Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-27 / 49. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1998. február 27., péntek A NATO-főtitkár és a magyar külügyminiszter interjúja lapunknak Brüsszel bízik a sikeres bővítésben A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének pol­gári tagozatával tüntette ki a NATO főtitkárát Göncz Árpád államfő az Országház Nándorfehérvári termében. Javier So­lana a nem magyar állampolgár számára elérhető legmaga­sabb kitüntetést vehette át a köztársasági elnöktől. év végéig a többi tagállamban is jóváhagyják a bővítést. A NATO folytatja a „nyitott aj­tók” politikáját - hangsúlyozta Solana az Országgyűlés Kül­ügyi és Honvédelmi Bizottsá­gának együttes ülésén tartott csütörtöki előadásában. Javier Solana exkluzív inter­jút adott lapunknak. „Biztonság nélkül nincs jólét” A brüsszeli politikus szerda este érkezett Budapestre, és el­sőként Keleti Györggyel talál­kozott. A megbeszélésen a honvédelmi miniszter kifej­tette: hazánk álláspontja to­vábbra is az, hogy a délszláv válság rendezéséhez megadja a segítséget az SFOR-erőknek. Keleti György szólt arról is, hogy a NATO-központban a magyar katonai misszió bőví­téséhez szükséges pénz ren­delkezésre áll, ennek megfele­lően a missziót az év végére Göncz Árpád kitünteti Solanát legalább 13-15 taggal szeret­nék működtetni. A NATO rendkívül elége­dett Magyarország és az észak­atlanti szövetség kapcsolatá­nak fejlődésével - jelentette ki tegnap Javier Solana, amikor fogadta őt Horn Gyula minisz­terelnök. A főtitkár bízik ab­ban, hogy a NATO-bővítés ra­tifikációs folyamata a tervezett menetrend szerint lezajlik. Reméli, hogy az Egyesült Ál­lamokban március közepéig megtörténik a ratifikáció, és az FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY- Főtitkár úr! Mint baloldali­érzelmű fizikaprofesszor, ön egykor a spanyolországi NATO-ellenes tüntetések él­vonalában haladt. Mi a kü­lönbség az akkori NATO és a mai észak-atlanti szövetség között, amelynek most a veze­tője? Vagy kérdezhetném úgy is: mi a különbség az akkori és a mai Javier Solana között?- Nem mondanám, hogy ve­zetője lettem volna az említett demonstrációknak, viszont tény: tagja voltam egy mozga­lomnak egy olyan korszakban, amely politikailag teljesen el­tért a jelenlegitől. Nem szabad elfelejteni: Spanyolországban akkor nem volt demokrácia, még fennállt a Franco-félc dik­tatúra. Mozgalmunk két alap­vető politikai intézményrend­szer mellett állt ki, amelyek meggyőződésünk szerint meg­határozzák a 21. századi Eu­rópa arculatát - ez az Európai Unió és az Észak-atlanti Szer­ződés Szervezete.- Egyes vélemények szerint az ön mosolygó tekintete egyúttal a NATO új arculatá­nak kifejezője is. Egyetért ez­zel? S vajon a NATO „arcán” visszatükröződik-e az ön főtit­kári stílusa, tudja-e érvényesí­teni elképzeléseit?- A NATO irányítására olyan felelősségteljes pillanat­ban kaptam megbízást, amikor nagy volt a remény, hogy a szervezet képes megújulni; amikor megerősödött az az igény, hogy a NATO alkal­mazkodjék az új realitásokhoz; amikor új kihívásokkal kellett szembenézniük azoknak, akik a földrész biztonsága felett őr­ködnek. Jelenleg az a dolgunk, hogy átalakítsuk a szervezet belső struktúráját, új tagokkal bővítsük ki a NATO-t, újjáala­kítsuk a kapcsolatokat Orosz­országgal, Ukrajnával és má­sokkal, s felkészítsük a szerve­zetet a holnap kihívásaira. Ami a kérdése második felét illeti: én 24 órából 24 órát dol­gozom. Hiszek abban, amit csinálok, s meggyőződésem, hogy megteremthető a földrész biztonsága. A biztonság pedig a jólét, a felvirágzás legfonto­sabb feltétele. Azon vagyok, hogy az emberek ezt megért­sék, s elfogadják, hogy amit csinálunk, az a jövő megalapo­zása; hiszen biztonság nélkül nincs jólét.- Önök most fejezték be megbeszéléseiket Kovács László külügyminiszterrel. Mindkettőjüktől kérdezhetem: mi volt a magyar NATO-tag­Baráti vacsora Kovács Lászlóval fotö: feb/kallus György ság előkészítésének a legdön­tőbb mozzanata? Másképp fo­galmazva: mi a siker titka?- Nehéz tárgyalássorozat, hosszú hónapok állnak mögöt­tünk, sok-sok problémát kellett megoldanunk, míg kigyúlt a fény az alagútban. Most egy személyes szempontot szeret­nék kiemelni. Számomra mindvégig rendkívüli bizton­ságot és szilárd alapot jelentett Kovács László baráti partner­sége; az, hogy ő igazi, vérbeli politikus, aki mindig értette a folyamat lényegét, és tanácsai­val vagy akár kritikájával is segítette a munkámat.- így látja ezt a magyar partner, Kovács László is?-Javierrel akkor ismerked­tünk meg, amikor még spanyol külügyminiszterként járt Ma­gyarországon, s kezdettől fogva nagyon jó személyes, mondhatnám, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ez sokat segített a hazánk csatlakozását előkészítő tárgyalások során, amikor már mint a NATO fő­titkárával folytattunk vele megbeszéléseket - minden formalitás nélkül. Minden ta­lálkozásunkon azt tapasztal­tam, hogy Javier Solana pontos elképzelésekkel rendelkezik a jövőről. Erről győződtem meg szerda este is, amikor kötetlen eszmecsere során a NATO ki­bővítésének következményei­ről beszélgettünk.- Hallhatnánk ennek a be­szélgetésnek néhány részleté­ről kicsit bővebben?- Azt elemezgettük, nem hoz-e létre Európában új vá­lasztóvonalakat az új tagok felvétele, vagy nem vált-e ki ilyen érzést azokban, akik most kívül maradnak. Tökéletesen egyetértettünk abban, hogy az új Európa kialakítását nem se­gíti, ha Romániában, Bulgáriá­ban vagy Szlovákiában egy po­litikus, vagy akár egy állam­polgár is azt érzi, hogy újabb falak emelkedtek a nemzetek között. Vagyis: a NATO-nak mint szervezetnek, régi és új tagjainak egyaránt azon kell fá­radozniuk, hogy kialakuljon egy új, egységes világrend, és megfogalmazódjék az európai biztonság új értelmezése. Meg­elégedéssel és örömmel tölt el, hogy ebben is teljes a nézet- azonosság közöttünk. Csák Elemér Jóváhagyta az Európai Par­lament külügyi bizottsága azt a javaslatot, hogy az Európai Unió csatlakozási partnerséggel támogassa a tagjelöltek felké­szülését a belépésre. A bizott­ság ugyanakkor azt szorgal­mazta, hogy a támogatás első számú feltétele a csatlakozás­hoz szükséges politikai kritéri­umok teljesítése legyen. Elmaradt az orosz kormányta­gok „szigorú elszámoltatása”, amelyre Borisz Jelcin elnök többször tett már ígéretet. Az államfő a kabinet csütörtöki ülésén három miniszter leváltá­sát helyezte kilátásba, de idő­pontot és neveket nem említett. A mohi erőműről - amelyet a környezetvédők elhibázott be­ruházásnak tartanak - oszt­rák-szlovák szakértői tárgyalá­sok kezdődnek a jövő héten Pozsonyban. Ismét sürgette az Iraki Nem­zeti Kongresszus (INC) nevű ellenzéki mozgalom vezetője az Egyesült Államokat, hogy tegye félre fenntartásait, és nyújtson hatékony támogatást Szaddám Húszéin rendszerének megdöntéséhez. Ahmed Salabi szerint megértek a feltételek egy kormányellenes felkelés megszervezéséhez. Békét akar Izrael a paleszti­nokkal, de elutasítja egy állig felfegyverzett palesztin állam létrehozását - fejtette ki Ben­jamin Netanjahu. Az izraeli kormányfő rámutatott: keresi az egyensúlyt az izraeli életek megvédelmezése és a palesztin fél azon igénye között, hogy sa­ját maguk intézzék ügyeiket. Visszaérkezett csütörtökön Londonba Margit hercegnő, II. Erzsébet angol királynő 67 éves húga, aki enyhe szélütést szen­vedett még hétfőn, Karib-ten- geri üdülése közben. A csecsen túszmentő akció kudarca Dunajszky Gábort és Oláh Istvánt Dagesztánba hurcolták A csecsenföldi biztonsági erők csütörtök hajnalban megpró­bálták kiszabadítani a tavaly ősszel elrabolt két magyar ál­lampolgárt. A kommandósok rajtaütöttek az emberrablók rejtekhelyén, de a bűnözők valószínűleg értesültek az akció tervéről, és túszaikkal együtt más búvóhelyre távoztak. A Magyar Ökumenikus Szere­tetszolgálat két munkatársát, Dunajszky Gábort és Oláh Ist­vánt a szeretetszolgálat groz- niji missziójáról hurcolták magukkal ismeretlen fegyve­resek 1997. október 23-án. Sorsukról azóta több, egymás­nak ellentmondó információ jelent meg, de annyi bizonyos volt, hogy élnek, s a körülmé­nyekhez képest egészségesek. A csecsen vezetés az iszlám szent hónap, a ramadán január 30-ai végét követően nagy­szabású akciókat indított az emberrablók ellen. így sikerült visszanyernie szabadságát öt lengyel állampolgárnak. En­nek nyomán akartak rajtaütni a magyarokat fogva tartó cse­csen bandákon is. Mohamed Mahomadov al­ezredes, az emberrablások fel­derítésére létrehozott csecsen főhatóság helyettes vezetője a sikertelen hajnali akció után elmondta, hogy „az emberrab­lóknak valaki súgott, így sike­rült egérutat nyerniük, ma­gukkal hurcolva a magyaro­kat. A helyszínen hagyott tár­gyi bizonyítékok azt támaszt­ják alá, hogy túszaikat több napig valóban itt tartották fogva.” Kovács László külügymi­niszter tudomása szerint az akció elkésett, mivel a túszo­kat a rajtaütés időpontja előtt máshová, egyes hírek szerint Dagesztánba szállították to­vább fogva tartóik. „Csecsen- földön szabályos kereskede­lem folyik a túszokkal. Értesü­léseink szerint a két magyart sem az eredeti túszejtők tart­ják már fogva” - mondta a külügyminiszter. Lehel László, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója nem kívánta részle­tezni, milyen forrásokból kontrollálják az értesüléseket. gsag A Magyar Televízió és a Petőfi Rád» ismételten arra Színésznő kéri önöket, bogy szavazzanak az örökös tagokra. 1C; Kedves Olvasó! Az ön feladata az, hogy a kuratórium által Javasolt négy művész közöl, kategóriánként, vá­lasszon ki kettőt. Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlap­ra ragasztva 19%. március 21-ig küldje d címünkre: Magyar Televízió 1810 Budapest, Szabadság tér 17 Örökös Tagság KérjSk, hogy kategóriánként két neret jelöljön meg x-Szel. A levelezőlapra írj» rá nevét és elmét. A műsor támogatói: Medicor Holding Rt, MÓL Rt, Postabank Rt, Britannica Huugarica, Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank. Laki kft., Malév Mr Tours, Questor, Tvr-hét Csomós Mari □ Komlós Juci □ Máthé Erzsi □ Molnár Piroska □ Színész Aoároy Gábor □ Garas Dezső □ Huszrt Péter □ Zenthe Ferenc □ Operaénekes Ilosfalvy Róbert □ Kováts Kolos □ Marton Éva □ Rost Andrea □ Operett-musical színész Galambos Erzsi □ Lehoczky Zsuzsa □ Oszvalo Marika □ Vikidál Gyula □ Két magyar a Grammy-díjasok között A Dylan család díjesője Az idei Grammy-gala 92 ka­tegóriájának győzteseit az amerikai hanglemezipar ha­talmasai 450 jelölt közül vá­lasztották ki. A csütörtökre virradóra meg­rendezett ünnepségen két ma­gyar díjazott is volt: a tavaly el­hunyt Sir Georg Solti (Solti György) karmesternek a 31. Grammy-szobrot ítélték oda az vált az ifjúság bálványává, va­lamikor még a hatvanas évek­ben...! S hogy teljes legyen a „kárpótlás”, a család ifjabb tagja, Jakob Dylan mindjárt két díjhoz is jutott. Az idei Grammy-estet a jóvátétel hangu­lata lepte el, a pop más veterán­jait is figyelemre méltatta végre a nagytiszte- letű testület. A ,jobb későn, mint soha” jegyé­ben kapott Grammyt John Fo­Bob Dylan barátai körében a szobrocskával fotó: feb/reuters általa vezényelt Wagner-opera, a Nürnbergi mesterdalnokok felvételéért. Starker János csel­lista pedig Bach-szólófelvételei- ért kapott elismerést. A műélve­zők mellett a széles nagyközön­ség a könnyű műfajok díjazott­jait kísérte figyelemmel. Miután immár köznevetség tárgya volt Amerikában, hogy a rockéra ta­lán legmeghatározóbb egyéni­sége, Bob Dylan több mint 30 éven át nem kapta meg a legjobb albumnak járó Grammy-díjat, az amerikai Akadémia megpró­bálta helyrehozni mulasztását. Mindjárt három díjjal is meg­jutalmazta a rock nagy öregjét, aki forradalmian új szövegeivel gerty, akit így, polgári nevén csak kevesen ismernek, ő írta a Credence Clearwater Revival hetvenes évekbeli és ma ismét reneszánszukat élő nótáit. Johnny Casht, a country élő klasszikusát legalább harminc éve hanyagolták a Grammy zsű­ritagjai; nosza kapott egy Grammyt. Csakúgy, mint a szakma két másik veteránja; Van Morrison és John Lee Ho­oker. A napjainkban másod-, pontosabban ki tudja, hányadik virágzását élő Elton John a leg­jobb férfi előadó díját kapta. Mi másért, mint a Diana hercegnőt sirató Gyertya a szélben című daláért. (FEB)

Next

/
Oldalképek
Tartalom