Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-28 / 74. szám

1998. március 29., vasárnap A Siófoki Bányász már nem fél a Zalaegerszegtől Siófok-ZTE r-o (1-0) Siófok, 4500 néző. V.: Arany. Siófok: Posza - Juhász, Bimbó, László - Soós (Kovács B., 22. perc), Győri, Bozsér (Pest K., 85. perc), Sallai, Perger - Ördög, Szabó Z. (Szabadi 74. perc). Zalahús ZTE: Vlaszák - Csóka, Szabó I., Filó - Szőke (Németh, 79. p.), Szabó II. (Gaál, 46. p.), Molnár B. (Kocsárdi, 46. p.), Arany, Casoltan - Kámán, Sebők. Edző: Garamvölgyi Lajos. A 28. percben Arany bal oldali szögletét Szabó I. fe­jelte néhány centivel a kapu mellé. Óriási volt a küzdelem, mindkét csapatból sokszor kerültek földre a futballisták. A félidő hajrájában előbb két veszélyes vendégakciónál iz­gulhatott a siófoki publikum, aztán a 42. percben már talp- raugrott a lelátó. Történt, hogy egy bal oldali siófoki szöglet után Sallai lopta a tá­volságot egészen a 16-os bal sarkáig, ahol lövésre szánta el magát és pattogós labdája előbb két vendégvédő lába, majd Vlaszák kapus mellett a kapu bal oldalában landolt. (1-0). A 45. percben Bozsér cé­lozta meg a bal felső sarkot, öt centit tévedett csak. A 49. percben Juhász a gólvonalon állva mentett, amikor Kámán egy szöglet után négy méter­ről kotorta kapura a labdát. Az 55. percben Sallai 25 mé­teres szabadrúgását védte Vlaszák, majd Győri beadását követően Órdögh elől az utolsó pillanatban mentettek a vendégvédők. A 72., majd a 78. percben is ígéretes akciót vezettek a zalaiak, ám a befe­jezés mindkétszer hibádzott. Négy perccel a befejezés előtt Pest Krisztián növelhette volna a Siófok előnyét, végig­nyargalt az egész vendégtér­félen, ám a végén 15 méterről kevéssel a jobb alsó sarok mellé durrantott. Óvatosan kezdtek a csapa­tok, de a nézők már ekkor sem unatkoztak, hiszen ren­geteg összecsapást és sza­bálytalanságot láthattak. A Siófok a félidő második felé­ben már többet birtokolta a labdát és a hajrában sikerült betalálni a kapuba is. A ven­dégek mestere a szünetben kettős cserét hajtott végre. Úgy tűnt, ez a húzása nem volt rossz, hiszen nagy eger- szegi rohamok vezették be a második félidőt. Ezek aztán hamarosan alábbhagytak és innentől kezdve megint az történt, amit a pályán a so­mogyi legénység akart. Nagy László: - Olyan meccs volt, mint amire szá­mítottam. Nehéz, küzdelmes csatát sikerült megnyernünk. Úgy érzem, egy góllal feltét­lenül jobban voltunk, így senki nem vonhatja kétségbe sikerünk jogosságát. Garamvölgyi Lajos: -Ma­gabiztosabbak voltak a haza­iak, és ők akarták jobban a győzelmet. Én csak a szurko­lótáborunkat dicsérhetem, a játékosaimat már sokkal ke­vésbé. Lényegesen többet vártam tőlük. Fónai Imre Gázszer-Győr 1-0 (0-0) Székesfehérvár, 6000 néző. V.: Kurmai. Gázszer: Kövesfalvi - Sa- lacz J., Szalai, Lőrincz, Salacz Z. - Nagy (Puskas, 90. perc), Árky, Bekő, Medvid - Földes (Vincze, 49. perc), Tiber. Edző: Hartyáni Gábor. Győr: Molnár - Stark, Lakos, Kor­sós, Salagean (Cseke, 74. perc) - Somogyi, Mracskó (Csató S„ 54. p.), Fehér, Fo­dor (Szarvas, 46. p.) - Fe- renczi, Gőgh. Edző: Reszeli Soós István. 64. perc: Medvid beadását a gólkirályjelölt Tiber 5 mé­terről a kapuba fejelte (1-0). 84. perc: Gőgh szabályta­lansága egyből piros lapot ért, emiatt emberhátrányban fe­jezték be a vendégek a mér­kőzést. Az alig közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten jutott a három pont birtokába a Gázszer FC. A győriek tava­szi mélyrepülése tovább tart, az eddigi hat fordulóból mindössze a Vác ellen tudtak otthon győzni, idegenben há­romszor kikaptak. Vasas-Békéscsaba 4-0 (2-0) BVSC-Tiszakécske 5-1 (2-0) Fáy utca, 3000 néző. V.: Kiss B. Vasas: Végh - Mónos, Tóth A. (Herczeg, 77. p.), Juhár, Maczó - Szilveszter, Gala- schek, Kuntics (Nyerges, 85. p.), Zombori (Pál, 61. p.) - Váczi, Hámori. Edző: Gebei Imre. Békéscsaba: Vámos - Raducu - Czipó, Futaki - Ba­logh, Kerényi, Sándor, Valen- tényi, Stoica (Vörös, 46. p.) - Fülöp Z. (Dani, 71. p.), Vasas (Belvon, 63. p.). Edző: Pász­tor József. Az első tíz percben három gólhelyzetet is kihagyott a Vasas. Az első percben Há­mori 18 méteres lövését védte Vámos. A 9. percben Váczi szabadrúgásból Galaschek- hez ívelt, aki közelről a sze­rencsés békéscsabai kapusba lőtte a labdát. Egy perccel ké­sőbb Váczi becselezte magát a 16-oson belülre, de ott ke­csegtető helyzetben elron­totta a lehetőséget. A 15. percben viszont nem hibázott Váczi, aki Kuntics indítása után 14 m-ről okosan a kapu jobb oldalába emelt (1-0). Az angyalföldiek támadtak, a Békéscsaba csak ritkán ju­tott el a kapuig, Véghnek nem akadt sok dolga. A 41. perc­ben újabb gólt szerzett a ha­zai együttes. Egy jobb oldali szöglet után Futaki a 16-oson belül kézzel ért a labdához, Kiss B. játékvezető pedig li­est ítélt. A büntetőt Váczi biz­tosan a kapu bal sarkába he­lyezte. (2-0). Az 54. percben majdnem gólt szerzett a Békéscsaba, a csereként beállt Vörös lövését Végh kapus csak bravúrral hárította. Két perc alatt 4 gólra növelte előnyét a Vasas. Előbb a 78. percben Szilvesz­ter 18 méterről jól eltalált bombát zúgatott kapura úgy, hogy a jobb oldali kapufáról pattant a hálóba a labda (3-0). A középkezdés után rögtön megszerezte a labdát a Vasas, s a 79. percben Szilveszter pontos átadásából a csere­ként pályára lépett Pál 11 mé­terről a bal felső sarokba lőtt (4-0). A közepes színvonalú mérkőzésen a Vasas könnye­dén, magabiztosan, mond­hatni fölényesen nyert még úgy is, hogy ugyanakkor sok gólhelyzetet kihagyott. Szőnyi út, 1500 néző. V.: Hajdó. BVSC: Koszta - László - Zováth, Bondarenko - Rósa (Usvath, 84. p.), Erős, Csi­szár, Farkas (Bükszegi, 29. p.), Fűzi - Csordás (Csillag, 66. p.), Kiss. Edző: Bognár György. Tiszakécske: Tóth - Balia L. - Izsák, Nagy L. (Col­lins, 57. p.) - Molnár, Holló, Major, Bánföldi (Unyatinszki, 46. p.), Bujáki - Besserman (Török, 46. p.), Nedelea. Edző: Szurgent Lajos. 39. perc: Erős 18 méteres Akasztó, 3000 néző. V.: Ha- nyecz. Stadler: Kiri - Kertész- Schultz, Vincze - Roska, Molnár, Resko, Lázár, Kun (Károly R., 80. p.) - Bajusz (Károly G., 61. p.), Farkas T. (Bocsán, 46. p.). Edző: Linka József. Kispest: Vezér - Csábi- Plókai, Mátyus - Dubecz, Medgyesi, Bárányos, Farkas A. (Touati, 65. p.), Calin - Csertői, Borgulya (Kovács B., 51. p.). Edző: Komora Imre. szabadrúgása megpattant a védőfalon, s a labda a bal alsó sarokba vágódott (1-0). 41. perc: Tóth elhúzta a ki­ugró Kiss lábát a 16-oson be­lül, a megítélt büntetőt Rósa értékesítette (2-0). 53. perc: Török balról, 10 méterről a hosszú sarokba bombázott (2-1). 56. perc: Kisst lökte meg Major a 16-oson belül. Rósa ismét eredményes ítéletvég­rehajtónak bizonyult (3-1). 57. perc: Major megkapta a 4. perc: Bajusz 14 méterről félfordulattal Vezér mellett a jobb alsó sarokba küldte a labdát (1-0). 25. perc: Medgyesi egy jobb oldalról belőtt labdát 3 méterről bólintott a kapuba (1-1). 39. perc: Bárányos a félpá­lyáról vezette a labdát az akasztói kapu felé, majd mintegy 23 méterről kilőtte a bal felső sarkot (1-2). második sárga lapját is, meg­fogyatkoztak a vendégek. 81. perc: Erős átadásából Kiss két méterről, szinte az alapvonalról pörgetett a ven­dégek kapujába (4-1). 87. perc: Fűzi lépett ki egyedül a vendégvédők kö­zött, s középről a bal alsó sa­rokba csavarta a labdát (5-1). A BVSC jól használta ki emberelőnyét a közepes színvonalú mérkőzésen a tá­madójátékban gyenge tisza- kécskeiek ellen. 55. perc: Lázár indította a jobb oldalon Roscát, akinek középre adott labdáját Resko vágta a kispesti kapuba (2-2). A szurkolók jól szórakoz­tak, a döntetlen megfelelt a játék képének, egyik csapat sem érdemelt volna győzel­met a nagy küzdelmet hozó kiesési rangadón. Ami pedig a futballstatisztikát illeti, a Kispest továbbra is nyeretlen Akasztón. Ez lesz még A lapzártakor véget ért mér­kőzések eredményei: Vác - Diósgyőr 2-0, Haladás - Vi­deoton 3-1. A 23. fordulóból még hátra­levő találkozók: DVSC - FTC (március 28., vasárnap, 14.30), MTK - ÚTÉ (március 29., hétfő, 18.45, Duna TV). Az NB I. állása 1. Újpest 22 14 5 3 37-17 47 2. Ferencváros 22 13 4 5 39-25 43 3. Győri ETO 23 12 7 4 31-18 43 4. Vasas 23 13 3 7 4531 42 5. MTK 22 11 6 5 37-20 39 6. Vác 23 11 4 8 32-35 37 7. Gázszer FC 23 8 10 5 36-26 34 8. BVSC-Zugló 23 9 7 7 34-28 34 9. Diósgyőr 23 10 3 10 32-25 33 10. Zalaegerszeg 23 9 3 11 41-34 30 11. Debrecen 22 8 6 8 31-29 30 12. Siófok 23 9 3 11 2528 30 13. Haladás 23 6 6 11 3535 24 14. Békéscsaba 23 6 5 12 16-41 23 15. Videoton 23 5 7 11 32-35 22 16. Kispest 23 6 3 14 22-39 21 17. Tiszakécske 23 4 7 12 26-56 19 18. Stadler 23 3 7 13 19-44 16 A 24. forduló párosítása: Kispest - Haladás Milos, Diós­győr - MTK-Hungária FC, Bé­késcsaba - DVSC, Ferencváros - Vác FC-Zollner, Újpest - Gázszer, Tiszakécske - Stad­ler, Zalahús ZTE FC - BVSC, Győri ETO FC - Siófok, Video­ton FCF- Vasas DH. Stadler-Kispest HFC 2-2 (1-2) A három pontot és a reményt hagyta Szegeden a Szeged-Dorozsma- Rákóczi-Kaposcukor FC 1-0 (1-0) Kellemetlen hidegben kezdte a villanyfényes mérkőzést a két csapat. A kaposváriak az első negyedórában maximáli­san betartották edzőjük utasí­tásait: nem hagyták magukat beszorítani a saját kapujuk elé, hanem bátran támadtak. A félidő közepe táján aztán kiegyenlítettebbé vált a játék. A 35. perc környékén viszont néhány percre beszorult a Rákóczi-Kaposcukor FC csa­pata. Már-már úgy látszott, hogy a kaposvári együttes megússza a nagy nyomást, amikor megszületett a mér­kőzés — mint utóbb kiderült, mindent eldöntő — egyetlen gólja. A 38. percben a szegedi játékosok kényszerítőztek a Rákóczi 16-osán belül. Mol­nár középről mintegy 14 mé­terről laposan lőtt, a labda ki­vágódott az elvetődő Ferencz kapusról; sajnos éppen Kené­sei elé, aki elvezette a védők mellett, és közelről a kapu bal oldalába gurított (1-0). A második félidő 18. per­cében egy teljesen szabá­lyosnak látszó szerelés után Szabó Zs. játékvezető azon­nal kiállította Kelemen Le­ventét. A „sípmester” egyéb­ként ezen a mérkőzésen ösz- szesen kilencszer vett elő va­lamilyen színű kártyát. Öt­ször mutatta fel a sárgát a szegedi labdarúgóknak, míg a vendég kaposváriaknak há­rom sárgát és egy pirosat tar­togatott. Kelemen kiválása után Zahorecz lett a söprö- getö, és a csatársor rovására erősítette meg csapatát Hor­váth Lajos edző. Az első félidőben mutatott gólveszélyes játékát a máso­dikban már nem tudta meg­ismételni a Rákóczi-Kapos­cukor FC csapata. A sors fin­tora, hogy tavaszi legjobb idegenbeli teljesítményével is vereséget szenvedett a ka­posvári társulat — immár egymás után harmadszor. így játszottak Szeged, 1000 néző. V.: Hor­váth Zs. (Farkas Gy., Kispál). Szeged-Dorozsma: Demeter - Szabó T. - Szentmiklósi, Kovács, Krajczár - Barna, Po- lonkai, Stefanov, Udvari - Molnár, Kenesei. Edző: Pa­taki Tamás. Rákóczi-Kaposcukor FC: Fe­rencz - Kelemen - Itvás, Za­horecz, Szabó M. — Tóth B., Tóth G., Horváth Z., Bány - Czonev, Piri. Edző: Horváth Lajos. Csere: Piri helyett Kiss F. a 68., Bány helyett Vaszics a 75., Tóth G. helyett Potpara a 75., Molnár helyett Szamosi a 75., Udvari helyett Pelles a 88. percben. Gólszerző: Kenesei (a 38. percben). Sárga lap: Kovács a 23., Bány a 24., Polonkai a 30., Krajczár a 37., Piri a 45., Szabó T. az 52., Szabó M. a 67., Kenesei a 68. percben. Piros lap: Kelemen a 63. percben. Jók: Kenesei, Polonkai, Ste­fanov, illetve Ferencz (a me­zőny legjobbja), Zahorecz, Horváth Z. Pataki Tamás: — A két fél­idő alapján megérdemelten tartottuk itthon a három baj­noki pontot; nagyon jó és küzdelmes mérkőzésen egy kitűnő Rákóczit sikerült le­győznünk. Horváth Lajos: — A sors igazságtalansága, hogy végre jól játszottunk idegenben, mégis pont nélkül kell haza­térnünk Szegedről... Csorba András Rákóczi A bajnokság állása: 1. Nyíregyháza 2. III. Kér. TVE 3. Matáv SC 4. Dunaferr SE 5. Nagykanizsa 6. Szeged-D. 7. Soproni FAC 8. Pécsi MFC 9. Rákóczi-KFC 10. Érdi VSE 11. Salgótarján 12. Kábái Cukor 13. Szolnoki MÁV 14. Paksi ASE" 15. Kecskemét 16. Tiszavasvári 17. Komló 18. Dorog 19. Csepel SC 20. Tiszaújváros 25 15 9 1 39-12 54 25 14 6 5 59-25 48 24 13 7 4 48-20 46 24 12 6 6 36-23 42 23 13 3 7 34-24 42 25 11 8 6 47-35 41 25 1 0 8 7 25-26 38 25 9 9 7 26-21 36 25 10 6 9 30-40 36 25 9 8 8 39-31 35 25 9 6 10 29-31 33 24 9 5 10 25-26 32 24 8 8 8 34-40 32 24 6 12 6 20-22 28 24 8 4 12 21-33 28 25 4 9 12 17-33 21 24 6 3 15 21-44 21 24 4 6 14 23-38 18 24 4 5 15 16-37 17 24 5 2 17 25-53 17 A *-gal jelölt Paksi ASE csapatától jogosulat­lan játék miatt két bajnoki pont levonva. Tegnap játszották: Nyíregyházi FC—III. Kér. TVE Auto-Trader 2-0(0-«) Soproni FAC-Tiszavasvári Alkaloida SE 3-0 (1-0) Budalakk KFC-Dorog-Salgótarjáni BTC 0-4 (0-1) Pécsi MFC-Érdi VSE 1-1 (0-0) I Perger a bal oldalon szervezte csapata középpályáját. A siófokiak vé­li gül egy góllal győztek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom