Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-17 / 64. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 1998. március 17., kedd _______________A VOLÁNNÁL: HORVÁTH JÓZSEF_______________ S zélvédő nélkül ért haza Horváth József (46), a statisztikai hi­vatal megyei igazgatója szerint ma­napság már a kerékpározás sem biz­tonságos. A békésnek induló bicajo­zás legutóbb ujjficammal ért véget. — Tilosban parkoló autók mellett ke­rékpároztam, amikor egy teherautó buk­kant föl — mondta dr. Horváth József. — El akartam kerülni az ütközést, s amennyire csak lehetett, a kocsik felé húzódtam. Csakhogy a kiálló visszapil­lantó tükörbe akadt az ujjam, és kifica­modott. Ennél rosszabbul végződött az a bal­eset, ami Juta és Várda között történt. Élete első kocsijával, Trabanttal közle­kedett a csúszós úton. A kirándulásnak egy alattomos jégborda vetett véget, ami az autót megdobta. Kezdő vezetőként ráadásul fékezett, emiatt a jármű irányít­hatatlanná vált. A néhány másodperces kaland az utasoknak óráknak tűnt. A tör­ténet az útmenti árokban ért véget, ahol a kocsi fejre állt. Miután sikeresen kisza­badultak az autóból, segítséget kerestek. Nagy nehezen felállították az alig né­hány száz kilós járművet. Indulni akar­tak a szélvédő nélküli kocsival, ám a próbálkozás meghiúsult. Azt hitték, hogy a motort is megviselte a zuhanás. Csak alapos vizsgálat után derült ki, hogy a hó eltömte a kipufogó csövet. Ki­tisztították, s azután már gond nélkül ha­zaértek. Később több ezer kilométert au­tóztak; a Trabanttal még a bolgár tenger­partra is eljutottak. Időközben elsajátí­totta az autószerelés legfontosabb forté­lyát, amit gyakran kamatoztatott. A ve­zetés alapjait azonban még fiatalember­ként, a szennai szövetkezetben szerezte. UAZ-t hajtott, gyakran tengelyig érő sárban. Az akkori tapasztalat később több kellemetlen helyzetben segített. — Az autózás megnyugtat, pihentet. Az olyan vezetők viszont zavarnak, akik saját kényük-kedvük szerint közleked­nek. Új divat, hogy nem használják az irányjelzőt. A napokban kis híján emiatt ütköztünk össze egy száguldó fiatalem­berrel. Talán néhány centi választotta el a két autót egymástól. Az autózás veszélyes üzem. Történe­tét nevetve idézte fel: a garázsból akart kiállni, hátra nézett, ám meglepve vette észre, hogy a kocsi előre megy. Nyomta a gázt, az autó viszont csak előre gurult. Végül a garázs fala állította meg. Későn vette ugyanis észre, hogy a hátramenet helyett egyesben hagyta. (Harsányi) Horváth József fotó: király j. Béla Ellenőrizték a műhelyeket A megyei közlekedési-felügye­let rendszeresen ellenőrzi a környezetvédelmi felülvizsgá­latot végző bemérőhelyéket. Tavaly 14 esetben a vizsgálatot végző személlyel szemben jár­tak el, egyszer pedig az állomás tevékenységét függesztették föl. A szakemberek úgy tapasz­talták, hogy a gyakori ellenőr­zés kedvező változást idéz elő. Somogybán 99 bemérőhelyet tartottak nyilván. Összesen 93 műhelyben végeztek benzin-, valamint 66 helyen dízel üzemű vizsgálatot. Nyolcvankilenc ál­lomás katalizátorral felszerelt gépkocsik beszabályozását vál­lalja, míg egy szakműhely a gáz üzemű járművekkel foglalko­zik. A műhelyek zöme jól fel­szerelt, korszerű gépekkel lát­ták el. H. M. Piacra készül a Fiat Seice Lengyelországban, a gyártás helyén, május végén kezdik el árusítani a Fiat legújabb városi kisautóját, a Seicentót. A Cin­quecento utódjául szánt Sei- cento március végén kerül az autószalonok kirakatába, ám az első szállítmányokat a kereske­dők csak májusban kapják. A modellt a Fiat kizárólag len­gyelországi gyáregységeiben fogja gyártani. 326 lóerős Seraph a Rolls-Royce-tól Legalább 680 ezer, a tavalyinál harmincötezernél több vendége volt a hét végén zárult idei Genfi Autószalonnak. Össze­sen 73 márka vonultatta fel modelljeit. Az. átlagosnál na­gyobb érdeklődést tapasztalhat­tak a cabriokat kiállító cégek, azaz a Mercedes és a Porsche. A nagy attrakció a 17 év óta új kocsival jelentkező Rolls- Royce volt. A 326 lóerős Silver Seraph-ja 155 ezer fontért már rendelhető. Dízelmotorok Lengyelországból A dél-koreai Daewoo Heavy Industries 215 millió dollárt kí­ván befektetni dízelmotorok lengyelországi gyártásába. A termelés a tervek szerint 2000- ben indul az andrychowi Ando- riai SA üzemcsarnokaiban. Az új motorok előállításához a Da­ewoo a francia Renault-tól vá­sárol licenszet. A lengyel üzem évi 200 ezer négyhengeres, 2,2 liter hengerűrtartalmú dízelmo­tor gyártására lesz képes. 26 új modellt dobnak a piacra A német Opel az elkövetkező években 26 új modellt akar pi­acra vinni. Egyebek mellett kü­lönböző Astra-változatok és haszonjárművek lesznek az új modellek között. Csökkentik a karosszéria súlyát Amerikai acélgyártók az edigi gépkocsikéhoz képest 25 száza­lékkal könnyebb karosszériával rukkoltak elő. A 35 acélgyártó kérni fogja a három nagy ame­rikai autógyárat - a General Motorst, a Fordot és a Chryslert -, hogy közösen fejlesszenek ki a jelenlegi középméretű gépko­csiknál 40 százalékkal köny- nyebb autót. A súlyszegény au­tók kevesebb üzemanyagot fo­gyasztanak ugyanakkora távon, és így kevésbé szennyezik a környezetet. A három amerikai nagy autógyár ezt a célt almu- nínium, műanyag vagy üveg­szál karosszériával próbálja el­érni. 86 baleset a somogyi utakon Az idén 86 személyi sérüléses közúti baleset történt me­gyénkben. Ebből három halá­los-, 43 súlyos sérülést okozott. Négy esetben ittas járművezető miatt történt tragédia, s a rend­őrök szerint az idén is a gyors­hajtás idézte elő a legtöbb bal­esetet. A kanyarodás- és az el­sőbbségi szabályok megsértése mellett a járművezetők figyel­metlensége miatt is számos al­kalommal fordult elő baj. A balesetek zömét továbbra is személygépkocsival okozták. A SOMOGYI HÍRLAP KRESZ-TESZTJE Folytatódik Kresz-tesztünk. Múlt heti kérdésünk így hangzott: B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező, 18. életévét be nem töltött személy vezethet-e külföldön személygépkocsit? A helyes válasz: b. A Somogyi Hírlap ajándékát, a Crova kulcskészletet Cser­nyák Péter batéi olvasónk nyerte. Mai teszt-kérdésünkre a helyes választ hétfő délig szívesked­jék beküldeni a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Ka­posvár, Pf. 31.). A borítékra vagy levelezőlapra írja rá: Kresz- teszt. A helyes választ beküldők között egy Crova kulcskészle­tet sorsolunk ki. Magyarországon vezetó'i engedélyt csak az kaphat, akinek lakóhelye A: - bárhol Európában van, B: - Magyarországon van C: - a jogosítvány kiadását megelőzően 3 hónapig Ma­gyarországon tartózkodott. AZ ALSO KOZEPKATEGORIA LEGMEGBÍZHATÓBB AUTÓJA: HOLTVERSENYBEN A NISSAN ALMERA (az ADAC felmérése alapján) Akciós ár: 2 148 000 Ft Manapság, amikor az európai piacon leginkább elterjedt alsó középkategóriájú tömegautók minősége átlagosan sokat javult, különös jelentősége van a vásárlók megelégedettsége szempontjából az apróbb üzemzavaroknak, hibáknak, kellemetlenségeknek is, valamint annak, hogy ezeket milyen gyorsan és hatékonyan hárítják el a szervizekben, mennyibe kerül a javítás és az üzemeltetés. Pontosan ezekre a tényezőkre volt kíváncsi a legnagyobb német autóklub, amikor holland, svájci és osztrák társklubjainak bevonásával az alsó középkategóriába tartozó márkák 14 jól ismert modelljének tulajdonosai körében körkérdéses vizsgálatot kezdeményezett. A kérdésekre több mint 15 000 értékelhető válasz érkezett az autójukat 1995-96-ban megvásárolt tulajdonosoktól, melyek alapján átfogó kép alakult ki az egyes modellek meghibásodási gyakoriságával, megbízhatóságával, szerviz-szolgáltatásával kapcso­latban. Az eredményeket az ADAC-Motorwelt c. lap 1997. októberi száma tette közzé. Az eredmények a japán márkák elsőségét hozták: az első 5 helyet japán modellek foglalták el, utánuk egy-egy spanyol és dél-koreia típus, majd két francia, egy német, egy újabb francia, végül ismét két német gyártmány következett ebben a rangsorban. A mozgásképtelenséget előidéző üzemzavarok tekintetében 0.01 előfordulás/10 000 km értékkel a Nissan Almera benzinmotoros változata került holtversenyben az első helyre. Összehasonlításul: egyes európai konkurenseknél ez az előfordulási arányszám elérte a 0,08-0,09-et is, tehát ezek ennyiszer gyak­rabban váltak mozgásképtelenné 10 000 km megtétele során. Hasonlóan nagy különbségek adódtak a 10 000 km-en szükségessé vált javítások tekintetében is, ahol a Nissan Sunny dízel-változata került holtversenyben az első helyre. Ugyanez a két modell került a mezőny élére a mindenfajta panasz, hiba előfordulását jelző gyakorisági szám alacsony volta miatt. Az üzemeltetési költségekre, a szervizek minősítésére, az alkatrészellátás színvonalára is kiterjedő összesített eredmények alapján a 14 modell közül holtversenyben egy másik japán márkával első helyen végzett a Nissan Sunny és a Nisssan Almera. NISSAN Kaposvár Kft Kaposvár, Füredi út 180. Tel.: 82/311-500, 82/506-166 (73925) JARMUBORZE 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán, totálkárosan megvenném. 06-30-442- 677. (69575) Kaposvár Kisgáti u. 15. Tel.: 82/529-512- hideg indítási problémák javítása- adagoló javítás- izzítás javítás- benzin befecskendező rendszerek javítása Bosch akkumulátorok eladása Ingyenes telefon info: 06/80/221-221 (69079l 0 ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. 06-30-440-110. (72049) Dél-Dunántúl legmodernebb motorfelújító üzeme és legnagyobb motorikusalkatrész-raktára Briggs-tol a mozdonyig 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót vennék magas áron. 06-20-448-228. (73240) 0 ÉVESTŐL sérült, totálkáros autót veszek készpénzért. Tel.: 06-30-490-210. (73520) . SKODA 105S extrákkal eladó. Tel.: 60-468-743, 60-468-744. (74332) YUGO Skálát vennék. Tel.: 82/424- 664. (74316) PEUGEOT AJÁNLAT Peugeot 406 SVDT2.1TD'97.06. 4 900 000 Ft Peugeot 406 SVDT2.1TD'96.10. 4 100 000 Ft Ford Mondeo 1.6CLX16V '95 2 120 000 Ft Peugeot 605 SRDT 2.1 TD '92 1 799 000 Ft Ford Escort combi 1.3'96,08. 1 720 000 Ft Ford Transit 2.5D (hosszított, magasított) 94 1 664 000 Ft+áfa VW Transporter combi 1.9D '91 1 280 000 Ft+áfa Fiat Ducato 2.5D '88 640 000 Ft+áfa Opel Kadett Caravan 1.6D '88 795 000 Ft Opel Kadett combi 1.6D'85 520 000 Ft Kaposvár, Toponári út 2/b s Tel./fax: 82/424-850, 424-851 | Skoda 120L '84 Polski 126 85 Fiat Punto 55 '94 Lada Samara 1.3 '88 Lancia Prisma 1.6 ‘89 Ford Transit '91 Fiat Croma 2.0 '97 Ford Sierra 1.8TD '93 Porsche 924 T-ajánlat 139 000 Ft 105 000 Ft 1 250 000 Ft 400 000 Ft 555 000 Ft 1 300 000 Ft 2 900 000 Ft 1 300 000 Ft 495 000 Ft Fiat Budai Autóház, Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/319-720 Használt autók Seat Toledo 1.9TD'9611. Seat Cordoba 1.4 CLX+TT '94 05. Ford Transit Van 2.5D '95 03. Renault Twingo '96 04. 2 650 000 FI 1 400 000 FI 1 920 000 Ft+ála 1 050 000 FI + hitelátvállalással SEAT Zsillé, Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel./fax: 82/415-741 ,7442 Használt autók Mazda 323 sedan 961.5 2 150 000 Ft Renault 5 901,60 740 000 Ft Renault Espace TD '94 2.1TD 3 900 000 Ft Fiat Tempra kombi 931.6 1 250 000 Ft Renault 19 TD'891.9D 850 000 F! Audi 80 aut. 92 2.0 1 800 000 Ft Iveco ’89 2.50 690 000 Ft R. Twingo ’951.2 1 150 000 Ft Fiat Tipo '891.7D 670 000 Ft Ford Mondeo CLX 951.6 2 380 000 Ft R. Megane'961.4 1 880 000 Ft Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. Tel.: 82/319-400 (74417) Audi Audi A62.5TDI ‘95 VW Polo-Classic 1.4i 97. VW Polo Classic 1.4196 VW Passat 1.8GL 93 VW Passat 1.8CL 91 Skoda Felicia Pickup 1.396 VW Golf 1.4 92 VW Transporter 1.6D '86 GOOD (fö) All Al 'jV/z 5 290 000 Ft 2 100 000 Fl 1 890 000 Fl 1 790 000 Ft 1 300 000 Ft 850 000 Ft+ála 1 290 000 Ft 720 000 Ft Karg Autó Kft. Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/310-303, 318-971 Bővítik a márkakereskedést Új egységgel bővítik a kapos­vári Seat márkakereskedést. A beruházás mintegy 25 mil­lió forintba kerül. Zsillé Péter, a Zsillé Kft cégve­zetője elmondta: kezdettől fogva folyamatosan fejlesztik cégüket. Rövid időn belül elké­szül egy autómosó, és gépkocsi átadó. Az új épületrészben he­lyet kap egy modem fényező fülke is. Ebben a vizesbázisú festékkel dolgozhatnak a szak­emberek, vagyis a legkorsze­rűbb módszert alkalmazhatják. Ez - egyebek mellett - környe­zetvédelmi szempontból is fon­tos. A fényező fülke közel tíz millió forintba kerül, ám a kor­szerűsítés hosszú távú érdek. — Aki nem fejleszt, lema­rad. Az autópiacon kiéleződött a verseny. Nem elég jó autót forgalmazni, a megfelelő szer­vizről, háttér szolgáltatásról is gondoskodni kell. Ez persze je­lentős összegbe kerül, de előbb- utóbb megtérül — mondta Zsillé Péter. A személygépkocsi értékesí­tés mellett szervizt működtet­nek, karosszérialakatos- és fé­nyezési munkát vállalnak. A kereskedésen kölcsönzéssel is foglalkoznak. (Harsányi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom