Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-15 / 12. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1998. január 15., csütörtök \ Csurgói diákok a vetélkedőn Szép sikert értek el a csurgói református gimnázium diákjai a Polgár a demokráciában címmel meghirdetett középiskolai vetélkedőn. Dél-Dunántúlról huszonhét csapat vett részt a pécsi selejtezőn és közülük tizenkettő — köztük két csurgói — került be az országos döntőbe. A négytagú csapatoknak egyebek mellett ismerniük kell az alkotmányt, valamint tanulmányozniuk kell a pártok tevékenységét és a gazdasági folyamatokat is. Szőlősgyörök az egészségért Hatvanezer forintot nyert a szőlősgyöröki Gárdonyi Géza Általános Iskola a Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítványtól. A pénzt a sportfelszerelések bővítésére költik: talajgerendát, röplabdát és kosárlabdát vásárolnak. Vasutasprogramok az emlékévben A Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány kezdeményezésére három éve rendezik meg a magyarországi kisvasutak napjait. Az idei programsorozatot a Baross Gábor emlékév keretében szervezik. A kezdeményezés mára túljutott az országhatárokon is, mert csatlakozott a szlovákiai fe- ketebalogi és az ukrajnai beregszászi kisvasút is. Somogybán várható a leggazdagabb program, mert a megyében három kisvasút is működik. A Mesztegnyői Állami Erdei Vasút május 1-én, a Kaszói Erdei Vasút május 16-án és a Balaton- fenyvesi Kisvasút szeptember 5-én tartja a napját. Időseket támogat Bedegkér Több mint százhetven nyugdíjas él a csaknem hatszáz lakosú Bedegkéren. Számuk a lakosság 30 százalékát teszi ki. Az idősek klubjában 18-20 ember étkezik rendszeresen. A térítési díjhoz az önkormányzat szociális támogatást biztosít. A falugondnoki rendszert is üzemeltető községben Steinbacher Jenő szállítja ki az ebédet mindazok részére, akik egészségi állapotuk miatt a klubot már nem tudják felkeresni. A falugondnok kiváltja az idős lakosok gyógyszereit is. Somogybán csak kisebb beruházások várhatók az idén Intercity Kanizsáig (Folytatás az L oldalról) A személyszállítással kapcsolatban utalt rá: a legfontosabb feladat a menetrendszerűség javítása lett volna. Ugyan húsz százalékkal csökkent a késések száma, ez azonban még messze sem felel meg az európai-normáknak. Az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében a cég igyekezett javítani a szerelvények kihasználtságát is. Sárdi Gyula szerint a tavalyi év legjelentősebb dél-dunántúi MÄV- eseménye a kaposvári vasutasnap megrendezése volt, amely olyan jól sikerült, hogy ezzel a pécsi vasutasok hagyományt szeretnének teremteni. — Az 1996-ban elrontott létszám és bérgazdálkodást keserves munkával sikerült helyrehoznunk. Ezzel visszanyertük a kormányzat bizalmát, cserében azonban idén mindenki joggal várja el a hatékonyság további növelését — összegezte az 1997-es eredményeket az igazgató. A MÁV a forgalom növelésére idén is minden lehetőséget kihasznál. Most az iskolákat szeretnék meggyőzni arról, hogy a diákok vasúton utazzanak osztálykirándulásokra. Januártól üzletkötők járják az intézményeket, hogy megtegyék kedvezőnek tűnő ajánlataikat. Az áruszállítás területén a cukorrépa jelentette a legnagyobb kudarcot a pécsi vasutasok számára, a termésnek ugyanis csak a felét szállították síneken. Idén ezt — a korábban biztos — piacot szeretnék visz- szaszerezni és a tranzitfuvarozást is növelnék a MÁV-nál. B. Zs. A vádlottak a baracskai börtönben lettek haverok Zsarolás ellentmondásokkal A kaposhomoki presszóban történt zsarolás és önbíráskodás ügyében tegnap hozott ítéletet a Kaposvári Városi Bíróság dr. Tarr József büntetőtanácsa. A bíróság a kaposvári 28 éves Ig- nácz Józsefet bűnösnek találta súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében, ezért — mint többszörös visszaesőt — 3 évi és 8 hónapi fegyházra ítélte, s 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától; a 25 éves velencei Magyar Richárd másodrendű vádlottat önbíráskodás bűntettéért 2 évi börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak 1995-ben a ba-' racskai börtönben ismerkedtek meg: Ignácz zsarolásért töltötte ott napjait, Magyar pedig fegyőrként dolgozott a bv-intézet- ben. A vádirat szerint 1996. november 28-án a kaposhomoki kocsmába tértek be, ahol a „közönségnek” rendelt udvariassági körök után a 22 éves felszolgálónőt Ignácz a biliárd-terembe hívta, aki már ettől megrettent. A férfi a kasszában, illetve a játékautomatában levő pénzt követelte, míg Magyar Richárd a terem ajtajában állt. Amikor a szerencsétlen nő tiltakozott, Magyar odament hozzá, leguggolt és megmutatta a fején lévő — lőfegyvertől származó — sérülést. Hozzátette: „ugye nem akarod ezt a fájdalmat átélni?”. A két férfi a kocsmából a megfélemlített asszony által átadott 30 ezer forinttal taxin távozott. Még aznap elfogta őket a rendőrség. A sértett a bíróságon — az előző vallomásaival ellentétesen — tagadta, hogy akár egy percig is külön vonultak azon a napon a vádlottakkal, sőt azt is mondta, hogy senki nem félemlítette meg. A vádlottak hangsúlyozták: nem fenyegették meg a nőt, nem mentek külön helyiségbe, a pénz tartozás volt; Magyar pedig csupán azért guggolt a síró nő mellé, hogy vigasztalja. A bíróság ezeket a vallomásokat nem fogadta el. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik pedig felmentésért föllebbez- tek. (Tamási) Nyugdíjasok: együtt az MSZP-vel Választási együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Somogy Megyei Szövetsége és a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége tegnap Kaposváron a pártok házában. A megállapodás szerint a két szervezet alapszabálya olyan értékeket tartalmaz, amely jó alapja az együttműködésnek. Lényegében az 1994-es megállapodás folytatásáról van szó — mondta Kovács Lajos, a nyugdíjas szövetség elnöke. Hozzátette: a Hom-kormány a ciklus utolsó évében beváltotta valamennyi ígéretét. 19 százalékkal emelte a nyugdíjat és lehetővé tette, hogy az idősek 65 év felett ingyen utazzanak a tömegközlekedési eszközökön, s bizonyos feltételekkel a Malév járatain. Az elmúlt négy évben a somogyi szocialista országgyűlési képviselők részt vettek a nyugdíjasok fórumain és segítették a szervezet munkáját. Nem véletlen hát, hogy elkötelezték magukat. A megállapodás szerint a nyugdíjasok szövetsége támogatja az MSZP egyéni és listás országgyűlési képviselőjelöltjeinek kampányát, saját rendezvényein a jelölteknek lehetőséget biztosít a bemutatkozásra és programjaik megismertetésére. — Az MSZP továbbra is szorgalmazza az idősek élethelyzetének javítását, választási programjának összeállításához kéri a nyugdíjas szövetség véleményét — mondta Sárdi Árpád, az MSZP megyei elnöke. — Javasoljuk a küldöttértekezletnek, hogy a párt megyei listáján a nyugdíjasok jelöltje a 6-8. helyek valamelyikén szerepeljen, s vállaljuk, hogy a képviselőcsoport félévente tájékoztatást ad tevékenységéről. A párt megyei elnökétől azt is megtudtuk: az MSZDP-vel és az Agrárszövetséggel is együttműködésre készülnek, s várják azokat a civil szervezetek, amelyek készek elfogadni az MSZP alapvető törekvéseit. Az MSZOSZ-szel, illetve annak szocialista, szociáldemokrata tagozatával is napirenden van a megállapodás. Az MSZP minden választókerületben állít jelöltet, s megnevezi a megyei lista 15 jelöltjét is. Erről azonban csak később születik döntés. (Lengyel) Az ellenőrző rendőrök is veszélybe kerültek Száguldozó kamionosok A keddi Balaton környéki közlekedési akció csúcstartója egy szlovén kamionos volt, aki Fonyódon 90 kilométeres tempóval hajtott. Ügyében gyorsított eljárást folytattak le, az illető komoly pénzbüntetést fizetett. Az ellenőrzés során 69 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot; többségük gyorshajtásért felelt. Nagy Nándor őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság forgalom ellenőrző alosztályának vezetője tegnap elmondta: a balesetek visszaszorítása érdekében fokozott közúti ellenőrzést tartanak. Céljuk, a megelőzés és a közlekedési morál javítása. Emiatt szervezték a héten a Len- gyeltóti-Fonyód-Marcali térségében az ellenőrzést. Az akcióban 15 rendőr vett részt, és két traffipaxot is munkába állítottak. Az autósok közül - lakott területen - 84 kilométerrel száguldott a csúcstartó. A rendőrök is izgalmas pillanatokat éltek át: egy járművezető ugyanis épp a sebességmérő kocsit előzte szabálytalanul, miközben szemből egy másik jármű közeledett felé. A rendőrök blokkolásszerű fékezése mentette meg a helyzetet... A 7-es úton, Balatonke- resztúr térségében kilenc fiatal nőt előállítottak, tiltott ké- jelgés miatt szabálysértési eljárást folytatnak ellenük. Lengyeltóti közelében pedig egy olyan autóst intettek le, aki egy korábban külföldről behozott, német rendszámú autóval közlekedett. A járműnek nem volt műszaki vizsgája, és biztosítása. Megyénkben az akciót tovább folytatják a héten. Ösz- szeállítják a következő tervet, s ebben részletesen felvázolják az adott terület ellenőrzési pontjait. Várhatóan ebben is részt vesznek majd sebességmérő járművek. Információnk szerint a járművezetők főként Dél-Somogy- ban — Barcs, Nagyatád, Csurgó környékén — számíthatnak ellenőrzésre. (Harsányi) 300 millió dollárral kevesebb jut az egészségügyre Pénzt vagy életet Úgy tűnik, a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeg évről évre egyenletesen növekszik forintban, de ha ezeket a kiadásokat dollárra számítjuk át, akkor meglehetősen látványos a grafikon. 1994-hez képest 1998-ban már háromszáz- millió dollárral kevesebbet fordít az egészségügy gyógyító-megelőző ellátásra. Nem éri el az 1992-es finanszírozási szintet sem. Dr. Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt al- eínöke, frakcióvezető-helyet^ tes, az egészségügyi és szociális bizottság tagja mondta ezt egy általa készített grafikont elemezve tegnap Kaposváron egy sajtóbeszélgetésen. — Az MDNP-nek az a véleménye — folytatta —, hogy a gazdaság van a társadalomért és nem a társadalom a gazdaságért. Az életminőség legalább olyan fontos egy országban, mint a pénzügyi egyensúly. Az egészségügyre fordított kiadásokat fokozatosan növelni kell, hiszen ma csődhelyzetek sorozatával kell számolni. Dr. Pusztai Erzsébet elmondta: a szociálpolitika terén a családpolitika lehet hatékony. 1995 májusában benyújtott egy országgyűlési határozati javaslatot az egységes családpolitikáról, amely az oktatási, az intézményi és az adórendszert is magába foglalja; beleértve a parlamentben kialakítandó bizottságot is. Ennek középpontjában a családok helyzetének javítása áll, mert ez alapja a lakosság lelki és testi állapotának javításának is. — Minden embert egyénileg is érdekeltté kell tenni abban, hogy saját sorsán javítson — hangsúlyozta. — Ez nem egyszerűen szociális segélyezést jelent, hanem életvezetési segítséget is, ám a válsághelyzetben lévőnek önmagának is tennie kell azért, hogy talpra álljon. Az az ember, aki passzív módon csak szociális segélyeket kap, fokozatosan elveszti önmagát és az igényét is az önálló életre. (Lőrincz) Nyugdíjreform: garanciák a fizetőképesség megőrzésére (6.) Biztonságot nyújtó nyugdíjpénztárak Az új nyugdíjrendszerben a jövő nyugdíjasai két forrásból kapják majd a nyugdíjukat: a tb-nyugdíjat a nyugdíjbiztosítótól, a kötelező magánnyugdíjat pedig azoktól a nyugdíj- pénztáraktól, amelyekbe aktív éveik során tagdíjat fizettek. Sokakban felmerül a kérdés: mi a garancia arra, hogy nyugdíjba vonulás után az egyén megkapja a nyugdíjpénztárakba befizetett tagdíjakat és azok hozamait? Félelemre nincs okunk: az új nyugdíjrendszer legalább annyira biztonságos, mint a régi. A törvény szigorú garanciarendszerrel bástyázta körül a kötelező magánnyugdíjat, így senki nem veszítheti el megtakarításait. Az állam anyagilag is felelősséget vállalt a magánynyugdíjpénztárak fizetőképességéért. Garancia van a befizetések elfogadható mértékű hozamára, hogy növeljék az időskori megélhetés biztonságát. Nyugdíj- pénztár alapításához ugyanis megfelelő személyi és tárgyi feltételek szükségesek. Ezeknek a követelményeknek jó hírű bankok, biztosító társaságok, szakszervezetek, szakmai szervezetek és önkormányzatok felelnek meg - ezek alapítanak magánnyugdíj-pénztárakat. Az állam szabályozza a tevékenységüket; nem tehetnek bármit a rájuk bízott pénzzel, s meg kell felelniük egy minimális hozamigénynek. A pénztártagok tulajdonosok, akiknek beleszólásuk van a pénztár működésébe, s annak nyilvánosságra kell hozni a működésével kapcsolatos adatokat. Intézmények is vannak a pénztárak tevékenységének ellenőrzésére, segítésére és a pénztártagok anyagi érdekeinek védelmére. Megalakult az Állami Pénztárfelügyelet, s a Pénztártanács feladata, hogy megoldást találjon az esetleges gondokra, időben felismerje a szabályozás problémáit. Ä Garancia Alap védi a pénztártagok megtakarított pénzét; fizet, ha egy pénztár fizetésképtelenné válna, nem tudná folyósítani a nyugdíjakat. S ha egy pénztártag más pénztárba lép át vagy visszalép a társadalombiztosítási rendszerbe, azonnal fizet a befogadó pénztárnak, hogy a tag pénze ne heveden tétlenül. Rendkívüli esetben is biztosítja a vagyon folyamatos gyarapodását. Ha előfordulna, hogy a Garancia Alap is bajba kerülne, a pénztártag még mindig megkapná a pénzét: az állam költségvetési forrásokból sietne a rendszer segítségére. Elméletileg elképzelhető, hogy a pénztár rossz gazdálkodása miatt a pénztártag néhány százalékkal kevesebb nyugdíjat kap, mintha a jelenlegi rendszerben maradt volna. Az állami garancia ugyanis nem százszázalékos. De e csekély kockázat fejében az új rendszer résztvevői magasabb nyugdíjra is szert tehetnek - és nagy valószínűséggel fognak is -, mintha kitartottak volna a régi rendszer mellett. Ha további információra van szüksége a nyugdíjreformmal kapcsolatban, hívja a kedvezményes kékszámot: 06/40-400- 400 vagy érdeklődjön a nyugdíjreform-információs irodákban. S. M. G. (Folytatjuk) Bombariadó az atádi kórházban Egy ismeretlen, rekedt és fiatal hangon beszélő telefonáló déli tizenkét óra után öt perccel közölte a nagyatádi kórház információs irodájával, hogy egy órakor bomba robban az épületben. Takács József gazdasági igazgató elmondta, hogy a rendőrség szakembereinek megérkezése után a betegek és a személyzet levonultak az alagsorba. A bejelentett robbanás időpontját megelőzően öt perccel mindenki az utcára ment. Az épületben azok a fekvő betegek maradtak - az intenzív osztályon akiknek az mozgatásuk nagy veszéllyel járt volna. A helyszínre érkező rendőrök semmiféle robbanószerkezetet nem találtak, ezért fél kettő előtt tíz perccel lefújták a bombariadót.