Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21 / 44. szám
SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK •• ■ WW A cukros ember most csomagol Karl Schultes cukorgyárat jött igazgatni Ausztriából Kaposvárra. Most cukorkákat csomagol és azt mondja, boldog ember, mert azt teheti, amit szeret. A munkája, a szerelme és a hobbija. Évente 80 ezer kilométert autózik Bécs és Kaposvár között, s a Balatonon egy vitorláshajón a segédkapitányságig vitte. A cukortól nem tud megválni, hiszen egy cukorfőző dinasztia legfiatalabb sarja. — Nehéz napokat éltem át, amikor eljöttem a Kaposvári Cukorgyárból. Szerencsére sok barát, ismerős vett körül, s mindegyik azzal biztatott: maradjak Somogybán, dolgozzak itt. Útjára indítottam egy vállalkozást, amely most kezd igazán fejlődni. Bizakodó vagyok — mondta a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak dr. Kari Schultes, az Első Magyar Cukor Manufaktúra Kft tulajdonosa. Karl Schultes Kaposváron egy kisüzemet rendezett be, ahol kandi-, és tasakoscukrot is csomagol. A jól gépesített vállalkozás már most több embernek ad megélhetést. Új terv, hogy hamarosan több száz négyzet- méteres egységet nyit, amit korszerű csomagológépekkel rendez be. A napokban az egyik legnagyobb európai italgyártó cég képviselőjével tárgyalt, s várhatóan rövid időn belül megállapodást köt. Az egyik legdrágább budapesti szálloda a hotel nevével ellátott tasakos cukrot rendelt tőlük. Az osztrák-magyar üzletember állítja: a sikerért keményen meg kell dolgozni.- A hétből hat napon keresztül napi 10-12 órát dolgozom. Magyarországon általában négyet, Bécsben kettőt töltök. Ott egy mérnöki irodám van, az egyetemen oktatok, s a családomat is rendszeresen felkeresem. Kaposvár és Bécs között ingázom. Évente legalább 80 ezer kilométert vezetek, a fél életemet autóban töltöm.- Osztrák rendszámú kocsiján ez áll: Cukor 2.- Elnök-igazgatóként az 1-est hajtottam. Életemben új fejezet kezdődött, ezért a kettes. A magyar szó pedig a kötődést mutatja.- Mennyire érzi otthon magát Somogybán?- Egyre jobban. Megismertem az itt élőket, a szokásokat. 1991 óta jelentős gazdasági változás történt itt. Cukorgyári vezetőként egy nagy vállalatot irányítottam, most pedig a kisvállalkozást. Hivatásomat szeretem, bár az üzleti életben olykor nehéz eligazodni. Rengeteg a papírmunka; az adminisztráció legalább háromszor annyi, mint Ausztriában. Külföldiként először nehezen igazodtam ki az előírások tengerében. Most már kellő tapasztalatot gyűjtöttem, sok értékes tanácsot kaptam munkatársaimtól, barátaimtól. — Milyennek látja a vállalkozók helyzetét? — A kis- és középvállalkozások szerepe felértékelődött. Fejlődésükhöz viszont megfelelő támogatásra van szükség. Két komoly nehézséget látok. A társaságok zöme minimális tőkével indul, így az első két év döntő. Ha sikerrel veszi az akadályt, jó esély van arra, hogy tartósan pályán marad. Gondot jelent az is, hogy körülményesen jutnak hitelhez, s ráadásul magas a kamat. Az utóbbi időben számos kedvező változás figyelhető meg a gazdaságban, ám elengedhetetlen, hogy a kis- és középvállalkozásokat továbbra is segítsék.- Azt mondja: Somogybán marad, itt vállalkozik. Kinek akar bizonyítani? — Nincs bennem bizonyítási kényszer. Másfél éve eldöntöttem: a pályát nem hagyom el, már csak a családi hagyományok miatt sem. Öt nemzedék óta a cukoriparban dolgozunk; nagyapám magasan képzett gépmester volt, apám főmérnök. Az embert számos nehézség éri élete során, ám van néhány dolog, amihez következetesen ragaszkodik. Nálam a hivatás az egyik. Szerencsés típus vagyok, a munkám egyben a hobbim is. Nagy vágyam, hogy minél több embernek adjak munkát. Remélem, hogy egy éven belül legalább 25 munkást foglalkoztatok.- Mit csinál szabadidejében? — Olvasni szeretek, ám egyre kevesebb idő jut erre. Nyáron néha vitorlázni megyek a Balatonra. Barátaim kedveltették meg velem ezt az izgalmas sportot, de csak a „segédKarl Schultes: Nincs bennem bizonyítási kényszer fotó: kovács kapitányságig” vittem. Időnként kirándulni járok, s szívesen kipróbálom a magyar specialitásokat. Kedvencem a vadpörkölt és a cigánypecsenye. Talán egyszer megtanulom az alapfogásokat, egyelőre azonban csak a virsli főzésig jutottam el. Harsányi Miklós Végrehajtó, tessék fizetni! A végrehajtónak sem könnyű. Megesett például velük, hogy a gyermektartás-díj végrehajtását kérő azért tiltakozott, mert lefoglalták a televíziót. Kiderült, hogy az adóssal egy lakásban lakik és legszívesebben a televíziót nézte maga is. Vannak konok ügyfeleik is, akik fizethetnének ugyan, de nem teszik, inkább veszni hagyják a lefoglalt tárgyat: összeszorított fogakkal figyelik, hogy miként kel el jóval az értéken alul. Farkas János önálló bírósági végrehajtó állítja, ha elengedik a lakáshiteleket, akkor ezután senki nem akar majd fizetni. Állítja: a médiában megjelenő adatok túlzóak. Ezek szerint rövidesen 200 ezer ember kerülhet az utcára, ennek a fele sem igaz. A közvélemény a végrehajtókkal kapcsolja össze a problémát. Holott ez nem a végrehajtási törvény ügye. Az elmúlt három évben országosan mintegy 3500 sikeres ingatlan végrehajtás történt. Lévai Tibor, a másik fonyódi önálló bírósági végrehajtó hozzáteszi, hogy mire valaki az utcára kerülne, a hitelt is ki tudná fizetni. Hosszadalmas a törvény szabta út, pedig mindenki szeretne mielőbb a pénzéhez jutni. Azt kevesen hangoztatják, hogy a bank nem a sajátját akarja behajtani, hanem a kisbefektetőkét, értük is felelős. A legtöbb végrehajtási ügyet a pénzintézetek kezdeményezik. Manapság bárki lehet adós. Önhibáján kívül is. Egy betegség pillanatok alatt félbetörhet sikeres életutakat. S vannak felelőtlen adósok, akik a környezetük számára gazdag embernek látszanak, mert van vállalkozásuk, házuk, értékes autójuk, de olyan kockázatos hitelből építették fel mindezt, amit nem tudnak a vállalkozásból előteremteni. Hiába kopogtat a végrehajtó irodájában az, aki a haragosa adósságát szeretné azonnal visszakapni. Először is fizetési meghagyásban felszólítást kell küldeni nelti. Ha erre a törvényben szabott határidőig nem jön a pénz vagy az adós panasszal él, bírósági perré alakul a követelés. Ha nem, akkor peren kívüli eljárásban állítja ki a bíróság a végrehajtási lapot. A végrehajtó irodában akkor kezdődik a munka, amint a kérelmező költségelőlegként befizeti az ügyérték 3 százalékát. Később visszakapja mert ez szintén az adóst terheli. Farkas János elmondta, hogy mindig a helyszínen dől el, milyen módszer alkalmazható a követelés behajtására. Ha az adósnak van munkahelye és munkabére akkor arra törekednek, hogy ebből fizesse meg a tartozást. Ha aránytalanul hosszú idő alatt térülne meg a kölcsön, akkor először az ingóságokat foglalják le és árverésen adják el. Az értékük negyed árán is elkelhetnek. Ingatlant csak akkor lehet így értékesíteni, ha az adósnak nincs letiltható jövedelme vagy lefoglalható ingó vagyona és nem térül meg belátható időn belül a tartozás. Ha a becsült értéken nem veszik meg, 50 százalékra is levihetik az árát. A lefoglalt ingóságot csak akkor szállítják el a lakásból, ha nem biztosított, hogy az adós gondoskodik a megőrzéséről. Szükség esetén a végrehajtó felnyittathatja a lakását, a bútorát vagy más ingóságait. Ha az adós nincs jelen, tanút kell alkalmaznia. Elvileg árverési csarnokba kell vinni a lefoglalt holmit, de itt nincs ilyen. Az autót például olyan magánkerekedőhöz szállítják, aki tárolja az árverezésig. Lévai Tibor tapasztalata az, hogy nagyon nehéz a feleket egyezségre bírni. Ritka az olyan esete, amikor valakit az árverezés réme késztet az adósság gyors rendezésére. Az emberek nem hiszik el, hogy elárverezhetik a házukat. Próbálják a végsőkig húzni az ügyet, pedig az árverés megkezdésének pillanatáig megegyezhetnének. Nem biztos, hogy az adós valóban szegény, csak felelőtlen. Vannak makacs emberek. Előfordult, hogy valaki annyira haragudott a hitelezőjére, hogy veszni hagyta értékes autóját potom pénzért, de önszántából nem volt hajlandó ' fizetni neki. Volt aki megfenyegette a végrehajtót, de amikor a bankszámláról leemelték a tartozást egy szóval sem kifogásolta. Megesett, hogy a gyermektartásdíj végrehajtását kérő tiltakozott a tévé lefoglalása ellen, mert szívesen nézte azt: egy lakásban lakott ugyanis az adósával. A gyermektartásdíj behajtását kiemelten kezelik. Ha több hitelező van, ezt biztosan előre sorolják az intézkedés során. Sosem meglepetésszerűen keresik meg az adósokat. Az előzetes eljárás során egyértelműen tisztában vannak a tartozásukkal. A végrehajtó persze nem a legszívesebben fogadott vendég a házban. Farkas János mégis úgy tudja kevés ember haragszik rá igazán. Mindig a megegyezésre törekszik, és csaknem tíz éves működése során ezt gyakran elérte az ügyfelek között. Vannak, akik hálásak mint az az idős néni, aki ha hosszú idő után is, de hozzájut a húszezer forintjához. Vagy a gyermekét egyedül nevelő munka nélküli édesanya, aki tartásdíjat kap a segítségével. Sok nehéz sorsú családdal találkozik. Van ahova inkább vinni szeretne, de foglalnia kell úgy, hogy az adós se kerüljön még nehezebb helyzetbe, de a hitelező is megkapja a pénzét. Időnként megoldhatatlan feladat. Ha semmiképpen nem lehet behajtani a tartozást, öt év után elévül, ha semmilyen végrehajtási cselekmény nem történik közben. 1995 január 1-től hatályos a végrehajtási törvény. Alkalmazói szerint bár a végrehajtást kérő érdekeit szem előtt tartja, még mindig jobban védi az adóst, mint azt aki a pénze után fut. Három éve a végrehajtás nem tartozik szorosan a bíróságok kötelékébe: a végrehajtók vállalkozóként működnek. A megyei bíróság elnökétől kapják a kinevezést határozatlan időre egy- egy bíróság illetékességi területére a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyetértésével. A kinevezés előtt legalább egymillió forintos biztosítást kell kötniük az esetleges károk rendezésére. Az országban 220-240-en dolgoznak, Somogybán 12-en kaptak kinevezést. Legalább 500 önálló bírósági végrehajtóra lenne szükség, mondták a jogi szakértők a törvény elfogadásakor. Csak 22 éven felüli állampolgár lehet bírósági végrehajtó, mert — állítják — kellő komolyság és felkészültség kell ehhez a munkához. Nyugodtan hozzátehetjük, nem árt a pszichológiai ismeret és kell a szilárd lelki erő. Végrehajtani csak reggel 6 és este 10 óra között lehet. A hétvégék szabadok. Gáldonyi Magdolna Harmincegy és fél év hat rablónak WC-papírral álcázott bűnözők Csoportosan elkövetett rablás ügyében hozott ítéletet a Kaposvári Városi Bíróság dr. Kovács Ildikó büntetőtanácsa hat elkövető ellen. A banda tagjai - köztük egy fiatalkorú és egy nő - rendszeresen bántalmaztak és kiraboltak Kéthelyen egy 65 éves asszonyt. Rugós késsel és fadarabbal felszerelkezve Bogdán Péter, Bogdán László, Molnár Ildikó és a fiatalkorú O. Z. még 1996 őszén meglátogatta a magányosan élő kéthelyi nőt, hogy elvigyék megtakarított pénzét. Mivel az asszony ismerte Bogdán Lászlót és Molnár Ildikót, beengedte őket a házba. Ahogy beléptek, brutálisan ütlegelni kezdték, s negyvenezer forintot vittek el tőle. A múlt hónapban Bogdán György és Bogdán László ismét a sértett lakására ment, ezúttal harisnya-álarccal és fejükre tekert vécépapírral álcázva magukat. Megverték, s pár ezer forintot vittek el tőle. Nemrég ismét fölkeresték, s úgy megverték az asszonyt, hogy kórházba kellett szállítani. A bíróság csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt a fiatalkorú O. Z.-t egy év hat hónapi fiatalkorúak börtönére ítélte, Bogdán Pétert hét év, Bogdán Jánost öt év, Bogdán Györgyöt hat év, Bogdán Lászlót hét év és Molnár Ildikót ötévi fegyházbüntetésre. Az ítélet nem jogerős. Ujkéry Veronika Munkáspárt: duplázni Az 1994-ben kapott szavazatok duplájával lenne elégedett a Munkáspárt Somogybán. Ezt Hász Mihály megyei elnök mondta tegnap, amikor bemutatták országgyűlési képviselő-jelöltjeiket. Azt is, hogy ők nem számíthatnak 1 millió forintos kampánypénzre, csupán szorgalmukra, felkészültségükre és elszántságukra. A Munkáspárt minden somogyi választókerületben önálló jelöltet állít. Az I. körzetben Hász Mihály (57) művelődési ház igazgató a jelölt, és a kultúra, a sport, az oktatás és az elmaradott régiók támogatását tartja a legfontosabbnak. A II. választókerületben Szabó Imre (45) agrár-gépészmérnök a mezőgazdaságból élők érdekeit képviselné, és az agrárpolitika egységes elvek szerinti átalakítását. A III. választókerületben Lesniczky László (65) nyugdíjas, somogydö- röcskei polgármester a jelölt, s a munkanélküliség felszámolásáért, a tandíj- mentes oktatásért, az ingyenes egészségügyi ellátásért emelné fel szavát. A IV. választókerület jelöltje Tordai Dezső (50) nyugállományú honvédségi alkalmazott az idegenforgalom, a környezetvédelem érdekében dolgozna. Az V. körzet jelöltje Madarász Gyula (50) gépész- technikus, raktáros az iparpolitika megreformálását, a szociális kérdések megoldását állítaná törekvéseinek középpontjába. A VI. választókerületben Tatai Ferenc (57) raktár- vezető a privatizációval, a feldolgozóipar visszaállamosításával foglalkozna. A megyei listát Hász Mihály vezeti. Őt Tatai Ferenc, Szabó Imre, Madarász Gyula, Selmeczi Miklós, Tombor István, Fenyvesi János, Farkas József, Fehér József, Kristóf István, Palotás Endre, Szoták László, dr. Kamu Lajos és Tordai János követi. L. J. > i 1 L—I I 1 Farkas János: Manapság bárki lehet adós FOTÓ: KOVÁCS TIBOR