Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-24 / 46. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1998. február 24., kedd Loire-völgyi ajánlat a szakiskoláknak Tanárt, diákot cserélnek A siófoki Krúdy szakközép- iskola már két évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a franciaországi Vendée me­gyében található Lucon kö­zépiskolájával; tegnap 14 francia pedagógus kezdett háromnapos programba Siófokon azzal a céllal, hogy ők is hasonló együttműkö­dést építsenek ki Somogy, Zala, illetve Veszprém me­gyei tanintézményekkel. A Loire-régióból érkezett francia delegáció tagjai teg­nap ellátogattak a siófoki Krúdy szakközépiskolába is, ahol Major István igazgató elmondta nekik: kapcsolatuk gyümölcsöző', éppen a közel­jövőben látogatnak el francia partneriskolájukba, ahol megbeszélik, idén hány tanu­lót, illetve pedagógust külde­nek, s fogadnak szakmai gya­korlatra. Jelenleg két nantesi nyelvoktató hölgy a kaposvári tanítóképző főiskolán gyűjt tapasztalatokat. A loire-i ré­gióval partnerkapcsolatot lé­tesített három Balaton-parti megyéből tegnap jó néhány szakközépiskola igazgatója ott volt Siófokon. A külhoni delegáció tagjai — ottani szakiskolák vezetői — kész elképzelésekkel érkeztek: diák, illetve oktatócseréket kezdeményeznek, s a tanprog­ramokat is kicserélnék egy­mással. Ma és holnap több szakközépiskolát látogatnak meg a megyékben. (Fónai) Kapcsolatfejlesztő társaság gazdákkal és pedagógusokkal A dánok szeretik a magyarokat Dánia azokban az ágazatokban erős, ahol nekünk, magyarok­nak sok a tanulnivalónk: a mezőgazdaságban, az oktatásban és a környezetvédelemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint­hogy gondoskodik polgárairól, költségvetésének felét egészség­ügyre, szociális célokra és az oktatásügyre fordítja. Ezt dr. Szira József, a Magyar- Dán Kapcsolatfejlesztési Tár­saság elnöke mondta tegnap lapunknak, amikor több elő­adásra Somogyba érkezett.- A társaság somogyi cso­portja néhány hónapja negyven taggal alakult meg. Mi lehet a kapcsolat hozadéka?- A személyesen megtapasz­talt értékek meghonosítása. A kapcsolatfejlesztési társaság évente 100-120 magyar szak­embert utaztat ki, Somogyból magángazdálkodó, gazda­jegyző, könyvtáros és pedagó­gus egyaránt megtapasztalta már a dán példát. Ez az állam tiszta közélettel, érett gondol­kodású polgársággal rendelke­zik, ami elsősorban a Dániából indult népfőiskolái mozgalom­nak köszönhető. Amikor ná­lunk bevezették a tandíjat, ná­luk éppen akkor törölték el: az oktatás ott teljes egészében in­gyenes.- Előadásai az agráriumról és magáról az országról szól­nak. Hogy lehetne röviden jel­lemezni Dániát?- Az ország folyamatos fej­lesztésének, megóvásának igé­nye átitatja a közgondolkozást. Egész városnegyedeket fűtenek napenergiával, a villamosener- gia-fogyasztás 10 százalékát a szélerőművek adják. A környe­zetvédelem rendkívül erős. A 200 ezer mezőgazdasági ter­melő - alkalmazkodva az élet adta feltételekhez - a nemzeti össztermék igen jelentős há­nyadát állítja elő.- Miért jó Dániának, ha mindezt megmutatják nekünk?- A dánok szeretik a magya­rokat. Az utazási költségek há­romnegyedét fölvállalják.- A somogyi csoport hamar, az elsők között megalakult.- Ennek nagyon örülök, hi­szen kiskorpádi születésű va­gyok, a hatvanas években köz­A kapcsolatfejlesztő fotó: lang gazdász végzettséggel a köz- igazgatásban dolgoztam. Bol­dogan jövök előadást tartani: a mostani sorozatban Memye, Kaposmérő, Kadarkút és So- mogyaszaló került a prog­ramba. B. T. Nyugodt napok a zöldhatáron A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatása szerint az elmúlt héten nyu­godtan teltek a napok a ma- gyar-horvát határszakaszon: sem a zöldhatáron, sem a közútin nem volt jogellenes cselekmény. A magyar­szlovén határszakaszon 30 határsértővel szemben in­tézkedtek a határőrök. A ha­társértők zöme román ál­lampolgárságú volt, 3-3 azonban ukrán és jugoszláv állampolgárságú. Baranyából a Somogyérthez Kilenc baranyai civil szer­vezet vezetője látogatott tegnap Kaposvárra a Társa­dalmi Egyesülések Szövet­sége baranyai irodájának szervezésében. A vendégek a Somogyért Egyesületet felkeresve kívántak tájéko­zódni a civil szféra önkor­mányzati választásokon való részvételének lehető­ségeiről, tapasztalatairól. Dr. Tisza István a baranyai TESZ elnöke korábban mintegy harminc kérdést juttatott el Kaposvárra, ezekre dr. Gyenesei István válaszolt. A találkozón részt vett dr. Bánkuti Gyöngyi, a TESZ somogyi elnöke is. Készpénzt lopott Somogyvámoson Kétszáztízezer forintot lop­tak el Somogyvámoson a Tompa utca egyik lakásá­ból. A rendőrség feltétele­zése szerint alapos a gyanú, hogy a bűntettet egy hely­béli lakos követte el. IFROIA AT. Kaposvár, Toldi u. 6. Tel: 82/321-620, 422-204 PAPÍRÁRU AKCIÓ! Eü. papír, 2 tek. 56 Ft Eü. papír 4 tek. 99 Ft Eü. papír, 8 tek. 180 Ft Kéztörlő, 2 tek. 150 Ft Papírzsebkendő, 100-as 60 Ft Szalvéta, éttermi 240 Ft Alufólia, folpack, csomagolópapírok, sütőpapírok, szalvéták. Közületeket, viszonteladókat is kiszolgálunk. 50 000 Ft felett kedvezmény! Vásároljon nálunk olcsón, kényelmesen! 160 munkanélkülit alkalmaznak a somogyi cigányönkormányzatok A romák lettek a munkáltatók Az idén 160 munkanélkülit alkalmaznak a somogyi cigányön­kormányzatok. Az állástalanokat közhasznú munkásként fog­lalkoztatják, és többnyire területrendezés, karbantartások el­végzése a feladatuk és szociális munkásként alkalmazzák őket. Ezt Balogh Imre, a kisebbségi önkormányzatok somogyi tár­sulásának elnöke, a barcsi cigá­nyönkormányzat vezetője mondta. — Egyharmadukat — 55 állástalant — a drávamenti roma hivatalok alkalmazzák, elsősorban Babócsán, Istvándi- ban és Barcson. Idén két újabb kisebbségi önkormányzat — a vízvári és a háromfai — is be­kapcsolódott a cigányönkor­mányzatok közhasznú prog­ramjába. A program kezdemé­nyezője a cigányönkormányza­tok társulása volt. —- A kisebb­ségi önkormányzatok kedve­zőbb feltételekkel alkalmazhat­nak közhasznú munkásokat mint a települések. Míg az utóbbiak a költségek 70 száza­lékát, addig mi a 90 százalékot kaphatjuk meg a munkaügyi központtól — mondja a társulás vezetője. Ahol a települési és kisebbségi önkormányzatok megállapodásra tudtak jutni egymással, ott mindkét fél jól járt, és a közhasznú foglalkoz­tatás virágzik. A romák nem vá­lasztják szét a falu és a kisebb­ség érdekében végzendő mun­kát. Azonban nem minden ön- kormányzat nézi jó szemmel a cigányönkormányzatok mun­káltatóvá válását. Ennek az az oka, hogy úgy érzik: a romák miatt kiszorulnak a közhasznú foglalkoztatásból, nem alkal­mazhatnak annyi munkanélkü­lit, amennyi szükséges lenne. — Pedig közös az érdekünk — állítja Balogh Imre, hiszen a közhasznú foglalkoztatással ugyanazon a rétegen igyekez­nek segíteni a települések is, és mi is: a cigányságnak. N. L. KOTO AUTÓHÁZ KFT 7400 KAPOSVÁR, ZÖLDFA U. 58. TEL,: 06-82-411-456 LELKE MELYEN MINDEN FÉRFI EGY ÁLMODOZÓ KISFIÚ Ha autókról van szó, a férfiak olyanok, visszapillantó tükör, az ABS és a dupla mint a gyerekek. Gyönyörködni a letisztult légzsák sem hiányozhat. Ilyen elvárások- formákban, elterpeszkedni a tágas utas- nak persze nem könnyű megfelelni. Mégis térben, élvezni a vezetést - ez az, amiről van egy autó, amely nem csak a lélek minden kisfiú álmodozik, még akkor is, mélyéről fakadó gyermeki vonzalmat amikor már felnőtt. Ki ne vágyna arra, ébreszti fel, de egy megfontolt, értékköz­hogy könnyedén forgassa a szervo- pontú felnőtt igényeit is kielégíti. Egy autó, kormányt, miközben a motor halkan amely csodálatosan elegáns, ugyanakkor duruzsol? Az álmok autójából természete- rendkívül megbízható és biztonságos, sen az elektromos ablakemelő, a motoros Az új Toyota Avensis. Fejlett országok ingatlanfejlesztő projekttel Ipari park, európai belépő — Sok embernek fogalma sincs arról, mi is az az ipari park... — Az ipari park úgy is fel­fogható mint egy ingatlanfej­lesztő projekt eredménye - mondta Jákli Péter, az MVA elnöke. - A projekt megvaló­sítója egy összefüggő terület tulajdonosaként infrastruktu­rális beruházásokat végez, majd azt különböző cégeknek eladásra kínálja fel, amelyek azon felépítik saját bázisukat. Gyakran előfordul, hogy az ingatlanfejlesztő építtet kü­lönböző építményeket és azo­kat bérbe adja. Mindkét eset­ben a fejlesztő a betelepülő cégeknek sokoldalú szolgálta­tást kínál. Az ipari parkok lét­rehozása hosszadalmas fo­lyamat, isrnertető jegyei fo­kozatosan alakulnak ki. A minimális elvárásoknak meg kell felelni, hiszen csak meg­határozott feltételek esetén van lehetőség kormányzati, önkormányzati támogatások­hoz, kedvezményekhez jutni. Az ipari park ezért területileg behatárolt ingatlan, zöldme­zős telepítésnél legalább 10 hektár. Ä terület tulajdonjoga vagy tartós (legalább 25 éves) használati joga rendezett. A kiválasztott terület a rende­zési tervben is iparterület. A park rendelkezik elfogadott megvalósíthatósági tanul­mánnyal és üzleti tervvel és megvalósítása illeszkedik a területfejlesztési koncepci­óba. — Marcali, Kaposvár, Nagyatád, Siófok és Barcs jó lehetőséget biztosít az ipari parknak. Mi e parkokban a hasonlóság? Milyen a nem­zetközi minta? — Az általános feltételek megléte minden esetben fon­tos, de nincs két egyforma ipari park, illetve ezek a par­kok is folyamatosan változ­nak. Ezáltal az ipari park nem szűkén vett gazdasági tevé­kenységet végez, hanem érté­ket teremt. Külföldön vannak tudományos, technológiai, kereskedelmi parkok, innová­ciós központok, technopoli­szok, technológiai pólusok és körzetek. Ilyen körzet például az olasz Torino. A telepítés jellege szerint zöldmezős és rekonstrukciós ipari parkról beszélhetünk. Az előbbi a te­lepüléstől távolabb helyezke­dik el, ezért az infrastruktúrá­val való ellátás is jelentős in­duló tőkét tételez. Előnye, hogy a létesítmények elhelye­zésének szabadságfoka nagy. A rekonstrukciós ipari park esetében örökölt az infra­struktúra, de már használható. Hátrány az elavult technoló­giák megszüntetésének költ­ségessége. Ezért általában a rekonstrukciós park drágább, mint a zöldmezős. Mégis az előbbi a gyakoribb. — Miben segítenek az in­kubátorházak és a technoló­giai központok? — Ezek az ingatlanalapú szervezetek infrastrukturális hátteret, szolgáltatásokat, kedvezményeket nyújtanak. Az inkubátorházak nem fel­tétlenül innováció-orientál­tak, területükön induló kisvál­lalkozásokat találunk, ame­lyekkel szemben nem támasz­tanak magas elvárásokat. Szolgáltatásaik között a kezdő vállalkozások számára nehezen hozzáférhető lehető­ségeket (tárgyalóterem, szá­mítógép) találunk. Az inno­vációserkentés szempontjából magasabb szintet képviselnek a non-profit szervezetként lét­rejövő technológiai centru­mok. Ezek a hagyományos inkubátori szolgáltatásokon felül innovatív vállalkozások számára fontos szolgáltatáso­kat nyújtanak, például külső szakmai tanácsadókat alkal­maznak. (Lengyel) Győztest hirdetett az iharosberényi beruházó Elin az erőműépítő (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat által is tá­mogatott legutóbbi közvéle­ménykutatásban az iharosbe- rényieknek mintegy 80 száza­léka nyilvánította ki: támo­gatja a létesítést, ha a 80 megawatt összteljesítményű erőmű károsanyag-kibocsá- tása a részletes környezeti ha­tástanulmányban rögzített egészségügyi határértéket alatt marad. A lakosság 61,3 százaléka döntött a megépítés mellett. Az IN-ER Erőmű Kft - melynek a Magyar Olaj- és Gázipari Rt, valamint az oszt­rák EVN Alsó-Ausztriai Aram- és Gázszolgáltató Rt a tulajdonosa - hamarosan fel­veszi a kapcsolatot a MVM Rt-vei. Munkatársaik dolgoz­nak a üzleti terven, amely - csakúgy mint a szakhatósá­gok támogató ajánlásai - az engedélyeztetés végső szaka­szában a Magyar Energia Hi­vatal elé kerül. B. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom