Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-17 / 40. szám
1998. február 17., kedd SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Téli olimpiai játékok, Nagano Magyarok a középmezőnyben Tegnap a 10. napjához érkezett Japánban, Naganóban a téli olimpia. Hétfőn két magyar versenyző volt érdekelt. A női gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében Egyed Krisztina a 27. lett. Az osztrák színekben versenyző Hunyady Emese — aki korábban 3000 méteren az ötödik helyet szerezte meg, 500 méteren viszont kizárták — ezúttal a negyedik helyen végzett. Ellentmondó hírek érkeztek az alpesi síző Kovács Mónika szerepléséről: az AP hírügynökség jelentése szerint a 35. helyen zárt lesiklásban, ugyanakkor a Reuters és az AFP arról adott hírt, hogy a magyar versenyzőt kizárták. Ma — amikor is újabb hét számban avatnak olimpiai bajnokot — Panyik János biatlonista próbál szerencsét, aki a 10 kilométeres versenyen áll rajthoz. Naganóban a 10 nap alatt 40 versenyszámban avattak győztest: eddig összesen 13 nemzet képviselői állhatták fel a dobogó legmagasabb fokára, míg további hét ország versenyzői szereztek hazájuknak ezüst- vagy bronzérmet. Teke NB I (női) Nagyok voltak a hölgyek Kaposvári L-Ton Kér TK-Kanizsa Sör 6:2 (2454:2366) Magabiztos, látványos játékkal vágott vissza a Kaposvári L-Ton Kér TK újonc NB I-es női tekecsapata őszi nagykanizsai vereségéért. A találkozó elején a kaposvári együttes két kezdőembere, Majzik és Csemus jelentős előnyt szerzett. A középső sorban aztán Stégemé és Bőhm megbízható és jó játékkal már megalapozta az újabb kaposvári győzelmet. A befejező körben pedig Horváth V. és Steinbacher lendületes, mindent elsöprő játéka sokszor ragadtatta tapsra a hálás közönséget. A Kaposvári L-Ton Kér TK újabb sikerével megerősítette helyét az élbolyban. Eredmények: Majzik 398—Némethné 386 Csemus 411—Bakos I. 392 Stégemé 400—Bakos E. 373 Bőhm 392—Balog 390 Horváth V. 421—Tubolyné 420 Steinbacher 432—Majorosné 405 Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposvári L-Ton Kér TK -Kanizsa Sör 3:1 (716:712) A kaposvári együttesben Molnár A. 366, Szabó N. pedig 350 fát gurított. (Schleining) Teke NB I (férfi) Nem a Porcelán törött Herendi Porcelán-Kaposvári Építők SC 7:1 (4226:4008) Nem várt súlyos vereséget szenvedett a Kaposvári Építők SC NB I-es férfi tekecsapata Herenden. Mivel Koncsecskó munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tarthatott a csapattal, így a fiatal Oláh Krisztián mutat- koz(hat)ott be. Miután már az első párban a meglehetősen mérsékelten kezdő hazaiakkal sem tudták tartani a lépést a vendég kaposváriak, így már a találkozó elején több mint 70 fára nőtt a különbség a két csapat között. Középen aztán végleg eldőlt a mérkőzés: a jól játszó heren- diek esélyt sem hagytak a felzárkózásra. A befejező pároknál már csak azért lehetett izgulni, hogy legalább két egyéni pontot szerezzen az Építők. Az egyiket a jól játszó Székelyi meg is szerezte, a másik viszont — miután Mándli a tőle megszokottól sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott — csak álom maradt. Eredmények: Horváth 697—Páll A. 668 Fischer 682—Oláh 636 Bakonyi 724—Illés 651 Gaschler 718—Ládonyi 667 Kaphegyi 707—Székelyi 705 Lohn 698 — Mándli 681 Az ifjúsági mérkőzésen: Herendi Porcelán- Kaposvári Építők SC 1:3 (1276:1296) A vendég kaposvári csapatban Vörös 663, míg Páll Sz. 633 fát gurított. (Miklós) Felemás somogyi nyitány a röplabda NB II-ben Idegenben könnyebb A röplabda NB II-ben is megkezdődött a bajnoki szezon tavaszi felvonása. A somogyi nyitány felemásra sikerült; a NAFA RC Kaposvár Székesfehérváron az Albaline otthonában nyert sima három játszmában, míg a Tabi RK hazai pályán az esélyesebb Győri Dózsától szenvedett vereséget. Eredmények: Albaline (Székesfehérvár)- NAFA RC Kaposvár 0-3 (-6, -13, -9) A nyitójátszmát gyorsan és könnyedén hozta a vendég kaposvári együttes. A folytatásban aztán a lelkes fehérváriak megnehezítették Erdeiék dolgát, de a jobb hajrá és a remek sáncmunka a vendégek javára döntött. A harmadik, utolsó játékrészben ismét végig a NAFA RC akarata érvényesült. Az időnként szellemes és erőteljes támadásokkal operáló kaposváriak megérdemelten nyerték az 55 percig tartó ösz- szecsapást. NAFA RC Kaposvár: Farkas L., Nyári, Tóth T., Tóth Gy., Erdei, Kiss Z. Csere: Torma, Tillman, Farkas R. Edző: Károly Róbert. Tabi RK-Győri Dózsa 1-3 (8,-13,-7, -10) Színvonalas mérkőzést láthattak a nézők Tabon. A nyitójátszmát hozta a hazai együttes, a folytatásban azonban a kritikus helyzetekben sajnos mindig volt olyan tabi játékos, aki megingott, s ezt a második helyen álló rutinos győriek könyörtelenül kihasználták. Tabi RK: Steinbacher, Fiiin, Riba, Szokodi, Fenyvesi, Csizmadia. Csere: Angyal, Szabó B., Nagy A., Paska. Edző: Csizmadia Nándor. Jók: Steinbacher, Szokodi, Fiiin. Az ifjúsági mérkőzésen: Tabi RK-Győri Dózsa 0-3 (-11, -4, -10) NB I, férfi Extraliga A bajnokság állása: 1. Pini Kaposvár SE 2. Medikémia-Szeged 3. Nyíregyházi VSC 4. Dunaferr SE 5. Bp. Vasas SC 6. Kazincbarcika 7. Bp. Csepel SC 8. Kecskeméti RC 27 25 2 78-20 52 27 20 7 66-31 47 27 16 11 61-38 43 27 14 13 50-49 41 27 12 15 44-55 39 27 11 16 43-60 38 26 7 19 30-63 33 26 2 24 18-74 28 Magabiztos sikerek a férfi kosárlabda NB II-ben Bodor harminc felett Újabb sikerrel megvívott csatákon vannak túl a somogyi NB Il-es férfi kosárlabda-csapatok. A Kaposvári Marlen-Gazdász a Várpalotai DSE gárdáját, míg a Marcali VSZSE az Opel- Szentgotthárd együttesét győzte le magabiztos játékkal. Eredmények: Marcali VSZSE- Opel-Szentgotthárd 102-88 (47-36) A két csapat között meglévő nagy tudásbeli különbség miatt ismét jelentős szerephez jutottak a fiatal, tehetséges marcali játékosok. A pályán lévők éltek is a felkínált lehetőséggel, és végig jól játszva simán győztek a szentgotthárdiak ellen. Marcali VSZSE: Bodor (33), Borov szky (18/6), Sebestyén (11), Sótonyi S. (6/3), Hartmann (22). Csere: Baráth (9), Mihalics (2), Tápler (1), Szíva (-). Edző: Várfalvi István. Jók: Baráth, Hartmann, Bodor. Kaposvári Marlen-Gazdász- Várpalotai DSE 93-69 (49-32) A mérkőzésen végig a hazaiak vezettek. A várpalotai játékosok hibái után sorozatban születtek a kaposvári kosarak, s így hat perc elteltével már kerek 10 pont volt a Marlen-Gazdász előnye. A szünetig még tovább nőtt a különbség a két együttes között. A második félidőben a hazai cserejátékosok sem engedték felzárkózni a vendégeket, így végül magabiztos kaposvári győzelem született. Kaposvári Marlen-Gazdász: Soós (4), Szabó Zs. (17/15), Váli (22), Mezőszentgyörgyi (15), Vörös (27/6). Csere: Tóth Z. (4), Varga Gy. (4). Edző: Déri Zoltán, Mezőszentgyörgyi Dávid. Jók: Szabó Zs., Váli, Vörös, Mezőszentgyörgyi. NB I, férfi „A” csoport A bajnokság állása: 1. Albacomp-SZÜV 19 2. Marc-Körmend 19 3. Danone-Honvéd 19 4. Paksi ASE 18 5. Szolnoki Olaj 18 6. Zalaegerszeg 18 7. Matáv SE Pécs 19 8. Falco-Lépték 19 9. Kaposvár 19 10. Százhalombatta 19 11. Dombóvár 19 12. Debreceni AKK 18 17 2 1592-1353 36 14 5 1402-1175 33 14 5 1547-1357 33 12 6 1456-1374 30 12 6 1298-1221 30 11 7 1416-1359 29 9 10 1472-1498 28 8 11 1587-1634 27 8 11 1453-1573 27 3 16 1397-1589 22 2 17 1340-1603 21 2 16 1175-1399 20 Ez történt a harmadik vonalban Kétszer nyert a Pince TK A teke NB III-ban: Juta-Minerva- Kaposvári Pince TK 0:8 (2195:2394) A jól játszó vendég kaposvári együttes fölényes, csaknem 200 fa különbségű győzelmet aratott Jutában. Pontszerzők: Kosa 423 fa, Cseresnyés 405 fa, Hábián 395 fa, Domoszlai 395 fa, Fekete 394 fa, Szántó 382 fa. Kaposvári Pince TK- Siófoki Belléncs TK II. 6:2 (2291:2012) A Kosa Károly és Cseresnyés József vezényelte Pince TK csapata magabiztos győzelmet aratott a Siófoki Belléncs TK II. csapata ellen. Pontszerzők: Kosa 410 fa, Cseresnyés 396 fa, Domoszlai 392 fa, Szántó 388 fa, illetve Szauer 409 fa, Zsuppán 378 fa. Az asztalitenisz NB 111-ban: Siófoki VSE- Gyenesdiási Kinizsi 17:1 A tavaszi nyitófordulóban elszenvedett vereségét nagyarányú hazai győzelemmel feledtette a Balaton-parti együttes. A siófoki győztesek: Balaton 4, Balázs 4, Krausz 4, Pencsov 3, valamint a Balázs-Krausz és a Balaton-Pencsov páros. Hétközi sportműsor KEDD Labdarúgás Előkészületi labdarúgómérkőzések: Komlói Bányász-Rákó- czi-Kaposcukor FC. Komló, 14.30 óra. Nagyatádi VSE-Marcali VSE. Nagyatád, 17.30 óra. SZERDA Labdarúgás Az Új VDN Kupáért: Mo- hács-Barcs SC. Mohács, 15 óra. Előkészületi labdarúgómérkőzések: Siófoki Bányász-Hévíz SK. Siófok, Bányász-stadion (rossz idő esetén újhelyi edzőpálya), 15 óra. Rákóczi-Kaposcukor FC-Beremendi Építők SK. Kaposvár, Arany úti sporttelep, 15 óra. Fonyód-Balatonlelle SE. Fonyód, 15.30 óra. CSÜTÖRTÖK Ritmikus sportgimnasztika Magyarország, Szlovákia és Szlovénia nemzetek közötti ritmikus sportgimnasztika (együttes kéziszercsa- pat) válogatott viadal. Kaposvár, RSG-csamok. Verseny: 16.30 órától. Labdarúgás Előkészületi labdarúgómérkőzés: Nagyatádi V SE-Rákóczi-Kaposcukor FC II.-Kaposmérő. Nagyatád, 18 óra. Röplabda Nagybajomi ezüstérem Az idén is megrendezték a hagyományos Báthory Kupa nemzetközi gyermek (13-14 évesek) leány röplabdatornát Veszprémben. A 12 csapatot számláló mezőnyben Somogy megyét a Nagybajomi DRC együttese képviselte. A csoportmérkőzéseket és a helyosztókat is egyaránt 2-0 arányban nyerték a bajomiak, de a döntőben a szlovák Ko- marno csapata jobbnak bizonyult náluk. A nagybajomi csapat tagjai közül Kovács Eszter és Véber Vera jó játékáért különdíjat vehetett át, s az edzőjüket, Nagy Zoltánt is jutalmazták. Tóth Mónika kétszer a dobogón Budapesten az Olimpiai Csarnokban rendezték meg szombaton és vasárnap az országos fedettpályás atlétikai bajnokságot. A kétnapos esemény azt igazolta, hogy a magyar atlétika kinőtte már ezt a létesítményét. A rövid négysávos, éles kanyarú pályán igazán nagy eredményt aligha lehetett várni az élversenyzőktől. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 7. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. Egy darab 13 plusz egy találatos szelvényt találtak, a nyereménye 6 millió 924 ezer 288 forint. A 13- asok (2 db) 1 millió 457 ezer 745, a 12-esek (137 db) 23 ezer 941, a 1 l-esek (2231 db) 1470, míg a 10-esek (17 ezer 485 db) egyenként 313 forintot érnek. * * * Az e heti góltotón nem volt négytalálatos szelvény; a következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösz- szeg 257 ezer 921 forint. A négy darab háromtalálatos szelvény nyereménye egyenként 32 ezer 972 forint. Ettől függetlenül nagyszerűen vizsgázott a kaposvári atlétika. Két klubunk versenyzői kitettek magukért; három ezüst- és ugyanennyi bronzérmet nyertek. Az első helyre kívánkozik Tóth Mónika neve. Az Építők SC futója az első napon az 1500-asok szűk mezőnyében állt rajthoz, majd másnap 3000 méteren indult. A rövidebb távon (4:37,18) bronz, a hosz- szabbon ezüstérmet nyert az újpesti Javos mögött 9:46,32- vel. 1500-on klubtársa, Barta Viktória előzte meg, aki 4:32,54-es idejével lett a bajnoki ezüst tulajdonosa. Barta sajnos ezen a távon sérülést szenvedett, így nem lehetett ott másnap a 3000 méter rajtnál, holott ranglistavezetőként esélye volt a győzelemre is. Az építős küldöttség negyedik érme rúdugrásban született. Kürtösi Zsolt — az „eltés” Mi- lassinnal és az „ütés” Mun- kácsyval holtversenyben — 460 cm-el lépett a dobogó harmadik fokára. Három negyedik helyet is hoztak még az építősök. 1500 méteren Bodor Olivér (4:02,90), 60 m gáton ugyancsak Kürtösi Zsolt (8,27 mp) és súlylökésben Kovács Réka (13,43 m) szorult le a dobogóról. És most nézzük az Adnoc- Favorit AC versenyzőinek a szereplését. Kilvinger Attila nem éppen biztató előjelekkel vett részt az OB-n. Januári sérülése miatt óvatosságból gáton nem indult, holott tavaly éppen ebben a számában jeleskedett. Kétszázon viszont — e távon tavaly is sikeresen szerepelt — most szenzációs futással, három tizedet javulva 21,69-cel léphetett a dobogó második fokára. És Kilvinger ennek ellenére sém volt maradéktalanul boldog, mert legnagyobb ellenfele, Sztipits László a másik futamban mindössze egy századdal (!) ért csak el jobb időt a kettes pályán, s ezzel megelőzte a kaposvári atlétát. (Emlékezzünk csak: tavaly is egy század másodperc fosztotta meg Kil- vingert a fényesebb éremtől). Az ugyancsak favoritos Benke Judit szolgáltatta az OB egyik kellemes meglepetését. A még ifjúsági korú súlylökő igazolva téli remek eredménysorát korosztályában, mostani dobásával végleg felnőtté vált. Nagyszerű egyéni csúccsal (13,69 m) nyerte első felnőtt bronzérmét. Ébben a mezőnyben klubtársa, Grábner Tímea 12,32-tőt dobott, s ezzel a teljesítményével a serdülő korú atléta a hatodik helyen végzett. Az Adnoc-Favorit AC nem tudott a tervezett csapattal részt venni az OB-n, mert a jó helyezésre esélyes dr. Pénzes Tamás Benke Judit kellemes meglepetésre bronzérmet szerzett FOTÓ: LANG RÓBERT hosszú ideje makacs sérüléssel bajlódik, és nemrég hasonló sorsra jutott a tehetséges Csapó Bernadett is.