Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
1998. február 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Biztonságos bankrendszert A veszélyeket minimalizálni kell Horn Gyula a Bankszövetség vezetőivel fotó: feb/diósi imre Horn Gyula miniszterelnök pénteki, a Magyar Bankszövetségnél tett látogatásának egyik központi témája a köz- biztonság helyzete volt. A testületi ülésről Medgyessy Péter pénzügyminiszter adott tájékoztatást: a magyar bankvezetők igénylik a közbiztonság javulását az országban. A magyarországi bankok biztonságával kapcsolatban a kormányfő leszögezte: „e kérdésben nem lehet csak a rendőrségre számítani, a bankok saját érdeke, hogy megfelelő biztonsági berendezésekkel és szolgálatokkal rendelkezzenek.” . Medgyessy szerint az eszmecserén arról is szó esett, hogy nagyon fontos a bank- rendszer biztonságos, áttekinthető működése. A dél-ázsiai pénzügyi válság is arra int, hogy nagy óvatosságot kell tanúsítaniuk a bankoknak. „A monetáris politikában megfontoltságra van szükség, a pénzügyi kormányzat és a jegybank között olyan összhangnak kell fennállnia, amelynek eredményeképpen a veszélyeket minimalizálni lehet” - összegezte a pénzügyminiszter. P ulai Miklós, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta: a bankvezetők felvetették, hogy Budapest közbiztonsága mára már visszariasztó, s ez veszélyezteti, hogy a magyar főváros a kelet-közép-eu- rópai pénzügyi-gazdasági élet regionális központjává váljon. A főtitkár elmondása szerint a miniszterelnök felkérte a bankszövetséget és a pénzügy- minisztert, hogy egyeztessen a tandíjhitel vitatott kérdéseiről, találjon a bankok és a hallgatók számára is elfogadható megoldásokat. Az európai integrációhoz való csatlakozás kapcsán mind a bankvezetők, mind a jelenlévő' pénzügyminiszter és Su- rányi György jegybankelnök is úgy ítélte meg, hogy a hazai pénz- és tőkepiac jogi szabályozása jelenleg már fejlettebb, mint néhány európai uniós tagállamé. A kisgazdák hosszú menetelésre számítanak A siker titka a vidék A Független Kisgazdapárt megnyeri a választást, mert azt a politikai erőt a kormányból nem lehet kihagyni, amely az ország négyötödét képviseli — állította tegnap dr. Torgyán József Marcaliban. A pártelnök elmondta azt is, pártja a kampány során hosszú menetelésre számít, amely meghozza majd az eredményét. A párt győzelmét a becsületes, következetes munkára és arra alapozza, hogy a Kisgazda Párt felismerte: a vidék embere gyökeres változtatást kíván. A tegnapi nagygyűlésen egyébként a marcali kulturális központban óriási volt a tömeg. A kíváncsi hallgatóság egy része a legalább háromszáz személy befogadására képes nagyteremből is kiszorult. A nagygyűlésen az elnöki szónoklat után, bemutatták a párt marcali országgyűlési képviselő jelöltjét László Andrást is. Az ötven éves csurgói tanár elmondta: 1994 óta céltudatosan kampányol. Folyamatos kapcsolatban van az emberekkel és az ötös választási körzet 30 helyi kisgazda szervezetével is. A jelölt kiegyensúlyozott kampány során a legnagyobb versenyfutásra az MSZP-s dr. Suchman Tamással szemben számít. A marcali politikai nagygyűlés lapzártakor még tartott. Mellettünk lobbiznak a világban Február 20-21: jeles magyarok harmadik találkozója Az idén immár harmadik alkalommal rendezi meg hazánk a Magyarország 2000 konferenciát. Annak a törekvésnek a jegyében kerül rá sor, hogy - lehetőleg minél kevesebb protokolláris kötöttség mellett - folytatódjék a tavalyelőtt és tavaly megkezdett párbeszéd a szellemi élet, a gazdaság, a kultúra itthoni és külföldön élő kiválóságai között.- Az elmúlt években kialakult folyamatos kapcsolattartás eredményeként mára már kiépült egy, a világot behálózó, s jól működő magyar lobbi - mondta Tabajdi Csaba. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára emlékeztetett arra, hogy az előző konferencián a résztvevők mintegy 200 különféle figyelemre méltó javaslatot fogalmaztak meg. Ezek gyakorlati megvalósításáról kormányzati szinten is tárgyaltak az illetékesek. A találkozón elhangzott fölvetés alapján került például a kabinet elé a közelmúltban a párizsi Magyar Házzal kapcsolatos problémák rendezése. Ugyancsak a legutóbbi magyar-magyar dialóguson került reflektorfénybe az idegennyelvtudás fontossága, a többnyelvűség növekvő jelentősége. Ennek nyomán a kormány a kultuszminiszter feladatává tette: készítsen átfogó tervet a nyelvismereti fehér foltok fokozatos felszámolása, s ezen belül elsősorban a német- és a francia- nyelv-oktatásban részesülők körének bővítése érdekében. A meghívottak közül eddig csaknem 200-200 külföldön élő, illetve itthoni személyiség jelezte részvételi szándékát. A mostani találkozóra minden kontinensről érkeznek vendégek. Az érdeklődés bizonyára összefügg azzal is, hogy a központi téma - „A magyarság szellemi erőinek összefogása az ország euro-atlanti integrációjának sikeréért” - szorosan kötődik hazánk EU-csat- lakozásának előkészületeihez. (Szalóky) Egységes közalkalmazotti és köztisztviselői törvény tervei / Átlagfizetés, átlag fölötti különbség A közalkalmazottakra, köztisztviselőkre vonatkozó közös törvény megalkotása megoldható, de még hosszas előkészítő munkát igényel. Ezt azon a konferencián állapították meg az érintett érdekképviseleti és szakmai szervek képviselői, amelyet tegnap tartottak a fővárosban. A tanácskozáson szó esett arról, hogy a két fontos alkalmazotti kör munka- és feladatkörében a közös jegyek mellett érdemi különbségek vannak. Ez abból fakad, hogy a közalkalmazottak közszolgáltatást végeznek, a köztisztviselők pedig - a végrehajtó hatalom részeseként - hatósági tevékenységet. Mindez egységes törvény esetén is indokolttá tenné a különbségtételt. Jelenleg egyébként a két közszolgálati kör átlagkeresete között tetemes, 27.500 forint a különbség - a köztisztviselők javára. A közalkalmazottaknál „hagyományosan” alacsonyabbak a fizetések, az ilyen mértékű különbség azonban inkább arra vezethető vissza, hogy a közalkalmazotti körben sokkal több az alacsonyabb képzettségű dolgozó. A tanácskozáson hangot kapott az a vélemény: az egységes törvénnyel csökkenthetnék a két kör javadalmazása közötti különbséget, de az eltérő sajátosságok miatt nem lehet cél a különbség megszüntetése. Több vonatkozásban a köz- alkalmazottak kedvezőbb helyzetben vannak, például kaphatnak javadalmazást túlóra címén. A fizetésemeléseknél elsősorban nem a jogszabályi előírások, hanem a költségvetés teherbíró képessége jelent korlátot mindkét körnél. Héthy Lajos, a munkaügyi tárca államtitkára elmondta: tavaly a közalkalmazottak és a köztisztviselők reálkeresete 5 százalékkal emelkedett, s ez meghaladta a versenyszféra mértékét. Mindez feltehetően idén is folytatható, így teljesíthetők a 3 éves közalkalmazotti megállapodásban foglaltak. Várhatóan két hónapon belül lezárulnak a vizsgálatok Kökény a szövevényes szövetügyről A miskolci Semmelweis Kórház kórbonctanán végzett szövetkivételek ügyében a vizsgálat még nem zárult le, de a népjóléti miniszter szerint valószínűsíthető, hogy az intézményben súlyos szakmai szabálysértések történtek. Dr. Kökény Mihály tájékoztatóján elmondta, hogy a szövetek eltávolítása nem volt jogszabályba ütköző. Mulasztásnak számít viszont az, hogy a boncolási jegyzőkönyvekben ezt a tényt nem rögzítették, illetve ha dokumentálták is, nem jelölték meg a szövetkivételek célját. Arra vonatkozóan, hogy a kórház mindezért kapott-e anyagi ellenszolgáltatást, még folyamatban vannak a vizsgálatok. Az ügy részleteit feltáró vizsgálódás egyébként várhatóan 2 hónapon belül lezárul. A jogszabályok értelmében halottból szabad szövetet kivenni, ha az a halál, az alapbetegség okának megállapítása céljából szükséges, s gyógyító céllal történik. Mindez akkor érvényes, ha az elhunytnak még életében a szövetkivételt illetően nem volt ellenvetése. A szövetek külföldre szállításáról nincsenek hatályban sem tiltó, sem korlátozó jogszabályok. Kökény hangsúlyozta, hogy a szabályozott keretek között működő nemzetközi szerv- és szövetcsere a gyógyítás, a transzplantációs műtétek szempontjából fontos. Fellépnek azonban minden, e területen tapasztalható jogszerűtlenség és etikai vétség ellen. A miniszter jelezte, hogy az év második felében hatályba lépő új egészségügyi törvény már rendezi a szövetek külföldre szállításának feltételeit is. A végrehajtási rendeletben pedig szabályozni kívánnak minden olyan részletet, amely a gyakorlatban problémát jelenthet. Németh Zsuzsa Tölgyessy Fidesz-listán. Hosszú tárgyalások után megállapodás született arról, hogy Tölgyessy Péter a Fidesz színeiben indul a májusi országgyűlési képviselőválasztásokon - közölte tegnap Orbán Viktor. Elmondta: az SZDSZ volt elnöke politikai elismerésének és súlyának megfelelő helyet kap a párt országos listáján is. Új segédpüspök. II. János Pál pápa Spányi Antal általános helynököt, a budapesti, Rózsák terei templom plébánosát címzetes püspökké, az Eszter- gom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. A plébános püspökké szentelése a Szent István-bazilikában, március 28-án lesz. Nincs megállapodás. A ház- bizottság tegnapi ülésén a frakciók nem tudtak megállapodni a tavaszi ülésszak lezárásának időpontjáról, illetve a ciklus hátralevő részének napirendjéről. Megegyezés híján a házelnök saját hatáskörében terjeszt elő javaslatot, amelyben 44 határozathozatal szerepel. Honvédsegítség. A „Társadalom a honvédelemért alapítvány” az idén első alkalommal juttatott támogatást a honvédség keretein belül dolgozó rászoruló családoknak. A szervezet az elmúlt évi kecskeméti repülőnap bevételeinek egy részéből, 5 millió forintból jött létre. Ebből nyújtottak most segítséget tizennégy többgyermekes családnak és egy lezuhant vadászpilóta nehéz körülmények között élő szüleinek. Megemlékezés. A főváros 53 évvel ezelőtti felszabadítása során elesett magyar és külföldi katonákra emlékeztek tegnap a budapesti Szabadság téri obe- liszknél a Munkáspárt rendezvényének résztvevői. Koszorút helyeztek el az Oroszországi Föderáció és Ukrajna nagykövetségének munkatársai is. Új diákigazolvány. Kétféle, formájában és funkciójában megújult diákigazolványa lesz a tanulóknak a következő tanévtől. Az egyik a közoktatás alsóbb szintjein tanulóknak, a másik a felsőoktatás hallgatóinak készül és chippel látják el. A bankkártya méretével azonos igazolványra az Állami Nyomdában négy változat készült, és a diákok szavazhatnak a nekik jobban tetszőre. Madárfogás a határon. Tizennégy millió forint eszmei értékű lelőtt madarat találtak olasz vadászoknál a vámosok a hercegszántói határállomáson. A 37 nyárilúd-, 49 kislik- és 5 fütyülőréce-tetemet Jugoszláviából, törvényesen lelőtt állatok közé rejtve próbálták az országba csempészni az olaszok. Nemzetiségek a turizmusért Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megye kistelepülésein nem csak a kisebbség, hanem a lakosság széles rétegének életkörülményeit is javítaná az a fejlesztési projekt, amelyet ismertettek a Dél-Dunántúli Német Nemzetiségi Falusi Turizmus Egyesület tegnapi bajai közgyűlésén. A terv lényege egy olyan információs iroda felállítása, amely segíti a déli országrész idegenforgalmának fejlődését. Ez a három megyét kiszolgáló központ a települések meglévő partnerkapcsolataira alapozva, hatékony marketingmunkával, s nem utolsó sorban a vendégfogadók oktatásával kívánja előmozdítani a tervek szerint a térségben a bélés külföldi turisták számának növelését. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Leslie Nielsen Katharina Böhm türelmes Hunter Tylo perelte a producert Dieter Bohlen keze kincset ér Chuck Norris keserű győzelme Az első puszi joga Rex felügyelőé Tvr-hét - a műsorújság Haütef 8 ílfOÍBCÍtt Mzt ktKsdéf Stock (terels Háromezer polgárőr is segíti a rendőröket Sok tanú, kevés információ A rendőrség eddig százhúsz tanút hallgatott ki a szerda este gyilkosság áldozatává vált Fenyő János ügyében, de kevés értékelhető információhoz jutott. Az utcai gyilkosról egyelőre még fantomkép sincs. Az ORFK-n elmondták: a merényletkor használt drapp színű Mitsubishit, amely nem terepjáró, hanem személyautó, a rendőrség még keresi. Dézsi János szóvivő szerint elképzelhető, hogy az elkövető és bűntársai már elhagyták az országot. A bolti sorozatgyilkos felderítésére üzembe helyezett, ingyen hívható úgynevezett zöld számra (06-80-32- 32-32) érkeztek már e merénylettel kapcsolatban is információk, de értékelhetetlenek. A BRFK tegnapi parancsnoki értekezletén Berta Attila, budapesti főkapitány közölte: újabb rendőröket irányítanak át az állományból közterületi járőrszolgálatra. Bejelentette azt is, hogy a napokban született megállapodás értelmében a jövő héttől 3 ezer polgárőr segíti a rendőröket. Kónya Imre (MDNP), volt belügyminiszter tegnap az üggyel kapcsolatban kijelentette: egy csaknem négy éve hivatalban levő kormányfő csak akkor mondhatja, hogy „ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság”, ha egyúttal lemondását is bejelenti.