Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28 / 74. szám
8 SOMOGYI HÍRIJlP SPORT 1998. március 28., szombat Marcali siker Immár hetedik alkalommal rendezte meg a Nagyatádi VSE az Örökifjak Kupa elnevezésű kispályás teremlabdarúgó-tornát Kutason, amelyen ezúttal minden korábbinál több, összesen 12 csapat vett részt. A tornát az olasz San Vito al Taglia- mento és a horvát Ferdinan- dovac csapatának az indulása avatta nemzetközivé. A tomagyőztes végül a Marcali együttese lett, míg a második helyen a rendező nagyatádiak, a harmadikon pedig a horvátok végeztek. Nyert az Ordacsehi Harmadik alkalommal rendezték meg Balatonberény- ben a nagypályás Csicsergő Kupa labdarúgótornát. A három csapat közül a végső győzelmet az Ordacsehi szerezte meg, megelőzve a Böhönyét és a házigazda Balatonberény csapatát. A Csicsergő Kupa legjobb mezőnyjátékosának Lergely Gábort (Böhönye), a legjobb kapusnak pedig Bán Jánost (Ordacsehi) választották meg, míg a gólkirályi címet Bettenbutch István (Ordacsehi) hódította el. Kispályás zárórák Siófoki városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság a Simultan Kupáért A végeredmény: 1. Lila Kakas 16 14 1 1 72-17 43 2. Magtár-Royal 16 13 2 1 56-23 41 3. Interbeton 16 12 2 2 67-26 38 4. Hó-Lavina 16 8 5 3 49-31 29 5. Interfuvar 16 9 1 6 49-35 28 6. KW Rt 16 8 3 5 27-39 27 7. DRV 16 8 2 6 34-19 26 8. Sze-Mach 16 8 1 7 41-47 25 9. Csoki-Sokk 16 6 3 7 33-29 21 10. Akva-Plast 16 6 1 9 40-39 19 11. Palace Club 16 6 1 9 29-34 19 12. Balatel Rt 16 5 3 8 24-36 18 13. Bélák 16 5 1 10 33-56 16 14. Black Stars 16 3 4 9 26-56 13 15. Posta 16 3 2 11 27-50 11 16. Simultan Kft 16 3 1 12 25-56 10 17. Mól Rt 16 1 3 12 19-58 6 Tabi körzeti kispályás teremlabdarúgó-bajnokság a Suzuki Hirt Kupáért A végeredmény: 1. Csabagyöngye 2. P.szervíz 3. Akva-Plast 4. Jeans-Tex 5. B.szárszó 6.1. FCF. 7. Old Boys 8. Coca-Cola 9.2. FC F. 10. Ufókutatók 11. Piramis 12. Whisky Drink 13. Zala Team 14. Gyilkosok 13 12 - 13 12 - 13 10 1 1 70-20 36 1 93-33 36 2 56-38 31 4 42-35 25 4 64-33 25 5 51-29 24 5 70-42 22 6 65-55 19 6 37-44 19 9 45-54 10 10 31-76 9 10 22-73 7 11 15-82 6 13 22-69 0 Az azonos pontszámú csapatoknál az egymás elleni eredmény döntött. Öregfiúk bajnokság A végeredmény: 1. Tab 2. B.szabadi 3. Lavina 4. Rózsadomb 5. Tóth-Teknőc 6. Törökkoppány 10 9 - 1 68-20 27 10 6 1 3 23-13 19 10 5 1 4 31-21 16 10 4 1 5 24-29 13 10 3 2 5 27-38 11 10 - 1 9 7-59 1 Labdarúgó NB I — 23. forduló Dunántúli rangadó Siófokon A Siófoki Bányász NB I-es labdarúgó-csapata a tavaszi öt találkozóján tíz pontot gyűjtött, ami elismerésre méltó teljesítmény. Most azonban egy nagyon nehéznek ígérkező sorozatba kezd Nagy László együttese; ráhangolásként ma 17 órakor a ZTE FC vendégszerepei a Bányász-stadionban. Mind a Siófok, mint pedig a Za- lahús-Zalaegerszegi TE FC ott található a bajnokság élmezőnyében — persze, csak a tavaszi eredményeket figyelembe véve. Dunántúli rangadónak is lehet tehát minősíteni a ma esti derbit. A valódi tabellán a zalaiak 30 ponttal a tizedikek, a somogyi legénység pedig három ponttal és két hellyel van lemaradva tőlük. Egy esetleges hazai sikerrel tehát „egálba” kerülhetne a két csapat. Ez azonban nem lesz könnyű, hiszen ahogy Nagy László vezetőedző is megfogalmazta: szervezetten védekező'ellenfél vár Ördögékre, ráadásul jó néhány remek játékos támadja majd Posza kapuját, elég csak Köméin t, Casoltant vagy Sebőköt említeni. A siófoki tréner a héten meglepetést készített elő a zalaiak számára. — Nagy taktikai csatára számítok — mondta Nagy László. — Nem szeretném felfedni a kártyáinkat, de elméletben tudjuk, hogy mivel lephetjük meg őket. Sokat számít majd, hogy melyik fél alakít ki több helyzetet, s a lehetőségekkel ki él jobban. Azt talán már mondanom sem kell, hogy mi most is a három pontért lépünk pályára... A szakvezető arról is beszélt: a tavaszt nagyszerűen kezdő egerszegiek legutóbb odahaza kikaptak. Jobban szerette volna, ha a sorozatuk nem szakad még meg, mert akkor talán elégedettebben érkeztek volna Siófokra. Várhatóan két „harapós” együttes lép pályára, s ebből rossz meccs nem kerekedhet. A Bányászra „kegyetlenül” nehéz sorozat vár egyébként, hiszen a mai mérkőzés után Győrbe „kirándulnak”, aztán az Újpestet fogadják, majd elmennek Diósgyőrbe, s végül Siófokra látogat az MTK... Nagy László vezetőedző ma két labdarúgóját kénytelen nélkülözni: Kristont, aki begyűjtötte a harmadik sárga lapját, valamint Pest Rolandot, aki az egyik hétközi edzésen combsérülést szenvedett, s pihenőt írtak elő számára az orvosok. így aztán a 17 órakor kezdődő összecsapáson várhatóan ez a csapat fut ki a pályára: Posza — Juhász, Bimbó, László — Soós, Gyó'ri, Bozsér, Sallai, Perger — Ördög, Szabó Z. A siófoki játékosok különben ma is tiszteletkört szeretnének futni a lefújás után a szurkolók vastapsától kísérve. Nagy kedvet kaptak rá ugyanis legutóbb a Kispest-Honvéd FC elleni találkozó után... (Beszámolónk a Vasárnapi Somogyi Hírlapban.) Fónai Imre így folytatják: 1. Újpesti TE 22 14 5 3 37-17 47 2. Ferencváros 22 13 4 5 39-25 43 3. Győri ETO FC 22 12 7 3 31—17 43 4. MTK FC 22 11 6 5 37-20 39 5. Vasas DH 22 12 3 7 42-31 39 6. Vác-Zollner FC 22 10 4 8 30-35 34 7.Diósgyőri FC 22 10 3 9 32-23 33 8. Gázszer FC 22 7 10 5 35-26 31 9. BVSC-Zugló FC 22 8 7 7 29-27 31 10. Zalahús ZTE FC 22 9 3 10 41-33 30 11. DVSC-Epona 22 8 6 8 31-29 30 12. Siófoki Bányász 22 8 3 11 24-28 27 13. Békéscsabai EFC 22 6 5 11 16-37 23 14. Videoton FC 22 5 7 10 31-32 22 15. Haladás VFC 22 5 6 11 27-34 21 16. Kispest-Honvéd 22 6 2 14 20-37 20 17. Tiszakécskei FC 22 4 7 11 25-51 19 18. Ilzer-Stadler FC 22 3 6 13 17-42 15 Labdarúgó NB I, „B” csoport — 25. forduló Nem szélmalomharc lesz Csak egyszer essünk túl ezen a sorozaton, akkor talán kicsit fellélegezhetünk. Újabb kemény hét áll ugyanis előttünk: ma este Szegeden, szerdán pedig itthon a Dunaferr SE ellen lépünk pályára, s ezzel az élcsoport öt tagját letudtuk — mondta Horváth Lajos edző, aki a mai Tisza-parti randevún is tisztes helytállást, ezzel együtt pontok illetve pontokat remél együttesétől. Ha játéka nem is, ám küzdő- szelleme javult csapatának; ez eredményezte legutóbb a listavezető Nyíregyházi FC elleni döntetlent. Az edző úgy véli, hogy amennyiben most játékban is lemérhető javulás következik, úgy Szegedről nem kell majd szomorúan hazatérniük. Az edző mindenek előtt a védelem javulását tartaná fontosnak; bízik is benne annak ellenére, hogy éppen ebből a sorból hiányzik változatlanul a továbbra is sérült Meksz, valamint a legutóbbi találkozón kényszercserét kérő Köves. A mai mérkőzésen Kádárt sem veheti számításba, ő ugyanis a Nyíregyháza ellen megkapta a harmadik sárga kártyáját. — Két mérkőzés tapasztalata alapján Házit ismét pihentetem; Ferenczet állítom újból a háló elé, ám azt még nem döntöttem el, hogy Tóth Balázst milyen feladattal bízom meg. Lehet, hogy a középpályán jut szerephez, de az is elképzelhető, hogy a támadósorban veszem figyelembe. Ez az egyetlen kérdőjel összeállításunkban, s ezzel ösz- szefüggésben Potpara, illetve Czonev játéka is előtérbe kerülhet. Más posztokon nem tervezek változást. Úgy látom, hogy valamelyest helyre állt a csapat önbizalma, ráadásul ellenfelünk nagyjából azonos játékerőt képvisel, mint mi. így azon múlhat a mai összecsapás sorsa, hogy melyik csapat tud több meglepetéssel szolgálni a másiknak — vélekedett Horváth Lajos edző, aki az alábbi csapatot tervezi pályára küldeni: Fe- rencz — Itvás, Kelemen, Zaho- recz, Szabó M. — Tóth B. (Potpara), Tóth G., Horváth Z, Bány — Tóth B. (Czonev), Piri. Csereként Házi, Miovecz, Kiss F., Vaszics és Nagylaki tart a többiekkel. A Szeged-Dorozsma csapata meggyengült a télen; nemcsak az edző távozott az NB I-es Videotonhoz, hanem három kulcs- játékosát is magával vitte. Bár a hat távozóval szemben hét labdarúgót igazoltak a szegediek, játéktudásban őszi csapatukat többre értékeli a szakma. Jelenleg két ponttal előzik meg a Rákóczit, ám az esélyeket illetően az mindenképpen a kaposváriaknak kedvez, hogy ellenfele a kapusát és védelmének egyik oszlopát eltiltás miatt nélkülözni lesz kénytelen. (Beszámolónk a Vasárnapi Somogyi Hírlapban.) Jutási Róbert így folytatják: 1. Nyíregyháza 2. III. Kér. TVE 3. Matáv SC 4. Dunaferr SE 5. Nagykanizsa 6. Szeged-D. 7. Rákóczi-KFC 8. Pécsi MFC 9. Soproni FAC 10. Érdi VSE 11. Kábái Cukor 12. Szolnoki MÁV 13. Salgótarján 14. Paksi ASE* 15. Kecskemét 16. Tiszavasvári 17. Komló 18. Dorog 19. Csepel SC 20. Tiszaújváros 24 14 9 1 37-12 51 24 14 6 4 59-23 48 24 13 7 4 48-20 46 24 12 6 6 36-23 42 23 13 3 7 34-24 42 24 10 8 6 46-35 38 24 10 6 8 30-39 36 24 9 8 7 25-20 35 24 9 8 7 22-26 35 24 9 7 8 35-30 34 24 9 5 10 25-26 32 24 8 8 8 35-41 32 24 8 6 10 25-31 30 24 6 12 6 29-22 28 24 8 4 12 21-33 28 24 4 9 11 17-30 21 24 6 3 15 21-44 21 23 4 6 13 23-34 18 24 4 5 15 16-37 17 24 5 2 17 25-53 17 A *-gal jelölt Paksi Atomerőmű SE csapatától jogosulatlan játék miatt két bajnoki pont levonva. Röplabda NB I, férfi rájátszás Elődöntőbe juthat a Pini A Kecskeméti RC vendége lesz ma este 17 órakor a Pini Kaposvár SE NB I-es férfi röplabdacsapata. A kaposváriak idegenbeli diadala egyben a negyeddöntőért folyó párharc végét is jelentené az alföldi városban. — Egyértelműen a győzelem a célunk Kecskeméten — mondta Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőedzője. — A csapat legutóbb mutatott teljesítményén érződött, hogy a rájátszás légköre sokkal feszültebb, mint az alapbajnokságé. Itt már nem lehet hibázni, mert nincs lehetőség a javításra. A vendég kecskemétiek jó napot fogtak ki, és a vártnál nagyobb ellenállást tanúsítottak. Bízom abban, hogy a csütörtöki, otthoni mérkőzésen látottnál felszabadultabban, nyugodtabban röplab- dáznak majd játékosaim. Mint a bajnoki cím védői nekünk végig viselni kell az esélyesség terhét. A sikerhez pedig több higgadtságra és nagyobb felelősség-vállalásra van szükség. A tapasztalat és a rutin mellettünk szól; amennyiben ez a játékosok összefogásával párosul, akkor nem lehet gond. A sérült Stelian Grozavra még nem számíthatok, így a Kecskeméti RC ellen a Kaposváron látott kezdőegyüttest küldöm pályára. A siker azért is fontos lenne, mert ebben az esetben már továbbjutóként várhatnánk a Bp. Vasas SC-Dunaferr SE párharc győztesét. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zárójelben a válogatottság száma). Pini Kaposvár SE: Mészáros Péter (61), Mészáros Dömötör (26), Tomanóczy Tibor (72), Pásztor Attila (67), Takács Gábor, Zarka Péter. Kecskeméti RC: Kása Róbert, Csala Bemát, Szekeres Tamás, Somodi István (14), Szabó Zoltán (85), Igor Slahticsenko (ukrán). Játékvezetők: Bodrogi László, Csizmánk József. (Beszámolónk a Vasárnapi Somogyi Hírlapban.) Országjárásra indul a BITT Női RC Nehéz sorozat vár a Kaposvári BITT Női RC NB I-es röplabda-csapatára. Vermes Károlyné dr. edző együttese egymás után ötször is idegenben lép fel. — A békéscsabaiak kérésére cseréltük fel a pályaválasztói jogot, ezért utazunk ennyit — mondta Geiger Andrásáé, a Kaposvári BITT Női RC ügyvivője. — A lányok ma az örök mumusnak számító Ajka SE otthonában lépnek pályára. A két csapat őszi találkozóján 3-2 arányú hazai siker született. Most szeretnénk a kaposvári győzelem után Ajkán is visszavágni a vereségért. A jövő héten Békéscsabára, majd Salgótarjánba, utána pedig Debrecenbe és Szombathelyre utazunk. Nagyon nehéz sorozat vár tehát a január 1 -tői amatőr státuszban szereplő játékosokra. A klub amúgy is nagyon nehéz anyagi helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a valamennyi korosztályban országos döntőbe jutott utánpótlás csapataink szereplésére nincs meg az anyagi fedezet. Kun Zoltán Nagy sikert arattak a Fit-Kid versenyek Somogyi továbbjutók Mindenhol telt házakat vonzott a California Fitness Fit-Kid diákolimpia országos selejtezője. Természetesen nem hiányozhattak a legjobb somogyi sportolók sem, akik jól helytálltak. Várpalotán a II. korcsoportosoknál Márton Orsolya (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola) jutott be a győri elődöntőbe. Pécsen a III. korcsoportosok mezőnyében Károly Katalin az ötödik, Varga Éva pedig (mindketten Kapósmérő) a hetedik helyen jutott be a nagykanizsai elődöntőbe. A IV. korcsoportosoknál Balog Diana a hatodik, Frank Nóra a nyolcadik, míg Rábai Lenke (mindhárman a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulói) all. helyen jutott tovább. A Kaposmérői SFR Forma-Gym versenyzőit Mártonná Szirányi Margit, Waller Zsuzsa, Kriszbacher Júlia és Pál József, míg Frank Nórát és Rábai Lenkét Mártonná Pálvölgyi Dóra készítette fel. Csizi Réka második, Tóth Mónika harmadik Kaposváriak a Világ Kupán A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége kijelölte azt a női válogatottat, amely április 12- én a Szöulban rendezendő országúti Világ Kupán a magyar színeket képvisel(het)i majd. Nagy megtiszteltetésnek számít, hogy a Kaposvári Építők SC három kiváló középtávfutója is -— Barta Viktória, Tóth Mónika és Csizi Réka — helyet kapott a magyar csapatban. Mindhárman az idei versenyeken elért remek eredményeikkel érdemelték ki a szakvezetők bizalmát. * * * A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében először rendezték meg a Flóra-futást. A csípős, szeles idő ellenére is ezrek — köztük a hazai élmezőny tagjai — éltek az indulás lehetőségével; főként azok az atléták, akik az augusztusi budapesti Európa-bajnok- ságra készülnek. A Kaposvári Építők SC két kiválósága, Csizi Réka és Tóth Mónika nagyon biztató formában versenyzett a mintegy 10 kilométeres távon. A 31:10-el győztes szegedi Csömör Erika mögött Csizi 31:12-vel a második, Tóth M. pedig 31:18- cal a harmadik helyet szerezte meg. Mindkét kaposvári sportoló ideje jó ajánlólevél a most rendezendő országos mezeifutó-bajnokságra. Bronzérmes a Kasi Összesen 16 csapat — közte a Kaposvári Sportiskola négy együttese — vett részt Veszprémben a mini korcsoportos fiú röplabdázók számára rendezett hagyományos Dre- her-Széchenyi Kupán. A selejtezők után a Kaposvári Sportiskola I. és II. csapata is csoportelsőként folytathatta tovább a küzdelmeket. A keresztjátékban aztán mindkét együttes kikapott, így a harmadik helyért egymás ellen mérkőztek; a bronzérem végül a Kasi I. csapatának jutott. A végeredmény: 1. Kecskemét, Arany János Általános Iskola I. csapata, 2. Kecskemét, Vásárhelyi Általános Iskola I. csapata, 3. Kaposvári Sportiskola I. csapata (Kinizsi lakótelepi Általános Iskola), 4. Kaposvári Sportiskola II. csapata (Gárdonyi Géza Általános Iskola), ... 7. Kaposvári Sportiskola vegyes, 8. Kaposvári Sportiskola III. csapata (Berzsenyi Dániel Általános Iskola). Jó játékáért Stefik Csaba (Kasi I.) és Váldi Zoltán (Kasi II.), míg eredményes edzői munkájáért Sántosiné Oláh Edit és Mészáros Péter (mindketten Kasi I.) vehetett át különdíjas * * ❖ A Kaposvári Sportiskola gyermek korcsoportú együttese is Veszprémben szerepelt a KISOSZ Kupáért kiírt nemzetközi fiú röplabdatornán. A nyolc csapatot számláló mezőnyben az erősen tartalékosán felálló kaposváriak a negyedik helyen zártak. Számítógépes tanfolyam {-$zámítógépkezelő kezdő (40 óra) 10,000 Ft Számítógépes titkárnői (40 óra) 15,000 Ft (flxcel és Word for Win’95 (60 óra) 20,000 Ft © délelőtt © délután © este © hétvégén © Kismamáknak, munkanélkülieknek: részletfizetés, 10% kedvezmény!