Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-04 / 29. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1998. február 4., szerda Az Anda Fortuna a bajnok A kilencedik forduló küz­delmeivel befejeződött az 1997/98 évi barcsi terem­labdarúgó bajnokság. Az összesen kilenc csapatot felvonultató mezőnyben az Anda Fortuna csapata vég­zett az első helyen a Dráva Parkett és az Apolló 13 együttesei előtt. Érdekes­ség, hogy a bajnoki címet — mivel az első két gárda egyaránt 21-21 pontot gyűjtött — csak az egymás elleni eredmény döntötte el. Both József két érme A Diadóra fedettpályás te­niszverseny harmadik és negyedik fordulóját bonyo­lították le a fővárosban. Mindkettőn elindult Both József, a BBSC 14 éves te­hetséges versenyzője is. A tizenhat fős mezőnyben a harmadik fordulóban há­rom győzelemmel és egy vereséggel zárt, s ezzel a harmadik helyen végzett. A következő fordulóban is hasonló sorozatot ért el, ezzel viszont már ezüst­éremhez jutott. Nem volt mély a Pince A teke NB Ill-ban még téli álmát aludta a Pince TK te­kecsapata és huszonkilenc pontos vereséget szenvedett saját „pincéjében”. Kaposvári Pince TK-Kom- lói B. II. 2:6 (2211:2240) A hazaiak eredményei: László II. 400, Molnár 386, Bakó 376, Balogh 367. Attala-Juta Minerva 6:2 (2329:2217) Attala: Lukáés 425, Stefán 408, Boda 393, Molnár 391. Juta: Egres 398, Bódis 387. Kötél utazik az EB-re A karatékák számára ren­deztek válogató versenyt Budapesten. A Balatonlel- lei SE kiválósága Kötél Bernadett a három fordulós viadalon remekül szerepelt, így az athéni Európa-baj- nokságra utazó tizenkét fős válogatott keret tagja lett. A Miskolcon Világ kupát- nyerő fiatal sportoló, a ka- dett korosztályban kata formagyakorlatával jó he­lyezésben reménykedhet a hétvégi görögországi Eu- rópa-bajnokságon is. Vágner a „mesterdalnok” A futballvilág bizonyára fel­kapta a fejét. Az immár negyed­szer is a földkerekség legjobbjá­nak választott Puhl Sándor já­tékvezető csak nézője lehet az idei labdarúgó világbajnokság­nak. Miután országonként csak egy sípos számíthatott jelölésre, sokan azt hitték, hogy Puhl mel­lett senki sem fújhat sípba. Hét­főn este aztán robbant a bomba. Az előző vb döntőjének sikeres bírája hoppon maradt, helyette a vele egykorú Vágner Lászlót hívta meg a FIF A. Ez egyben azt is jelenti, hogy a világ négysze­res legjobbja soha többé nem vezethet világbajnokságon, mert a következőre már átesik a kor­határon. A vélemények megosz­lanak. Egyrészt magam is sajná­lom Puhít, mert négyszeres győ­zelmével egyedül állót „alkotva” talán más elbírálást érdemelt volna. A szakma azt a bizonyos Feyenoord-Manchester mérkő­zést említi bukásaként, amikor egy megtorlatlan súlyos szabály­talanság miatt kegyvesztett lett az UEFA-nál. Puhl állítólag en­nek itta meg most is a levét. Tény, hogy a hirtelen felka­pott játékvezetőt olyan népsze­rűség övezte négy évig idehaza, amivel maga sem tudott néha mit kezdeni. Megannyi felkérést kapott — a tévé kommentátor­kodástól, az élménybeszámolók garmadáján keresztül a vetélke­dők vezetéséig — és ő minden­kinek eleget akart tpnni, így mindent felvállalt. Többet is a kelleténél, s a teher alatt meg­roppant. Mindezek negatív hatá­sát éppen a szakmájában, azaz a pályán nem tudta kivédeni. Tény, hogy megnőtt vele szem­ben az elvárás. A világ legjobbja — mondták — nem tévedhet. Puhl viszont tévedett, éppen úgy mint korábban, csak apró botlá­sait immár másként értékelték. A tévé mindent rögzített, a visz- szajátszások könyörtelenek vol­tak. Talán ettől vált bizonyta­lanná, amely egy játékvezetőnek a legnagyobb fogyatékossága. Tán ez nyomasztotta az ominó­zus nemzetközi mérkőzésen is. Mostantól Vágnerre leselkedhet hasonló veszély, de remélhető­leg ő okul kollégája esetéből. Védelmében mondom, nem ér­demtelenül kapta a felkérést. Nagyszerű játékvezető, aki Puhl nyomdokaiba léphet. A világ négyszeres legjobbját letaszítani trónjáról, szép fegyvertény. Már emiatt is vélhetően nagyobb ér­deklődés kíséri majdani vébés színre lépést, mint egy ciklussal korábban az akkor még „isme­retlen” Puhlét. Kettejük mostani vetélkedője — ha furán is hangzik — siker­telen labdarúgásunk sikere. Ép­pen ezért bármily szomorú Puhl „bukása”, legalább akkora öröm Vágner kiugrása. Adva van tehát egy személy labdarú­gásunkban, aki a világ leg­jobbja, s lám most már akad még egy, aki nála is jobb. (Jutási) Barcs legjobbjai Barcson is megválasztották az 1997. év legjobb sportolóit. Balról: Az év edzője Erdős Zoltán (karate), Varga István (kézilabda), Riklik Eszter (diáksport), Tónk Gábor (kosárlabda), Takács Fanny (karate), Fodor Gyula (duatlon), Tóth Jánosné (kézilabda), Kis- márton Richárd (diáksport), és Horváth János (labdarúgás). Röplabda NB I férfi Extraliga Nyíregyházán a Pini KSE Ma a Nyíregyházi VSC Sza- bolcs-Gabona otthonában szerepel az idén fantasztikus sorozatot (tíz mérkőzés-tíz győzelem) produkáló Pini KSE férfi röplabda csapata. — Nem téveszt meg minket a nyíregyháziak csepeli veresége — mondta Demeter György, a Pini Kaposvár SE vezetőe­dzője. — A szabolcsiak otthoni mérkőzéseiken mindössze hét szettet vesztettek. Kellemetlen emléket őrzünk a novemberi ta­lálkozóról. Úgy kaptunk ki 3-1-re, hogy az egyik játszmát nullra nyerte ellenünk a hazai gárda. Van tehát miért vissza­vágnunk. A csapatból egyedül Takács bajlódik sérüléssel, a többiek bevetésre készek. Győ­zelemmel szeretnénk folytatni az eddigi sorozatot. A találkozóról az MTV2-n 21 órától láthatnak fél órás ösz- szefoglalót. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zárójel­ben a válogatottság száma). Nyíregyházi VSC Szabolcs- Gabona: Jose Alvarez Cutino (kubai), Tóth Gábor, Pampuch Csaba, Veres Péter (1), Emesto Rufin Martinez (kubai), Bugyi József. Pini Kaposvár SE: Mészá­ros Péter (61), Mészáros Dömö­tör (26), Tomanóczy Tibor (71), Pásztor Attila (67), Stelian Gro- zav (román — 57), Gabriel Marginean (román — 45; ma­gyar— 1). Játékvezetők: Herpai László, Hóbor Béla. (Kun) Három a brazil: Gugu, Tato és Regis Porecsbe utazik a Bányász Porecsi ezdőtáborozásra uta­zik ma reggel a Siófoki Bá­nyász labdarúgócsapata. Nagy László együttese egy nemzetközi tornán is rajthoz áll a horvát tengerparti vá­rosban. A három brazil fut­ballista 14-én, Varasdon mu­tatkozik be a Bányászban. A beígért brazil trió, Gugu, Tato és Regis repülőgépe 10-én 10 órakor landol Feri­hegyen. Menedzserükkel ér­keznek Siófokra, majd 14-én Varasdra utaznak. A porecsi edzőtáborból hazafelé tartó Siófoki Bányász itt megáll egy edzőmérkőzésre, s ezen már a három brazil fiú is pályára lép piros-fekete mezben. Porecsben 5-én, csütörtö­kön kezdődik a hagyományos nemzetközi torna, melyen tíz csapat, köztük a Siófok is elin­dul. Bimbóék a horvát Varteks Varazdin és a szlovén Olim- pija Ljubljana együttesével ke­rültek egy csoportba. Csütör­tökön mindkét csoportmecs- csüket lejátsszák — a találko­zók egy félidősek, 45 percesek lesznek —, aztán szombaton és vasárnap kerül sor a — már kétszer 45 perces — helyosztó mérkőzésekre. A torna után is szeretne minél több találkozót játszani a siófoki legénység a 14—i hazautazásig. Nagy László vezető edző 19 fős játé­koskeretet jelölt az útra. Csak a térdműtéten átesett Győri Já­nos marad itthon, az utazók: Posza, Brakszatórisz, Bimbó, Juhász, László, Szabadi, Kris- ton, Kovács B., Sallai, Bozsér, Soós, Csák, Hanák, Roik, Perger, Ördög, Szabó Z, Pest R. és Pest K. A küldöttség vezetője Illés János klubelnök lesz, aki teg­nap elmondta: az MLSZ feb­ruári közgyűlésén nem jelölteti újra magát az elnökségi tag­ságra. úgy gondolja ugyanis, hogy lesz éppen elég teendője a közeljövőben a Siófoki Bá­nyász háza táján is... A siófokiak tegnap délután Érden játszottak edzőmérkő­zést, s vereséggel fejezték be a felkészülés itthoni szakaszát. Az Érd gárdája 1-0-ra győ­zött. A Siófoki Bányász ebben az összeállításban játszott: Po­sza (Brakszatórisz) — Juhász (Hanák), Bimbó, Szabadi — Kriston (Soós), Kovács, Sallai (Csák), Perger — Ördög, Pest R., Szabó (Roik). (Fónai) Továbbjutottak a serdülők A leány röplabda országos serdülő bajnokság harma­dik selejtező fordulóját rendezték a kaposvári vá­rosi sportcsarnokban. Az előző két megmérettetés győztese, a Kaposvári BITT Női RC csapata esé­lyeshez méltó játékkal is­mét az élen végzett. — Az idei bajnokságban több játéklehetőséghez jutot­tak a csapatok, mivel a szö­vetség változtatott a lebo­nyolítás rendjén — mondta Vermes Károlyné dr., a Ka­posvári BITT Női RC ser­dülő csapatának edzője. — A korosztályok besorolása is eltér a tavalyitól. Mi körülbe­lül fél éve egy fiatal csapattal dolgozunk, ezért különösen örülök az eddigi szereplés­nek. A kaposvári tornán a Szombathelyi Haladás és a BVSC serdülőit egyaránt 3-0 arányban, fölényesen sikerült legyőznünk. A három selej­tező torna első két helye­zettje (a Kaposvári BITT Női RC és a BVSC) jutott tovább a március elején Budapesten megrendezendő középdön­tőbe. Ott az Angyalföldi DRC és a Győr csapatával mérkőzünk majd. Ebből a négyesből az első két együt­tes továbbjut, és az országos hatos döntő résztvevője lesz. Nagyon bízom abban, hogy tanítványaim minél tovább menetelnek majd. (Kun) * * * Tisztes helytállás a Bem Kupán Az idén is megrendezték a hagyományos Bem Kupa gyermek leány röplabda ver­senyt Nyíregyházán. A kor­osztály csaknem teljes hazai élmezőnyét felvonultató tor­nán részt vett a Kaposvári Sportiskola csapata is. Az első napon remekül szerepel­tek Biki Mária tanítványai, akik a csoportmérkőzések során csak a későbbi győztes jászberényiektől szenvedtek vereséget. A Kasi a délutáni középdöntőben a Bp. Vasas együttesét óriási csatában verte 2-1-re. A másnapi helyosztókon már nem ment ilyen jól a játék. A kaposvá­riak előbb házigazdáktól, majd a Hunyadi csapatától is vereséget szenvedtek, így a rendkívül erős mezőnyben az értékes hatodik helyen vé­geztek. Koleszár bécsi sikere A Kaposvári Klíma Vili Ne­hézatlétikai SE három birkó­zója kirándult az elmúlt hét végén az osztrák fővárosba, ahol a FILA B kategóriás nemzetközi versenyén indul­tak. Hét ország százhúsz résztvevőjével lefolyt kétna­pos eseményen Koleszár Gá­bor ismét igazolta, hogy vele egyre inkább kell számolni a nemzetközi porondon is. Bár külön nem készült erre a megméretésre, mégis sikerrel vett minden akadályt. A 69+1 kg-os súlycsoportban (nem­zetközi találkozón jár az 1 kg- os kedvezmény) előbb egy osztrák, majd svájci ellenfelét is pontozással verte, s bár ez utóbbi mérkőzésen kisebb bordasérülést szenvedett, azt követően vívta a döntőnek is beillő legnagyobb mérkőzését egy német birkózó ellen. A kaposvári fiú őt is pontozással verte és már könnyebb dolga volt a döntőben ahol a győri Honvárival birkózhatott, akit technikai tussal legyőzött. Ez­zel a tizenegy fős súlycsoport győztese lett. 76 kg-ban (7 induló) lépett szőnyegre Tomsics István, aki az első mérkőzésén elszenve­dett veresége után a B ágon ja­vított, háromszor nyert, a bronzcsatában azonban egy német színekben induló iráni fiútól vereséget szenvedett és a negyedik helyet szerezte meg. 130 kg-ban — ahol ugyancsak heten versengtek — Tóth Ta­más egy győzelemmel és két vereséggel szerepelt s ez az ötödik helyhez volt elég. „Milliomosok” lehetnek a legjobbak Február 28-ig lehet jelentkezni a „Kihívás napjára” Immár nyolcadszor, ebben az évben is sor kerül a világszerte hódító „Kihívás Napja” elne­vezésű sportvetélkedőre. Az 1982-ben sikeres útjára in­duló sportvetélkedőbe eddig negyvennyolc ország hatvan millió lakosa kapcsolódott be. Az idén május 27-én sorra ke­rülő rendezvény házigazdája is a Magyar Szabadidősport Szövetség, melynek a minap megjelent felhívása bizonyára ezúttal sem talál süket fülekre. Hazánkban az eddigi rendez­vényeken átlagban minden harmadik település valamilyen formában részt vett. Somogyot pedig visszatérően az élenjáró megyék között tartják nyilván. A múlt évben is mintegy negyven településünk vetél­kedett. Hogy érdemes lesz ne­vezni, azt megerősítette Szántó László, a megyei sporthivatal tanácsnoka is, aki így vélekedett: — Megyénk települései ed­dig is igazolták, hogy kifogy­hatatlanok az ötletekben, s miután a legeredményesebbek a jutalmak mellett summás kis pénzösszeghez is hozzá jut hatnak, várhatóan túlszárnyal­hatjuk az eddigi részvételein­ket is. Ráadásul az idén a leg­jobb hat település a nemzet­közi vetélkedőbe is bekapcso­lódhat, az pedig további elő­nyökkel jár. Mint megtudtuk, az idei • rendezvény újdonsága, hogy több száz településen a szer­vezők országos felméréseket végeznek a nemzetközi elvá­rásoknak megfelelően.. Ebből kiszűrhető majd a lakosság fi­zikai állapota és a területen­ként eltérő sportolói szokások is. Hazánk fiai a települések nagyságának figyelembe véte­lével hét kategóriában mérhe­tik össze tudásukat. Ezek győztesei részére a „legspor- tosabb település 1998” cím­mel járó kupa mellé kiosz­tandó kétmilliós nyereség vár. A nevezési lapokat közpon­tilag küldik meg a települé­seknek. A jelentkezési határ­idő február 28. Lomniczi Attila remek rajtja A Somogy megyei amatőr aszta­litenisz rangsorverseny első for­dulóját rendezték Nagybajom­ban az Európa BT Kupáért. A népes mezőnyt 11 klub 34 ver­senyzője alkotta. Az egyéniben Lomniczi Attila (Kohézió) lett az első, megelőzve Háttá Józse­fet (Zselickislak), Rák Istvánt (Kaucsuk SE) és Bodó Tivadart (Kohézió). A népes mezőny mi­att a vigaszágon külön versenyt rendeztek, itt Okos Balázs (So- mogyaszaló) győzött. A párosok küzdelmét 17 induló közül a Rák István-Domján Tamás (Kapos­vár) duó nyerte, a Lomniczi At- tila-Hajnali József (Kaposvár) kettős előtt. A harmadik helyen a Háttá József-Hemer Csaba (Zse­lickislak), és a Jezemiczki László-Okos Balázs (Somogya- szaló) duó végzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom