Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-22 / 298. szám

1997. december 22., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Negyven csapat a pályán Kaposváron Nagyüzem a Táncsicsban Három nap alatt csaknem száz mérkőzést játszottak Ka­posváron a Táncsicsban fotó: kovács tibor Ötödik alkalommal rendez­ték meg a hétvégén Kapos­váron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarno­kában a Táncsics-Kapos Tv Kupa nemzetközi (pénzdí­jas) kispályás teremlabda­rúgó-tornát. A háromnapos esemény az idén is nagy kö­zönségsikert aratott; a szép­számú érdeklődő csaknem száz összecsapást láthatott. Még pénteken reggel nyolc csoportba osztva 40 csapat kezdte meg a küzdelmet, s a csoportok első és második he­lyezettjei jutottak be a legjobb 16 közé. Több érdekes ered­mény született, s a látványos összecsapások sem maradtak el. Csak az írisz és a Mária- Center nyújtott százszázalé­kos teljesítményt a csoport­küzdelmek során; többször is csak a gólkülönbség döntött a helyezések és a továbbjutás sorsáról. A „G” csoport fejleményei alakultak a legérdekesebben. Meglepetésre csak a harma­dik helyet tudta megszerezni az NB I-ben szereplő Wahner Róberttal felálló Kis Dorottya csapata; a csurgói Nagyhús és a már évek óta résztvevő Ste- aua Sámson viszont kivívta a továbbjutást. Vasárnap délután aztán már nem lehetett hibázni, mert kieséses rendszerben folytatódott a csata. A nyol- caddöntő során elbúcsúzott a szép reményekkel indult Villa Negra együttese, egy körrel később pedig újabb érdekes eredmények születtek. A re­mekül küzdő csurgóiak bünte­tőkkel nyertek a címvédő szombathelyi Falco ellen, a múlt heti Téli Kupán első he­lyezett Snack csapata pedig a jó erőkből álló Mária Centert gyűrte le. A találkozók több­sége egyébként büntető rúgá­sokkal ért véget, azaz közel azonos tudású csapatok vetél­kedtek a Dunántúl második legnagyobb kispályás terem­tornáján. Az elődöntőkben már gólt sem sikerült szerezniük a mérkőző feleknek: mindkét összecsapás gól nélküli dön­tetlennel ért véget. Büntetők döntöttek itt is, és ebben a „műfajban” a torna meglepe­téscsapata, a megyei II. osz­tályban vitézkedő Csurgó, il­letve a Snack volt eredmé­nyesebb. A bronzmérkőzést a változatosság kedvéért hatmé­teresekkel nyerte meg az írisz legénysége. A döntőt csak ké­sőn este, lapzártakor játszot­ták. Orosz Ferenc Rehhagel hosszabbított Otto Rehhagel vezetőedző meghosszabbította szerződését a német Bundesligában éllovas Kaiserslautern labdarúgó-csa­patával; a neves szakember — bár több ismert külföldi klub is kereste - 2000-ig szóló megál­lapodást írt alá. Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport Vereség a paksi évzárón Paksi Atomerőmű SE-Klíma-Vill Kaposvári SE 96-77 (53-33) A bajnokság egyik legerősebb csapatának, a Paksi Atom­erőmű SE-nek a vendége volt szombaton este a Klíma-Vili Kaposvári SE NB I férfi „A” csoportos együttese. Kosárlabda NB I, férfi „B” csoport — Erre a mérkőzésre új taktikát dolgozott ki Geltér Sándor ve­zetőedző; az eddig csereként ját­szó kosarasok a kezdőcsapatban kaptak főszerepet. Öt-hat percig tudtuk tartani a lépést ellenfe­lünkkel. Ezután a válogatott Gu­lyás remek centerjátéka, vala­mint az amerikai „légiós” Ricks ponterőssége miatt nőtt a haza­iak előnye. Gyengén védekez­tünk, és sajnos a támadójáté­kunk is könnyen kiismerhető volt. A második félidő elején felzárkóztunk, de Gulyás vissza­térése egyértelművé tette a talál­kozót. Az utolsó tíz percben már szurkolóikat is kiszolgálták Munteánék. Ricks zsákolása na­gyon szép mozzanat volt. Saj­nos, nem tudtunk meglepetést okozni az egyik legjobb magyar csapat otthonában. Nagyszerű érzés volt először a kezdőcsa­patban szerepelni, köszönöm az edzőm bizalmát — mondta Bogdán Balázs, aki szombaton este Pakson első alkalommal kapott helyet a Klíma-Vili Ka­posvári SE kezdőötösében. így játszottak Paks, városi sportcsarnok, 800 néző. V.: Major Gy., Nagy J. Paksi Atomerőmű SE: Ricks (22/6), Visockas (10), Mun­Szlivancsanin 27 pontja is kevés volt a hazai pályán veretlen Paks otthonában fotó: kovács tibor teán (8/3), Gulyás (24), Mérési (13). Csere: Hencsey (6), Bo- vánovics (2), Monok (3/3), Mi­hály (8), Rutkai (-). Edzó': Re­zük László. Klíma-Vili Kaposvári SE: Vojvoda (12), Jusztin (3/3), Farkas (9/3), Varga R. (7/3), Bogdán (4). Csere: Szlivan- csanin (27), Filipovics (9), Turcsán (6), Agfalvi (-). Edző: Gellér Sándor. Jók: Ricks, Gulyás, Mérész, illetve Szlivancsanin. Rezák László: — Örülök, hogy győzelemmel tudtuk megajándékozni karácsonyra lelkes közönségünket. Gellér Sándor: — Gratulálok a paksiaknak, akik nagyon jól játszottak; ehhez azonban a mi gyenge védekezésünk is kellett. Az ifjúsági mérkőzésen: Paksi Atomerőmű SE­Klíma-Vill Kaposvári SE 119-81(60-31) Kun Zoltán Megdöbbent szurkolók VIS Siófok KC-Szedeák-Akuterm 78-118 (37-59) Megdöbbentő, 40 pontos (!) vereséget szenvedett a VIS Siófok KC NB I „B” csoportos férfi kosárlabda-csapata hazai pályán a Szedeák-Akuterm együttesétől az alapszakasz zárómérkőzésén. 0-0 után 12-14-nél volt a leg­közelebb (a hetedik percben) a Siófok a vendégcsapathoz. At­tól kezdve csak nőtt a különb­ség a két csapat között, amely a végén kerek 40 pontnyi lett a Szeged javára. A 38. percben már 50 (!) ponttal is vezettek a Tisza-partiak... A szombat esti meccsnek egyébként egyik fél számára sem volt tétje; a ven­dégek már biztosan bejutottak a legjobb négybe, a VIS Siófok KC viszont ugyanezt nem tudta elérni, januártól csak a bentma- radásért folytathatja. Nem tudni, hogy a tervek „alultelje­sítése” avagy a tétnélküliség okozta, mindenesetre tény: egy hihetetlenül sokat hibázó, rop­pant figyelmetlen Siófokot lát­hatott a publikum az időnként öröm-kosárlabdát bemutató szegediek ellen. Védekezésről szinte nem is lehetett beszélni; Pávlicz például csak akkor nem dobott kosarat, amikor nagyon nem akart. A vendégek centere nem kevesebb, mint 40 ponttal szórta meg a a siófokiakat. A megdöbbent hazai szurkolók azt mondogatták: ilyen kudarc még nem érte a csapatukat ha­zai pályán NB I-es történetük során. Még szerencse, hogy a végén már „mosolygósra” vet­ték a figurát a szegediek; akkor, amikor már 50 pont volt az elő­nyük... így játszottak Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 200 néző. V.: Lugossy, Bodnár. VIS Siófok KC: Kovács Zs. (8/3), Weisz (23), Doma (6), Földesi (22/15), Gorszki (7/3). Csere: Kovács N. (10), Csala (2). Edző: Viktor Kuzmin. A Szedeák-Akuterm legjobb dobói: Pávlicz (40), Havasi (19/12), Búzás (18/6). Viktor Kuzmin: — Sok játék- lehetőséget adtam a fiatalok­nak, hiszen nekünk mostantól kezdve már a jövő csapatát kell építeni. Fónai Imre Asztalitenisz évbúcsúztató A Kaposplast nyílt asztali­tenisz-nappal búcsúztatja az évet december 27-én, szombaton. Reggel 8.30 órakor a diákok nyitják a sort Kaposváron a Kaposp­last Arany úti asztalitenisz­csarnokában, majd a részt­vevők közösen megkoszo­rúzzák egykori sporttársaik — Balogh József, Limbek Pál, Horváth Sándor és Androsits Imre — sírját. Ez­után ismét asztalhoz lépnek az asztali teniszezők; 15 órá­tól külön versenyen mérik össze egymással a tudásukat a profik és az amatőrök. Tekeverseny három napon át A Kaposvári Építők SC és a Pince TK nagyszabású évadzáró tekeversenyt ren­dez a megyeszékhelyen, amely december 27-én kezdődik, s két nappal ké­sőbb zárul. Az Építők SC tekecsarnokába minden ér­deklődőt várnak mindhá­rom napon 10 órától, akikre 20 vegyesdobás vár. A leg­jobbak jutalma értékes nye­remény lesz, így a fődíj például egy Daewoo színes televízió. További bővebb információ a főszervező Magyar Józseftől a (82) 318-563-as telefonszámon. Vezet a Danone-Honvéd NB I, férfi „A” csoport A bajnokság állása: 1. Danone-H. 13 10 3 1024- 905 23 2. Paksi ASE 13 10 3 1080- 982 23 3. Marc-Körmend 13 9 4 971- 820 22 4. Zalaegerszeg 12 9 3 981- 896 21 5. Albacomp 11 9 2 893- 762 20 6. Falco-Lépték 13 7 6 1180-1194 20 7. Matáv SE Pécs 14 6 8 1058-1131 20 8. Szolnoki Olaj 12 7 5 863- 812 19 9. Klíma-Vili KSE 13 5 8 1023-1079 18 10. Dombóvár 14 1 13 991-1222 15 11. Sz.batta 13 1 12 970-1138 14 12. Debrecen 11 2 9 696- 855 13 A hétvégén játszották: Falco-Lépték KC-Zalaegerszegi TE KK 107-100 (47-42, 87-87) Dombóvári VMSE-Matáv SE Pécs 70-82(37-43) BC Marc-Körmend-Szolnoki Olaj KK 77-43(44-20) TOTÓ 1. Bielefeld-Karlsruhe 2-1 1 2. Duisburg-Bochum 2-0 1 3. K.lautem-FC Köln 3-2 1 4. Leverkusen-Stuttgart 6-1 1 5. 1860 München-Bremen 0-1 2 6. Wolfsburg-B. München 2-3 2 7. Bari-Piacenza 0-0 x 8. Brescia-AS Roma 1-1 X 9. Fiorentina-Atalanta 5-0 1 10. Juventus-Empoli 5-2 1 11. Lazio-Vicenza 4-0 1 12. AC Parma-Lecce 2-1 1 13. Sampdoria-Napoli 6-3 1 A pluszmérkőzés: 14. Udinese-Inter 1-0 1 Tóm mi Maklncn duplája A finn ralipilóta, Tommi Makinen — aki idén nagy csatában sikerrel védte meg világbajnoki címét — a jövő januárban Monte Carlóban kezdődő VB-soro- zatban egy újonnan kifejlesztett Mitsubishi EVŐ V-sel áll rajthoz fotó: traco Schumacher marad a Ferrarinál Annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok német Forma-l-es pilótát, Michael Schumachert idén megfosztották az ezüstérmétől, a kö­vetkező szezont is a világ talán legnépszerűbb „istállójánál”, a Ferrarinál tölti fotó: traco

Next

/
Oldalképek
Tartalom