Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-20 / 297. szám

Pakson verték a Klímát Paksi Atomerőmű SE- Klíma-Vill Kaposvári SE 96-77 (53-33) Még 10 perc sem telt el, amikor — 23-12 arányú hazai vezetésnél — már ismét a megszokott ka­posvári kezdőcsapat volt a pályán, azonban a kü­lönbség csak tovább nőtt a két csapat között. A má­sodik játékrészben sem változott a játék képe: az időnként látványos meg­oldásokat bemutató pak­siak magabiztosan őrizték az előnyüket. Elsősorban gyenge vé­dekezésének köszönhe­tően nem tudott meglepe­tést okozni a Klíma-Vili Kaposvári SE csapata az egyik legjobb magyar együttes otthonában. így játszottak Paks, sportcsarnok, 800 néző. V.: Major Gy„ Nagy J. Paksi Atomerőmű SE: Ricks (22/6), Visockas (10), Mwxteán (8/3), Gu­lyás (24), Mérész (13). Csere: Hencsey (6), Bová- novics (2), Monok (3/3), Mihály (8), Rutkai (-). Edző: Rezák László. Klíma-Vili Kaposvári SE: Vojvoda (12), Jusztin (3/3), Farkas (9/3), Varga R. (7/3), Bogdán (4). Csere: Szlivancsanin (27), Filipoyics (9), Turcsán (6), Ágfalvi (-). Edző: Gel- lér Sándor. Jók: Ricks, Gulyás, Mé­rész, illetve Szlivancsanin. Rezák László: — Örülök, hogy győzelemmel tudtuk megajándékozni kará­csonyra a lelkes közönsé­günket. Gellér Sándor: — Gratu­lálok a paksiaknak, akik nagyon jól játszottak; saj­nos, ehhez a mi gyenge védekezésünk is kellett. Kun Zoltán A férfi „B” csoportban: V1S Siófok KC-Szedeák- Akuterm 78-118 (37-59) Janikából János lett Kezdő versenyzőként még csak pró­bálgatta ügyességét, de már Janika néven ismerték az autósport rajon­gói. Alig volt 20 éves, amikor a hazai élvonalba került, és látványos veze­tési stílusának köszönhetően hamar népszerűvé is vált: ifjú Tóth János lett több ezer fiatal álmának megtes­tesítője, a villám­ben, de látom a srácokat, akik Salgó­tarjánból, Miskolcról, vagy éppen Kaposvárról jövet minden alkalom­mal megállnak a kútnál, hogy plaká­tot kérjenek és érdeklődjenek a ter­veimről. Szívesen találkozók velük, ám még mindig feszélyezve érzem magam, ha sztárként kezelnek. A ra­kezű ralipilóta. Janikából azóta János lett, ko­moly tekintetű profi autóver­senyző, aki tavaly San Remoban egy világbajnoki megmérettetésen is kiválóan meg­állta a helyét. — Április óta Budapesten élek, de csak a hétköz­napokat töltöm ott, a hétvégeken hazautazok Zamárdiba. Budapestre a munkám vitt: egy barátom kért meg, hogy távollétében irányítsam a Ten­gerszem utcai Aral-benzinkutat. Egyelőre bizonytalan, hogy meddig maradok, ám az biztos, hogy soha nem tudnék fővárosivá válni: büsz­kén viselem, hogy vidéki vagyok. — Egy üzleti vállalkozást, vagy a versenyautót nehezebb vezetni? — A benzinkutat veszélyesebb, kü­lönösen, hogy nem az enyém az áru­készlet. Ha kevesebb van az üzem­anyagból az is baj, ha több, azért is vállalni kell a felelősséget. Általában hajnali hat órakor kelek és este kilenckor fekszem. Az időm nagy részét az Aral-kút körüli teendők foglalják le, másra nem is „A munkám a benzinkút, a versenyzés az életem, a hobbim a vadászat” lit is addig szeretem, amíg nem kell kiszállni a versenyautóból. Utána in­kább hozzanak dublőrt, hogy a cél­dobogón pezsgőt locsoljon és fo­gadja a gratulációkat, én inkább még egy kört megyek.- Profi ralipilóta lett. De mikor au­tózott utoljára saját kedvére, hiszen annak idején Ön is forgalom nélküli elhagyott utakon száguldozva sze­rette meg a ralit. — Zamárdi környékén minden ka­nyargós utat kölcsönkapott Toyota Carinával jár­tam. Most összeraktuk a régi-új au­tómat. Egy Toyota Celicát, amelyet versenyfutóművel szereltek és az elektronikai tuningnak köszönhe­tően mintegy 240 lóerős.- Említette, hogy vadászik. A sok teendő között erre is jut idő? — A munkám a benzinkút, a ver­senyzés az életem, a vadászat pedig a hobbim, amire minden héten szánok időt. Hétvégeken hazautazok Za­márdiba, olyankor édesanyám a kedvenc csirke-, vagy pulykaételei­met készíti el. A jó ebéd és a családi környezet után azonban a vadászat szintén megnyugvást nyújt. Egyedül szeretek kimenni, felülni a magas­lesre és másfél-két órán keresztül mást sem csinálni, csak nézni a tájat és az állatokat. A csoportos vadászat már egyre inkább taszít. Ott is a pénz a meghatározó, irigy és kisstílű em­berek egymást akarják felüllicitálni. Én nem az újgazdagokat, hanem az öreg vadászokat szeretem és sok ba­rátom is van közöttük. Ők a termé­szet szeretetéért járnak ki és nem azért, hogy minél több állatot ejtse­nek el. Ésszel vadásznak, inkább csak selejteznek, nagyon jut.- Pedig a rajongók nagy részét az érdekli, hogy mi lesz jövőre, milyen autóval és milyen pénzből versenyez ifj. Tóth János? — Ehhez a csapatunkban nekem van a legkevesebb közöm. A menedzserem Dudás Mihály és a navigátorom Gergely Ferenc intézi az ügyeket. Én úgy szeretnék dolgozni, hogy eszembe se jusson a versenyzés.- Azok a rajongók sem juttatják az eszébe, akik a munkahelyén sorra keresik meg autogramot kérve? Mi­lyen érzés sztárnak lenni? — Korábban nem hittem az ilyen­: úgy ismerek mint a tenyeremet. A Bakonyban is otthon érzem magam, bár oda inkább vadászni járok. Már nagyon régen nem volt rá alkalmam, hogy — csak a magam kedvtelésére — autózzak egy jót. A tréningautó­mat egy éve szétszedtük és azóta egy háromszor is meggondolják, hogy meghúzzák-e a ravaszt. — Mi volt idén a legnagyobb va­dászzsákmánya, mire a legbüsz­kébb? — Egyetlen süldő-vadmalacot lőt­tem és arra sem vagyok büszke. Meg­ismertem viszont a Bakony olyan ré­szeit is, ahol más nemigen jár. Jól­esik, amikor a Veszprém rali gyorsa­„Már nagyon régen nem volt rá al­kalmam, hogy - csak a magam kedv­telésére - autózzak egy jót.” sági szakaszainál a környékbéli puszták lakói ismerősként üdvözöl­nek. Nekik én nem autóversenyző vagyok, hanem barát. Egy vadász­társ, akinek különös időtöltése akad: időnként beül egy versenyautóba és végigszáguldozik azokon a dűlőuta- kon, ahol máskor gumicsizmában, puskával a hátán szokott bandukolni.- Az autóversenyzés időigényes sport, a vadászat nemkülönben. Ott van még a kétlaki élet, utazás Budapest és Zamárdi között. A barátnője hogyan tűri? — Voltak komoly kap­csolataim, de pillanat­nyilag nincs barátnőm. Megértem, hogy nehéz az én életvitelemhez alkalmazkodni, de változtatni nemigen tudok és nem is akarok rajta. Annál több barátom van, akikkel elbeszélgethe­tek és akár a gondjaimat is megoszt­hatom. Az elmúlt három évben — mióta profi csapatban versenyzek — sok új ismerősre tettem szert. A nyu­galom szigete azonban számomra örökké Zamárdi marad: a falu, ahová mindig jó visszatérni. Barna Zsolt Az újságírás helyett a röplabdát választotta A szbornaja dirigense A Szovjetunióban kudarcnak számított az olimpiai ezüstérem Amerre csak megfordult, sike­rek kövezték az útját. Gena- gyij Parsin Alma-Atában a leg­alsóbb csapatban kezdett el röplabdázni, hogy aztán meg­járva a szamárlétrát később bajnokcsapat tagjaként ünne­peljék. Kaposvárt akkor is­merte meg, amikor a Pini KSE csapatával BEK-meccset ját­szottak a sportcsarnokban. Itt készült ez az interjú is. Még egyetemista volt, ami­kor már rá bíztak egy gyer­mekcsapatot. Abból a társa­ságból aztán később ketten is Európa-bajnokok lettek. Az egyik éppen az az Oleg Antro­pov volt, aki a jó tanítványból idővel ellenféllé nőtte ki ma­gát; az idén a szintén Bajno­kok Ligájába bejutott, az Inter- ligából általunk is jól ismert VKP Bratislava csapatát irá­nyítja. Meglehetősen fiatalon, 28 évesen lett elismert profi edző, s kerek 26 éven át, egé­szen 1992-ig irányította az Eu­rópa hírű Radiotechnika Riga csapatát. Szovjet bajnoki cím, kilenc ezüstérem és három KEK-győzelem bizonyította: nem akárki a szakmában. Közben 1979 és 1982 között a szovjet ifjúsági válogatottat is irányította, amellyel ’81-ben egészen a világbajnoki címig menetelt. S a legemlékezete­sebb évek: 1986 és 1989 kö­zött a félelmetes hírű szbor­naja, azaz a szovjet válogatott szövetségi kapitánya volt. — 1986-ban másodikok let­tünk a világbajnokságon, egy évvel később pedig megnyer­tük az EB-t - mondta Gena- gyij Parsin. — A szöuli olim­pián döntőbe jutottunk, ahol végül ezüstérmesek lettünk.-Ha a magyar röplabda-vá­logatott lenne ezüstérmes az olimpián, az egész ország he­tekig ünnepelne. Hogyan fo­gadta ezt a második helyet az akkori szovjet sportvezetés? — Nagy kudarcnak számí­tott. A legnagyobb baj talán nem is maga az ezüstérem volt, hanem hogy az amerika­iak győztek le bennünket. Ez pedig ugye akkor már már megbocsáthatatlan bűnnek számított. — Mégsem állították fel a kispadról. — Egy évvel később a Világ Kupában harmadikak lettünk, majd széthullott a Szovjet­unió. Ezután Rigában dolgoz­tam, amellyel 1990-ben a KEK- döntőben bronzérmet szerez­tünk. — Mikor „költözött” Török­országba? — 1991-ben, ahol először két esztendeig az I. osztályú Arcelik csapatánál dolgoztam mint szakmai tanácsadó. Ezután következett a Netas. — Milyen csapatot vett át Isztambulban? — A Netas akkor az ötödik helyen állt, jobbára öreg játé­kosok alkották az együttest. Nagy fiatalításba kezdtünk: a fél csapat kicserélődött. — Aztán szép lassan el­kezdtekjönni az eredmények. — Azóta már kétszeres ku­pagyőztesek vagyunk, s a klub történetében először tavaly elhódítottuk a bajnoki címet is. Az 1996/1997-es szezon egyébként igazán emlékeze­tesre sikerült. Nemcsak a baj­nokságban, hanem a kupában is mi lettünk a legjobbak, s a nemzetközi porondon is meg­ismertek bennünket: a CEV Kupában ezüstérmet szerez­tünk. — A sikerszéria idén is foly­tatódik: hazájuk bajnokságá­ban verhetetlenek, s bejutottak a Bajnokok Ligájába. A ka­posvári visszavágót megelő­zően mikor kaptak ki utoljára? — Még valamikor szeptem­ber elején egy felkészülési tornán. Hat bajnokcsapat lé­pett pályára, s mi a másodikak lettünk, miután a belga Mae­sik legyőzött bennünket. — Tavaly szinte minden összejött a Netasnak. Ennél még többre képes az isztam­buli együttes? — Törökországban egyér­telmű a célunk: meg akarjuk védeni bajnoki és kupaelsősé­günket. A Bajnokok Ligájában pedig legalább a legjobb nyolc közé kell jutnunk, hogy jövőre ne kelljen selejtezőt játsza­nunk. Az igazi nagy célunk azonban a BEK-döntő. — Azt sajnos mi is tapasz­taltuk, hogy nem akármilyen kezdőhatosa van a Netasnak. A cseresor azonban mintha „kicsit” sebezhető lenne...- Fiatalok, 1979-es szüle­tésű játékosok alkotják a má­sodik sorunkat. Valóban van még jócskán tanulni valójuk, de most már lassan nekik is fel kell venni a ritmust.- Milyen csapatot ismert meg a Pini Kaposvár SE-ben?- Fiatal és magas szerke­zetű együttes. A feladó gyor­san mozgatja a csapatot, mindkét első ütő jól játszik, s a centerek is megfelelően gyorsak. A csapat játéka is tet­szett, csak mintha nem lenné­nek elég labdabiztosak; úgy vettem észre, hogy a felugrá­sos nyitások fogadásával van baj. Egyszóval jól együtt van ez a társaság, van bennük fan­tázia; még sokra vihetik, csak idő és türelem kell hozzá.- Mint edző mire esküszik a leginkább?- Két dologra: a céltudatos professzionista gondolko­dásmódra és a sok-sok mun­kára. A kettőnek együtt előbb utóbb jelentkezik az eredmé­nye. Kevesen tudják csak, hogy Genagyij Parsin annak idején újságírónak tanult, végül azonban edző lett. Az élet iga­zolta: jól döntött. Fenyő Gábor A sikeredző Genagyij Parsin FOTÓ: KOVÁCS TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom