérítési rendszer kimunkálását szorgalmazza. Csernyánszki Judit nyílászáró rendszer Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: Cím: □□□□ SOFA Rt. □ tervező kivitelező □ Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! 9400 Sopron, Terv utca 2. Pf. 73. Tel.: (36) 99/512-119, Fax: (36) 99/512-101 99/512-120 99/512-135 7 SS SS SS a noorzo házőrző A SOFA hőszigetelt fa ajtók és ablakok nem csak szépek, hanem gazdaságosak is. • Hőszigetelésük tökéletes, • hangszigetelésük kitűnő, • vízállóképességük kiváló, • biztonságosak, • tisztíthatóak, • könnyen szerelhetőek. És ami még az időtállóan szép faszerkezettel jár: a garancia és a szakszerű szolgáltatás, a gazdag szín és formai választék. ÉLJEN A MINŐSÉGGEL! Tőzsdei befektetések A nemzetközi gazdaság, a külföldi tőzsdék és a BÉT kapcsolata Végignéztük a hazai piacokat, megértettük a BÁT, a BÉT és az OTC működését. Jelen írásunk arra keresi a választ, milyen kapcsolat van a nemzetközi hangulat és a hazai kereskedelem között. A nemzetközi értéktőzsdék közül a new york-i, a honkongi, a japán, a londoni és a frankfurti a legerősebbek. Működésük teljesen hasonló a korábban leírt BÉT- hez. A brókerek ugyanúgy elektronikus kereskedésen kötik üzleteiket megbízóik részére. Némi különbség abból adódik, hogy e tőzsdéknek komoly hagyományai vannak, így működésük olajozot- tabb, mint nálunk. Mai globális kereskedési rendszerünkben a tőzsdéken egyáltalán nincs megkülönböztetve bel-, illetve külföldi pénz. A BÉT-en is csak becsülni tudjuk, hogy a forgalom kb. 70 százaléka külföldi befektetési alapoké. így azután könnyebben érthető, hogy egy kedvezőtlen külföldi hír hatására a BÉT-en szereplő részvények árai is esnek. Jó példa erre, hogy tavaly az ázsiai országok valutáinak válsága kisebb krachot okozott a hazai részvénypiacon. Ahogyan külföldiek is fektetnek be Budapesten, természetesen mi is vásárolhatunk külföldi részvényeket. Lehetőségeinket csak az korlátozza, van-e bróker partnerünk a megcélzott tőzsdén. Információink szerint ma a hazai cégek közül a Diana Investment fogad el megbízást amerikai részvények vásárlására. Somogy megyei irodájuk a Kaposvári Tőzsde Klub. Érdemes ezt tudni, mert szakértők nem ritkán hasonlítják egy-egy amerikai részvény befektetési biztonságát a magyar állampapírokéhoz/!). Itt kell még megemlíteni, hogy a külföldi papírba fektetők a részvények hozamán felül a forint- leértékelésből adódó profitot is nyereségként könyvelhetik el, hisz befektetésük USD-ban történik. Kaposvári Tőzsde Klub W KAPOSVÁRI TŐZSDE KLUB Tőzsdetfliegbizások amerikai értékpapírokra is - OTC részvények - kárpótlási jsgyacásvétfte -tggnyeire szabott portfoliókezelés - Határidős ügyletek - Tőzsdei iratot szafgái&fás - Tőkeszámla vezetés - Díjtalan befektetési tanácsadás ú '"ESMmmamm Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. Tel: 82/410-025 ön előtt is nyitva. húsvéti akciós árakkal várjuk az ország valamennyi CSEMEGE - Julius Meinl üzletében Cs.J. M. Krémtejföl, 500 ml m115,Tarja füstölt - főtt, kg &&>1199,Lapocka bőrös, füstölt - főtt cs. n., kg m>,939,Parasztkolbász, kg m679,Nosztalgia finomliszt, 1 kg .w48,Csemege uborka 6-9 cm, 720 ml 125,Sweet Point Zselés tojásdrazsé, 100 g 59,Alpia csokoládé 8 ízben, 100 g m99,Tele sós kréker keksz, 130 g 65,Arany Ászok sör, 0.51 69,7» Olaszrizling száraz, 11 (Kecel) 95,7» BB Dowc édes pezsgő, 0.751 Ä 259,7» Crepto Virág eü. papír, 4 tekercs m149,Tomi Color Erő és Kék Erő mosópor utántöltő, 5-4 kg 1249,figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! MINDEN JÓT KÍNÁLUNK!