Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-26 / 48. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1998. február 26., csütörtök Más volt ez a téli olimpia Emlékek Naganóból A technika olimpiája Különös szobrok A szerző felvételei A XVIII. Téli Olimpián 72 ország 3000 sportolója és sportvezetője vett részt 68 sportág képviseletében. A legnépesebb csapata az USA-nak (207), a házigazda japánoknak (166) és a svédeknek (163) volt. Bermuda, Brazília, Irán és Uruguay egy-egy sportolóját küldte el a játékokra. Na- ganoban szerepelt először a műsoron a curling (csúszó korong) az itthon is ismertebb snowboard és a női jégko­rong. Hogy a nőknél maradjak, mind­össze bobban és síugrásban nem in­dulhattak a gyengébb nem képviselői. Egyelőre. Mivel az amerikai Salt Lake City a következő, 2002-es téli játékok házigazdája ezt is szeretné műsorra tűzni. Ez nem Amerika Nagano a harmadik japán város, (1964. Tokyo, 1972, Sapporo után), amelyik olimpiát rendezhetett. Ponto­san hét évvel ezelőtt szoros küzdelem­ben (46:42) dőlt el, hogy megelőzve amerikai vetélytársát, elnyerte ezt a jogát. Színvonalas, jól szervezett és rendezett verseny 16 napja zárult va­sárnap este a látványos tűzijátékkal. Ebben nem kis szerepe volt az állami garancia vállalásnak. Ráadásul a szponzorok tekintetében sikerült elke­rülniük az atlantai bazári hangulatot, s közlekedési káosz sem nehezítette az életet. A versenyzőket, sportvezetőket szállító mikrobuszok és személyautók mindegyikét felszerelték egy korábban az FBI által használt fedélzeti compu­terrel és egy műholdról irányított szenzoros nyomkövetővel, s ez lehe­tővé tette, hogy az elektronikus térkép segítségével a helyi ismerettel nem rendelkező gépkocsivezető is kivá­laszthassa a legoptimálisabb útvonalat. A városon belül egyébként külön olimpiai sáv biztosította a sportolók és sportdiplomaták gyorsabb mozgását. A mindössze háromszázhúszezer lakosú város sokat áldozott az előké­születekre: a 10,6 milliárd dollár ér­tékű beruházás az atlantainak kétsze­res. A Tokyo-Nagano (223 km) kö­zötti gyorsvasút megépítése önmagá­ban hétmilliárd dollárba került. Az eredmény: a 280 kilométeres végse­bességgel száguldó vonat felére csök­kentette a menetidőt. A sportolók és sportvezetők kom­fortjáért 40 ezer ezüstruhás önkéntes, 10 ezer sárga ruhás biztonsági ember gondoskodott és 1000 fehér Toyota mikrobusz és terepjáró állt készenlét­ben. A japán közreműködők állan­dóan mosolyogtak. Még az járókelő is mosolyra húzta a száját, akit a mel­lette elhajtó autó havas latyakkal terí­tett be. Azt, hogy valójában mit gon­dolt, soha nem tudom meg. A tereken szebbnél szebb jégszobrokat építet­tek. A meleg megsemmisíti majd ezeket az alkotásokat. Nakadzsima Dajdó rozsdamentes acélszobrai vi­szont sokáig megmaradnak az olimpi­ára emlékeztetve. Nagano joggal kaphatja meg a technika olimpiája címet. Nemcsak az elektroni­kus nyomkövetős autós térképek lepték meg a résztvevőket, hanem a megnyitó is elkápráztatta a világot. Sikerült a bra­vúr: öt kontinens öt városában éneklő kórus hangjának összehangolása. Elő­ször alkalmazták a személyazonosításra (a biatlonosok fegyverszekrényének nyitásánál) a szem íriszét: erről olvasta le a belépés jogosultságát a számítógép. A doppinglaboratórium ajtaját bonyo­lult kódszám helyett ujjlenyomatukkal nyithatták a belépésre felhatalmazottak. A korcsolyapálya jegébe épített mikro­fonok a tv nézők számára nyújtottak többletélményt. Negyven főszervező kapott karóra telefont: sikeres teszt volt ez. Az már nem is volt különlegesség, hogy a városban fűtötték a járdákat a hóeséskor. Az Olimpiai Falu 4 szobás apartman­jának vendégeiről a 24 órás nyitva tar­tással működő étterem gondoskodott, ahol közel 200 ételből lehetett válasz­tani annyiszor, ahányszor csak megkí­vánta a vendég. A költség a japán házi­gazdáké volt, akár csak a szállás és a repülőjegy. Ez utóbbinál módosítottak eredeti ígéretükön: a japán gazdasági csoda megrendülése miatt a teljes úti­költség helyett „csak” 1000 dollárral já­rultak hozzá minden résztvevő utazásá­hoz. A falu lakói egyébként a posta, a bank, a mozi, a boltok, a diszkó, a fod­rász és a kozmetikus mellett legtöbbet a játéktermeket, a japán szokás szerint berendezett klubokat, és az információs központokat látogatták. A magyar származású osztrák gyorskorcsolyázó nőt, az olimpiai bajnok Hunyadi Eme­sét a hobbi-klubban láttam, amint ki- monót varrt némi segédlettel. Kérdé­semre, hogy mire számít, azt mondta nemes egyszerűséggel: „Természete­sen aranyért jöttem” és hozzá tette, „de rajtam kívül még mások is”. Péntek 13. A férfi sílesiklást várta a legnagyobb érdeklődés, de hol az erős hóesés, hol a köd, hol a szél miatt többször elhalasz­tották. Nem minden ok nélkül, hiszen a 110 kilométeres sebességnél gyorsab­ban száguldó versenyzőnek nem sok ideje marad a korrigálásra. Rájárt a rúd erre a verseny számra: a rajthelyet is csak hosszas, négy évig tartó huzavona után lehet 1765 méter magasra vinni, mert a természetvédők féltették a fau­nát. (A megnyitó ünnepség záró képé­ben 2000 galamb alakú fehér luftballon emelkedett a magasba. Nem élő ga­lamb, mert az állatvédők tiltakoztak.) Végül is eljött a nap: péntek volt és 13.- a. Aki ezen a napon nyert, annak sze­rencsés nap. - A hármas rajtszámmal induló francia Cretiemek kétszeresen is boldog lehet, mert ép bőrrel úszta meg. A nagy esélyes osztrák Herman Mayer viszont az egyik legnehezebb kombinációban borzalmasat esett az osztrák szurkolók bánatára, akik trom­bitával, transzparensekkel várták a cél­ban a „Herminátort”. Csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg. Ké­sőbb más versenyszámokban két arany­érmet is nyert. A 13-as rajtszámmal való indulást senki sem vállalta. A sorsot azonban nem lehet manipu­lálni, a 14-es rajtszámú olasz úgy dön­tötte ki a kettős védőkerítést, mintha ott sem lett volna. Fél óráig állt a verseny, és a súlyos sérültet helikopterrel szállí­tották el: közben pedig felmelegedett a levegő, lelassult a pálya, s már senkinek nem maradt esélye Cretier idejének túl­szárnyalására. Ami tehát az egyiknek pech, a másiknak szerencse. Más ez a szerelem... Ez is olimpia volt, csak téli. Ez a „csak” nem a verseny rendezésének, hangula­tának, látványosságának, küzdelmeinek szól, hanem a magyar eredményeknek. Az is eredmény már, hogy hazánk fiai és lányai ott lehettek, mert csak előze­tes, nehéz kvalifikációval szerezhettek indulási jogot. Számunkra itt valóban a becsületes részvétel volt a fontos. Ott il­lett lennünk, hiszen az első is utolsó volna, ha nem lenne második, harma­dik, sokadik. Az olimpiai falu magyar irodájában úgy számolgatták, hogy hány versenyzőt sikerült megelőznünk. Történt egyik nap, hogy szakadó eső­ben 99-en rajtoltak a 10 kilométeres klasszikus férfi sífutásban. Latrompette Balázs a 89. helyen ért célba, tisztes helytállás: ennyit lehetett várni. Ilyen­kor szokták mondani: papírforma. Az olimpiai bajnoki címet £. Daehlie, a norvégok világklasszisa szerezte meg, hogy aztán még néhánnyal megtoldja, s végül nyolc aranyérmével minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő. A verseny után a pályán meg­tartott eredményhirdetésnél az ott lévő tévések, rádiósok, újságírók nagy több­sége mégis a kenyai P. Boit-ia figyelt: sötétbőrű versenyzővel ritkán talál­kozni ebben a sportágban. No, meg Phi­lipp nemzetközileg jegyzett 800 méte­res síkfutó. Közel kétszer annyi idő alatt tette meg a távot, mint a győztes. A ke­nyai fiú széles mosollyal, nemes egy­szerűséggel a célban csak ennyit mon­dott: „ Boldog vagyok, hogy célba értem, s bár utolsó helyen végeztem, mégis én vagyok a legeredményesebb afrikai sí­futó”­Dráma és csoda A leglátványosabb versenyeimre kétség kívül a síakrobatika tarthat számot. A japánok legjobbjai csak a 11-14. helyre kvalifikálták magukat a 16-os döntő mezőnyében, ahol a résztvevők fordí­tott sorrendben indultak. Szinte rengett a föld a szurkolók lábdobogásától, ami­kor a női versenyben Satoya Tae 11-es rajtszámmal elindult, hogy aztán bol­dogan érjen célba. Bármennyire elitélendő, ezt köve­tően azért izgult, hogy a vissza lévő tíz lányból (amelynek mindegyike eddig jobb volt nála) legalább kettő rosszab­bat fusson. így válhat ugyanis nagy álma valóra, az, hogy „tízen” belülre kerüljön. Egy kisebb fajta dráma tanú­jaként, közelről figyeltem a következő fél órában. Amikor már biztos nyolca­dik volt, örömtáncot járt. Amikor csak öten voltak vissza és még mindig tar­totta vezető pozícióját, sírva fakadt. Amikor egyértelművé vált, hogy har­madiknál nem lehet rosszabb, vállukra emelték a szurkolók és ünnepelték. A második helyen álló német versenyző sem tudta megelőzni és a világelső amerikai Donna Weinbrecht fejében is olyasmi futhatott végig a rajt előtt, hogy itt valami keleti mágia lehet, s ez elég volt ahhoz, amire élete végéig emlé­kezni fog. A cél előtt néhány méterrel megremegett a lába, elkövetett egy apró hibát, s a világ tízen valahányadik sí- zője lett az olimpiai bajnok. A követ­kező perceket nem lehet leírni. A fel­kelő nap országa új császámőt emelt a magasba. Csoda és dráma egyszerre egyidőben. Ez a sport. A havas hegyoldalak farkasai Rájárt a rúd a kanadaiakra. Ben John­son emlékezetes esete óta árgus szemmel figyeli őket mindenki. Most itt volt az újabb: a 26 éves Ross Rebag- liatiról kiderült, hogy marihuánás ci­garettát szívott. Ez is elég volt ahhoz, hogy elvegyék tőle a snowboardban nyert aranyát, legalább is az illetékes fórumok így döntöttek. A NOB orvosi bizottsága 13:12 arányban találta vét­kesnek. A NOB vezérkara 3:2 arány­ban elmarasztalta, tízen pedig (köztük Schmitt Pál is) tartózkodtak a szava­zásnál. Az arányok önmagukért be­széltek. Nagy volt a bizonytalanság. A marihuána valójában csak stimuláló, idegességet csökkentő, jó hangulatot okozó szer, de mindenképpen elít­élendő a sportolók körében. Rabagliati utolsó mentségeként a késő esti órák­ban szállodai szobájában magánki­hallgatáson kereste fel J. A. Sama- ranch-ot, a NOB elnökét, aki nem fog­lalt állást. Ezek után nem lehetett va­lami nyugodt éjszakája a kanadai fiú­nak, ha csak el nem szívott néhány szá­lat kedvenc cigarettájából. Másnap azonban megtörtént a nem várt csoda és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság felmentette a versenyzőt a „vád” alól: megtarthatta az aranyérmét. Egyéb­ként a snowboardosok csapata az olimpián külön világot alkotott. Öltö­zékük, viselkedésük kirít a többiek kö­zül. Még szerencse, hogy nem az olimpiai faluban éltek. A pályájuk mellett laktak, nemzeti hovatartozá­suktól függetlenül közös szállodában. Bánja is a tulajdonos, mivel nagy jó­kedvükben vagy bánatukban, de sike­resen összetörték a teljes berendezést. Nem véletlenül nevezik őket és magu­kat „a havas hegyoldalak farkasainak”. Hópelyhek az olimpiáról Az olimpiát Akihito császár nyitotta meg, aki Micsikó császárnéval ezen kívül már csak egyetlen sportesemé­nyen jelent még meg: a Csehor- szág-Oroszország jégkorong döntőn. Nevében és képviseletében a trónörö­kös pár Naruhitó herceg és Moszakó hercegnő' több eseményen is látható volt. Természetesen ott, ahol japán si­kerre lehetett számítani. Nagano legfőbb látnivalója a 700 éves Zenkodzsi Buddha fatemplom, amelyet naponta ezrek kerestek fel. S hogy még ennél is többen lássák, a CBS tévé társaság a műemlék épület együttes közepébe építhette stúdióját. Az biztos, hogy a naganoi gyerekek és pedagógusok örültek leginkább az olimpiának, hiszen a játékok ideje alatt iskolai szünet volt. Ez itt miért nagy szó? Mert Japánban évente összesen 3 hét iskolai szünet van. Egy hét télen és kettő nyáron. Kevés vigasz, hogy jóval több az évközi ünnep. A biztonság mindenek előtt: Na­gano ebben is jelesre vizsgázott. Pedig nem éreztünk úton útfélen kutakodó pillantásokat, és az ellenőrző pontokon is természetes kedvességgel hajlongó biztonsági emberekkel találkoztunk. A szervezők időben és előre megegyez­tek az alvilággal, hogy az olimpia ide­jére felfüggesztik tevékenységüket. Hasonlóképpen szüneteltette az üzletet a naganoi szex-ügynökség is, amely a világ egyik legismertebb ilyen profilú intézménye. Ebben a városban a sze­xuális nagykorúság határa 13 év. Sok szokatlan, ismeretlen dologgal találkozott lépten nyomon a távolról érkező. A szabadtéri konténer WC-k használatát könnyítették meg azok az elektromos ülőke melegítők, amelye­ket élelmes üzletemberek árusítottak e fontos helyiségek mellett, körülbelül annyiért, amennyiért itthon 2 komplett WC csészét lehetne venni. Az már biztos, hogy 8 év múlva 2006-ban európai város rendezi majd a téli olimpiát. Lezárult ugyanis a je­lentkezés, hatan pályáznak: Torino, Klagenfurt, Poprád, Helsinki, a svájci Sión és Zakopane. Ez utóbbi mellett lobbizott a helyszínen Alexander Kwasniewszky lengyel köztársasági el­nök és a lengyelek még II. János Pál segítségét is igénybe vették. Őszent­sége Zakopane-ban készített képe mo­solyog az olvasóra, a nagy példány­számban közreadott reklámanyaguk­ban. A megnyitó ünnepség egyik szenzá­ciója volt a hawaii születésű és a joko- zuma (nagybajnok) címet külföldiként először megszerző 204 centiméter ma­gas, 212 kilogramm súlyú sumo sztár Akebono, aki miután természetesen mezítláb és egyetlen ágyékkötőben mutatta be társaival együtt produkció­ját, a mínuszos stadionban lakonikus rövidséggel csak ennyit mondott: „Tíz perc hideg - egy életre szóló emlék”. Osztom véleményét, maradjunk ennyiben... Dr. Gyenesei István, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke Naganói tél: hó és papucs Pagoda hóban: a meleghullámban elolvadt Szurkolók

Next

/
Oldalképek
Tartalom