Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-21 / 68. szám

Fesztiváltárlat pAH) Pili 'V Hl •„ -a'­11II1II * p mm­Kling József szimbólumai egyszerűen ragyognak FOTÓ: TÖRÖK ANETT A Kaposfüredi Galériában látható kiállítás Kling József szobrászművész (képünkön) és Sörös József festőművész alkotásaiból; a tárlatot a Ka­posvári tavaszi Fesztivál eseményként nyitották. Kiing József a galéria öt éve alatt először kapott lehetőséget K. Várnagy Mártától, aki nem­csak a felesége, de állandó tárlatrendezője és a legjobb kritikusa is, hogy a szobor­park után a galériában is be­mutatkozzon. Kultikus köve­iben az egyiptomi kultúra iránti rajongása, az alázat és csodálat mutatkozik meg, amiként a fáraók korát tisz­teli. Szimbólumai egyszerűen ragyognak, akár a márvány, amiből kifaragtattak. Útmutató, sorsé Címünk: AS-B Ktt. Audiotex A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata az Iván a rettentő című előadást a jövő héten keddtől péntekig játsz- sza. Mihail Bulgakov szín­művét Mohácsi János ren­dezte, a címszerepet Szarvas József játssza (képünkön jobbról, mellette Znamenák István és Lugosi György). Iván Vasziljevics a Szovjet­unió elvtársi közösségében, szűkebben a Bannaja utca 10- ben házmester. Egy időgép átröppenti 1581-be. Ottragad és cárkodik, a cár ittragad és házmesterkedik. Az előadás a jó szórakozást ígér. FOTÓ: TÖRÖK ANETT Iván, a rettentő VAUVFNAR­GUES AFO­RIZMÁJA 1 2 ?A r~ víz SZÉLE T ZUHANY r~ TUSIKA r~ BECÉZŐ KÉPZŐ LENGYEL KIRÁLY IS VOLT 1/8 TRÓN! TÁG r~ KÖTELE­ZETTSÉG MELY IDŐBEN? r~ BETEG TEST­RÉSZT ÁPOL RÓMAI ÖTVEN RÓDLI, NÉP NÉVELŐ MUNKA­HELY HOMORÚ LESZ RUHÁZATI NAGYKER. FÉL­HOLT ! Lé EL * t t t t t i t Z r. PIPÁZIK BURKOLT jaENTÉST FELFOG HALOGÉN ELEM ► ELŐTAG: VILLANY­▼ DESZKA NEM HÁTUL NÉMÁN SZŰR ! ► Y RANG­JELZŐ ELŐTAG HAMIS ►f TÉVESEN JEGYZŐ MIDDLE ... THE ROAD; EGYÜTTES BEIKTAT RÉGI FÉRFINÉV KÖR ALAKÚ HAJÓVON­TATÓ KÖTÉL LITER ► DOMB­OLDAL f t BOROS­HORDÓ R. t ÉTEL. FÉLE t 4 KUTYA FLORIDAI VÁROS SZÓNAK IS LEHET HALOM, KUPAC ü Y ♦ LÖVEDÉK ENERGIÁ- JÁT ADJA CSORDULTIG ► t FERRUM ÁBRÁZOL ► r TURÁNI­ALFÖLDI TÓ ÁRNYALAT TOLL, RÉG. IDEJÉN, SORÁN ► t MECCS JELZŐJE STRÁZSA FÜZETBE JEGYEZ ► t SÁRKÁNYT REPÍT f MŰSZAKI KIFEJEZÉS t KÉN ► SAK <5/0 KISIPARI SZÖV. AZON A HELYEN ÉRINTET­LEN r TÖRÖK SÚLY t TÜZET FOJTÓ t HAJPÁNT ► SZISZE­GŐ HANG PÉNZ­INTÉZET NAGY... (NAGYEVÖ) ALPESI LEGELŐ ERDÉLYI FOLYÓ NŐSTÉNY PÁRJA ► t ELBOCSÁ TANDÓK NEVE HÉG. LATIN É V t ÍZETLEN ! ÉLETET ... (MEGÖL) OXIGÉN ÉS JÓD r I KÜZDE­LEM t A BALA­TON IS EZ RÖNTGEN ► DIAGO­NALS ► t VILÁGRA HOZ ► FÉLÉV 1 ÉRNI KEZD I NITRO­GÉN TÜZEL ~TT W 1 t t 3 ► t * A vasárnapi Somogyi Hírlap olvasóinak kérésére indítottuk meg keresztrejtvény-sorozatunkat. Azt kérjük a rejtvény megfejtőitől, hogy borítékba téve vagy levelezőlapra ragasztva péntekig juttas­sák el a megfejtést a Somogyi Hírlap címére (7401 Kaposvár, Pf.: 31). A borítékra, illetve a levelezőlapra kérjük írjál^ rá: Vasárnapi Somogyi Hírlap keresztrejtvénye. A helyes megfejtést beküldők között három, egyenként 1500 forint értékű könyvvásárlási utal­ványt sorsolunk ki. A rejtvény megfejtését és a nyertesek nevét a következő Vasárnapi Somogyi Hírlapban közöljük. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Aki jól akar írni, an­nak élete végéig javítania kell műveit. 1500 forint értékű könyvu­talványt nyert Bódi Sándor siófoki, Molnár Gabriella igali és Sárfi Mihály fonyódi olvasónk. A könyvutalvány műsoros vi­deokazettára is beváltható. A nyereményt postán küldjük el. MAI TELEVÍZIÓ MŰSOR MTV 1 9.30 Családi napló 10.00 Tévémagiszter 11.25 Édesanyám, lelkem. 12.05 Szerencsepercek 12.30 PoliTour 13.05 Jelige: Táncos láb 14.25 "Vándor vagyok, hazát- lan...” 15.35 Örömhír A református egyház műsora 16.05 Walt Disney bemutatja 18.10 Helló, világ! 19.00 A Hét 20.00 Sandra hercegnő 20.50 Variációk 21.00 Az álommanó 22.40 Tonik 23.05 Az ötvenes évek világa 23.35 Angol Liga MTV 2 7.30 Úrgammák 8.00 Zöld-övezet 8.30 Történelmi képesköny­vünk 9.00 Tökjó 11.00 Körző 12.00 Szabófalvától San Fran- ciscóig 13.00 A szerelem jogán 15.00 Büszkeség és balítélet 16.45 MTV+ 17.00 Telesport 19.00 Nanovilág 20.00 Vörös István és a Prog­nózis 21.30 Telesport 22.00 Amíg még élünk 22.50 Universitas TV 2 6.45 Teo 7.00 Könyvek könyve 7.30 Sulisok(k) 8.00 Nekem nyolc! 9.00 Megdumáljuk? 10.00 Follow me - Nyelvlecke 10.30 Hűséges az Isten 11.00 Gyökereink 11.30 A foci-vb-k története 12.00 Nótaszó 12.30 Az Acapulco-öböl 14.25 Kifutó 15.50 Mozivarázs 16.15 Szuper csapat 17.05 Az Űrközpont 18.10 Napló 19.00 Szerencsekerék 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Közkívánatra! 21.40 Gól! Gól! Gól! 22.25 Aranyzsiráf gála 23.40 Nemcsak egy mozi 0.10 Napló 0.50 Közvetlen járat DUNA TV . 8.00 Bolondságok a bohókás bolygóról 8.20 Nesz és Nesszi 9.50 Európa természeti cso­dá! 10.45 Táncház 11.15 Kapcsok 12.10 Ismeretlen ismerős 13.50 Postabontás... 14.15Sportképek 16.50 Lakáskulcs 17.35 Mese 18.00 Heti Hírmondó 19.00 Sportpercek 19.15 80 huszár 21.20 Stúdióbeszélgetés 21.45 A szabadságharc kato­nája 22.05 Stúdióbeszélgetés 22.30 Az 1848-49-es emléktár­gyak a Magyar Nemzeti Múzeumban 23.50 Stúdióbeszélgetés 0.15 Kossuth emlékezete 0.25 Negyvennyolcas kato­nadalok TV 3 10.05 Profitvadász 10.55 National Geographic 11.50 Agyafúrt professzor 12.15 Az ezüst kiscsikó 13.35 Sherlock Holmes 14.35 Babylon 5 15.30 Haragvó tenger 17.15 Jövőnéző 17.45 Beverly Hills 90210 18.45 Hír3 19.15 Flash Gordon 21.20 Alkonyzóna 21.50 Hazatérés 0.15 Beverly Hills 90210 HBO 8.35 Johnny Stecchino 10.30 National Geographic 11.25 Tiszta Hollywood 8. 12.00 A három ninja visszarúg 13.35 Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről... 15.40 Koldus és királyfi 16.35 Úton hazafelé 2. 18.05 Bundesliga-összefogl. 19.10 Melrose Place 20.00 Afrika-koktél 21.35 Rikers Island, a börtön­sziget 22.55 Csapnivaló RTL KLUB 7.00 Kölyökklub 11.05 Lassie 11.30 Szívvel, lélekkel 12.00 Sajtóklub 13.00 Híradó 13.40 Emmy 14.55 A házibuli folytatódik 16.40 Seychelles-szigetek 17.05 David Attenbotough 18.00 Fókusz plusz 19.00 Híradó 19.30 Vészhelyzet 20.15 Két férfi a városban 21.55 Megkísértve 0.40 Dóra mozija MSAT 11.00 Mosó macik 12.00 Címlapsztori 13.00 A kokaburák erdeje 14.00 Hold lánya, nap fia 4. 15.05 Minden lében két kanál 16.00 Egy dühös ember 18.00 Dilizsaruk 19.00 Gabriella-show 19.30 Kínai herkules 21.15 Címlapsztori 22.15 Tripla sárkány SZÍV TV 13.00 Celeste 14.00 Gigabyte 15.00 A természet világa 18.00 Élet és designé 18.30 NASA 19.00 pH-érték 19.30 G. I. Joe 20.00 Nyugat-Európa kolosto­rai 20.30 Párban vagy pártában 21.30 Börtönfoglyok 23.15 Egy páholyban Benkő Dániellel 23.30 Konyhashow SPEKTRUM 8.00 A sarki fény 9.00 Az Andok 10.00 Yin és Yang 10.30 Napirenden a Föld 11.00 Érintetlen Amazónia 11.30 Helikopterek 12.00 Igazi vadon élő állatok 13.00 Csodák világa 14.00 A mi természetünk 15.00 Óceánia 15.30 Kalapács alatt: A Sot­heby's 16.30 Az óceán titkai 17.00 A drog démona 18.00 Tányéron a világ 18.30 Hidrogén 19.30 Botrány! 20.00 Hagyományos fogadók Európában 20.30 Távoli horizontok 21.00 Hősök, híresek... 22.00 A vadon gyilkosai Játssz velünk! & Új játékot indítottunk a gye­rekeknek. Ezúttal gépko­csimárkákat kell felismerni a rajzokról. Hétfőtől vasár­napig naponta közöljük egy autótípus rajzát a Somogyi Hírlapban és a Vasárnapi Somogyi Hírlapban. Aki összegyűjti a hét (!) ábrát, ki­színezi, aláírja az autómárka nevét és beküldi a So­mogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár,­Pf. 31.), azok között műso­ros videokazettát sorsolunk ki. A megfejtéseket jövő péntekig várjuk. A nyertes nevét a Vasárnapi Somogyi Hírlapban közöljük. Sx Múlt heti nyerteseink Az elmúlt héten gépkocsik márkajelzéseit kellett felismerni és az emblémát beküldeni a szerkesztőség címére. A helyes megfejtést beküldők közül a kaposvári Játékváros társasjá­tékát nyerte: Pintér Gergő kaposvári, Garai Márta barcsi és Lőrincz Krisztina sántosi olvasónk. Gratulálunk! A nyere­ményeket a kézbesítő vitte ki. Herczeg Kata asztrológus Nyilas Bak Vízöntő Halak ! a fJ ( [ínra hívhatón (JiKos Bika # Ikrek Rák iá 06-90-330 461 S# 06-90-330 462 06-90-330 463 1* 06-90-330 464 Oroszlán ffc 06-90-330 465 Szűz Mérleg & 06-90-330 466 íja 06-90-330 467 Skorpió sfaj 06-90-330 468 fif 06-90-330 469 06-90-330 470 ífi 06-90-330 471 m 06-90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft + Afa/perc I 4 \ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom