Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-26 / 48. szám

1998. február 26., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Parlament előtt • • KOSZ-gyűlés Küldöttgyűlést tart ma a ka­posvári székhelyű Középis­kolások Szövetsége. Sóly­mos Gábor, a KÖSZ-elnök elmondta: szó esik majd a Kaposvári Diákparlament­ről is, amelyre az idén már­cius 6-án pénteken kerül sor. A diákparlament, ame­lyet az országban először rendezett meg a 14 ezres di­áksággal büszkélkedhető Kaposvár, nem kapcsolódik az országos rendezvényhez. Célja, hogy helyzetképet ad­jon a diákjogok érvényesü­léséről, ismertségéről, s tá­jékoztatást a városi közokta­tás-politika helyzetéről. A fővédnök ezúttal is Szita Károly polgármester. B. T. Több bűncselekmény, romló feltételek, eredménytelenebb felderítés A rendőrkapitány elégedetlen A kaposvári rendőrkapitány­ság felderítési mutatója 36- ról 29 százalékra esett vissza, pedig 119-cel több ügyet küldtek vádemelési javaslat­tal az ügyészségnek, mint ta­valy. A befejezett nyomozás során ismertté vált bűncse­lekmények aránya 30 száza­lékkal nőtt, miközben a mun­kafeltételek romlottak. A kapitányság 1997. évi mun­káját tegnap kibővített parancs­noki értekezleten értékelték. Dr. Pintér István alezredes, vá­rosi rendőrkapitány elmondta: nem elégedett a szerény ered­ményességi mutatókkal, még akkor sem, ha tisztában van vele, hogy munkájuknak a gaz­dasági tényezők szabtak határt. Pozitívumként említette, hogy tavaly elkészült a város bűn- megelőzési programja, és meg­alakult a polgárőr egyesület. Az idei évre nem kisebb célt tűzött ki az állomány elé, mint hogy csökkenjen a bűncselekmények száma, színvonalasabb legyen a bűnügyi hírszerző tevékenység, és javuljon a felderítési mutató. Szita Károly polgármester a kritikus értékeléshez hozzá­tette: azt szeretné, ha minden kaposvári polgár a nevén szó­líthatná az utcán posztoló, a környék biztonságáért felelős rendőrt. Az önkormányzat ta­valy 15 millió forinttal támo­gatta a kapitányságot, és a technikai fejlesztésekhez to­vábbra is hozzájárul. Bért azonban nem tud adni, az a kormányzat dolga lenne. Az elmúlt évben nem történ­tek a közbiztonságot megren­gető, rendkívül súlyos cselek­mények. Több mint 4800 eset­ben rendeltek el nyomozást, ami 2,4 százalékos emelkedést jelent. A befejezett nyomozá­sok során ismertté vált bűncse­lekmények száma 30, a felderí­tett bűncselekmények száma pedig 10 százalékkal nőtt. A bűncselekmények zömét (81 százalékát) továbbra is a va­gyon elleniek teszik ki, bár ará­nyuk 3 százalékkal csökkent. Jelentős eredmény volt a 9 mil­lió forintos kárt okozó lakásbe­törés-sorozat tetteseinek a kézre kerítése. Csaknem 20 százalékkal nőtt a gazdasági bűncselekmények száma: ezek zöme pénzhamisítás, hitelezési és áfa csalás. Négyszer több, 81 bombariadó volt tavaly Kapos­Idén még nehezebb munka vár a rendőrökre fotó: török anett váron. Szita Károly szerint a kénytelenek voltak leszerelni; a ennek megakadályozására akár kiemelkedő munkát végzők a a technikai eszközöket is bizto- megyei főkapitányságon kaptak sítja az önkormányzat. A köz- lehetőséget. Jelenleg minden ti- lekedési balesetek száma 231- zedik kaposvári rendőr képzi ről 303-ra nőtt. Az állomány je- magát főiskolán, egyetemen, és lentős része kicserélődött: aki- 14 százalékuk tanul idegen két alkalmatlannak tartottak, nyelvet. Katona József Közös zenei bevetés Fergeteges koncertet adott tegnap a városi sportcsarnok­ban az amerikai hadsereg kó­rusa a MH Légierő Veszprém Band, a Budapest Ragtime Band és a Flamingó tánc- együttes közreműködésével. Szita Károly polgármester a műsor előtti tájékoztatón ki­emelte: az amerikai katonák nem először ajándékozzák meg Kaposvárt kultúrájuk egy szeletével. Jó kezdemé­nyezés, mert így a kaposvá­riak nem csak katonai jelenlé­tüket érzékelik. Az amerikai hadsereg kórusa néhány órá­val a fellépés előtt érkezett Boszniából. Az 1963-ban alakult kórus repertoárja a klasszikusoktól a modem ze­néig terjed. Mindezt nem a hagyományos módon adja elő, hanem valóságos show-műsort rendezve, kore­ográfiával, tánclépésekkel. A kezdeményezéshez az önkormányzat és a vállalko­zók is csatlakoztak. Dóra Zol­tán, a fő szervező Anonymus Kft ügyvezetője szerint al­kalmuk nyílt megmutatni: nem csak pénzkérdés egy nagyszabású rendezvény megszervezése, a kaposvári cégek képesek összefogni. Tárlat az egyetemen Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékeiből nyüt tárlat tegnap a Pannon Ag­rártudományi Egyetem aulájában. A kiállítás, amelyet Do­hai János nyugalmazott honvéd ezredes gyűjteményéből rendeztek, március 10-ig látható 2C1 Értesítjük betegeinket, hogy “ bővítettük szolgáltatásainkat Az eddig meglévő SEBÉSZETI, PLASZTIKAI SEBÉSZETI és FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKRENDELÉSEK és MŰTÉTI TEVÉKENYSÉGEK mellett ENDOSCOPOS SEBÉSZETI MŰTÉTEK elvégzésére is van lehetőség klinikánkon. Ezen kívül NŐGYÓGYÁSZATI SZAKRENDELÉSSEL és MŰTÉTEKKEL, valamint HALLÁSPROBLÉMÁK VIZSGÁLATÁVAL és ellátásával is állunk pácienseink rendelkezésére. Bejelentkezés telefonon vagy személyesen hétköznapokon 8-17 óráig. SEFFER-RENNER Magánklinika Kaposvár, Szent Imre u. 7. Tel.: 82/414-444, 420-697, fax.: 419-100 A PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM az alábbi szakképesítést nyújtó tanfolyamokat indítja:- számviteli ügyintéző - társadalombiztosítási ügyintéző- pénzügyi ügyintéző - alapfokú angol-német nyelvtanfolyamok- mérlegképes könyvelő Munkanélkülieknek:- pénzügyi ügyintéző alapfokú angol/német nyelvképzéssel FŐISKOLAI KÖZGAZDÁSZ KÉPZÉS (Széchenyi István Főiskola távoktatás keretében pécsi konzultációs központtal) Érdeklődni Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tel.: 82/422-480 Újabb lépés a szolgáltatói önkormányzat irányába Zöld vonal a hivatalban Mától működik a polgármesteri hivatal zöld száma, amelyen a városlakók ingyenesen elmondhatják javaslatukat, problémá­jukat, mindazt, ami Kaposvár életére vonatkozik. Az ötlet gazdája, Szita Károly polgármester elmondta: 1994- ben arra tett ígéretet, hogy szol­gáltató önkormányzati modellt alakít ki. Már eddig is léteztek a város életébe való aktív beleszó­lási lehetőségek: a közgyűlések nyilvánosak, az ott hozott dönté­sek a sajtóban, a könyvtárban és a hivatalban nyomon követhe­tők, rendszeresen tartanak sajtó- tájékoztatókat, közmeghallgatá­sokat, lakossági fórumokat. Ne­gyedik alkalommal kapják kéz­hez hamarosan a polgárok a képviselő-testület által elfoga­dott költségvetés irányelveit. Az új lehetőség egy segítség vonalból és egy zöld számból áll. Az elsőt még most készítik elő. A lényege: a polgároknak nem kell majd fölöslegesen be­fáradniuk az önkormányzathoz, ha például azt szeretnék meg­tudni, hogyan kell segélyt kérni vagy mi kell az útlevelük meg­hosszabbításához. A szám hí­vása után először egy „étlapot” kapnak majd, amely felsorolja, melyik gomb lenyomásával mi­ről kaphatnak információt. A másik, a zöld vonal már él. A 82-es körzetszámról, vezetékes telefonról bárki éjjel-nappal in­gyen hívhatja. A száma: 80/200-427. Legföljebb három perc alatt elmondhatják a város­lakók kérésüket, felvetésüket, problémájukat. Az üzeneteket minden nap visszahallgatják, és tartalmának megfelelően keze­lik, illetve intézkednek a hiva­talban. Katona József Az adóügyi iroda hatvanezer határozatot postázott Küldik a csekket A napokban mindenki kézhez kapja a helyi adóra vonatkozó határozatokat és azt a csekket, amelyen befizetheti adóit. A hi­vatal fokozott ellenőrzéseket indít, és több munkát fordít a hát­ralékok behajtására. Az adóügyi iroda hatvanezer határozatot küld ki, mindenki annyit kap, ahányféle adót fi­zet. A borítékban azonban csak egy csekk lesz, ezen kell befi­zetni valamennyi adótárgy után az adót. A gépjárművekre kü­lön határozatot és csekket kap­nak a polgárok. A lakás és a la­kásbérlet adója 1700 forintra; a garázs, a hétvégi ház, a 900 négyzetméternél nagyobb bel­területi ingatlan adója 1400 fo­rintra emelkedett. A gépjármű­adó 100 kilogrammonként 700 forintra emelkedett. Mindenki­nek annyi határozatot küldenek ki, ahány gépkocsija van. Ha január elseje előtt eladta, és mégis kap határozatot, az adás­vételi szerződéssel be kell mennie a hivatalba. — Február huszonnyolcadi- káig mindenkinek meg kell kapnia levelünket — mondta Klapsz László adóügyi irodave­zető. — A csekkre csak az ösz- szeget kell beírni, minden más rajta van. Aki nem kapja meg, vagy bármi történik a csekkjé­vel, jöjjön be hozzánk, ingyen kap másikat. Az önkormányzat az idén ki- lencszázharmincmillió forint bevételre számít a helyi adók­ból, valamint 103 millióra a gépjárműadóból. A hátralék most 130 millió forint, nagy ré­sze be nem fizetett iparűzési adó. Ráadásul több száz lakás és garázs után nem fizetnek adót. A hivatal szigorított el­lenőrzéseket tart, és 1993-ig visszamenőleg kifizetteti az adót, bírsággal és késedelmi pótlékkal együtt: ez akár 10 ezer forintnál is többre jön ki. Öt zár maradt sértetlen a tolvajok után Ebek harmincadján a betegek adatai Ugyancsak meglepődött dr. Boross Ágnes és dr. Tódor János kaposvári háziorvos, amikor kedden reggel, rendelőjükbe lépve hűlt helyét találták az értékes számítógépeiknek, nyom­tatóknak, hősugárzónak. Mint azt dr. Tódor János el­mondta: a keddre virradó éj­szaka behatolt tolvajok mintegy négyezer lakos összes adatát is magukkal vitték a gépekben. A floppykat azonban — szeren­csére — ott hagyták, így kissé ugyan hiányosan, de megma­radtak az évekre visszanyúló dokumentumok. „Több embe­ren elkövetett gyilkossági kísér­letnek is fölfoghatjuk ami tör­tént” — nyilatkozta dr. Tódor János. Hozzátette: — A behato­lók öt sértetlen bejáraton halad­tak át, ami arra enged következ­tetni, hogy kulcsuk is volt a zá­rakhoz. A rendelőkben is „tiszta” munkát végeztek: a zsinórt nem vágták el, nem tör­tek, nem romboltak, csak simán kihúzták a dugókat és a billen­tyűzettel együtt távoztak. Gon­dot jelent, hogy a betegek ada­taival vissza is élhetnek a bűn­elkövetők. A számítógépek egyébként a városi önkormány­zat tulajdonában voltak. A za­vartalan munkavégzés biztosí­tása érdekében ma már új gé­pekkel látják el a két rendelőt. A történteket azonnal jelentet­ték a rendőrségen. Fekete József, a városi rend­őrkapitányság bűnügyi osztá­lyának megbízott vezetője el­mondta: amióta a rendelőinté­zetben csak a fogászat és a két körzeti háziorvos működött, meglehetősen elhagyatott lett az épület. Annak ellenére, hogy több üzlet is helyett kapott benne. Többször kaptak jelzést dr. Kéki Zoltán jegyzőtől: az esti órákban illetéktelen szemé­lyek mászkálnak, randalíroznak az épületben. A gyalogjárőrök észlelték is, hogy hajléktalanok költöznek a rendelőintézetbe. De mert középület, nem dob­hatták ki őket. Fekete József va­lószínűsíti, hogy az éjszakára bent maradt személyek tulajdo­nították el a kulcsokat. Azokat ugyanis egy szobában őrizték. S mert a sok gazda miatt nem volt biztonságos az épület zá­rása, kihasználták az alkalmat. A történtek után a városi rend­őrkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el, s meg­egyeztek a jegyzővel is, hogy ezentúl alkalomszerűen figye­lik a környéket. Várnai Ágnes Építészeti értékek felújítása A városkép megőrzésének és a szép, értékes épületek utcai homlokzata eredeti ál­lapot szerinti felújításának ösztönzésére pályázatot hir­detett az önkormányzat. A vissza nem térítendő támo­gatásra vagy kölcsönre azok pályázhatnak, akik önkor­mányzati rendelettel védett épületek tulajdonosai. A vá­rosfejlesztési, környezetvé­delmi és műszaki bizottság részletes kiírása, valamint a védett épületek listája a vá­rosháza portáján és a főépí­tészi irodában tekinthető meg munkanapokon. NAT-ra készek a kaposvári iskolák Az önkormányzat oktatási és pénzügyi bizottsága is egyhangúlag támogatta teg­napi ülésén a kaposvári is­kolák és kollégiumok peda­gógiai programjait. Az igé­nyelt 200 millió forint he­lyett azonban csak 120 mil­lió forint támogatást java­soltak, amit hat év alatt kap­nának meg az intézmények. A többi pénzt pályázat útján kell megszerezniük. Népdaléneklési versenyen a toldisok A Mohácson megrendezett országos népdaléneklési versenyen Kaponya Renáta és Begovácz Dórián, a Toldi gimnázium diákjai a kö­zépmezőnyben végeztek. PROGRAMAJÁNLÓ Az egészségügyi főiskolán ma 17 órakor Petrenka Já­nos, a Sporthorgász lapala­pító ügyvezető igazgatója lesz a vendége a Kaposvári Sporthorgász Egyesület horgászklubjának. A ren­dezvényen horgászbörze, videofilm-vetítés, és hor- gásztotó-kitöltési lehetőség is lesz. Kérdezzen: •S 316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezető­jéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívá­saikat üzenetrögzítő fo­gadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevü­ket, címüket, illetve telefon­számukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom