Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-17 / 14. szám
Mozaik, HETEDHET HATÁRBÓL Tizenkettedik oldal 1998. január 18., vasárnap Megtalálták a fáraó dadáját 75 évvel azután, hogy felfedezték a múmiáját, Tutanhamon fáraó a napokban ismét szenzációval szolgált: francia régészek rábukkantak az egyiptomi uralkodó dadájának sírjára. A lelet azért is érdekes, mert nem a Királyok völgyében ásták ki, ahol a fáraó kincsekkel teli halotti kamrája volt, hanem Kairótól alig harminc kilométerre, az egykori Memphisz romjainál. A Mayának keresztelt dada sírhelye három kamrából áll, melynek falait rajzok és feliratok borítják. Ezekből tudható, hogy a szép nő térdén ülő fiúcska ugyanaz az uralkodó, aki később, kilencéves korában került a trónra (i.e. 1347 táján), s aki titokzatos körülmények között, alig 19 évesen hunyt el. A falak tökéletes képet adnak a fáraó és környezete öltözékéről, hajviseletéről és használati tárgyairól. Alain Zivie, a régészcsoport vezetője azt reméli, hogy a dada sírjának teljes feltárása számos rejtélyről is fellebbenti majd a fátylat, és további ismereteket kapunk arról, milyen szerepet játszott az Újbirodalom történetében Tutanhamon. Hiszen a fiatal uralkodó eddig csak arról és attól volt világhírű, hogy azon ritka fáraók közé tartozott, akiknek a sírját épségben sikerült feltárni, minden aranykincsével együtt. A dada sírjának bejárata Szakkaránál, az egykori Memphisz közelében T A régészek húsz méterrel a földfelszín alatt Maya egyik sírkamrájában Maya és Tut. A féldombormű bemutatja az Újbirodalom uralkodóházának haj- és ruhaviseletét is Mosolyoffenzíva az étteremben Intim képek a periszkópban Sehol egy betolakodó hajó, és már a szovjet kémek sem kíváncsiak arra, hogy milyen a tenger feneke a svéd felségvizek alatt. De a szolgálat, az szolgálat: a skandináv ország tengeralattjárói naphosszat szemmel tartják és videóra veszik a 2700 kilométernyi partszakaszt. Unalmas feladat, gondolhatnánk. Nemrégiben azonban kiderült, hogy a part pásztázása nem is olyan lélekölő dolog. A különlegesen messze látó és igen nagy felbontóképességű kamerák sajátos élvezettel ajándékozzák meg a fiúkat. Kiváltképpen akkor, ha napozásra is alkalmas az idő. Az éber megfigyelés ezzel nem ér véget: hátra van a felvételek alapos elemzése a laktanyában. Elvégre több szem többet lát... A berlini, röviden TGI Friday- nek mondott (magyarul: „köszönet istennek, hogy végre péntek van”) vendéglőben Ines, a pincérnő sugárzó mosollyal fogadja a belépő vendéget és távozása pillanatáig túláradó kedvességgel foglalkozik vele. Több ízben megáll az asztalnál ebéd és vacsora közben, hogy megkérdezze, nincs-e valami kívánsága, minden rendben van-e. Persze ez is túltenghet, a vendég tolakodásnak érezheti, ha a személyzet átlép bizonyos határokat. A törvény tehát a régi: meg kell találni, meg kell érezni az egyensúlyt. Rainer Wittbrot, a tulajdonos azt mondja, ők csak csatlakoztak egy olyan mozgalomhoz, ami nem csak a vendéglátást, de végre az egész üzleti életet áthatja Németországban. Elindítói „szervezett barátságosságnak” nevezik a mosolyoffenzívát, és a bankokra éppúgy kiterjesztették, mint az áruházakra és az utazási irodákra. Frankfurtban, a német üzleti élet legfontosabb centrumában máris megnyílt egy kétnapos tanfolyam, amelyen tizenöt fős turnusokat fogadnak összesen tízezer márkáért, hogy megtanítsák őket a gazdasági élet minden térületén az ellenállhatatlan kedvességre. ,A szeminárium vezetője úgy véli, tömeges munkanélküliség és növekvő konkurencia idején csak a maradéktalanul elégedett ügyfél a visszatérő, biztos vásárló, a mosolyoffenzíva tehát fontosabb, mint valaha volt. A mozgalmat egyébként a Mövenpicktől a Commerz- bankon át, a Karstadt áruházhálózatig, számos helyen meghirdették és bevezették már. Holnap már nem hull tovább! Hajnövesztő (gyógy)szer Amerikában Az amerikai férfiak minden gondja megoldódik január közepétől: akkor kerül boltokba az első államilag elfogadott hajnövesztő tabletta, amellyel a kísérletek tanúsága szerint az esetek többségében valóban visszaszerezhető az elveszített fejszőrzet, de legalábbis megállítható a hajhullás. A körülbelül harmincmillió újvilági kopasznak havonta 45 dollárjába kerül majd a boldogság, mert a tablettát folyamatosan, életük végéig, minden egyes napon be kell szedni. (Nem rossz üzlet!) A hatóanyag megakadályozza annak a tesztoszteron férfihormonnak a lebomlását, amely a kopaszodás beindítója. A szer eredetileg bizonyos prosztatabántalmak kezelésére szolgált. A nők ez esetben kimaradnak az áldásból, mivel a készítményt - összetétele miatt - ők nem szedhetik. A bevezetést megelőző két év során közel ezerkilencszáz férfin tesztelték a szert, és ennek alapján állítják, hogy az önként jelentkezők 66 százalékánál (bizonyos mértékig) hatásos volt. Igaz, hogy néhányuknál apróbb melléktünet, mint például a nemi vágy csökkenése, illetve erekcióhiány jelentkezett, de hát a nők már több ezer éve tudják, hogy a szépségért áldozatot kell hozni. Annyi hajnövesztő szer után sokan reménykedhetnek abban, hogy a Propecia nevű „csoda” nem marad puszta prófécia. Számítógép a szabász Sok férfiú vallja be, hogy nem szeret szabónál próbálni. Sokasodnak annak a jelei, hogy a számítógép ettől is megóvja a teremtés koronáit, ráadásul még a pénztárcájukat is kíméli. A páciens beáll egy speciális fülkébe, ahol a masina letapogatja testének számos (pontosabban 150-200 ezer!) pontját, és lézersugarak segítségével másodpercek alatt megbízhatóbb mértéket vesz, mint a világ legjobb mesterszabója. A találmány egyik, a vásárló szempontjából legizgalmasabb része, hogy az ily módon elkészült műremek mindössze 15 százalékkal drágább a közönséges konfekciónál. A „telefonszámla” tízezer forint is lehet Bár a KRESZ január 1-jei módosítása szerint 2000 forintos helyszíni bírság is járhat a mobiltelefonok kézi használatáért, mégis sokan szorongatják markukban készüléküket vezetés közben. Le tudja- e fülelni a rendőrség a szabálysértőket? - kérdeztük dr. Bánfi Ferenc dandártábornokot, az ORFK közbiztonsági főigazgatóját.- A jogszabályra azért is szükség volt - mondja a főigazgató, mert Magyarországon a mobiltelefonok robbanásszerű elterjedésével nem alakult ki a mobiltelefon használatának kultúrája. Európában már több ország életbe léptette e tilalmat és többen most foglalkoznak a bevezetésével. Az ügy az érintett országokban nagy vitákat váltott ki, neves kutatóintézetek vizsgálják a mobiltelefon vezetés közbeni használatának hatását. Jogszabály hiányában ezt nálunk eddig nem elemezték, de - figyelembe véve a magyarországi autós „mobil-kultúrát” 1998 végére az esetek egy vastag mappát is kitehetnek. A jogszabály megtartásának ellenőrzésére a rendőrségnek még nem alakult ki egységes gyakorlata, de ettől függetlenül folyamatosan figyelemmel kísérik a mobiltelefonálást az autókban. Jelenleg a szabálysértés lehetőségét főleg baleset esetén vizsgálják. A ma még csak tettenérés esetén bizonyítható telefonálás lefülelése azonban hamarosan könnyebbé válik. A rendőrség húsz, korszerű videotechnikával felszerelt autóval rögzíti majd a szabálysértéseket, a vitás esetekben pedig a telefontársaságok segítségét is kérheti. Előfordulhat tehát, hogy a videóval felszerelt autó felvételeit a szabálytalankodó később kapja meg. Amennyiben a szabálysértő ellen kihágás miatt eljárás indul, a „telefon- számla” végösszege a tízezer forintot is elérheti. Testsúlyának felére fogyott le az az amerikai asszony, akit egy fit- ness-folyóirat 1998 diétakirálynőjének kiáltott ki. Janine Greenwood büszkén pózol korábbi fényképmása mellett - immár 61,5 kilósán, kidobott óriás ruháival fotó: feb/rex A TGI Friday's étterem Berlinben- Hátha ilyen kicsiben nem tűnnek olyan nagynak a bajok! § A jogszabályra szükség volt