Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-03 / 2. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1998. január 3., szombat Német intő az olaszoknak. A bonni belügyminiszter felszólította Rómát, hogy szigorítsa meg a határellenőrzést. Sorozatosan érkeznek ugyanis főként kurd menekülteket szállító hajók az itáliai partok elé. A képen látható Cometa nevű hajó utasait tegnap segítette partra az őrség. Görögországban is aggodalmat keltenek azok az értesülések, hogy újabb illegális kurd bevándorlók várhatók Törökország felől. fotó: feb/reuter Idő előtti választásokat tartanak Csehországban Havel kinevezte az új kormányt Kinevezte a cseh államfő az ország új kormányát, melynek élén Josef Tosovsky áll. A tizenhét tagú testületben kilenc új ember van. A kormányfő és hat minisztere pártonkívüliek. Schüssel Ausztria NATO-tagsága mellett Nem „keleti” a bővítés Kormányalakítással bízta meg Maszhadov csecsen elnök Samil Bászájevet, a bugyon- novszki terrortámadás vezetőjét. Bászájev, a csecsen szabad- csapatok parancsnoka volt az 1994—96-os háborúban, és száz halálos áldozatot követelő támadást hajtott végre a déloroszországi város ellen. Robbanás rázta meg tegnap a piacot Mostar nyugati, horvá- tok lakta felében. A föld alatti helyiségben elrejtett pokolgép mintegy 11 millió forintos kárt okozott. Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a horvát és muszlim részre osztott városban végrehajtott újabb robbantásos merénylet hátterében. Mészárlással kezdődött az új év Burundiban. A hutu lázadók mintegy háromszáz személy, többségében polgári lakos életét oltották ki a főváros repülőterének szomszédságában. Különösen sok nő és gyermek halt meg, akik nem tudtak elmenekülni. Elfogadhatatlannak nevezte Valdimír Meciar az esedékes elnökválasztás két jelöltjét. Ju- raj Hraskot és Stefan Márkust egyaránt a pozsonyi parlament ellenzéke indítja. A közvetlen elnökválasztást célzó májusi népszavazásról a szlovák kormányfő azt mondta: kiírása törvénytelen módon történt, ezért nem is lehetett sikeres. Kijelölte jogutódját és minden előjogának örökösét leánya, Margit személyében I. Mihály. A volt román uralkodó nyilatkozata nagy vihart kavart, de Constantinescu államfő újévi üzenete még csak nem is utalt az alkotmányossági válság kirobbantásával fenyegető vitára. Ismét felmondta a szolgálatot a Mir központi számítógépe. Ez fennakadást okoz az űrállomás energiaellátásában. Energiatakarékosság céljából kikapcsoltak több rendszert is a tervezett életkorát kétszer túllépő űrállomáson. Kitört a Popocatepetl. Morajlással, hatalmas gázfelhő kibocsátásával és kisebb földrengéseket kiváltva köszöntötte az új évet Mexikó nyugtalan vulkánja. Puebla tartományi székhely utcáit hamueső hintette be. Hárman meghaltak, két ember súlyos sérüléseket szenvedett egy pozsonyi helikopterszerencsétlenség következtében. A légi mentőszolgálat egy súlyos szívzavarokkal született egynapos kislányt szállított Al- sóicubínból (Dolny Kubín) a pozsonyi klinikára. Az inkubátorban fekvő újszülöttet egy orvos és egy ápolónő kísérte, amikor a helikopter eddig ismeretlen okokból lezuhant. A cseh diplomáciát továbbra is a pártonkívüli Jaroslav Se- divy fogja irányítani. Megtartotta pénzügyminiszteri bársonyszékét Ivan Pilip is, akinek helyére párton belüli ellenlábasa, Václav Klaus, volt kormányfő pályázott. Josef Tosovsky miniszterelnöknek, a volt jegybanki vezetőnek most harminc nap áll a rendelkezésére, hogy kidolgozza a kormányprogramot, s azt jóváhagyásra a képviselőház elé terjessze. A program elfogadása, illetve elutasítása a kabinet elfogadását, illetve elutasítását is Az osztrák utazási irodák ötmillió példányban jelentetik meg a Sissi-emlékhelyekre hívogató kiadványokat, és a boldogtalan sorsú királyné 1998-ban rádió- és tévéreklámok állandó szereplőjévé lép elő. Korunk szóhasználatával: Sissi nyugati szomszédságunk logoja lesz. Az osztrák sajtó újabban Diana hercegnő nevéhez hasonlító módon „Lady Si”-ről cikkezik. Az Elisabeth című zenés játékot több színház is műsorára jelenti. Az új miniszterelnök nem bizonyos benne, hogy kormánya megkapja a bizalmat. Bár a kabinetben mind a három korábbi koalíciós párt képviselve van, a szavazáskor az új kormány csak a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, a Polgári Demokratikus Szövetség képviselői csoportjával, valamint a Polgári Demokratikus Párt képviselői csoportja egy részével számolhat biztosan. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt jelezte: ha a kormány megbízatása korlátozott idejű tűzi, a tévé pedig elkezdi sugározni a Sissi hercegnő című 52 részes Walt Disney-stílusú rajzfilmsorozatot. A mozik ismét vetítik a nálunk is ismert Sissi-filmeket (Romy Schneider és Karl-Heinz Böhm főszereplésével), s a könyvkiadók életrajzi kötetekkel rukkolnak elő. Elsősorban a császárváros, Bécs igyekszik méltóképpen megemlékezni. Ottani életének három fő helyszíne, a Schönbrunn, a Hofburg és a lesz azzal, hogy júniusban idő előtti választásokat tartanak, akkor „megtűrik” a kormányt, s a szavazáskor tartózkodnak. Ám ha az idő előtti választások csak decemberben lennének, akkor a szociáldemokraták a szavazáskor kivonulnak a parlamentből, hogy így tegyék könnyebbé az új kormány elfogadását. Havel államfő, aki a Tosovsky-kormány kinevezése végett egy napra megszakította üdülését és visszatért Prágába, tévényilatkozatában elmondta: január közepére találkozót hív össze, hogy a volt kormánykoalíció, illetve a szociáldemokraták vezetőivel megpróbáljon megállapodni az idő előtti választások időpontjában. Hermes-villa várja Sissi tisztelőit, hogy az átlagosnál jobban megismerhessék a feleséget és az anyát, az uralkodónét és a magánembert. Természetesen a nyári udvarként emlegetett bájos gyógyfürdőváros, Bad Ischl sem marad ki a császárnéra való emlékezésből. A programok szeptemberben egymást érik majd, mert akkor lesz - tizedikén - száz éve, hogy Sissit egy olasz anarchista megölte. Széchenyi „asszonyi angyalnak” nevezte a királynét, aki még felséges férjével, Ferencz Józseffel is szembeszállt, ha a magyarok jogairól, érdekeiről volt szó. Száműznünk kell a „keleti bővítés” kifejezést, hiszen nem arról van szó, hogy az Európai Unió egy tíz országból álló csoportot fogadna be - jelentette ki tegnap Wolfgang Schüssel. Az osztrák alkancellár-külügy- miniszter nyilatkozatában rámutatott: Ausztria érdeke, hogy azokat az országokat vegyék fel az Európai Unióba, amelyek gazdaságilag a legnagyobb előrelépést érték el. Schüssel szerint, ha világosan kimondják, hogy nem az EU keleti bővítéséről, hanem a csehekkel, a magyarokkal és a szlovénekkel folytatandó csatlakozási tárgyalásokról van szó, akkor ezt a fajta bővítést az osztrákok többsége támogatja. A politikus kijeEgyre több fejlődő ország próbálkozik azzal, hogy tömegpusztító fegyverek birtokába jusson, és azokkal Európát is veszélyeztesse. A német hírszerzés figyelmeztette a bonni kormányt: Irán az ország atomprogramja keretében urándúsításon is dolgozik, azaz, ha sikerrel járnak próbálkozásai, képes lesz atomfegyverek előállítására. Az iszlámista, fundamentalista ország emellett eltökélte, hogy baktérium-, illetve vegyi fegyvereket is gyárt, s az utóbbiak közül egyszerűbbeket már elő is állított. A tömegpusztító fegyverek továbbítása céljából A budapesti honatyák rendszeresen kérnek valamilyen szívességet választókerületeik számára a magyarországi dohányipartól - mutat rá legutóbbi elemzésében a londoni The Guardian. A tekintélyes brit lap azt taglalja, hogy miképp építhette ki „rejtélyesen nagy parlamenti befolyását” a magyar dohány lobbi. A budapesti keltezésű cikk megája: a Berzsenyi gimnáziumtól alig száz méterre fél házfalnyi plakát hirdeti az egyik füstölnivalót, ami bizonyíték arra, hogy a dohányipar „nem tesz eleget önmérsékleti kötelezettségvállalásának”. A lap szerint a dohányipar‘évente 68 milliárd forinttal gazdagítja az adókasszát, ám a lentette: a magyarok is érdekeltek a határok átjárhatóságát nehezítő, átmeneti időszakok bevezetésében, mert különben „az agyelszívás” révén elveszítenék a mérnököket, az orvosokat és a képzett szakembereket, és ez nem állhat Magyarország érdekében. Schüssel kiállt Ausztria NATO-csatlakozása mellett is. Azt reméli, hogy erről sikerül meggyőznie koalíciós partnerét, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot is. Úgy véli: a NATO- csatlakozási tárgyalásokon ki lehet kötni, hogy Ausztria területén ne állomásoztassanak idegen csapatokat és atomfegyvereket. Az alkancellár szerint Ausztriában először politikai szinten kell határozott döntésre jutni, aztán lehet á megvalósítás módszereiről beszélni. egyes veszélyesen fegyverkező közel-keleti államok korszerű rakétatechnika kifejlesztését, vagy megszerzését is elhatározták. A szilárd üzemanyagú rakéták ezer kilométernél nagyobb távolságot is megtesznek, azaz el tudják érni nemcsak az egykori Varsói Szerződés országait, hanem az északatlanti szerződés tagállamait is. A fegyverkező államok első számú támasza - hírszerzési jelentések szerint - Eszak-Korea: a kommunista állam kész számukra jó pénzért korszerű rakétatechnikát eladni, és szakemberei a helyszínen is a vevők rendelkezésére állnak. Ferenczy Europress dohányzásból eredő betegségek kezelése ötször ekkora összeget emészt fel. A dohányipar képviselői mindeddig nem voltak hajlandók tárgyalni a kormánnyal, s ez arra enged következtetni, hogy nem tudnak mit felhozni védelmükre. A brit lap úgy véli: az idei költségvetés is - amelyben a dohánytermékek adója jóval kisebb mértékben növekszik más árukénál - jelzi a magyar dohánylobbi erejét. A dohányt forgalmazó cégek gyakran fizetik állami alkalmazottak részvételét külföldi konferenciákon - írja a The Guardian és megjegyzi: idén választások lesznek, s „bár a dohányipar tagadja a pártok pénzelését, az ilyen adományok eredetét meglehetősen könnyű álcázni”. 1998 - Sissi esztendeje lesz Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg Erzsébet királynét Az osztrák idegenforgalom idén elsősorban Sissire épít. A magyarok iránt különösen nagy rokonszenvvel viseltető Erzsébet királynét száz évvel ezelőtt gyilkolták meg. A hírszerzés figyelmeztet Eszak-Korea tömegpusztító fegyvert exportál Brit lap a „rejtélyes” parlamenti befolyásról Magyar dohánylobbi A hónap lapja az új évben is a Lakáskultúra! A januári szám kiemelt témája: A terített asztal ▲ A hónap ötlete: Két szobából hármat A A hónap tudósítása: • Lámpák ’98-ban „Az év háza” pályázat díjazottjai A A hónap receptje: Gombapaprikás zöld galuskával A A hónap házigazdája: Grosz Gabriella Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a friss Lakáskultúrában! Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: James Belushi Stahl Judit nem hisztizik Alyssa Milano, a férfifaló Harrison Ford álrendőr volt Jeniffer Lopez beugrott Tvr-hét - a műsorújság