Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-01 / 280. szám
1997. december 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Diófát ültettek a tüskevári idősek A fiatalokra is gondolnak a tüskevári idős emberek. Az Őszikék kultúrcsoport nyugdíjas tagjai négy diófát, nyírfákat és örökzöldet ültettek a Hajnóczy utcai könyvtár melletti közterületre. A fásításnál figyelembe vették a terület későbbi hasznosítását és a tüskeváriak kérését is. A kis fákat úgy helyezték el, hogy a szabadtéri eseményeken árnyékot adjanak a közönségnek, s lombkoronát növesztve se zavarják a zenés-táncos rendezvények szereplőit. Az Őszikék azt tervezik, hogy tavasszal az ifjúsági klub elé ültetnek fát. Itt helyezik majd el 1848-as forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulójára készíttetett márványtáblát is. Az egészségügyben fejlesztés, a szociális intézményekben szinten tartás Előírások pénz nélkül Csaknem megduplázódna a népjóléti igazgatósághoz tartozó intézmények költségvetése, ha a jogszabályok előírásait be tudnák tartani — derül ki a polgármesteri hivatal idei munkáját értékelő sorozatunk negyedik írásából. Az igazgatóság megítélése szerint szükség van az egészségügyi alapellátásban a feltételek javítására. A 44 háziorvosi rendelő felét sikerült korszerűsíteni az elmúlt öt évben, idén hármat. A 26 védőnői szolgálatból eddig csak nyolcnak van önálló helyisége; az egészséges és a beteg gyerekek elkülönítése a többi rendelőben is fontos lenne. A 14 fogászati rendelőben tíz kezelőegységet sikerült 1992 óta kicserélni. Három felnőtt háziorvoson és egy fogászonkívül valamennyi doktor vállalkozóként végzi munkáját. Az önkormányzat idén mintegy 28 millió forinttal egészítette ki az alapellátás központi normatíváját. — Az előírások és a lehetőségek között szakadék tátong — mondta dr. Szili Mária népjóléti igazgató. — Ha a szabályozókat nézzük, háromszor annyi házigondozót kellene alkalmaznunk és még 14 orvosi rendelőt kialakítani: ideális állapot lenne, csak éppen pénzt nem ad rá a kormány. Az embereknek is kevés van: a háziorvosok folyamatosan jelzik, hogy a gyógyszer megválasztásánál az elsődleges szempont nem annak hatékonysága, hanem az ára; sokan a fogpótlások technikai költségeit sem tudják megfizetni, és csökkent a fogtömésre jelentkezők száma is. A szociális intézményekre összesen 426 millió forintot költött a város, ami szinten tartást jelent. A gondozási központban hatszázötven idős embert látnak el, a családsegítő ügyfélforgalma megközelítette a nyolcezret, a hajléktalan ellátás során mintegy nyolcvan emberről, a bölcsődékben kétszáznegyven kisgyerekről gondoskodnak. Szociális étkezést hatszázan kapnak, közülük minden negyediknek a lakására szállítják. Idén vásároltak egy új ételszállító kocsit, és 10 millió forintért felújították az átmeneti szállást. Négy idősek klubja működik a városban, ezeket több mint százhúszan látogatják rendszeresen. Házi gondozásban kilencvenkét idős embert részesítenek. Negyvenen várnak arra, hogy bekerüljenek az 56 férőhelyes Liget Otthonba. Ezért is Dr. Szili Mária: egyre többen nézik a gyógyszerek árát a nevük helyett FOTÓ: TÖRÖK ANETT lenne szükség az idősek átmeneti gondozóházára. Katona József A VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon: 425-109: - Kaposfüreden az orvosi rendelőhöz mikor épül járda? A kaposfüredi központi buszmegállónál a kultúrház előtt mikor várható, hogy megépítik a busz öblö- zetet? Kiss Tamásné, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának munkatársa: — Most írjuk össze a városban a hiányzó járdákat. A kérdéses terület is szerepel a felmérésben. A közgyűlés döntésétől függ, hogy jövőre mikor kerül sor a járda megépítésére. A központi buszmegállónál az út kezelője, a Somogy Megyei Közútkezelő Kht a csomópont korszerűsítését tervezi, ennek része a busz öblözet kiépítése. A korszerűsítést a csatornahálózat kiépítése után kezdik majd meg. Légrádi Józsefné Kaposvár, Fodor J. u. 9. Telefon: 311-555 - Mikor várható járdaépítés, illetve útjavítás a Fodor József utcában? A forgalom oly mértékben megnőtt ebben az utcában, hogy a közlekedés nagyon balesetveszélyes, mert a környező hegyi utcák forgalma is nagy részt itt zajlik. Miért nem tiltják ki legalább a nehézgépjármű forgalmat az utcából? Sürgős intézkedést kérünk mindkét ügyben. Kiss Tamásné, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának munkatársa: — A város úthálózatának 70 százaléka felújításra szorul. A korszerűsítést folyamatosan végezzük a költség- vetésben évente jóváhagyott keretből. Elsőbbséget élveznek a tömegközlekedési útvonalak. A sorrendről az önkormányzat műszaki bizottsága dönt. A balesetveszélyes hibák javítását a városgondnokság végzi. A Fodor József utca olyan keskeny, hogy csak nagy költséggel járó kisajátítással lehetne itt járdát építeni. A tervekben egyelőre nem szerepel járda kialakítása. Játékok karácsonyra a báli bevételből Tüsarkos lufípukkasztás Nemcsak az óvónőket, a söprűt is megtáncoltatták a hétvégén a kaposvári Szántó utcai óvodában. Az intézmény az idén először rendezett jótékonysági bált; a bevételből ajándékokat vásárolnak a gyerekeknek. A söprűs táncon kívül a lufipukkasztó versenyre volt a legnagyobb érdeklődés. A férfiak lábára kötött színes léggömböt kellett a többi páros nő tagjának kipukkasztania. A tűsarkú cipőben lévő hölgyek játszi könnyedséggel végeztek az „ellenféllel”. Két tánc szünetében Máriás Jánosné vezető óvónő elmondta: több óvodához hasonlóan azért kényszerültek ilyen bevételszerzésre, mert a játékvásárlásra szánt összeg már régen elfogyott. így a karácsonyfa alá a tervezettnél több ajándék jut majd. Abban bízik: ezután minden évben megrendezhetik a szülői munkaközösség kezdeményezte jótékonysági bált, ám ehhez nem elegendők a szülők, az óvoda dolgozói és a jó zenész, hanem a mostanihoz hasonló támogatók kellenek. A Balaton Füszérten, a Zala- baromfin és a Sütéven kívül még jó pár vállalkozó kitett magáért, így a siker nekik is köszönhető. L. S. Programozott egészség Számítógépes programok gondoskodnak a fej- és gerincfájás megszüntetéséről, a test egészséges felfrissüléséről, a kötött izmok lazításáról, a testszövetek javításáról a Cleopátra stúdióban fotó: török Az utca és a ház is vár > A Vár utca 12. számú ház a romos épületek között fotó: lang A Vár utca romos épületei között fehéren árválkodik a 12-es számú családi ház. Egyik oldalán téglatörmelék- halmok, a másikon pedig egy lebontásra ítélt, lakatlan kí- sértet-ház. Tulajdonosai már régen eladták volna az ön- kormányzatnak, ám az árban már egy éve nem tudnak megegyezni. Csöngetésünkre egy idős asz- szony tipegett a kapuhoz, bizalmatlanul méregetett bennünket, a rácson keresztül beszélgettünk. Nem igen akart válaszolni kérdésünkre, aztán meggondolta magát: — Igaz, hogy el akarjuk adni a házat, de maguk megvennék, ha lebontásra lenne ítélve? Nézzék meg a szomszédos romokat, hajléktalanoknak épp úgy menedéke, mint a szükségüket végzőknek... Másról pedig nem mondok semmit! A ház tulajdonosától megtudtuk, hogy az önkormányzat 1996 óta „labdázgat” velük, nem akarják megvenni az ingatlant azon az áron, amelyen ő felbecsültette. Mint mondta, parttalan sziget ez a ház, a körülötte történt bontások miatt önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe. Hangsúlyozta: a szomszédos — házához illeszkedő — épület lebontása után a vakolatlan, nem szigetelt falfelületen át az utcát fűti. Bár kész a kompromisszumos megoldásra, de a 6,8 millió forint árból nem enged, s csak családi házba hajlandó elköltözni. Sárdi Péter vagyongazdálkodási igazgató elmondta: a tulajdonos állítása szerint a bontások miatt került a háza olyan műszaki állapotba, hogy azt az önkormányzatnak meg kell(ene) vásárolnia. Ennek tisztázására a hivatal igazságügyi műszaki szakértőt kért fel, aki véleményében leírta: nincs ok-okozati összefüggés a bontások és a tulajdonos kérése között, ám — ettől függetlenül — kötelezte az önkormányzatot több kisebb javítás elvégzésére. Sárdi Péter hozzátette: a Vár utca 12. számú házat a tulajdonosa már tíz éve szeretné eladni, s mivel ezideig nem sikerült, valószínűleg ez is motiválja „kérését”. Ha az ingatlan önkormányzati tulajdon lenne, már régen lebontották volna. Ám nem a rossz műszaki állapota miatt, hanem azért, hogy biztosítsák a befektetőknek a tiszta területet. A Vár utcai ház megvásárlásáról a közgyűlés következő ülésén döntenek majd. Tamási Rita * Értékmentő szolgálat Egy hónapja lépett hatályba gyámügyi törvény. Kaposvár jóval megelőzte a törvényt, hisz a városban már három éve működik a megelőző pártfogás intézménye. Az állami gondozásba vett gyermeknek esélye sem volt visszakerülni a családba, vagy megfelelő képzettséget, élettapasztalatot szerezni, így jó részük végül a hajléktalanszállón kötött ki — mondta Buzsáki Tünde, a kaposvári gyermekjóléti szolgálat vezetője. — A megelőző gondoskodás, a követéses utógondozás is hiányzott. A gyermekjóléti szolgálat 1998 novemberéig pályázati pénzből működik, hét munkatárssal. Irodájuk a Füredi utca 65-67. szám alatt található. — A veszélyeztetettség megelőzése, illetve megszüntetése a legfontosabb feladatok egyike. Tanácsadással, esetleg a hivatalos ügyek intézésében nyújtott segítséggel, tájékoztatással. Ebben szeretnénk együttműködni minden, gyermekekkel foglalkozó szakemberrel. Egyre nagyobb feladat a válások során sérült gyermekek segítése és a 14-18 évesek mentálhigiénés ellátása. De a pszichológiai tanácsadástól a várandós anyák segítéséig nagyon sokrétű a feladatunk. A helyettes szülői gondoskodás, az állami gondoskodásba helyezés csak a legvégső lépcső, amikor a problémákat már semmiképpen nem tudja megoldani a család. De azután is figyelemmel kísérjük a család sorsát, segítünk, s a helyzet rendeződése után a gyermek ismét visszakerülhet családjába. A Kaposvári Családsegítő Központ Gyermekjóléti Szolgálatának jelenleg száznál több megelőző pártfogási, védelembe vételi ügye van. Azoknak a gyerekeknek a száma azonban, akik anyagi okok miatt veszélyeztetettek, már 4000 fölött van Kaposváron. (Jakab) Pályázat utazásra, kombájnra Két uniós és egy hazai pályázaton vesz részt jelenleg a kaposvári mezőgazdasági szakközép- iskola. A Lingva nyelvprogram keretében tíz diák és egy tanár svédországi útjára, nyelvgyakorlásához és szakmai tapasztalat- szerzéséhez szeretnének támogatást kapni. A kaposvárihoz hasonló svéd szakiskolával már évek óta jó kapcsolata van az intézménynek. A másik nemzetközi pályázatot a Comenius program keretében írták ki. Hazánk, ezen belül a kaposvári iskola is tagja annak a nemzetközi bizottságnak, amely a lovas szakképzés eurokonform követelményeit dolgozza ki. A hazai pályázatok közül azt választották, amely a nagyértékű gépvásárlásokat támogatja, a 120 hektáros tanüzemnek ugyanis nagy szüksége lenne egy kombájnra. Öregdiákok találkoztak Harmincéves érettségi találkozót tartott a hét végén a III. számú gimnázium 1967- ben végzett 4.a osztálya. Az iskola rövid ideig működött Kaposváron a tanítóképző főiskola épületében, s két évfolyamot bocsátott ki. A szép számmal összegyűlt öregdiákok tanáraikkal és osztályfőnökükkel, Kádár Magdolnával együtt emlékeztek diák éveikre. Szűrőautóbusz négy napig Mától december 4-ig Kaposfüreden és Toponáron vizsgálatot tart a Tüdőgondozó Intézet. A szűrőautóbuszok a Horgász presszónál, illetve a Muskátli vendéglőnél várják a lakosságot 9-12 óráig: az első két napon a férfiakat, utána a nőket. A vizsgálaton a polgárok 30 éves kortól kötelesek megjelenni. Az igazolatlanul távol maradóknak a saját költségükön kell beutazniuk valamelyik városi szűrőállomásra. Jótékonysági bálok Kaposváron Több helyen is hálóztak a hét végén a kaposváriak. A Mosolytárs Alapítvány a Németh István iskola tanulói javára rendezett jótékonysági bált az intézményben. A toponáriak az újjávarázsolt kultúrházban ropták a táncot hajnalig. A bál bevételéből a kultúrház berendezését gyarapítják: székeket, asztalokat, tányér- és pohárkészletet vásárolnak. LAKOSSÁGI FÓRUM Finisben címmel lakosági fórumot tart ma 18 órakor Szita Károly polgármester a toponári művelődési házban. A rendezvényre minden érdeklődőt vár. (x) Kérdezzen: “S' 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat.