Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-03 / 52. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. március 3., kedd TABI TŰKOR Két szakmunkástanuló országos versenyen Fehér Anett és Weisz Zsuzsanna tabi harmadéves nőiruha-ké­szítő szakmunkástanuló is indult a szakma kiváló tanulója or­szágos versenyen. Ennek az elődöntőjét tartották meg Budapes­ten a Mező Imre úti szakmunkásképző iskolában, százötven nő­iruha-készítő tanuló részvételével. A háromórás elméleti verse­nyen Somogyot négy iskola legjobbjai képviselték. Pályázat 75 közhasznú foglalkoztatására Hetvenöt közhasznú munkást akar foglalkoztatni az idén a tabi önkormányzat; többségüket a gamesznál. Pályázatot is beadott, mert foglalkoztatásuk teljes költsége meghaladja a 34 millió fo­rintot, ebből csaknem 24 millió lenne a támogatás. A közhasz- núak a parkfenntartásnál és a közterületek ápolásánál dolgoz­nak majd, s a vízelvezetésnél, illetve a szociális és kulturális szolgáltatásban kívánják őket foglalkoztatni. Részközgyűlések sora a tabi áfésznél Tabon ma este tartják az áfész részközgyűlését, holnap pedig Sérsekszólősön, Lullán és Torvajon - ezzel befejeződik az a ta­nácskozássorozat, amely február 23-án kezdődött Somban és Nagyberényben, majd folytatódott további nyolc településen. A részközgyűléseken a szövetkezet elnöke, áruforgalmi osztály- vezetője tartott tájékoztatót az áfész múlt évi gazdálkodásáról és az idei célkitűzésekről. Több település részközgyűlésén a küldöttet, illetve az áfész helyi képviselőjét is megválasztották. Füredre viszik úszni az iskolásokat Tavasszal ismét viszik úszni a tabi iskolásokat. A március 7-től május 16-ig tartó tanfolyamot Nagy Károlyné középiskolai ta­nár szervezi, s ma jár le a jelentkezés határideje. Mind az általá­nos, mind pedig a középiskolások jelentkezhetnek; a balaton- fűzfői uszodában tíz alkalommal tartanak a gyerekeknek okta­tást. A kurzus részvevőit szombaton reggelenként indulnak majd a könyvesbolt előtti parkolóból Balatonfűzfőre. Fénymásolót vesz az I. számú iskola A városatyák legutóbbi ülésükön egyetértettek az 1. számú álta­lános iskola kérésével, s az intézmény költségvetésének terhére engedélyezték egy fénymásoló gép vásárlását. Erre azért van szüksége az iskolának, mert a régi - kilencéves - gép elhaszná­lódott, s javítására sincs lehetőség. Az új fénymásoló gépre 240 ezer forint áll az iskola rendelkezésére. Kelendőbb a gesztenyés és a Dobos-torta Naponta több mint húszféle süteményt és öt fajta tortát készítenek egy műszakban - az igényeknek megfelelően - a Nion édesipari kft tabi üzemében. A szeletelt süteményeket és tortákat a város és a környék üzleteibe szállítják. Ezekben a hetekben legkelendőbb az orosz krémtorta, a gesztenyés és a Dobos-torta. Képünkön: Papp Gyuláné cukrász csokikockát tölt. fotó: kovács tibor Döntöttek három ingatlanról, kialakítja a város a zeneiskolát Múzeum a Takács-házból Három önkormányzati ingatlan sorsáról is döntöttek a tabi vá­rosatyák. E szerint a Kossuth utca 53/B számú házban alakít­ják ki a helytörténeti múzeumot és az Óvoda utcában a zeneis­kolát, a Heffler-házat pedig lebontják. A három ingatlan hasznosítá­sára szakembertől kért javasla­tot a képviselő-testület. Ezt Deák Varga Dénes területren­dezési főmérnök - aki a város rendezési tervét is készítette - ál­lította össze. Szakvéleményében építészeti, műszaki és funkcio­nális szempontokat egyaránt fi­gyelembe véve megállapította: a Kossuth utcai Takács-ház nagy­sága, tágas udvara és központi fekvése folytán alkalmas a hely- történeti múzeum kialakítására, de üzletházzá alakítása is számí­tásba vehető. A Heffler-ház - a Kossuth utca 45. szám alatt - ál­laga rossz, ezért az épület felújí­tását nem javasolja. Lebontása után a telekkel a szomszédos emlékpark növelhető. A harma­dik ingatlan az Óvoda utca 2. szám alatti ház; ha innen kiköl­töztetik az óvodát, kialakíthatják benne az igényeknek megfelelő zeneiskolát. Ezen a területen a külső zaj is csekély, így nagyon is megfelel ilyen intézménynek. A képviselő-testület mérle­gelte a lehetőségeket, s döntött. Egyúttal megbízta dr. Garabon Károly városi jegyzőt az átala­kítási-bontási munkák megter­veztetésével, s a hatósági enge­délyek beszerzésével. K. J. Fejlesztés és nyolcszázmillió forintos befektetés a HTR kft-nél Újabb száz munkást vesznek föl (Folytatás a 1. oldalról)- Áttértünk az alkoholos lakkról a víz alapanyagúra; ez volt az egyik legfontosabb fejlesztés - mondta Roger Moore gyárigaz­gató. - Új a felületkezelési mód­szer, és a fröccsöntő részleget darálógéppel szereltük föl. Néhány termék gyártását megszüntetik a HTR kft-nél, he­lyettük újakat vezetnek be. Ki­futó gyártmány az FW-335-ös mini torony; ebből - májusi megszüntetéséig - még 120 ezer darabot készítenek. Üzleti kap­csolataik bővítése növelte az ide megrendelést - ez szükségessé teszi újabb dolgozók felvételét. Számuk így eléri majd az ezret. Az idén mintegy 800 millió fo­rintos befektetés is várható Ta- bon. A gyárban a napokban el­készült az egymilliomodik au­jus végén, június elején pedig újabb két termékét. (Krutek) Pár nap múlva megkapják a szerződést - Csekk a befizetéshez Három fórum a gázellátásról Két évtizede várjuk, hogy bekapcsolódhassunk a vezetékes földgázellátásba - mondta Farkas István tabi polgármester azon a lakossági fórumon, melyet a Kögáz Rt-vel közösen tar­tottak Tabon. - Ha ezt a lehetőséget elszalasztjuk, újabb húsz év telik el, míg ismét szóba kerül ez a lehetőség. Három fórumot is tartottak - városrészenként - Tabon a ve­zetékes gázról. Több mint öt­százan vettek részt a tájékozta­tón. Elhangzott: a tabi térség­ben hat településen - Kapoly később kapcsolódhat a rend­szerhez - ez a beruházás 704 millió forintba kerül; 55 száza­lékát állja a Kögáz, s a város­nak és a falvaknak együttesen mintegy 320 milliót kell fizet­niük. A lakosságtól ingatlanon­ként 80 ezer forintot kérnek; ennek 15 százalékát azonban visszaigényelhetik, illetve öt évig nem kell fizetni a kommu­nális adót. így a fejlesztés vár­hatóan 58 ezer forintba kerül egy-egy háztartásnak. Gomb­kötő' Ervin, a Kögáz Rt osztály- vezetője tartott tájékoztatót a beruházásról. Ha minden a ter­vek szerint megy s március vé­géig meglesz a 70 százalékos befizetés, a kögáz december végéig kiépítteti a vezetékrend­szert. A tabi polgármesteri hivatal már összeállította a városban és a körjegyzőség négy falujában a névjegyzéket. így a lakosság - várhatóan e hónap elején - megkapja a szerződést, illetve a csekket a hálózatfejlesztési hozzájárulás befizetéséhez. Az aláírt szerződés egyik példá­nyát a polgármesteri hivatalba kell visszajuttatni. K. J. Társasházak Tabon is / Értékesítenek még 14 lakást Az önkormányzat tulajdoná­ban levő lakások és helyisé­gek elidegenítéséről szóló rendeletében a városi képvi­selő-testület két éve döntött arról, hogy évente külön ha­tározattal jelöli ki az eladásra kerülő lakásokat, a költség- vetési rendelet elfogadásával egy időben. Az idén 14 kom­fortfos lakást - valamennyi a Kossuth utca 130. számú épü­letben van - jelölt ki eladásra az elővásárlásra jogosultak­nak. Az önkormányzati laká­sok közül korábban 28-at már kijelöltek eladásra, de ezeket eddig nem vették meg a bérlők. Az idei lakásértéke­sítési javaslatot kilenc igen, illetve három tartózkodással fogadta el a testület. Egyúttal megbízta Farkas István pol­gármestert, hogy kösse meg a lakást megvásárlókkal az adásvételi szerződést, illet­ve teremtse meg a társas­házzá nyilvánítás feltételeit. Rendszeresen járőröznek A rendszeres járőrözés és az ellenőrzés folytatása a tabi önvédelmi egyesület idei célja, s a városi rendőrőrssel a szorosabb kapcsolat kiépí­tése. Ezt Müller István titkár mondta a közgyűlés után. - Egyesületünk tavaly 25 tag­gal működött. A tagok sza­badidejüket is feláldozva eredményesen segítették a rendőrség munkáját a közbiz­tonság javítása érdekében - mondta az egyesület titkára. - Egy év alatt 650 óra szolgá­latot teljesítettünk. Havonta 15-20 alkalommal járőröz­őink, általában 3-4 órát. A rendőrökkel is több közös szolgálatban vettünk részt. Az egyesület tagjai fő fel­adatuknak a közterületek, az üzlet- és garázssorok, lakóte­lepek és a szórakozóhelyek ellenőrzését tartották. A köz­gyűlésen többen is hangsú­lyozták: a tagok igyekezete elismerést érdemel, és to­vábbi céltudatos munkára biztatták őket. A közgyűlé­sen munkájuk elismeréseként tizenketten kaptak jutalmat. r Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Tabon és környékén Tabi Áfész központ, Kossuth u. 1. Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 128. A takarékszövetkezetek karádi, andocsi, kisbárapáti, ságvári, ádándi irodájában __ __ __ _| J68614J ✓ a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1998 ....................................hónaptól C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak egy luínaitra két hónapra Előfizetés díja 775 Ft 1550 Ft Az árus árhoz viszonyított kedvezmény 213 Ft 426 Fi Az előfizetők tagjai lesznek a SOMOGYI HÍRLAP Baráti Körének, ezáltal érvényes számlájuk felmutatásával kedvezménnyel vehetik igénybe a lapunk szombati számában felsorolt szolgáltatásokat. név lakcím A borítékra nem kell bélyeget ragasztani! Az előfizetők között rendszeresen sorsolunk ki különféle nyereményeket. Sió Montázs-ajánlat és több mint egyórás vita Leszavazott közvetítés A képviselő-testület 9 szava­zattal 4 ellenében úgy döntött: nem vonja vissza decemberi 183-as határozatát. Ebben utasította el azt az indítványt, hogy a testületi ülésekről le­gyen televíziós közvetítés. így, amíg a határozat hatályos, nem lesz felvétel és tévéközve­títés a testület üléseiről. Tabon három testületi ülésen is vitát keltett dr. Karai Gyula in­dítványa a testületi ülések televí­ziós közvetítéséről. A városatya azt hangsúlyozta: a közvetítés folytán a választópolgárok meg­ismernék a testület munkáját, a település gondját, a terveket, és így jobban érvényesülne a de­mokrácia. A legutóbbi ülésen is több mint egyórás vita kereke­dett. Pedig a közvetítés anyagi, technikai feltételeiről mellékelve volt a Sió Montázs kft írásbeli ajánlata. A vita során dr. Karai Gyula azt kérte: legyen egy pró­bafelvétel, dr. Pintér Zsuzsanna pedig, hogy vizsgáljanak meg más lehetőséget is. Teleki Sán­dor azt indítványozta: a lakossá­got is meg kellene kérdezni eb­ben az ügyben. Dr. Baksai Fe­renc is egyetértett azzal, hogy legyen ilyen fórum. Kecskés Gábor azt kérdezte: a tévéközve­títéssel való foglalkozás-e a tes­tület legfontosabb dolga? Végül is bár az ülésen a képviselők többsége azt hangoztatta, nem fél a közvetítés által nyújtott nyilvánosságtól, mást mutatott a szavazás eredménye; 9-4 arány­ban leszavazták a javaslatot. Ennek a terméknek megszűnik a gyártása FOTÓ: KOVÁCS diotermék. S e hónapban indít­ják az új faxpanel gyártását, má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom