Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-13 / 37. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1998. február 13., péntek A szenátorok hajlanak az igenre Az Országgyűlés jóváhagyása kell az iraki katonai részvételhez Magyarország az iraki válság politikai megoldását szorgalmazza, és csak parla­menti jóváhagyás alapján kész részt venni a katonai (logisztikai, felderítési és egészségügyi jellegű) akciókban - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.- Az Egyesült Államokban megkülön­böztetett figyelem övezi földrészünk biz­tonságát, amelyet erősítene hazánk és két további ország felvétele a NATO-ba- válaszolta munkatársunk kérdésére Kovács László. A magyar diplomácia vezetője cseh és lengyel kollégája társaságában a napok­ban Washingtonban járt, hogy tájéko­zódjék az amerikai politikusok állás­pontjáról a csatlakozási jegyzőkönyv küszöbönálló ratifikációja előtt.- Ma már jóval több szenátor van a jóváhagyás mellett, mint korábban és az ellenzők is inkább csak a várható magas költségek miatt aggodalmaskodnak. Pe­dig a válságmegelőzés kevesebbe kerül, mint a bajok orvoslása - fejtegette a külügyminiszter. Az Egyesült Államok már eddig is mintegy nyolcmilliárd dol­lárt költött a bal­káni béketerem­tésre, míg az észak-atlanti szer­vezet bővítésének tíz évre számított kiadásai csupán másfél milliárd dollárra rúgnak. A szenátorok mind­amellett azt sze­retnék, ha néhány évre befagyaszta­nák a bővítést, és a védelmi szervezet további kiszélesí­tése „lépést tar­tana” az európai uniós tárgyalások­kal.- Kollégáimmal egybehangzóan azt a véleménye­met nyomatékosí­tottám, hogy ez el­lent mondana a ta­valyi madridi NATO-csúcsnak, ahol a záródoku­mentumba is bele­foglalták a szerve­zet nyitottságát - mondta újságírók A Fehér Házban fotó: feb/reuters előtt Kovács László. - Ez máris jóté­kony hatást fejtett ki a térségben, bátorí­totta a reformok előmozdítását, a de­mokratizálódási folyamatokat. Egyér­telmű az az igény, hogy 1999-ben vissza kell térni a bővítés kérdéskörére. A külügyminiszter szerint értelmetlen találgatásokba bocsátkozni arról, hányán mondanak igent a Kongresszus republi­kánus többségű felsőházában a három ország NATO-csatlakozására, ám az esélyek kifejezetten jók. Várhatóan márciusban sikerrel lezárulhat a végsza­vazás. Érthető a szenátorok „tépelődése”, hi­szen választ kell adniuk a választók, az amerikai polgárok kérdéseire, akik az igazságos teherviselést kérik számon. A legnyersebb megfogalmazásban ez így hangzik : „Miért kellene az amerikai adófizetőnek három ország biztonságára áldoznia?”- Amerikai tárgyalópartnereinket most főként az iraki fegyverek meg­semmisítésére foganatosítható intézke­dések foglalkoztatják. Osztják azt az ál­láspontunkat, hogy katonai eszközökhöz csak akkor szabad folyamodni, ha a dip­lomáciai-politikai erőfeszítések csődöt mondtak. Toronyi Attila Prága kiadta ifjabb Kovácot Csehország kiadta a német ható­ságoknak ifjabb Michal Ková­cot, a szlovák államfő fiát, aki el­len Németországban csalás gya­nújával 1994 novembere óta el­fogatási parancs van érvényben. Kovácot múlt kedden tartóz­tatta le a cseh idegenrendészet a rozvadovi határátkelőnél és a pilzeni börtönben tartották fogva. A szlovák államfő fia vé­dőügyvédjével együtt a múlt héten kelt útra, hogy München­ben bíróság előtt tisztázhassa magát, de számolt azzal, hogy Csehországban letartóztatják. Ifjabb Kovác három héttel azután döntött az utazás mellett, hogy a szlovák hatóságok visz- szaadták elkobzott útlevelét. Az államfő ugyanis a politikai bot­ránnyá fajult ügy összes részt­vevőjének megkegyelmezett. Nem lesz magyar „invázió” Teljesen megalapozatlanok azok a főleg Auszt­riában tapasztalható aggodalmak, hogy Ma­gyarország európai uniós csatlakozása után megindul az olcsó magyar munkaerő „invázió­ja” Nyugat-Európába - jelentette ki Horn Gyula kormányfő a Kurier osztrák bulvárlapnak adott interjújában. Fordulat várható a túszügyben? A csecsenföldi magyar túszok ügyében Anato- lij Kulikov orosz belügyminiszternél, minisz­terelnök-helyettesnél tett látogatást Nanovfszky György moszkvai nagykövet és Feofan atya, archimadrita, a moszkvai patriarchátus képvise­lője. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat grozniji missziójáról elhurcolt két magyar túsz él és egészséges, szabadulásukra a közeli jövő­ben remény van - mondta a nagykövet. Szabad az emberi klónozás Az amerikai szenátus elvetette az emberi kló­nozás szigorú, teljes tilalmát kimondó törvény­javaslatot. A nagy többség véleménye szerint ugyanis a szigorú korlátozás visszavetné a gyó- gyászatilag fontos orvosbiológiai kutatásokat. Václav Havel ismét kórházban Csütörtökön ismét kórházba szállították Václav Havelt. A cseh államfőnek magas láza volt, és az orvosok szerint ismét a tüdejével van baj. Lezuhant a szudáni alelnök gépe Szudánban csütörtökön lezuhant egy repülő­gép, amely az ország több polgári és katonai vezetőjét szállította. A leszállás közben történt balesetben mindenki meghalt, köztük Ez-Zu- beir Mohamed Szaleh tábornok, alelnök is. Diana állítólag gyereket várt Nem baleset, hanem összeesküvés áldozatává vált augusztus utolsó napján Diana walesi her­cegnő - közölte Mohamed el-Fajed, Diana szin­tén elhunyt udvarlójának édesapja. A Time ma­gazin két párizsi tudósítója szerint Diana a ka­tasztrófa idején 3 hónapos terhes volt Doditól. ___________HÍRHÁTTÉR___________ A ciprusi dilemma Aligha váratlan a hír: a Törökország által elismert észak-ciprusi par­lament áldását adta arra az Ankarával tavaly kötött társulási szerző­désre, amely fokozatos gazdasági, biztonsági és külpolitikai integrá­ciót irányoz elő az „anyaországgal”. Amióta az Európai Unió vezetői a decemberi luxembourgi csúcson Törökországgal elutasították, (gö­rög) Ciprussal viszont kilátásba helyezték a csatlakozási tárgyalások megkezdését, erre a válaszlépésre számítani lehetett. Ankara így, közvetett módon próbálja megtorpedózni Ciprus uniós tagságát, arra számítva, hogy a kis, megosztott mediterrán szigetország körüli fe­szültség keresztülhúzhatja a sima kibővítési folyamatban érdekelt brüsszeli vezetők terveit. Tény, hogy a két népközösség merev szembenállása (a sziget északi harmadát 1974 óta török haderő ellenőrzi), s az ENSZ égisze alatt folyt közvetítési kísérletek kudarca eddig is aggodalmat keltett Brüsszelben. A görög ciprióták pártját fogó Athén gyors tagfelvételt sürget. Előre látható azonban, milyen súlyos következményekkel jár­hat majd, ha az uniós csatlakozás csak az egyik felet hozza előnyös helyzetbe. Kérdés, megoldást hoz-e erre a dilemmára a ciprusi elnök- választás, amelynek vasárnap tartják a második fordulóját. A ver­senyben lévő két jelöltnek tudnia kell: az uniós tárgyalások sikere nem választható el a közösségközi párbeszédtől, s a török féllel való kiegyezés kudarca a brüsszeli csatlakozást is visszavetheti. (Szondy) Képtelen vádak Birtalan Ákos ellen Kétnyelvű táblák normája A romániai Keresztényde­mokrata Nemzeti Parasztpárt vezetősége figyelmeztetésben részesítette George Pruteanu szenátort az oktatási tör­vénnyel kapcsolatban a koalí­ciós megállapodástól eltérő nyilatkozataiért. Asztalos Ferenc, a szenátus ok­tatási bizottságának elnöke ugyanakkor arról számolt be, hogy a Parasztpárt pillanatnyilag nem tartja időszerűnek az okta­tási sürgősségi kormányrendelet képviselőházi vitáját, és vezetői február 27-ig a téma elhalasztá­sát javasolták a két párt vezetői között a közelmúltban lezajlott találkozón. Az RMDSZ ezzel egyetértett, mivel a kormány- rendelet eredeti, a kisebbségek számára kedvező intézkedései már e vita nélkül is hatályosak. A szenátusban egy másik kormányrendelet kisebbségvédő intézkedése ellen készül újabb akció: a kétnyelvű helységnév­táblák kötelező alkalmazásának határát kívánja megváltoztatni. Jelenleg 20 százalékos nemzeti kisebbség esetén kell kétnyelvű táblát alkalmazni, ezt a tervezet­ben 30 százalékra módosítanák. A bukaresti Adevarul azzal vádolja Birtalan Ákos idegen- forgalmi minisztert, hogy a mi­nisztérium CD ROM-ján, „a román adófizetők pénzén a Magyar Autonóm Tartomány képét terjeszti a nagyvilágban”. Birtalan Ákos a kormány ülé­sén az ügy tisztázására vizsgá­latot kért maga ellen. Cook hálás Clintonnak A brit külügyminiszter csendben elválik A szigetország bulvársajtója már-már feszegetni kezdte volna az angol külügyminisz­ter hálószobatitkait, amikor kirobbant az Egyesült Álla­mok elnökének szexbotránya. Robin Cook némi szorongással vette kézbe reggelente a lapo­kat, ám megelégedéssel tapasz­talta, hogy magánélete nem ér­dekli az újságírókat. Volt más, amin csámcsoghattak: a fehér házi „sliccügy” került a cím­oldalakra. Pedig az 52 éves brit fődiplomatának is akadt némi rejtegetni valója. London szerte beszélték, hogy Cook viszonyt folytat tit­kárnőjével, Gynor Regannel. Az is kiderült, hogy a kapcsolat régebbi keletű. Á külügymi­niszter ugyanis a tavalyi válasz­tási győzelem után menesztette az addigi titkárságvezetőt, a kedvesénél másfél évtizeddel idősebb Anne Bullent, és a he­lyére ültette szíve választottját. A Clinton-féle Monica-ügy lecsengésével a brit bulvársajtó most a Cook-sztorival próbálja feltornázni a példányszámot, de nem sok sikerrel. Még a felesé­get sem sikerült szóra bírni, a botrány a jelek szerint elmarad. A házastársak csendben meg­egyeztek, a külügyminiszter szépen elválik, és feleségül ve­szi a 41 éves kisasszonyt. Ferenczy Europress A Magyar .. k éri önöket, hogy szavazzanak az örökös tagokra. Kedves Olvasót Az ön feladata az, hogy a kuratórium által Javasolt négy művész közöl, kategóriánként, vá­lasszon ki kettőt. Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyűi levelezőlap­ra ragasztva 1998. március 21-ig küldje el címünkre: Magyar Televízió 1810 Budapest, Szabadság tér 17. Örökös Tagság Kérjük, kogy kategóriásként két serei jelöljös meg x-szel A levelezőlapra írja rá serét & címét. A műsor támogatói; Medicor Holdtag Rt., MÓL Rt, Postabank Rt, Britanaica Hungarica, Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára, a takarékszövetkezetek partnere, Konzumbank, Lak! kft., Malév Air Tows, Questor. Tvr hét. Színésznő Csomós Mari Komlós Juci Máthé Erzsi Molnár Piroska Színész Agárdy Gábor Garas Dezső Huszti Péter Zenthe Ferenc Operaénekes Ilosfalvy Róbert Kováts Kolos Marton Éva Rost Andrea Operett-musical színész Galambos Erzsi Lehoczxy Zsuzsa Oszvald Marika Vikidál Gyula Tony Blair suliba ment A brit miniszterelnök nem elemi iskolai ismereteit frissítette föl: Kelet-London Canning Town nevű városrészének Rosetta nevű tanintézetében az osztá­lyok méreteinek csökkentésére irányuló kormánykís'érletet tanulmányozta fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom