Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
(Folytatás az első oldalról)- Ön melyik sportágból érkezett?- Több mint tíz éven át RSG-ztem Kaposváron Boldizsár Natáliánál. Egyszer megnyertem az országos diákolimpiát, 1991-ben és 1992- ben pedig az együttes kézi- szercsapattal aranyérmesek lettünk az ifjúsági ob-n. Akkor meg is választottak minket Somogy megye legjobb utánpótláskorú csapatának. — Ha az RSG-ben ilyen sikeres volt, miért váltott? — Kiöregedtem abból a sportból — az RSG-ben már „seniornak” számítanak a 19-20 éves versenyzők —, s összetalálkoztam Pál Józseffel, a kaposmérői SFR Forma- Gym edzőjével, aki rávett a fitnessre.- Egész jól sikerült a bemutatkozása. Tavaly Budapesten a színültig telt Erkel Színházban egy olyan sportág OB-dön- tőjében végzett a középmezőnyben, ahol a világ és Európa krémjéhez tartozó magyar fitness-sztárok - elég csak Béres Alexandrára, Kállai Ildikóra, Kordé Emesére vagy Szeverin Zsuzsára gondolni — vetélkedtek egymással. — Újoncnak számítok közöttük, csak három hónapot készültem az országos bajnokságra. Igaz, az egész nyaram ráment.- Külön világ az élsportolóké, s ez különösen igaz a hölgyekre. A nagy magyar fit- ness-versenyzők hogyan fogadták a kis somogyi községből, Kaposfőről érkezett Kriszbacher Júliát? — Segítőkészek voltak. Éppen azért, mert ők egy külön kategóriát képviselnek, tőlünk amatőröktől nem félnek. A kulisszák mögött viszont nagy harc dúl; biztos, hogy féltékenyek egymás sikereire.- Lesz somogyi tagja is valamikor ennek az elitnek? — Ki ne szeretne a legjobb lenni? De nekem nem mindenáron ez a célom. Gyorsan és sokat akarok fejlődni, a legtöbbet kihozni magamból. Ha ez sikerül, akkor elégedett leszek.- Kár is lenne tagadni: Ön vonzza a férfi tekinteteket. Szeret szerepelni, megmutatni magát a színpadon? — Erről szól az életem. Az RSG-s múltam miatt egyébként nekem nem volt szokatlan, hogy ki kell állni a nagy- közönség elé. A színpadon egyedül vagyok; senki nem segíthet, csak magamban bízhatok.- Akkor nyilván ahhoz is hozzászokott, hogy Önnek másként „mérik” a versenyeken a pontszámokat. Ha egy ismert sztár hibázik vagy netán rossz napot fog ki, akkor is előbbre végez a neve miatt, mint az ismeretlenségből előkerült új trónkövetelő. — Régebben több RSG-ver- senyen is lepontoztak bennünket: a főváros-vidék ellentét mindig is megvolt. Biztos, hogy fitness-pályafutásom során is találkozom majd ilyennel. De én erre már felkészültem. Nem az a legfontosabb, hogy mindenáron a dobogó tetejére kerüljek, hanem hogy önmagámnak feleljek meg.- Miből áll egy fitness-ver- seny? — Három részből. Először estélyi ruhában kell megjelenni a zsűri előtt, s be kell mutatkozni. Itt elsősorban a szépséget, a kisugárzást és az intelligenciát pontozzák. Ezután fürdőruhában jövünk ki a színpadra, amikor is az izmok felépítését és arányát vizsgálják. Az utolsó rész a másfél perces fitness-gyakorlat, ahol a dinamikusság, a hajlékonyság, a lazaság és az erő összhatását figyelik.- Az RSG-ből már kiöregedett. A fitnessben mi a „ nyugdíjkorhatár"? — A versenyzők nagy része 26-28 éves, igazi kiforrott nő. Ezért is tódulnak a versenyekre az emberek, hiszen ez a sportág valóban a nőiességről szól. Érdekes, hogy közülünk sokan már családanyák, szülés után térnek vissza ismét a színpadra. A fitness igazi varázsa, hogy elsősorban önmagadat tudd legyőzni; bebizonyítani, hogy újra képes vagy lefogyni, visszatérni a legjobbak közé. — Ön is érzi a fitness-spor- tolókat övező népszerűséget? — Igen, hiszen egyre több bemutatóra hívnak meg. — Különleges mítosz övezi a fitness-versenyzők étrendjét, táplálkozási szokásait. — Nem tudok különlegességgel szolgálni; az a legfontosabb, hogy minél kevesebb legyen a zsír. Fehér hús — például csirke —, aztán rizs jöhet, meg persze sok-sok gyümölcs. A kenyeret és a péksüteményeket viszont el kell felejteni a versenyek előtt. — Mi újság az édességekkel? — Most megfogott: imádom a fagylaltot, a különböző édességeket. De nincs mese, a versenyidőszakban - bármennyire is nehezen megy — le kell mondanom ezekről. — Az országban mindenhol zsúfolt nézőtér előtt rendezik a fitness-versenyeket, ahol nemcsak férfiak foglalnak helyet, hanem nők is szép számmal; akik a színpadon látható kecses és bájos versenyzőkhöz szeretnének hasonlítani. Mit tanácsol nekik? — Fordítsanak több időt a sportra, az egészséges életmódra. A kényelmes esti tv- nézés helyett például inkább mozogjanak, s jobban figyeljenek oda, hogy mit esznek. Tudom, hogy kis dolgok ezek, de higgyék el: így lehet egészségesebbé, fittebbé válni. — Kevesen mondhatják el magukról, hogy 22 évesen már edzők. — Kaposváron és Kaposmé- rőben 80 gyermekem van, nekik ritmikus sportgimnasztika edzéseket tartok. Vannak óvodások és nagyobb, 13-14 éves diákok is. A kaposmérői egyesületben rajtam kívül még hatan foglalkoznak finnessel; valamennyien Fitt-Kid versenyzők, azaz még 17 éven aluliak, s javában készülnek a májusban Kaposváron rendezendő diákolimpiái döntőre. Talán nekik is tudok segíteni. Fenyő Gábor Kaposváron győzött a Fradi Tegnap a Szuper Ligában szereplő Kaposvári Közút-Strabag SE férfi tekecsapata a bajnokságban veretlenül menetelő FTC Ybl-Tervező együttesét fogadta. A bajnokaspiráns Fradi a somogyi megye- székhelyen is igazolta fé- lelmétes hírét; remek játékkal, új pályacsúccsal 8:0 arányú kiütéses győzelmet aratott. A találkozó érdekessége volt, hogy a tavaly még Kaposváron játszott Pintér György szenzációs új pályacsúcsot állított fel 1001 (!) fával. Kettős asztalitenisz-vereség Nem sikerült valami jól az asztalitenisz NB I férfi „B” csoportban szereplő csapataink tegnapi mérlege. A Kaposplast a listavezető Hejőcsabától kapott ki 13:5-re — a kaposvári együttesben Rudiik három, míg Faházi és Popovics egy-egy találkozót nyert —, az újonc Kacsuk SE pedig ugyanilyen arányban maradt alul a fővárosban a KSI ellen. Somogyi kosársikerek Mindkét NB Il-es férfi kosárlabda-csapatunk sikerrel vette az újabb akadályt. A Kaposvári Marlen-Gaz- dász fölényesen, 92-40 (46-19) arányban verte a Fűzfő KK-t, míg a Marcali VSZSE Bonyhádon nyert 68-63 (25-31) arányban. Korb Lászlóra emlékeztek Immár második alkalommal rendezték meg Kaposváron a Korb László férfi kézilabda-emléktor- nát. Az első helyet a címvédő Kaposvári Gazdász, a másodikat a Barcs SC, a harmadikat a Kéthely KK, míg a negyediket a Segesd SE szerezte meg. A torna legjobb mezőnyjátékosának Nagy Gábort (Kéthely KK), a legjobb kapusnak pedig Szabadi Zoltánt (Kaposvári Gazdász) választották meg, míg a gólkirály Orbán László (Segesd SE) lett 22 góllal. Hatvanezer forintért sakkoznak Vrban Mladen verhetetlen Továbbra Is száz- százalékos a nagyatádi színekben versenyző horvát Vrban Mladen, miután tegnap az őt üldöző kaposvári Sale- kovics Jánost is legyőzte. A hatodik forduló eredményei: Mladen-Saleko- vics 1:0, Kadlicskó-Fe- rencz 1:0, Horváth A.-Percze 0,5:0,5, Szuli- mán-Heinrich 1:0, Ronga-dr. Illés 0:1, Cserti-Horváth I. 0:1, Molnár R.-Néber Á. 0:1, Szita-Rázsits V. 0:1, Nagy Z.-Dégi 0:1, Szabó S.-Rá- zsits G. 0:1, Sasvári-Ko- vács J. 1:0, Marcsingó-Barti 1:0, Lenkovics-Néber Zs. 0:1, Kiss T.-Torma 1:0, Nébli-Hőgye 1:0, Dobai-Péterfay 1:0, Sebestyén-Szappanos 0,5:0,5, Zanaty-Virovecz 0:1, Schlegl-Székely 0:1. Az élcsoport állása: 1. Vrban Mladen (Nagyatád) 6 pont, 2. Kadlicskó József (Kaposvár) 5 pont, 3-4. Szulimán Gyula (Kaposvár) és dr. Illés Attila (Kaposvár) 4,5-4,5 pont, 5-9. Salekovics János (Nagyatád), Percze János (Nagyatád), Horváth Attila (Nagyatád), Néber Ákos (Kaposvár) és Horváth István (Kaposvár) 4-4 pont. Ma 9 órától a hetedik forduló találkozóival — közte a Kadlicskó-Mladen rangadóval — folytatódik Kaposváron a TIT Dózsa György úti székházában a pénzdíjas megyei egyéni sakkbajnokság. (Fenyő) Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Szabó Zoltán gólja döntött Siófoki Bányász-Vác FC 1-0 (1-0) Siófok, újhelyi edzőpálya, 200 néző. V.: Miskei. Kemény, hajtós edzőmérkőzést játszott egymással a két NB I-es csapat, amelyet Szabó Zoltán gólja döntött el; a siófoki csatár az első félidő hajrájában egy mintaszerű jobb oldali akció befejezéseképpen talált a kapuba. Legközelebb kedden az Érd ellen lép pályára a Siófoki Bányász, másnap pedig a horvát tengerpartra, Porecsbe utaznak Nagy László edző játékosai. Siófok, újhelyi edzőpálya, 200 néző. V.: Miskei. Siófoki Bányász: Posza (Brakszatórisz) - Juhász (Ko- lovics), Bimbó (Hanák), László (Szabadi) - Ördög (Szlobodszkij), Kriston (Soós), Kovács B., Sallai (Csák), Perger (Fekete) — Szabó Z. (Roik), Pest R. Edző: Nagy László. Vác FC: Halász - Babos, Kasza (Szilágyi), Schwarcz (Kovács P.), Boda (Ráki) - Nyikos (Vojtekovszki), Kádár (Kriska), Vén, Kulcsár (Sándor) - Andrássy (Horváth P.), Rob (Füle). Edző: Strausz László. Gólszerző: Szabó Z. (Fónai) Rákóczi-Kaposcukor FC- Pécsi MFC 1-1 (0-1) Kaposvár, Arany úti sporttelep, 200 néző. V.: Révész. A két NB I „B” csoportos együttes az évszakhoz képest változatos, helyenként jó iramú játékot nyújtott. Felváltva kerültek veszélybe a kapuk, mindkét gárda inkább a mezőnyben jeleskedett, de a 16-osnál — egy-egy kivételtől eltekintve — elfogyott a tudományuk. Igaz, ez részben a védőket is dicséri. A 10. percben Romanek a vendég pécsieket juttatta előnyhöz, amelyet a hazaiak az 59. percben Kádár révén egyenlítettek ki. Rákóczi-Kaposcukor FC: Házi - Zahorecz (Kiss F.), Meksz (Kelemen), Köves, It- vás - Tóth G., Miovecz (Horváth Z.), Vasics (Finta), Bány (László) - Kádár (Piri), Piri (Tóth B.). Edző: Horváth Lajos. Pécsi MFC: Tarlósi (Baro- nek) - Dienes, Petrák, Kutas - Kislőrincz (Kovacsevics), Sipos, Somfalvi, Romanek - Németh R. (Kovács), Ulrich (Kiss P.), Kardos (Balázs). Edző: Glázer Róbert. Gólszerzők: Kádár, illetve Romanek. (Jutási) A fitness varázsa: győzd le önmagadat! Kötelességből is okos A fitness-versenyeken sokat számítanak az arányok A felkészülésben nélkülönözhetetlen a tükör Döntetlennel zárult a dél-dunántúli találkozó FOTÓ: KELEMEN TÜNDE