Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-28 / 74. szám

Megyei körkép: Félelem formál véleményt ^sväroS/a% s * & ______ i V ersengő gáM&Szpalánták % *3 (3-4. oldal) Belpolitika: Elpazarolt emberi erőforrások # Hadgyakorlat teszi a mestert Földvári Tükör: Harag helyett összefogást # Rózsákat ültet az aljegyző (7. oldal) (11-2Q. oldal) \ SOMOGYI HRIÄP IX. évfolyam, 74. szám Ára: 48 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1998. március 28., szombat Főhajtás az ellenállóknak Bajtársi találkozót tartott tegnap a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség somogyi szervezete Kaposváron. A mintegy száz ta­got számláló megyei szervezet ünnepségén dr. Szendi József elnök számolt be az eltelt év érdekvédelmi tevékenységéről. Somogy és Kaposvár képviseletében az elnök és a polgármester hajtott fejet a 48-as honvédsereg utódai, és a ma hadseregének méltó elődei előtt. A Magyar Honvédség nevében Sütő Tamás dandártábornok, a II. gépesített hadosztály parancsnoka szólt az ellenállók szövetségének tagjaihoz. Halászrekord: kétszázötven mázsa busa A balatoni halászat történetében ilyen nagy fogás még nem volt. Az első becslések szerint mintegy kétszázötven mázsa busa került tegnap a halászok hálójába. Az időjárás is kedvezett a halászoknak, mert annyira hideg a tó vize, hogy a busa moz­gása rendkívül lassú. A halakat hagyományos módszerrel fog­ták, kerítő-húzó hálóval. A busa könnyebb kifogására vásárolt két finn hajóval egyelőre csak kísérleti halászat történt. Kamarai elnökök a Klub Kaszóban A Klub Kaszóban készítik elő a Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara tisztségviselői, illetve a tizenkilenc megyei és a buda­pesti kamara elnökei az április 23-i országos küldöttértekezle­tet. Itt körvonalazzák a következő négy év stratégiai terveit, tárgyalnak az alapszabály módosításáról és a tagdíjakról, de szó lesz a Hungexpo privatizációjában való részvételről és saját új­ság indításáról is - mondotta lapunknak dr. Tolnai Lajos, az MKIK elnöke, aki ma délben sajtótájékoztatón ismerteti legfon­tosabb döntéseiket. fotó: kovács tibor Kicsinyek kórusai Kaposváron Tizenkilenc gyermekkórus mintegy 1300 tagja érkezett Kapos­várra, a Kicsinyek Kórusainak V. Országos Találkozójára, amely tegnap este a Munkácsy Mihály Gimnáziumban kezdő­dött. A hangversenyen a megyeszékhely kórusai köszöntötték a fesztivál résztvevőit, köztük az egyetlen határon túli együttest, a székelykeresztúriak kórusát. Fellépett a Mikrokozmosz Mű­vészeti Alapiskola Somogyi Aprók Tánccsoportja is. A találko­zóval először 1986-ban Bárdos Lajosra emlékeztek. A jogi kultúra napja Kaposváron A jogi kultúráé, illetve a jogá­szoké ez a nap — mondta tegnap dr. Kolber István a hatodik alkalommal megren­dezett Jogi beszélgetések után tartott sajtótájékoztatón. Dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bí­róság elnöke A bíróságok a megvalósuló igazságügyi re­formban című előadásában el­mondta: azokkal a vélemé­nyekkel szemben, amelyek sze­rint hazánkban nem érdemes bíróságokhoz fordulni, évről évre egyre többen teszik ezt. 1997-ben 1,6 millió bírósági ügy volt. Hangsúlyozta: a bíró­ságok nehéz helyzetben van­nak, de az igazságszolgáltatás nincs válságban. Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész az új büntető eljárási törvényről tartott előadásában nem elsősorban a törvényről, hanem az előkészítéséről, a menet közbeni viták emlékeze­tes mozzanatairól beszélt. (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Györgyi Kálmán, dr. Kolber István, Szita Károly, dr. Solt Pál és Forgács László a jogról és a bűnözésről konzultált tegnap Kaposváron fotó: lang Róbert Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter avatta fel tegnap Nagyatádon a hetvenmillió forin­tos költségvetéssel kialakított új egészségügyi központot, amely az alapellátásnak ad otthont. A nagyatádiaknak régóta gondot okozott, hogy a körzeti orvosi rendelők nem feleltek meg az előírásoknak. A „segít­ség” az volt, hogy a kórházban 140 ágyat meg kellett szüntetni, így felszabadult egy épülettömb, ami alkalmasnak bizonyult az új rendelők kialakítására. A közbe­szerzési pályázaton a kaposvári Renova Kft nyerte el a kivitele­zést, a több mint hetvenmillió fo­rintos munkához a Népjóléti Mi­nisztérium kilencmilliós támoga­tást adott. Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter a szalag átvágása előtt arról beszélt, hogy az avatás a kisváros ünnepe, mégis elvál­Kökény Mihály Nagyatádon, lenne a tőkeinjekcióra lalta, hogy eljön ide, mert el kell ismerni azt a munkát, amit a nagyatádiak végeznek az egész­ségügy érdekében: biztosított a Az egészségügynek is szüksége FOTÓ: KOVÁCS TIBOR kórház működése, átgondolt fej­lesztéseket hajtanak végre, ame­lyek hosszú távon oldják meg gondjaikat. Biztatásként megem­lítette, hogy a tárca a jó kezde­ményezéseket támogatja a pá­lyázatok elbírálásakor is. Nagy­atád az idén 57 millió forint tá­mogatásra nyújtott be kérelmet a kórház-rendelőintézet gép- és műszerparkjának korszerűsíté­séhez. Ugyanakkor készülnek a röntgengépek cseréjére is. A tegnap felavatott egész­ségügyi központban a hét fel­nőtt házorvosi körzet mellett helyet kapott két gyermekor­vos, az iskolafogászat, a cse­csemő- és terhes tanácsadó, a védőnői szolgálat és az orvosi ügyelet is. A betegek hétfőtől már új rendelőikben kereshetik fel orvosaikat. A régi rendelők helyén pedig a munkaügyi központ alakítja ki irodáit. Kökény Mihály este egészség- ügyi fórumot tartott Kaposvá­ron. Erről a 3. oldalon olvas­hatnak. Nagy Jenő Kereszténydemokrata kampánynyitó Kaposváron Rendszert váltana a KDNP Meggyengült a demokrácia, összeomlófélben van a jogál­lam — mondta tegnap este Ka­posváron dr. Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke pártjának kampánynyitó nagygyűlésén, ahol bemutat­koztak a párt egyéni képviselő- jelöltjei is. Hozzátette: a májusi választáson mindenki voksával állíthatja meg ezt a folyamatot. A jelenlegi koalíciót ezért is le kell váltani, mert túl erős és visszaél a hatalmával. A pártelnök szerint hazánk­ban nincs még demokrácia, hi­szen kevesek kezében van a tulajdon, a jólét és a döntés, a rendszerváltozásnak pedig csak egy szűk réteg lett a ha­szonélvezője. A KDNP ha a Giczy György somogyi súgója: Torkos Tamás alelnök választópolgárok akaratából nemzet érdekében a kommu­kormányra kerül, végrehajtja nisták ellen. az igazi rendszerváltást a (Folytatás a 3. oldalon) Csípős ügy a szúnyogirtás Negyvenhárom település pol­gármesterét kereste meg leve­lével szúnyogirtás-ügyben a Balatoni Intéző Bizottság tit­kársága annak érdekében, hogy összehangolja a tevékenységet. Huszonegy önkormányzattól kaptak választ, amelyek között közel azonos arányban szere­pelnek azok, akik vállalnák, il­letve akik nem vállalnák ennek költségeit. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a védekezés fontos lenne. A fedezet előteremtése ügyében évek óta vita folyik. A Balatoni Intéző Bizottság főtit­kára szerint meg kell békélni azzal a gondolattal, hogy töké­letes szúnyogmentességet amúgy sem lehetne re­mélni. (Jegyzetünk a 3. oldalon) 1 1 1 '""■■"'.i ■' VASÁRNAP IS! SOMOGYI HÍRLAP A ————H vasArnapi 1 SOMOGYI HIRIAP Több mint háromszáz újságos pavilonban és mozgóárusnál a megye valamennyi városában és nagyközségében De csak ott! Minden lappal jól jár! Váltsa érte cipőre a papucsot. Megéri! 7 Egészségügyi központ 70 millióért

Next

/
Oldalképek
Tartalom