Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
Tóth fláé volt az első mondat: „Óh, mennyi torta! A galamb a gyengém Ahűség díja Amikor gyvenhárom éve felgördült a függöny a Csiky Gergely ínházban, Tóth Béla már a társulat tagja volt. Thália kosvári templomát azóta sem hagyta el. Itt él, napontaegiszik egy üveg sört a büfében és biciklivel jár. Ő a bklis színész. A hűséget nagyra tartja, olyannyira, >gy egy alapítványt is tett ennek honorálására. A siművészt a hűségről kérdeztük.- Amikor t éve megkaptam a Kaposv.Városért kitüntetést, megtódtam: arra gondoltam, hv ha engem ilyen sok év utas számon tart a város, aztilahogy meg kell köszönnöiMeg aztán bántott, hogy (omor-gyűrűhöz jár egy öss$, de semmi nem marad utál Tettem egy alapítványt, át a megyei ön- kormányza támogatott.- Miért jtos honorálni a hűséget?- Mert aai napig úgy érzem, engemegbecsülnek. A hűségnek jeitősége van: aki hosszú időát jó munkával bizonyít, hit és kedvvel tesz valamit a aházért, azt el kell ismerni ell, hogy ez érték legyen.- Tóth Béalapító tagja a kaposvári sháznak.- 1955. tóber 15-én a Szép juhásznéban egy újságírót játszottam. A színházban én mondtam ki az első mondatot.- Mi volt az?- Óh, mennyi torta! A galamb a gyengém.- Azért ez sok idő, megszakítás nélkül...- Nekem nem tűnik soknak, legfeljebb ha húsznak.- ... időközben nem érte csábítás?- De. Amikor a Ruttkayval elment egy csapat, kicsit árvának éreztem magam, mert nagyon jóban voltunk. Történt egy levélváltás, mondták, hogy menjek Miskolcra. Meghallotta az akkori igazgatóm, és ráígért. Belegondoltam, engem itt az életben sosem bántottak, akkor minek is mennék?- Hányán vannak, akiknek legalább 10 éves a társulati tagságuk, és így az alapítvány díjára esélyesek?- Legalább húszán. Örülök, hogy elsőként Molnár Piroskáé lett a díj, aki egykor a Komor-gyűrűt is elsőként kapta meg. Az alapítvány nyitott, minden színházbarát támogathatja. A kuratórium elnöke Babarczy László igazgató, tagjai Eörsi István drámaíró dramaturg és Gyuricsán Zsuzsa gazdasági munkatárs.- Voltak bukásai? Volt mélyponton, vagy csak sikerei voltak?- Voltam bizony, 1990-ben, amikor megkaptam a színházi találkozó legjobb epizódszereplő díját, különdíjat a veszprémi tévéfesztiválon, és itt másod-szereposztásban sem játszhattam el Az élet álom című előadás apaszerepét, ami a Bánffyval volt lekettőzve. Krízist éltem át, de túljutottam rajta. Azóta nincs semmi gondom, ráadásul nyugdíjba is mentem.- Hogy szolgál az egészsége, mert a színpadon még mindig fiatalos.- Hála Istennek, nincs különösebb gondom. Játszom A tanítónő és a Kokainfutár című stúdióelőadásokban, próbálom ugyanitt a Wal- purgis-éjt, és beugrottam a Körvadászat egy kis szerepére.- A 43 évnek melyik a legkedvesebb szerepe?- A Kihallgatás. Közel 100- szor ment. Két jelentős díjat is kaptam érte.- Nem bánja, hogy nem próbálta ki magát más társulatban?- Egyáltalán nem bánom.- Az országos hírnév, ismertség sosem vonzotta?- Hát, egy Szomszédok lehet, hogy jól jött volna. Kedves barátom, Baranyi Laci a Família Kft-ben Apózik, anyagilag biztos megtalálta a szerencséjét... de amilyen kis igényem nekem van, az nekem itt meg van. És ha én felmegyek Pestre a Nemzeti Színházba vagy a Vígszínházba, nekem sokan köszönnek és boldogan megölelnek. A körsátorban egyszer lekéstem az előadás-kezdést, Esze- nyi Enikő jött oda: Béla bácsi, miben segíthetek? Tán lehetett volna jobb az életem, de ez van, ezt kell szeretni. És ez így nem rossz. Nincs okom panaszra. Balassa Tamás Üzlet a honvédelem Őrizii a msét Egy komolyb biztonsági rends: annyiba kerül, mint kétszobás panellasok. Mégis egyröbb családi házba, aralóba szereltetnelektro- nikus riaszlat. A személy- ésigyonvé- delmi tevékység fejlődő üzletáftddlg 51 ilyen enged* adtak ki a kaposvsrendőr- kapitányság. Ahogy romlót a szociális körülmények rzzal együtt a közbiztons úgy vált egyre fontosat u tulajdon védelme. 19951 folyamatosan emelkeda személy- és vagyonvédőiméi foglalkozó vállalkcsok száma. Nekik speciáligazolványt kell szerezniüíebből Kaposvárra és köiékére 780- at adtak ki. Diós Kornél őrnagy, a városipitányság igazgatásrendési osztályának vezetője mnt most is havonta hancan szereznek ilyet. Melelő végzettség híján igát kell tenni a főkapitáiágon: tavaly csaknem 25n szereztek képesítést. A pénzintézette, a cégek székházaiba kán próbálnak meg betö, inkább az iskolák és amodák a célpontok. Ezért ítolgatja most a kaposv, önkormányzat, hogy inményei vagyonvédelmét nrendeli. Kaposvár öt riaszözpont- jába a veszélyezte objektumok többségét Ütötték. Bor Buda zászlósíltáspa- rancsnok szerint >1 több lett ugyan a dolgulaponta egy-öt vakriasztáíz kell kivonulniuk, ahol-.ónban riasztó van, megszta betörés. Volner Zsuzsa zados, a bűnmegelőzési isztály vezetője elmondtaévente ______________________ c supán néhány éles riasztást tapasztaltak, ezekben az esetekben el is fogják a betörőt. Az elektronikus védelem azonban nem olcsó. Egy kisebb családi ház alapbiztonságát 60 ezer forintért garantálja a Kaposelektro Vagyonvédelmi Szövetkezet, de szereltek már 1 millió 200 ezer forintért is. Kardos György vállalkozási igazgató szerint három év alatt ötszörösére nőtt a magánmegrendelőik száma. Közületeknek komplex rendszereket szerelnek. Az őrző-védő cégek szolgáltatásai sem olcsók, a konkurencia-harcot pedig jól mutatja, hogy mintegy 120-an foglalkoznak ilyennel a megyében. Törvényesen. Az illegális csoportokról csak annyit tudunk, hogy vannak, néhányat le is kapcsoltak a rendőrök. A hivatalosan működő cégek alkalmazottainak a fele egykori honvédségi vagy rendőrségi dolgozókból áll. Egyre nagyobb irántuk a kereslet: a taszári bázison is dolgozó Soldier kft mintegy 80 százalékkal több céget véd, mint egy éve, és közben „senkit sem túrtak ki a helyéről”. Több tízmilli- árd forintos értéket őriznek. Kísértek már milliókat érő festményszállítmányt, és vigyáztak 110 millió forintos lóra is. Katona István ügyvezető a koreai kommandó elit kiképzőinél vizsgázott katonai közelharcból: ez alapján készíti fel embereit, illetve a tanfolyamaikon résztvevőket. Katona József Azzal harcolunk, amink van (Folytatás az első oldalról) — Altábornagy úr, ön Veszprémben él és Pápán teljesít szolgálatot, de Taszáron, is feltűnően ismerősen mozgott. — A hetvenes években itt éltem Taszáron, itt voltam pilóta és századparancsnok. A délszláv válság idején MIG- vadászgépemmel magam is sokat járőröztem a vidéken, szinte minden egyes bevetés alkalmával elrepültünk Ta- szár és Kaposvár felett. — Nem gyakori, hogy a légierő parancsnoka maga is repülőgépre ül, ön milyen gyakran vesz részt repülési gyakorlatokon. — Mint a magyar pilóták általában. Kevés a pénz, de minden lehetőséget megragadunk, hogy a levegőbe emelkedhessünk, hiszen gyakorlatunkat is meg kell őrizni és szerelmünknek a repülésnek is jólesik hódolni. Egyébként Taszárra is szolgálati MIG-21-esemmel jöttem. Pápán szálltam fel, maga az út pár percig tartott csak. Miután a magyar-amerikai közös ünnepség véget ért, már előkészítve vár a kifutópályán a gépen. Felveszem a ruhámat, becsatolom a sisakot és indulok is vissza Pápára. — Milyen a magyar légierő kapcsolata az amerikaiakkal? Az ön leszállását például kik vezényelték Taszáron? — Az amerikai és magyar légierő között csak esetleges a kapcsolat. Rádiófrekvencián néha megtaláljuk egymást, de légiirányítási rendszereink nem felelnek meg az amerikai normáiknak. Taszár ebből a szempontból előnyös helyzetben van, hiszen itt a magyar és amerikai légiirányítás közösen működik. Engem is ők szállítottak le, mégpedig a repülés nemzetközi nyelvét, az angolt használva. — Járt-e már Kaposújlakon, hogy személyesen is megnézze az amerikaiak helikop- ter-légibázisát? — Még nem; csak keveset tudok arról, hogy mi van Kaposújlakon. A sportrepülők problémáját annál jobban ismerem. — Mikor vált típust és cseréli le a jól bevált MIG-et valami újabb technikára? — Ha megveszi nekünk valaki, mi nagyon szívesen repülünk más gépekkel is. Erre azonban jó ideig nem kerülhet sor, hiszen még a repülőgépvásárlási tendert sem írták ki. Ez nem hanyagság, csak mérlegelés dolga: vásároljunk be és nullázzuk le a költségvetést, vagy legyünk türelmesek és várjuk meg, amíg lesz rá pénz? Mi ezt az utóbbit választottuk. Természetesen folyamatosan nézzük az ajánlatokat, de csak addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. A jelenlegi technika és a személyi állomány is alkalmas arra, hogy ellássuk a feladatunkat. Készek vagyunk azzal harcba szállni amink van és ez a legfontosabb. Barna Zsolt Renault szalon Balatonbogláron A Siómente Közlekedési Kft Renault autószalont nyitott tegnap Balatonbogláron. Fodor János, a kft ügyvezetője elmondta: mindössze három hét kellett a gondolattól a színvonalas bemutatóterem kialakításáig. Bár szerviz nem épült, a térség autósainak nem kell a Siófokra utazniuk. Biczó Gyula, a szalon vezetője és munkatársai átveszik a szervizre váró autókat és itt is adják át a tulajdonosnak. Horváth Gyula a Renault Hungária Kft ügyvezetője a cég kiemelt kereskedő partnereként tartja számon a Siómente kft-t. Rakja össze a szerencséjét! Mától négy vasárnapon közöljük egy értékes nyeremény fényképrészleteit. Azok között, akik a négy részletet összerakva és egy lapra (akár levelezőlapra) felragasztva beküldik a szerkesztőség címére (7401 Kaposvár, Pf. 31.), kisorsoljuk a fényképen látható háztartási eszközt. Higgye el, ez nem zsákbamacska! A megfejtéseket február 22-e után lehet postára adni, és azoknak február 27-ig kell a szerkesztőségbe beérkezni. A nyertes nevét a Vasárnapi Somogyi Hírlap március 1-jei számában közöljük. HÍREK Kerámia tárlat nyílt a fonyódi Rattan Galériában. Göbölös Attila keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a fonyódi Rattan Bútor Ipar- és Képző- művészeti Galériában. A Kaposszerda- helyen alkotó művész munkáit Krasz- nai Zsolt ajánlotta a népes közönség figyelmébe, különösen a magyar történelmi ihletésű igényes alkotásait. Hagyományaihoz híven dr. Fauszt Terézia emlékezetessé tette a megnyitót, amelyen a fonyódi zeneiskola művésztanárai adtak műsort és elhangzott Simon Ottó szintén fonyódi költő egyik szép verse is. Karambol Szabálytalanul előzött személygépkocsijával Kaposváron, a Honvéd utcában egy budapesti lakos és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. A baleset okozója és a vétlen gép- járművezető is köny- nyebben sérült, a helyszínelés idejére az utcát lezárták a rendőrök. Tüzek Kétszer riasztották tegnap a marcali tűzoltókat. Az ügyeletes egységek először Ba- latonszentgyörgyre vonultak, ahol a vas- útpart száraz füve kapott lángra. Másodszor Somogy- fajszra hívták, s a kaposvári kollégáik segítségével oltották el a mintegy öt hektáros avartüzet, amely a közeli fenyőerdőt is veszélyeztette. 1 Tóth Béla: Amikor Ruttkayval elment egy csapat, kicsit árvának éreztem magam FOTÓ: TÖRÖK ANETT