Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-27 / 301. szám
1997. december 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Kovács Krisztina Csecsemőgyilkos apa és felbujtó lánya a képzeletbeli bíróság előtt Jól beszélt a kaposvári ügyészjelölt Egy felelőtlen éjszaka következtében teherbe esett egy huszonéves lány. Világrahozott gyermekének meggyilkolására szüleit bírta rá. Ezt a valós alaphelyzetet kellett jogilag elbírálnia annak a tíz joghallgatónak, akik a Janus Pannonius Tudományegyetemen megrendezett országos perbeszéd verseny döntőjébe kerültek. E szónoki versenyen a kaposvári Kovács Krisztina, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának ötödéves hallgatója lett az első. Az ő beszédét tartotta a szakmai zsűri és a közönség is a leghitelesebbnek, legmeggyőzőbbnek. A verseny előtti napig senki sem tudta mi lesz az az alaphelyzet, amihez a perbeszédet írni kell. Krisztina egy éjszaka alatt készítette el ügyészi vádbeszédét a hozzá tartozó ítélettel együtt. — Nagyon fontos volt, hogy alaposan ismerjem a Bűntető Törvénykönyv paragrafusait, hiszen a szónoklatom alatt egyszer sem akartam abba belenézni - mondta Kovács Krisztina. — A csecsemőgyilkosságról szóló vádbeszédem mellett különböző bizonyítékokat kellett értékelnem, végül állást foglalni. Minderre tíz percet adtak. Mivel ügyészként álltam a képzeletbeli bíróság elé, a tények alapján próbáltam objektiven átlátni az ügyet. A törvény teljes szigorával sújtottam a csecsemőgyilkos apára, felbujtó lányára valamint a bűnpártoló anyára is - meséli a joghallgató. A főügyészekből és bírósági elnökökből álló zsűri azt is figyelembe vette, mennyire volt meggyőző a jelölt beszéde, használta e a tanult szónoklati elemeket, valamint éreztette- e a bírósággal az esemény tragikumát. Az ötödéves joghallgatót dr. Tremmel Flórián professzor készítette fel. Tanítványa, az első helyezettnek járó oklevéllel tért haza Kaposvárra. Krisztina nagy álma, hogy bűntetőbíró lehessen Kaposváron. Bár tudja, ehhez több év kitartó, szorgalmas munkája szükséges. Kovács Gabriella Mikulásvirág esküvőre A hagyományos fehér kála helyett ma már színes virágokból készülnek az esküvői csokrok. A téli esküvők kedvelt virága a mikulásvirág mellett az orchidea és a gerbera. Képünk a Dóra virágüzletben készült. FOTÓ: TÖRÖK ANETT Pőre betlehemes A városi folklór egyik átvett, ünnepekkor szokásos eleme némi csonkuláson esett át az elmúlt években. Gyerekkoromban még néhány kellékkel — úgymint pásztorbot, kucsma, suba — jártak házról házra a betlehemezők, és megadták a módját: köszöntőt mondtak, énekeltek, kántáltak, jókívánságukat tolmácsolták. Kerekre tágult szemek, nevetés kísérte mindezt, és sült hús, egy üveg bor jutalom. Aztán egyre gyakrabban hallottam, a csengetésre kaput nyitva, hogy „mi vagyunk a szemetesek, boldog karácsonyt és békés új esztendőt jöttünk köszönteni”. Ekkoriban már némi aprópénz átadása is szokásban volt. Később a kellékek elmaradtak, dal csak ritkán szólt, a rigmusok rövidültek. Már négy-öt éve a szemetesek sem járnak, bár akadnak, akik még ma is ezzel a fogással élve állítanak be a családokhoz. A mostani karácsony azonban tévedhetetlenül jelezte, hol is tart a városi betlehemezés inflálódása: — Jó estét, kellemes ünnepeket kívánunk, egy kis pénzt kérünk! Egy viszont- köszönés, rövid szöszmötölés a zsebben, egy tessék és egy kölcsönös viszontlátásra — ennyi volt. A dal azt kérdezi: „mondd, hány perc az ünnep?”. Viszonylagos pontossággal azt mondhatom: fél. így a kétezredik év közeledtekor, lecsupaszodva, egy vékony fiúcska és egy rongyos férfi alakjában állt előttem a kapuban. Sietve sarkon fordultam, odabent éppen megszólalt egy kis csengő. Katona József Támogatás gyermekeknek A gyámhivatalok felállítása után milyen feladatokat lát el a polgármesteri hivatal szociális irodája? — kérdeztük Ot- tóné Bene Ibolya irodavezetőtől. — Önkormányzati feladat továbbra is az eddigi rendszeres nevelési segély helyébe lépő rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítása. Azok a családok kérhetik, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj összegét. Ez havonta 2300 forint segítséget jelent. A támogatást minden jogosult család megkapja egy éven keresztül. — Hány kérelem érkezett az irodára ? — November végéig kilencszáz határozatot hoztunk. A kérelmeket folyamatosan dolgozzuk fel, december 5-ig mintegy kétezerötszáz gyermek részére postáztuk a válaszokat. I. É. HIRDETMÉNY Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatja a város lakosságát, hogy a közgyűlés az 1997. évi LXXXII. tv. 7. paragrafusban meghatározott területi magánnyugdíjpénztári feladatok ellátására pályázatot ír ki, felvállalva azt a feladatot, hogy segítséget nyújtson a pénztárak közötti választásban. A pályázatok elbírálása megtörtént. A bíráló bizottság döntése alapján a pályázók között a következő sorrend alakult ki: 1. OTP Magánnyugdíjpénztár 2. Nationale-Nederlanden Országos Magánnyugdíjpénztár 3. ÁB-AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a magányugdíjpénztárhoz csatlakozni szándékozó lakosok figyelmébe elsősorban a fenti nyugdíjpénztárak szolgáltatásait ajánlja. A nyugdíjpénztárakról és a belépésről bővebb információkat az alábbi címeken kaphatnak: 1. OTP Magánnyugdíjpénztár - OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Somogy Megyei Igazgatósága 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 2. 2. Nationale-Nederlanden Országos Magánnyugdíjpénztár N-N Magyarországi Biztosító Rt. Kaposvári Igazgatósága 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a 3. ÁB-AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár - ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 8. (68398) A szekszárdi befektetők üzletházat álmodtak Kaposvárra A Dom épít a Szarvas mellett Hosszan tartó huzavona után úgy tűnik gazdára talál Kaposváron az vasútállomással szemközt lévő, Szarvas-üzletház melletti terület. A terület eddigi tulajdonosa, a Herkules Invest eladja a területet. A tárgyalások már régebb óta tartanak és úgy tűnik, hogy nemsokára pont is kerülhet a szerződések végére. Legutóbbi ülésén egyébként a városi képviselőtestület is napirendre tűzte a már régóta parlagon álló terület ügyét. A városatyák akkor — így is szentesítve az adásvételt — lemondtak az önkormányzat elővételi jogáról, ám cserébe legalább húsz millió forintos bankgaranciát kértek a cégtől. A képviselők továbbá azt is feltételül szabták, hogy a felépítendő üzletház tetőterében a vételár részeként az új tulajdonos adjon át egy kétszáz négyzetméter alapterületű szerkezetkész üzletet. A szekszárdi székhelyű befektetőcég, a Dom Részvénytársaság úgy tűnik, hogy vállalja a neki szabott feltételeket, továbbá azokat a régebbi szerződésben foglalt kötöttségeket is, amelyeket az önkormányzat akkor még a Herkules Investtel szemben támasztott. A Dom Rt egyébként fővállalkozóként kezd neki az építkezésnek. Teljesíti a polgármesteri hivatal szakembereinek elképzelését is, amely szerint a Szarvas-üzletház mellett zártsorú beépítésként készülhetne el az üzletház, amelynek földszintjén és emeletén különböző nagyságú boltok és szórakoztató-egységek kapnának helyet. Ä kivitelező jelenleg felméréseket végez a beruházással kapcsolatban. Az építkezés az előzetes terveknek megfelelően áprilisban kezdődik majd és ha minden gond nélkül halad, akkor két év múlva aranyvasárnap, már ki is nyithat az új üzletház. B. Zs. Rendőrök és testőrök az iskolapadban Pisztoly a katedrán Hogyan kerülhet pisztoly a katedrára egy középiskolában? No, nem egy rejtélyes bűnügy kapcsán, hanem fegyverismereti óra keretében. — Két éve folyik rendvédelmi gimnáziumi fakultációs képzés az iskolánkban — tudtuk meg Horváth Miklóstól, az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola igazgató-helyettesétől. — Az oktatást az ORFK engedélyezte, s az iskola szorosan együttműködik a rendőrséggel: a rendvédelmi ismereteket rendőr előadók oktatják a diákoknak, s minden hónapban egy osztály- főnöki órát is tartanak. A diákok fegyverismeretet is tanulnak, s önvédelmi képzést kapnak, akárcsak a rendőrök a kapitányságon. A rendvédelmi ismeretek oktatása az ORFK tematikájára épül, s a tanulók érettségi vizsgát tesznek a tantárgyból. Mivel ez megfelel az országos képzési jegyzékben szereplő személy -és vagyonőri szakképesítés követelményeinek, így a tanulók erről is oklevelet kapnak az érettségi bizonyítvány mellé. A fakultációs képzés célja, hogy utánpótlást biztosítson a rendőrségnek. A diákok többletpontokat kapnak a rendőr szakközépiskolába és a rendőrtiszti főiskolára való jelentkezésnél, ha az iskolai tanulmányaik alatt leteszik a ,3” kategóriás gépjárművezetői vizsgát, a számítógépkezelői vizsgát és megszerzik a nyelvvizsgát. Minderre lehetőségük van a négy év alatt az Eötvösben. A rendvédelmi ismeretek jó vagy jeles érdemjegye további plusz pontokat ér a felvételinél. S. P. G. A VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK Telefon: 317-838: — A Somogyi Hírlapban olvastam, hogy nem éhezhetnek a gyerekek Kaposváron, támogatják a gyermekes családokat. Két gyermekem van, feleségem semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik. A fizetésemmel és a családi pótlékkal együtt egy személyre 13 ezer forint jut a családban havonta. Többször is elutasították támogatási kérelmünket, mert az egy főre jutó jövedelmünk magasabb az előírtnál. Azt kérdezem a szociális iroda vezetőjétől kit és hogyan támogat akkor a város? Ottóné Bene Ibolya, a szociális iroda vezetője: — Igaz, az előírások értelmében az egy főre jutó jövedelem alapján rendszeres gyermekvédelmi támogatásra a kérelmező nem jogosult. November elsejétől egy másik segélyezési formát, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást is igényelni lehet. Ennek mások a követelményei, az értékhatárok magasabbak, így élhet vele a tisztelt telefonáló. Egyszeri, rendkívüli támogatás ez, de az elnyerhető összeg elegendő az étkezési problémák megoldására. Telefon: 313-107: - Ki nevezte ki Toponáron a kultúr- ház vezetőit? Hova lett az 600 ezer forint, ami a kultúrház építéséből maradt? Dicenty Ernő', a toponári részönkormányzat vezetője: — Nem neveztek ki senkit, hanem az irányítást a toponári Nyugdíjas Szociális és Kulturális Alapítvány vállalta a részönkormányzattal közösen, társadalmi munkában. Az építkezésből nem maradt semmiféle pénz, sőt a húszmillió forintos beruházás befejezéséhez a részönkormányzat adott még kétszázötvenezer forintot. A berendezéseket csak jótékonysági bálok és felajánlások segítségével tudja beszerezni az alapítvány. Hídvégi Imréné (Telefon: 428-550) — A múlt héten csütörtökön a négy óra öt perces vonattal jöttem Budapestről, a kocsik hidegek voltak, mindenki nagykabátban ült. Majdnem megfagytunk. Kérdeztük a kalauzt, azt mondta, hogy nem jó a kapcsoló. Hát azért 3 órás utat megtenni hidegben nem valami jó. Szeretnék választ kapni a vasút valamelyik vezetőjétől, hogy ő ezt hogyan látja. Schiszler László, kaposvári állomásfőnök: — Én is átérzem és nagyon sajnálom a tisztelt utas kellemetlenségét, azonban, mivel nem mi indítottuk azt a szerelvényt, nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Mindig az indulás helyén lévő illetékesek a felelősek a gond miatt. Ilyenkor azt a szerelvényt, amely műszaki problémával küzd, nem szabad útnak indítani, le kell cserélni és kifogástalan szerelvénnyel kell helyettesítenit. A lakótelep közös ünnepe A Pipacs utcaiak az általuk ültetett karácsonyfát saját díszeikkel öltöztették föl a karácsonykor, és a vöröskereszt által adott ötven szál gyertyát gyújtották meg, így ünnepeltek közösen. Előtte mintegy húsz családhoz mentek el, felelevenítve a betlehemezés szokásait. Karácsonyi hóvirág Hóvirágot, a tavasz hírnökét kínálták karácsony napján Kaposvár utcáin. Az idős asszony kosarában tucatnyi kis csokor szerénykedett; pár szál virág - zöld levélkék között. Ezekről csak annyit mondott, hogy az erdő szélén szedte - a Zselic déli lankáin, ahol a gyenge virágok már kidugták fejüket az avar alól. Kevesebb a munkanélküli A tavalyihoz képest tíz százalékkal csökkent Kaposváron és környékén a munka- nélküliek száma. Ennek oka egyrészt, hogy javultak az elhelyezkedési lehetőségek, másrészt sokan vesznek részt szakmai képzésben, bértámogatásban, munkahelyteremtő támogatásban. A megyei munkaügyi központ nyilvántartása szerint 5066-an vannak állás nélkül a kaposvári körzetben. Kérdezzen: ff 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Tisztelettel közöljük, hogy az SZJA 1%-ból 46 000 Ft folyt be a Vesebetegek Somogy Megyei Egyesületének számlájára. Köszönjük mindazoknak, akik ezen lehetőséggel élve Egyesületünkre gondoltak. Kérjük, hogy 1990-ban Is a vesebeteg emberek támogatására fordítsák ezt az összeget (68382)