Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-05 / 54. szám
1998. március 5., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 7 Hetven éve egyesült Ötvös és Kónyi Hetven éve egyesült két Nagyatád környéki település: Ötvös és Kónyi, s így jött létre Ötvöskónyi. Március 15-én erre is emlékeznek a különös sorsú település lakói, amikor kopjafát állítanak, és köszöntik az éppen hetvenéves polgáraikat, s a múltról faggatják azokat az öregeket, akik 1928-ban is itt éltek. Egymillió forint évente a vastalanítóra A segesdi önkormányzat is ügyel a víz minőségére. A képviselő-testület úgy döntött: ettől az évtől a vízmű évenkénti csaknem kétmillió forintos koncessziós díjából 1,2 millió forintot különít el egy vas-mangántalanító berendezés megépítésére. Ezt a céltartalék terhére teszi, a vízfogyasztástól függően. Elviszik a szemetet Rinyaszentkirályról is Megkezdődött március elsejével Rinyaszentkirályon is a szervezett szemétszállítás. A kis községből a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft nagyatádi kirendeltségének járműve viszi el a hulladékot. Az új szolgáltatás a lakosságnak ingyenes, mert költségeit átvállalta az önkormányzat. Palackozzák is a bort a kertbarátkörben Hétdecis üvegekbe töltik saját termesztésű borukat a nagyatádi kertbarátkor tagjai. Szlovéniából vásároltak hozzá töltőgépet, s egyedileg töltik a palackokat. Ezekben a napokban is mintegy száz palackot töltöttek meg a gazdák tavaly termett borral, s ezeket ellátják a tájjellegre is utaló címkével. Ezeken természetesen külön is feltüntetik, hogy melyik gazda termését rejti az üveg. Alkotókat várnak a júliusi szimpozionra A nagyatádi művésztelepen az idén ismét lesz festő-, fotográfus-, grafikus- és szobrászszimpozion. A nagy hírű alkotótelep így az idén is fogad művész vendégeket. így a művelődési ház - a Nemzeti Kulturális Alap, a Sefag Rt és a városi önkormányzat támogatásával - júliusban megnyitja majd az alkotóidényt, s hétfőtől május végéig jelentkezhetnek ide az érdeklődők. Új Mini-Coop üzletet nyitottak Tizenkétmillió forintos beruházással új, a Mini-Coop hálózathoz tartozó élelmiszerüzletet nyitott meg tegnap Nagyatádon az áfész. Az Aradi utcában ugyanis a szövetkezet megvásárolta az Euroline kft úgynevezett tiszti boltját, és ezt négymillió forintos árukészlettel nyitotta meg a vásárlók előtt. Szigorúan ellenőrzik a varroda munkáját Naponta negyven széldzseki gyártásközi és végellenőrzését végzi a mikei varrodában Nagy Lajos minőségellenőr. A Mike-Sport bt kis üzemében a tetszetős felsőruhákon kívül most tavaszi kerékpárosnadrágokat is varrnak osztrák exportra, fotó: simon ottóné Ismeretterjesztő előadások a Bibliáról Jézus gyógyításai címmel kezdődött hat részből álló ismeretterjesztő előadássorozat tegnap Nagyatádon a Biblia-iskolák Közösségének szervezésében. Az érdeklődők szerda esténként hallgathatják Bálint György előadásait a művelődési házban. Több mint négymilliós hiány, orvost keres az önkormányzat Három és fél millió forintot költ az idén önkormányzatunk a halaszthatatlan feladatok végrehajtására - mondta So- mosi József taranyi polgármester. Ezt a pénzt a saját bevételekből és részvényeink kamataiból teremtjük elő, s utak, járdák rendbetételére, a művelődési ház fűtésére fordítjuk. Ennek ellenére mintegy 4,2 millió forint forráshiánnyal számol az idén a taranyi képviselő-testület. Eladták már a Dédász-rész- vényeket, s most árulják a Kö- gáz-papírokat, hogy pénzhez jussanak. Legnagyobb feladatának a testület most az állandó orvosi ellátás megvalósítását tartja. Amíg nem lesz újra mindennapi betegellátás, addig heti két alkalommal dr. Horváth Tünde, a nagyatádi 7. számú körzet orvosa látja el a faluban a gyógyító tevékenységet. Pályázatot is hirdettek, szeretnék ha az orvos a helyi szolgálati lakást foglalná el. Később egy új lakás megépítését is tervezik. Továbbra is gond, hogy nincs állandó rendőri jelenlét sem a településen. A polgár- mester elmondta: régóta kérik egy körzeti megbízott kihelyezését. Eddig nem is biztatták őket. A lopásokon, verekedésen kívül azonban eddig nem történt nagyobb bűncselekmény a faluban. Somosi József polgármester Szükségesnek tartják a mezőőri szolgálat megszervezését. Ezt akár a szövetkezettel közösen is megszervezhetnék.- Meg kell építeni a Csokonai utcában a buszfordulót, még ebben az évben - tette hozzá Somosi József. - Korábban csökkentett paraméterű utak épültek. FOTÓ: SIMONNÉ s ezeknek a szélesítése is szerepel terveinkben. Ilyen egyebek között a Csokonai utca is. Taranyban a szociális kiadásokra az idén több mint hétmillió forintot fordítanak. Az intézményekre a költségvetés közel fele; 31 millió forint megy el, ami 175 gyerek ellátását érinti. (Németh) Felújítást tervez Tarany Tavaszra készülnek a gazdák a szőlőhegyen Abrahám hetvennyolc tőkéje Csalogatja az idő a szőlősgazdákat a segesdi hegyre. Metszették a fákat, veteményeztek a kiskert-tulajdonosok a héten. Bartó Ferencet a pincéje melletti hatalmas körtefán találtuk. Kézifűrésszel vágta az elszáradt ágakat, fiatalította a még termő fát. - A jó idő ellenére a szőlő metszését nem kell elkapkodni. Arra azonban vigyázok, hogy ha már lében vannak a vesszők, akkor nem metszem őket - mondta. - Általában bőven metszek, később a zöldhajtásban lehet még igazítani. Ha fagy jön a tavaszban, akkor mindegy, hogy kordonban vagy a tőkés művelésben alakítottam ki a következő év termését úgyis odavész. Háromszáz négyszögöl a szőlő az 1240 négyszögöles telkén. A jó gazda gondosságával ügyel minden fára és szőlőtőkére. Évente mintegy hat-hét- száz liter bora terem. Külön szedi a fehéret és külön a pirosat, ízletes a tavalyi nedű mindkét fajtája. Segesden az idén az is megrendezik a hagyományos borversenyt, lehet, hogy benevez. A hónap végéig van ideje, addig metszést végzi. Gyümölcsfából van negyven darab. Tavaly kevés volt a termés, de az idén jobbak a kilátások. Míg beszélt, átjött a szomszéd: Szinte mindennap kint van a hegyen. Mindketten nyugdíjasok, munkával múlatják a napot.- Itt érzem jól magam, a hegyen - mondta Abrahám Pál. - Három éve telepítettem hét sorban hetvennyolc tőke shardon- nayt, ettől jó termést várok. A többi fehér vegyes, van benne rizling, királylányka és még cirfandli is. Nem erőltetem a termést. Tavaly tizenöt fokos volt a cukorfok, a bormustrán pedig meglátjuk mi is lett belőle. Az idén a kétszáz négyszögöles területen hatszáz liter bort várok. A beszélgetés közben előkerült „egydecis minták” a kóstoláskor is bizonyították már, hogy a gazdák tavaly már sem dolgoztak hiába... (Németh) Közös iskola, 42 millió forinttal Együttes testületi ülésen fogadták el a kutasi általános iskola költségvetését. Az intézmény az idén negyvenkétmillió forintból gazdálkodhat. Kétszázhatvannégy tanuló jár ide: nemcsak a helybeli, hanem a kisbajomi gyerekek is elsőtől nyolcadikig, valamint Belegből és Szabásról a felsőtagozatosok. Egyed György polgármester elmondta azt is: mintegy húsz százalékkal emelték a napközis étkeztetés nyersanyagnormáját, így ez a korábbi 89 forint helyett most 107 forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan más gyermekintézményekben is növelték a hozzájárulás összegét. Szabás, Kisbajom és Kutas képviselői legutóbb öntöttek a körjegyzőség működési költségéről is; erre az idén tizennégymillió 300 ezer forintot határoztak meg. Vezetékes gázról dönt Kutas Fórumot tartanak a Kögáz szakemberei szerdán este hat órakor a kutasi művelődési házban, hogy tájékoztassák az érintett kutasiakat, milyen feltételekkel kaphat vezetékes gázt a település. Az előzetes számítások szerint a lakosság hetven százalékának kellene vállalnia a közműfejlesztéssel együtt járó terheket. Ebben az esetben az ég végén már gázzal fűthetnének a kuta- siak. de nem csak ők, hanem esélyt kapna Beleg és Kisbajom is a gázprogramra. Kutas ugyanis az Ötvöskó- nyiból leágazó vezetéken úgy jutna gázhoz, hogy vezetéke érintené Beleget, majd tovább folytatódna Kisbajomba. Éppen ezért érdekes a kutasi döntés: ha ők nem tudják felvállalni a terheket, akkor a két másik település is elesik a lehetőségtől. Igaz viszont az is, hogy a belegiek és a kis- bajomiak támogatása nélkül Kutas sem juthat gázhoz. Vállalkozóknak kedvezmény A vállalkozókat terhelő új helyi adókat az idén nem vezet be a segesdi önkormányzat - erről hétfő esti ülésén döntött a testület. Arról már korábban határoztak, hogy az idén nem emelik a meglévő adókat. Mindezt azért hangsúlyozták, mert a 130 dolgozót foglalkoztató, legnagyobb helyi munkáltató, a Ferrokov kft iránt egy befektetői csoport érdeklődött, s a leendő üzlethez biztosítékokat akartak kapni. Ügyvédjük útján arra kértek választ, hogy a következő öt évben akar-e újabb helyi adókat bevezetni az önkormányzat, avagy továbbra is kedvező feltételeket teremt a vállalkozásoknak. A segesdiek az önkormányzati választások évében egy új, ismeretlen összetételű testület nevében nem tehettek ígéretet, de megfogalmazták: azon lesznek, hogy az 1994- ben megfogalmazott gazdasági programot figyelembe véve továbbra is vállalkozó- barát legyen a település. Álláspontjuk szerint minden olyan új vállalkozónak, aki tíz munkásnál több embert foglalkoztat, öt évre adó- mentességet kell biztosítani. Ehhez pedig a közeljövőben az önkormányzat rendeletét is módosítják. N. J. Kártyások asztala már kilencedszer Nagyatádon változatlanul népszerű az „ördög bibliája”; nagy érdeklődés kíséri a a III. Arany Ászok-Kurír kupa versenyét. Szinte tolonganak az ultisok - minden egyes fordulón, az előselejtezők során. Az Arany Ászok-kupa kilencedik előselejtező versenyét - legutóbb - a Budai vendéglátó egységben rendezték meg. Ebben a fordulóban is negyven kártyás mérte össze tudását. A szerencse ezúttal Sála Sándor mellé szegődött: győzött - igen kemény küzdelemben. Még ebben hónapban sort kerítenek az utolsó előselejtezőre. Áprilisban Nagyatádon lesz az egyik országos selejtező, melynek helyszínéről a nevezők létszámától függően döntenek a szervezők. Közvilágításkorszerűsítés Kónyiban, felújítások és forráshiány Bővíteni szeretnék az iskolát Közmeghallgatásos testületi ülésen tájékoztatta az Ötvös- kónyiban élőket Mikola Vilmos polgármester az eddigi eredményekről és a jövő feladatairól. Elmondta, hogy telefont vezettek a községbe, rendszeres már a szemétszállítás, egyesítették a két óvodát, és bevezették a településre a gázt.- Tíz embernek folyamatosan adtunk munkát az elmúlt években Ötvöskónyiban - mondta Mikola Vilmos polgármester így építettük meg a parkot és az óvoda előtti játszóteret is. Most nagy feladat a volt öregek otthona konyhájának a felújítása, ez kilencmillió forintba kerül. Az ÁNTSZ engedélye ugyanis csak az év végéig szólt, s ezért ebben az évben mindenképpen el kell végezni a szükséges munkákat. Ä pénz előteremtésére is pályázik a falu.- Az idei költségvetésünk hétmillió forintos forráshiánynyal számol, ezért indulunk a hátrányos helyzetű települések pályázatán - mondta a polgármester. - Tervezzük az iskola hat osztályosra történő bővítését is, és igyekszünk felszerelni a tanintézetet a szükséges eszközökkel. Idei feladat két utcában a járda felújítása. Ez utóbbi is mintegy kétmillió forintba kerül. A képviselő-testület a köz- világítás teljes korszerűsítését is tervbe vette. Ezt a munkát elvégzik akkor is, ha erre a célra esetleg hitelt kell fölvenniük. Ez a beruházás a testület megítélése szerint rövid idő alatt megtérül, és nyereségéből olyan utcákban is építhető világítás, ahol eddig nem vagy gyenge színvonalú volt az ilyen szolgáltatás. Mikola Vilmos azt is elmondta, hogy a kötelezően fenntartott intézményekre és a szociális kiadásokra harminc- három százalékkal többet kell fizetniük, mint amennyit állami támogatásból kapnak, így a fejlesztésekre, felújításokra szánt pénzeket leginkább csak pályázatokból tudják előteremteni. (Németh) Szinte minden matematikaórán használják a számológépet a kisiskolások, nagg szerep jut a szorobannak fotó: simonné