Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-03 / 2. szám

1998. január 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 / Erős frakcióra vágynak. Giczy György nem tartja cél­szerűnek, hogy másik parla­menti képviselőcsoportba ülje­nek át a megszűnt KDNP-frak- ció tagjai. Elsőrendű szem­pontnak tekintem ugyanis a párt önállóságának fenntartását - közölte pénteken a pártelnök. Mint mondta, most azon mun­kálkodnak, hogy tisztességes emberekből álló, erős frakció­juk legyen a választások után. Vissza a bizonytalanba. Visszaköltözött Pátkáról Szé­kesfehérvárra, a Rádió utca 11- ből önként kihurcolkodott csa­ládok számára kijelölt ideigle­nes szálláshelyre a Varga-csa­lád. A kilenctagú família azért kényszerült erre, mert távollé­tükben ismeretlen tettesek be­törtek a lakásukba és elvitték a televíziót. Betörték az ajtót, az ablakokat. A környéken kiala­kult tiltakozás miatt nincs bá­torsága költözni másik tíz csa­ládnak sem. Negyedmillió takarékos. Mindhárom lakás-takarékpénz­tárnál jelentősen megnőtt de­cemberben a szerződések száma. A rohamszerű érdeklő­dés azzal magyarázható, hogy a december 31-ig megkötött szerződéseknél még érvényes volt a 40 százalékos állami tá­mogatás az előtakarékossági időszak első évében. A lakásra gyűjtők száma 1997-ben meg­haladta a 250 ezret. Gyanús sátánisták. Temp- lomgyalázásnak minősítette a község templomával történte­ket Gordos Attila, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Eger- lövő református lelkésze. Mint elmondta: a karácsonyi és az újévi ünnepek között valaki csákánnyal megbontotta a mű­emlék templom román kori ré­szén a falat, hogy ácskapocsból és fémtüskéből összehegesztett keresztet helyezzen el. A lel­kész őrült, vagy sátánista elkö­vetőre gyanakszik. Baloldali összefogás. A Magyarországi Szociáldemok­rata Párt képviselőjelöltjét, Bo- dolainé Zay Irént támogatja a Munkáspárt az országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj- Zemplén megye 3-as számú vá­lasztókerületében. Ezt Suhajda László, a párt megyei elnöke közölte pénteken. Kínai rejtélyek. A rendőrség pénteken még nem rendelkezett pontos információkkal az előző napi, Népszínház utcai lövöl­dözés körülményeiről - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Mint elmondta: a tanúkihallgatások nyomán ellentmondásokra bukkantak. Ugyanakkor még mindig nem került kihallgat­ható állapotba a meglőtt kínai nő, akit életveszélyes hasi sérü­lésekkel ápolnak. r'-i Ü Ólmozotton ■ f 15 1 4 I ús# S • ™ Ismét emelkedett a benzin ára. Miközben az utóbbi napokban a világon mindenütt szinte történelmi mélypontra süllyedt az ásványolaj ára, Magyarországon az új év első napján átlagosan 15 forinttal drágultak az üzem­anyagok. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE A Torgyánban csalódottakat tárt karokkal várja Maczó népi mozgalma Tavaly ősz óta ívelt merede­ken lefelé a Kisgazdapárt és az Országgyűlés akkori alel- nökének politikai pályája: azóta mindkét tisztségét elve­szítette, s kizárták az FKGP- ből is. Most bejelentette: saját mozgalmának szervezése a végéhez közelít, s hamarosan megtudhatjuk, mit is jelent a „népi politizálás”. Várhatóan a jövő hét közepén- végén lép a nyilvánosság elé a G. Nagyné Maczó Agnes nevé­vel fémjelzett új politikai moz­galom - közölte pénteken a kép­viselőasszony. Mint elmondta: nem a megszokott párthierar­chián alapuló szervezetet, ha­nem valódi népképviseletet, népi politizálást lehetővé tevő mozgalmat kíván útjára indítani, amely egyaránt várja soraiba a „mást akaró” és a politikailag eddig passzív polgárokat. A csatlakozók között elsősorban a Torgyán Józsefijén csalódott, ám „valódi, igazi, régi kisgazda- politikát akaró” embereket emlí­tette, de állítólag sok az érdek­lődő a KDNP, a MEÉP és az MDF soraiban is. Előfordulhat, hogy helyi szervezetek testületi­leg nyilvánítják ki csatlakozási szándékukat, ám ez Maczó sze­rint nem okoz konkurenciahar­cot, mivel ők nem zárják ki a kettős tagságot. Kérdésre vála­szolva úgy nyilatkozott, hogy országszerte szervezik helyi csoportjaikat, s a közeljövőben valószínűleg minden megyében lesz képviseletük. Ugyanakkor tárgyalást folytatnak a csatlako­zásról számos társadalmi szer­vezettel, érdekképviselettel - ezeket a politikus nem kívánta megnevezni, de elismerte, hogy közöttük van a Metész is. A kenyér és a tej fogyasztói átlagárának alakulása Magyarországon (1993-1997. november) Többnyire kedvező változások történtek az özvegyi nyugdíj kiszámításánál Jobb, ha saját jogon is jár A saját jogú nyugdíjban vagy rokkantsági ellátásban része­sülők is korlátlanul jogosultak januártól állandó özvegyi nyugdíjra. Annak ellenére, hogy az ellátás mértéke a korábbi 50 százalék helyett 20 százalékra csökken, az új szabályozás az özvegyek többsége számára kedvező. Rosszabbul járnak azok, akik­nek valamilyen okból nem jár sajátjogú nyugdíj. Aki elveszíti házastársát vagy élettársát, először ezentúl is ideiglenes özvegyi nyugdíjat kap. Ez az ellátás a házastárs halálától számított egy évig jár, és mértéke változatlanul annak a nyugdíjnak a fele, amely az elhunytat megillette, vagy meg­illette volna. Az ideiglenes öz­vegyi nyugdíj folyósításának letelte után azok jogosultak ál­landó özvegyi nyugdíjra, akik házastársuk elvesztésének idő­pontjában vagy betöltötték a rá­juk irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy rokkantak, vagy két árva­ellátásra jogosult gyermekről gondoskodnak. Az állandó öz­vegyi nyugdíj az elhunyt házas­társ ellátásának 20 százaléka, és tekintet nélkül jövedelmének összegére, megilleti az egyedül maradót. Az új szabályozás azt is kimondja, hogy az özvegyi nyugdíj és a saját jogú nyugel­látás együttesen nem lehet ke­vesebb 24 300 forintnál. Az új szabályok, annak ellenére, hogy 50-ről 20 százalékra csökken az özvegyi nyugdíj mértéke, az egyedül maradók többsége számára kedvező vál­tozást jelentenek. Rosszabbul járnak viszont azok az özve­gyek, akik valamilyen okból - például, mert több gyermeket neveltek, és közben nem dol­goztak -, nem szereztek nyug- díjjogosultságot. Ők ezentúl a házastársi nyugdíj fele helyett annak 20 százalékát kapják. A nyugdíjbiztosító jelenleg 450 ezer özvegyi nyugdíjra jogosul­tat tart nyilván. Nekik január­ban az új szabályok szerint fo­lyósítják az özvegyi nyugdíjat, amennyiben az a réginél ked­vezőbb számukra. A bértérkép szebb a tervezettnél Felmérés a jövedelmek alakulásáról 1997-ben szinte minden területen emelkedtek a reálkerese­tek, ami némi életszínvonal-javulással jár együtt. Ez derül ki a Munkaügyi Minisztérium most elkészült beszámolójából, amely nemcsak az 1997-es várható, hanem az 1998-as terve­zett bérváltozásokat is tartalmazza. Az adatok szerint a vállalko­zási szférában 1997-ben leg­alább 21-22 százalékos évi bruttó keresetnövekedés való­sult meg, ami több annál, mint amire az év elején például az Érdekegyeztető Tanács részt­vevői számítottak. Ráadásul az adóterhelés csökkenése kö­vetkeztében az átlagos nettó keresetnövekedés százalékok­kal nagyobb a bruttó kereset- növekedésnél. Az infláció ugyanakkor a jelek szerint éves szinten 18 százalék körül volt. A költségvetési szférában átlagosan 21 százalékkal nőt­tek a 14 bérkategória garantált illetménytételei, míg a pótlék­alap több mint 23 százalékkal emelkedett. Az éves átlagke­resetek 19 százalékkal növe­kedtek. A kormány a közalkalma­zottak érdekképviseleteivel - mint ismeretes - megállapo­dott abban, hogy az illetmény­táblázat garantált illetményté­telei 1998-ban átlagosan 16 százalékkal nőnek, vagyis a pótlékalap 11800-ról 13500 forintra emelkedik. A vállalkozási szférával még nem sikerült megálla­podni. A kormány 13-16 szá­zalékos keresetnövekedést ajánl, már csak azért is, mert 1992 óta e szféra mindig töb­bet „szakított” le, mint ami az ajánlott felső határ volt. A szakszervezetek ennél jóval nagyobb mértékű emelést sze­retnének elérni. A tárgyalások egyelőre folynak, ám az már bizonyos, hogy január 1-je óta a minimálbér nem 17000, ha­nem 19500 forint. (Szalóky) Belügyminisztériumi rendelet a közúti közlekedésről Beszédes rendszámtáblák Január 1-jén életbe lépett a közúti közlekedésről szóló bel­ügyminiszteri rendelet. E jogszabály vezeti be a többi között a kezdővezetői engedélyt, azaz a próbajogosítványt. Az új esztendőben a sikerrel vizsgázott frissautós már csak kezdővezetői engedélyt kaphat, ami két esztendő után automa­tikusan végleges jogosítvánnyá válhat. Ennek feltétele, hogy a próbaidő alatt az illető ne kö­vessen el jogerősen megállapí­tott közlekedési bűncselek­ményt, illetve arra se adjon okot, hogy szabálysértés miatt a rendőrség bevonja jogosítvá­nyát. Ha ezek közül valamelyik mégis bekövetkezne, akkor a próbaidő egy esztendővel, plusz a jogosítvány megvoná­sának idejével meghosszabbo­dik. A próbaidő azonban csak két alkalommal hosszabbítható meg egyszerű bejegyzéssel, mert a harmadszori szabálysér­tés után már új vizsgára kötele­zik a kezdő járművezetőt. A próbajogosítvány egyéb­ként annyiban jelent hátrányt tulajdonosának, hogy az A tí­pusú, motorkerékpárra szóló okmány birtokosa a két év alatt utast nem szállíthat, a B, C, D kategóriás autóvezető számára pedig pótkocsi vontatása tiltott. A BM-rendelet értelmében ja­nuártól lehetőség van arra, hogy az egyes szervezetek a működésükre utaló rendszám- táblát használhassanak, magán- személyek pedig - megfelelő szolgáltatási díj ellenében - egyedileg előállított rendszám- táblát igényelhessenek. Az R kezdőbetű a rendőr­ségé, az RR a Vám- és Pénz­ügyőrségé, a B V a büntetésvég­rehajtási testület autóinak rend­számtábláin lesz látható. A DT és CK jel a diplomáciai és a konzuli, a HC pedig a tisztelet­beli konzuli autókat különböz­teti meg. A polgárok megtehe­tik majd, hogy hat jelből össze­állított rendszámtáblát gyár­tassanak maguknak. Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: * szerelemről, bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. tosssáj/ew' »mi forint nyeremény Szivhoroszkop Már kapható a Kiskegyed Konyhája legújabb, januári száma! A tartalomból: • Tarka téli saláták • Négy lába volt % Felejtse el a húst • Ananászkarikák • Szedjen a szegyből • Nyeljük a galuskát Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben! Keresse az újságárusoknál! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom