Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-21 / 44. szám

SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK 1998. február 22., vasárnap Közelről Harmadik oldal Éjjel eltűnnek a taxik Siófokról Golyóálló üveggel kel­lene elrekeszteni a ta­xisofőrt az utastól, mint Angliában teszik, s a költséget állja az állam — ezt is szeret­nék a siófoki taxisok. Beszéltek arról is: fur­csának tartják, hogy a kormány csak a sze­mélyfuvarozás tarifá­jának maximálásával foglalkozik, az életük védelmével nem. Tegnap tizenhat autó állt a siófoki vasútállomás előtt a droszton. A sofőrök, most, a két gyilkossággal gyanúsított férfi elfogása után is félnek. A beszédtéma változatlanul a taxisgyilkosság. Amikor kér­tem a véleményüket, hirtelen csaknem mindegyiküknek dolga akadt. Pedig utas nem volt egy szál sem... — Az ember már az isme­rősében sem bízhat — sum­mázott egyikük a neve el­hallgatását kérve. — A gyil­kossággal gyanúsított két férfi mindössze pár lépésre innen, a Kálmán Imre sétá­nyon volt biztonsági őr. Itt jártak el naponta az orrunk előtt. Többször megesett, ha tolvajt üldöztek, tőlünk kér­dezték, hogy merre futott. Mi segítettünk nekik. Most meg ők indultak betörni, gyil­kolni. Társa arról beszélt, hogy a taxisoknak vizsgázniuk kel­lett többek között könyve­lésből, etikából, számlaveze­Siófoki droszt: „Itt jártak el naponta az orrunk előtt tésből. Az őrző-védőktől mi­ért nem kértek az illetékesek erkölcsi bizonyítványt? Sze­rinte Keszeg István azért sem félt az utasoktól, mert tudta róluk, hogy mivel foglalkoz­nak. — Az eset óta hétköznap esténként nem lehet taxit fogni Siófokon. Ha szomba­ton farsangi bált rendeznek, akkor egyszerre négyen-öten állunk ki, kalákában. S na­gyon figyelünk egymásra. A gyilkosság óta többen abbahagyták Siófokon a taxi­zást. Ez a legtöbbeknek amúgy is a második munka­helye volt. Állították: pénzt keresni a nyári szezonon kí­vül alig lehet fuvarozással a városban. Akik maradtak, azok meg­beszélték: ha nem segít a kormány, ők majd megvédik magukat. Nem csak köröm­mel, mint tette azt az áldozat. Bár a védekezés közben okozott köröm nyomok után kutatva lepleződtek le a gya­núsítottak, ezzel a sértett nem sokra megy. Ugyanígy: hiába neveznék közfeladatot ellátó személynek egy egy­előre még csak áhított új rendelet alapján a taxisokat, csak az őket bántó személyt lehetne emiatt szigorúbban büntetni, rajtuk az már nem segítene. Azt viszont ponto­FOTO: OLÁH GABOR san tudják: azon a szomorú vasárnap hajnalon ők is ül­hettek volna Keszeg István helyett a taxiban. Azt is, hogy bármikor beülhet az ő autó­jukba is aljas szándékkal bű­nöző. — Ha kölcsönt kértek volna tőlünk a gyilkosok, ta­lán adtunk volna — mond­ták tegnap Keszeg István kollégái. — Tévhit azonban, hogy a taxis sok pénzt hord magánál. Szerintem el is csodálkoztak, amikor kifor­gatták szegény Pista zse­beit, s csak tizenkétezer fo­rintot találtak nála, hogy ezért öltek meg egy em­bert... Czene Attila A Munkáspárt adományokból fizeti ki a büntetést Hász nem ül, drága az idő Hász Mihály, a Mun­káspárt lőszerügyben elhíresült megyei el­nöke korábbi ígérete ellenére nem vonul börtönbe, hogy letöltse a rá kiszabott bünte­tést. Tegnap ugyanis pártjának országos al- elnöke, Vajnai Attila Kaposváron meg­győzte: szükség van rá a választási kampány­ban. Mint mondta: nekik egyelőre még nincs tapasztalatuk, hogyan lehet a börtönből ha­tékonyan irányítani a párt­munkát. Hász hajlott a jó szóra, sajtótájékoztatón be­jelentette: aláveti magát pártja akaratának. Mint azt a Somogyi Hírlap szombati számában megírta: hatvanezer forint pénzbün­tetésre súlyosbította Hász Mihály büntetését a Somogy Megyei Bíróság Mint ismere­tes, még augusztusban egy fiatalkorú és egy társa a ta- szári SFOR erőktől származó helikopter lőfegyverlőszert talált a kaposvári szemétte­lepen. Ezt átadták egy har­madik személynek, aki lő­szert Hász Mihályhoz vitte. Hász másnap Budapestre szállította azt és pártja veze­tőségi ülésén tárta az esetet a nyilvánosság elé. A hatvanezer forintért Hász Mihálynak kétszáz na­pot kellene a börtönben töl­teni, ha le akarná ülni. Neki viszont a kampányt kell szervezni. Annak sincs aka­dálya, hogy az első számú választókerületben harcba szálljon a parlamenti man­dátumért. A Munkáspárt legalább 100 ezer forintot akar össze­gyűjteni, hogy Hász mellett a többi érintett büntetését is kifizesse. Ehhez — mondták munkatársunknak — szíve­sen várják az amerikaiak adományait is, hiszen az ügy mégis úgy kezdődött, hogy a lőszer a szemétdombra ke­rült. A tegnapi döntéssel felbo­rult az eddigi forgatókönyv; aszerint ugyanis Hász Mi­hály nem fizetett volna egy fillért sem, inkább leüli a büntetést. A kaposvári ki­sebbségi önkormányzat el­nöke korábban még úgy gondolta, hogy cigányzene- kar kíséretében, gyalog vo­nul be a börtönbe, ahol a jogállamiságot sirató cigány­asszonyok sorfala közt lépte volna át a műintézmény kü­szöbét. Megható, szép jelenet lett volna. Csakhogy kétszáz na­pot ez nem ér meg: drága az idő. Lengyel János Bedegkéren karanténban a németjuhász A kutyaharapás, méregpohár (Folytatás az első oldalról) — Nagyon bánt bennün­ket a dolog — tördelték a ke­züket az öregek. A konyha- asztalon a Somogyi Hírlap tegnapi száma azon az olda­lon kinyitva, amelyiken be­számoló olvasható a szo­morú esetről. Flamm Jó- zsefné arról beszélt, hogy a kislány jó ideje járkált az ut­cában egyik házból a má­sikba; nagyon szerették, gyakran behívták, enni is ad­tak neki. Óvatosan somfordáltam be a Gulyáséknál jóval taka- rosabb, módosabb házi­kóba: a kutya nem bántott. A bácsi mondta is: a Lator — mert ez a neve — csak szag­tól. Igaz, nem játszókutya, védőnek tartják, de még senkit nem bántott életének három éve alatt. A szomszéd be szokta dugni ujját a kerí­tésen, de azt is csak nyalo­gatja. — En a kukoricát mor­zsoltam, az asszony meg hátrament megetetni az ál­latokat. Egyszer csak hal­lottam, hogy a kutya szű­köl, aztán meg a kislány sír. Kirohantam az udvarra, a kislányt fölállítottam; addig a kutyán feküdt — idézte a történteket Flamm József. — Nagyon megijedtünk: mi vár most ránk? Fizetni nem tudunk, a húszezer forintos nyugdíjból nem futná kár­térítésre. Lator karanténba került két hétre. Az állatorvos iga­zolta, hogy papír van min­den szükséges oltásról. — Fontos nekünk a Lator nagyon ebben a gyilkolós világban - summázott a gazda. Flamm József tegnap az utcán odament Gulyás Fe­renchez, és kérte: ha haza­érnek, szóljanak már át ne­kik, hogy van Klaudia. Bár felesége csitította, az indula­tos édesapa nem mutatta a békülékenység jeleit. A Va­sárnap Somogyi Hírlap meg­tudta: a kislány állápota nem életveszélyes, de ennek el­lenére minden bizonnyal huzamos időt kell a gyer­mekosztályon eltöltenie. Czene Attila Félárú hajójegyek a nagycsaládosoknak Március 7-én indul a komp Emelkedik a viteldíj - Százmillió forint a kikötőkre Legkésőbb március hetedikén indul az első menetrend sze­rint közlekedő komp a Balatonon Szántód-rév és a tihanyi-félsziget között. Előfordulhat, hogy a hajózási cég egy héttel előbbre hozza az indulást. Kedvezne ez a balatonfüredi szívkórházba látogatóknak, s a jó idő miatt az északi he­gyek lankáin szőlővel fog­lalkozóknak is. Azon múlik, hogy elkészül-e február 28­ig a jegykiadó automata új számítógépes programja. Az első menetrend szerint közlekedő személyhajó ápri­lis 11-én, Nagyszombaton indul Siófok-Balatonfü- red-Tihany, illetve Fo- nyód-Badacsony között. Két jármű átvizsgálásával, karbantartásával már végez­tek, most a Kossuth komp került a sólyatérre, 25 mil­lióért kívül-belül felújítják. A tavaszi indulásig a Ma- hart mintegy százmillió fo­rintot költ a hajókra és a ki­kötőkre. Az idei legnagyobb beruházás, a balatonföldvári kikötő rekonstrukciója 85 millió forintba kerül. Dr. Florváth Gyula ügyve­zető igazgatótól tudjuk, hogy átlagosan 14-16 száza­lékkal emelkedik a hajóje­gyek ára. Idén a 70 évnél idősebbek ingyen, a közal­kalmazottak és diákok pedig 50 százalékos kedvezmény­nyel utazhatnak a kompo­kon. A cég saját hatásköré­ben döntött úgy, hogy a há­rom vagy többgyerekes csa­ládoktól csak a telj es ár felét kéri el. G. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom