Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-07 / 5. szám
1998. január 7., szerda SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A városi rendőrkapitányság vezetőjének tervei és a valóság A kapitány nem elégedett Dr. Pintér István alezredes 1997. március 1-jétől áll a Kaposvári Rendőrkapitányság élén. Kinevezésekor elmondta: célja, hogy a rendőrség bűnüldözés orientált, polgárbarát és együttműködésre kész legyen. Lapunk munkatársának kérdésére az elmúlt csaknem egy évről nyilatkozott. Elsősorban arról, hogy mennyiben sikerült célkitűzéseit teljesíteni. Tűzoltók a ligetben Két szerkocsival mentek tegnap a kaposvári tűzoltók a Jókai ligetbe. A vonulás oka ezúttal szerencsére nem tűzeset volt, csak az egységeknek a kötelező sportfoglalkozást kellett megtartaniuk. Azért esett a választása az uszoda melletti parkra, mert a parancsnokság Jutai-utcai sportpályájának túlzottan felázott a talaja. A sportfoglalkozás alatt egyébként a tűzoltók szintén készenlétüket töltötték. Csak a surranót váltották sportcipőre, ám — ha szükség lett volna rá — másfél perc alatt éppúgy készenlétben álltak volna, mintha a laktanyában hallják meg a riasztást. — Mit tett a céljainak megvalósításáért? — Elsősorban megszüntettem a rendőrségi létszámhiányt, hiszen a teljes létszámkeret nélkülözhetetlen volt a célok elérésében. Bevezettem a fogadónapot, hogy kontrollálni tudjam a rendőrök intézkedéseit, a polgárok esetleges panaszait. Többnyire különböző bűnügyekkel kapcsolatban érdeklődtek, észrevételeiket közölték, s tanácsot kértek. A rendőrkapitány elismeréssel szólt a közlekedésrendészeti osztályról, amelynek a munkatársai a napi feladataik — akciók és baleseti helyszínelések — mellett több mint 33 ezer kilométeren kísérték az SFOR- konvojok 1872 menetoszlopát. A közrendvédelmi osztály járőreinek 24 órás bűnmegelőzési járőrözése is sikeres volt. Dr. Pintér István a kapitánysághoz tartozó rendőrőrsök közül kiemelte a nagybajomiak teljesítményét, de hangsúlyozta: valamennyi őrs tisztességesen végezte a munkáját. Az igazgatás- rendészetről elmondta: a hatalmas ügyfélforgalom, az ügyintézőkre nehezedő óriási teher ellenére működésük zökkenő- és panaszmentes volt. A bűnügyi osztály 1997-ben — az elmúlt évhez viszonyítva — kétszázzal több bűncselekményt derített föl. Ezzel azonban a kapitány nem elégedett, hiszen nagyobb figyelmet kell szentelni — a lakásbetörésektől a gépkocsilopásokig — az állampolgárokat nap mint nap irritáló bűncselekményekre. — Kevesebb autót loptak el tavaly? — 1996-ban 82 gépkocsit loptak el, közülük 29 több mint egymillió forintot ért. 1997-ben 26-ot, amelyből hat volt milliós értékű. Ez a csökkenés a különböző szolgálati ágak együttműködésének köszönhető. — A közvéleményt több súlyos rablás is borzolta. Az egyik gyanúsítottjait azóta felmentette a bíróság... — 1997-ben három pénzintézet ellen követtek el rablást. A Cooptourist utazási iroda és a kaposfői takarékszövetkezet kirablóit a rendőrség órákon belül elfogta. A donneri postarablás a bűnüldözésünk kudarca volt, az általunk gyanúsítottakat a bíróság fölmentette. — Mennyire polgárbarát a kaposvári rendőrség? — Ez a fogadónapon derül ki. Tavaly egyetlen olyan eset volt, amikor a panasz kivizsgálása után az intézkedő rendőr Dr. Pintér István ellen eljárást kezdeményeztünk. Nem volt jellemző a rendőrök kultúrálatlan viselkedéséről szóló panasz. — Meg tudott felelni az önmaga elé állított feladatoknak? — Igen, de ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok. Tamási Rita A bérbeadó lakásokra még mindig van kereslet Gyér forgalom a hotelekben Gyengén indult az idei esztendő a kaposvári szállodákban, vendéglátóhelyeken. A hotelek többségében ugyanis már csak elvétve találni az SFOR-erőkkel kapcsolatban álló amerikai vendégeket, inkább a kaposvári és környékbeli rendezvényekre érkező csoportok jelentenek fizetőképes keresletet. A Kapos-Hotelben egy helyi rendezvénynek köszönhetően a hét első napjaiban a szobák hetven százalékát kiadták, amúgy azonban be kell érniük valamivel több mint negyven százalékos kihasználtsággal. — Amerikai vendégeink többsége tavaly már bérelt lakásokban szállt meg és akik jönnek, ők is csak rövi- debb ideig laknak a szállodában — mondta Gamsz László, a Kapos Szálló vezetője. Általános vélemény, hogy az egy éve még fényes napokat élő kaposvári hotelek idén januárban ismét a gazdaságosság hataran működnek. A vendéglátók azonban bizakodóak, hiszen az év eleje Kaposváron mindig holtszezonnak számított. A szakemberek szerint egyébként a szállodák átlagosan negyven százalékos kihasználtság felett tudnak nyereséget termelni. Kaposváron a hotelek vezetőinek kedvenc évszaka a tavasz és az ősz, hiszen a város vendéglátóhelyeire ekkor érkezik a legtöbb vendég. A vendéglátóegységekben mindenesetre már a januárban kezdődő farsang előkészítésén dolgoznak és az előzetes tervek szerint hétvégéről hétvégére egymást érik majd a különböző rendezvények, bálok, amelyekből a vendéglátók többsége szeretné kivenni a részét. A szállodákon kívül egyébként sokak számára biztosít továbbra is jó jövedelmet a magánházak bérbe adása. Erre ugyanis az amerikaiak még mindig jó vevők és nemritkán többszáz dollárt is adnak egy- egy színvonalasabb házért, lakásért. B. Zs. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Varga János, Petőfi u. 33.: — Miért utólag kellett megtudni, hogy a lakószövetkezetünk által hivatalosan beszerelt száraz hidegvízmérő órákat nem lehet hitelesíteni, mert állítólag a számlálót nem lehet visszaállítani. Hitelesítés helyett tehát új órákat kell ismét vásárolni. Miért verik át a fogyasztókat, mi a biztosíték arra, hogy a következő hitelesítéskor nem vetetnek velünk megint újat? Ift Miklós, a Vízművek Kft ügyvezető igazgatója: — Ezeket a vízmérő-órákat hat évvel ezelőtt az ügyfelek vették meg, és ezeket a műszereket valóban nem lehet javítani, hitelesíteni. Erről viszont nem mi tehetünk. Ezt attól kell számon kérni, akik hat éve hozzájárultak az ilyen berendezések felszereléséhez, illetve beszerelték. Azok a mérőórák, melyeket mi ajánlunk, megbízhatóak, hitelesíthetők és javíthatók, és hat év múlva nem kell újat venni helyettük. (310-358): — Kijelentheti-e a Fő utca 45. szám alatti Két V élelmiszerüzlet egyik pénztárosa, hogy dec. 31-től a vezetőjének utasítására nem fogadhatja el a vevőktől a papír száz forintost? Szerintem még forgalomban van. Sándor Lászlóné, a Két V élelmiszerbolt vezetője: — Erről az esetről nem tudok, és nem is adtam ilyen utasítást. A papír százasokat természetesen elfogadjuk egészen addig, amíg hivatalosan nem kapunk utasítást arról, hogy kivonták a forgalomból. (Név nélkül): — A Fodor József utca lakói nevében kérdezem: meddig kell még eltűrni, hogy a cukorgyár szemetét az utcánk végébe hordják, az autók pedig tönkreteszik az utat, a házakat? Visnyei Róbert, szállítási osztályvezető: — A cukorgyárban december 15-e óta nincs kampány, alig van mozgás. A kampány alatt valóban nagy a forgalom. Az gyárban keletkezett hulladékot pedig nem illegális szemé tlerakóhely re hordjuk. A KVG Rt-től szemétjegyeket vásároltunk, a szemét egy részét a szeméttelepre visszük. A humusztartalmú hulladékot — földet, növényi maradékokat — a Béla király utcába: ott van egy ingatlanunk, amit fel kell tölteni. Ez egy rekultivációs folyamat, amelynek befejeztével a területet fákkal fogjuk beültetni. Fegyvercsempészettel is vádolják az amerikai lövöldözőt Határátlépés formálisan A szilveszter éjszakáján lövöldöző amerikai polgári alkalmazottat már nemcsak lőfegyverrel való visszaéléssel és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettével gyanúsítja a rendőrség, hanem fegyvercsempészettel is. Fekete József őrnagy, a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője lapunknak elmondta: az amerikai férfi szolgálati útlevéllel, helikopteren érkezett a kaposújlaki repülőtérre. Azt vallotta: a fegyvert Boszniában kapta ajándékba, és a hátizsákjában hozta be az országba. Információink szerint az 1997. évi 49-es törvény alapján sem a vámparancsnokság, sem a határőrség Taszárra kihelyezett egységei nem ellenőrzik a katonai gépek felszereléseit, áruvizsgálatot katonák és civilek esetében sem végeznek. Mindkét eljárás gyakorlatilag formálisan működik: az árubejelentő okmányokat, illetve a menetparancsokat pecsételik le. így a teljes felelősség az amerikaiakra hárul, csak ők tudják a saját embereiket ellenőrizni. A rendőrség eredetileg gyorsított eljárást ígért, azonban a fegyvercsempészet gyanúja miatt ezt nem lehet lefolytatni nyolc napon belül. Ez utóbbi bűncselekmény egyébként kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A rendőrség és az ügyészség közötti egyeztetés eredményeképpen azonban a soron kívüli eljárásra van mód. Most a fegyverszakértői vizsgálat folyik, bár ez formális, hiszen az amerikai férfi már elismerte, hogy lőtt, illetve, hogy illegálisan hozta be a fegyvert az országba.. Fekete József szerint legkésőbb a jövő héten befejezik a nyomozást, és vádemelési javaslatot tesznek. A lövöldöző útiokmányait bevonták, de előzetes letartóztatása az őrnagy szerint nem indokolt. A törvény elméletileg lehetővé teszi, hogy az ítélet letöltését felajánlják az Egyesült Államoknak. Katona József Visszaváltják a bérletet a 65 éven felülieknek Jegy helyett személyi igazolvány Ezen a héten még visszatérítik a bérlet árát azoknak a 65 éven felüli kaposváriaknak, akik már megvásárolták a bérletüket a Kaposvári Tömegközlekedési Kft menetrend szerinti helyi járataira. Nem számítanak fel kezelési költséget sem, de a személyi igazolványt be kell mutatni a pénztárnál. A buszon is a személyi igazolvánnyal tanúsíthatják jogosultságukat az ingyenes utazásra a 65 éven felüliek. De más hivatalos igazolványt is felmutathatnak a gépkocsivezetőnek, például a jogosítványt. Torma Kálmán igazgató szerint a nyugdíjas korúak szinte mindig magukkal hordják a személyit, a korábbi ellenőrzések során a hetven éven felüliek is így vehették igénybe a díjtalan utazást. A megyeszékhelyen közlekedő helyi járatú buszokon nem csak a kaposváriak utazhatnak ingyen, hanem a más településről ide érkezők is. A kaposvári polgárok egyébként készültek az utazási könnyítésre; több százan érdeklődtek a cégnél a kedvezmény bevezetéséről, a miniszterelnöki bejelentéstől kezdve folyamatosan csörögtek a telefonok a cég központjában. — December végétől egész nap a rádiót hallgattuk és az újságot lestük. Vártuk, mikor lesz szó arról, hogy Kaposváron is ingyen utazhatnak a 65 éven felüliek — mondta a Zárda utcai buszmegállóban Gyenis Pálné. — Azelőtt a 12-es buszra volt bérletem, mert a Búzavirág utcában lakik a lányom, s többnyire én vigyázok az unokákra. Most ezt a pénzt megspórolom a húszezer forintos nyugdíjamból. Ezentúl a temetőbe is gyakrabban megyek ki az uram sójához. Kovács Emilné már a nyári desedai kirándulásokat tervezi az unokájával, s elhatározta: megnézi a városnak azokat a részeit is, ahol még nem járt. Busszal ki tud menni a Glóriába, és a Mező utcai üzletekbe, ahova eddig a távolság és a fájós lába miatt nem jutott el. Úgy tartja, minél több boltban megfordul, annál biztosabb, hogy olcsóbban tud bevásárolni. S. P. G. Reggelire korzózunk Sör helyett reggelivel és kávéval kínálják majd az egykori Corso cukrászda helyén nyfló vendéglátóhely pincérei a közönséget. Ez önmagában még örömre is okot adhatna, ám az újabb tervek egy jóval szerényebb kivitelezésre vonatkoznak. Mint ismeretes, eredetileg egy 70 millió forintos beruházás keretében angol söröző épült volna a sétálóutca sarkán. A beruházóval azonban végleg megszakadtak a tárgyalások, a városban keringő hírek szerint a kivitelező a konkurencia nyomására lépett vissza. Az önkormányzat mindennek ellenére tartotta magát az elképzeléshez: a városképbe illő vendéglátó egységre keresett befektetőt. Végül egy külföldi-magyar vállalkozással kötött szerződést. A tervek szerint a cég reggelizőt és látványpékséget kíván nyitni, amely napközben hagyományos kávézóként üzemel. A hatósági engedélyezési eljárás most van folyamatban, várhatóan még ebben az évben elkezdődhetnek a munkák, információink szerint tizenegy- néhány millió forintos beruházással. A vegyesvállalkozás fél évtizedre kötött bérleti szerződést. Készül a reggeliző fotó: Gál Átképzés a Noszlopyban A Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola is részt vesz a munkanélküliek átképzésében. A számítás- technikai softver-üzemeltető képzésen húsz munkanélküli vesz részt. Az október 15-én kezdődött tanfolyam végén, februárban a résztvevők — az országos képzési jegyzék szerinti — középfokú szakmai képesítést kapnak. A tanfolyamon a középiskola oktatói tanítanak. Elszállítják a fenyőfákat A szeméttároló edények mellé kirakott fenyőfákat a városgondnokság megrendelésére a városgazdálkodási rt munkatársai szállítják el. A csaknem húszezer karácsonyfát a hulladéklerakó telepre viszik. Később felaprítják és komposzt- anyagot készítenek belőle. Tolvajok a városban A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétségének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a városkörnyéki orvosi ügyelet társalgójából egy mikrohullámú sütőt és egy televízió-távirányítót lopott el. Szintén keresik a rendőrök azt a tolvajt, aki a Pécsi utcai általános iskola tornatermét látogatta meg, s onnan — 100 ezer forint értékű — szellőzőrácsokkal távozott. PROGRAMAJÁNLÓ A Rippl-Rónai Múzeumban ma 10 órakor Képzőművészet Somogybán címmel kezdődik művészettörténeti konferencia. A megye művészetének 1945-1990 közötti időszakát átfogó tárlatot a nagyteremben 17 órakor dr. Géger Melinda művészettörténész nyitja meg. 17.30-kor Gönczi Ferenc emlékkiállítás nyílik, a néprajzkutatóra, múzeumalapítóra Takáts Gyula Kossuth- díjas költő emlékezik. A Múzeumi Galériában Somogyi Alkotótelepek 1990 után címmel dokumentációs tárlat nyílik. Dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke ma délután 17 órakor előadást tart Kaposváron a püspöki székház nagytermében. A KÉSZ szerepéről és lehetőségeiről, ide terveiről beszél.