Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-12 / 290. szám
1997. december 12., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Elismerés a kis közösségekért munkálkodóknak Berzsenyi-díj tizedszer Tizedik alkalommal adtak at tegnap Kaposváron a városházán a Berzsenyi-díjat, amelyet a társaság elnöksége a kis közösségek szellemi összetartozását emberség és magyarság jegyében szolgáló személyeknek ítél oda. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság díját az idén hárman vehették át, valamennyien határainkon túl élnek. Galambos Ferenc Iréne- usz bencés főtisztelendó' a burgenlandi Alsóó'rből érkezett, ahol az Őrvidéki Magyar Intézet igazgatójaként évtizedek óta a harmincezres szórvány magyarság megtartásáért dolgozik. A díjazottat Tüskés Tibor méltatta. Lászlóffy Csaba kolozsvári író a regénytől a drámáig számos műfajban alkot, értő olvasójaként Bella István író szólt munkásságáról. Tóth Sándor, a felvidéki Rozsnyón tanárként igyekszik helyt állni. Évtizedek óta kétnyelvű bizonyítványt oszt, amiért nemrég elveszítette állását. Az erős magyarságtudatról, ami a elszakított területen élőkben meg van, Kiss Dénes író beszélt méltatásában. A díjakat a társaság elnöke, Takáts Gyula költő adta át. A társasági esten a Vikár Kórus, és a Berzsenyi vers- és prózamondó versenyek díjazottjai, F. Dó'ry Magdolna és Horváth István működtek közre. B. T. Galambos Ferenc Iréneusz veszi át a dijat FOTÓ: KOVÁCS Egyszerűbb szervezet hatékonyabb munka / Átalakul (Folytatás az 1. oldalról) Tatár Dénes, a Dédász Rt vezérigazgatója elmondta: harmincegy, a korábbi kirendeltségeknél nagyobb hatáskörrel és felelősséggel rendelkező üzemvezetőség alakul. A szervezeti változást a fogyasztók nem érzik, legfeljebb annyiban, hogy gondjukat rövidebb időn belül orvosolják. A változás másik hozadéka, hogy az előfizetőket ezután nem keresi fel meghatározott időnként a cég munkatársa. A díjat ezután csekken vagy átutalással fizeti valamennyi fogyasztó. A részvénytársaság folyamatosan költ fejlesztésre, jövőre hatmilliárd forint az erre szánt összeg. Sebestény Gyula, a kaposvári üzletigazgatóság vezetője lapunknak azt mondta: a kapósa Dédász vári és a siófoki üzletigazgatóság mellett a tabi, valamint a fonyódi kirendeltség is megszűnik. Ezek feladatait a környező új üzemvezetőségek veszik át. Somogybán kilenc működik januártól: Marcaliban, Csurgón, Nagyatádon, Barcson, Kaposváron, Balatonbog- láron, Balatonföldváron, Siófokon és Igáiban. Az átállásra az összes dolgozójukat felkészítették, a változásról a települések polgármesteri hivatalait tájékoztatták. Mint mondta, várhatóan nem okoz nehézséget az új felállás. Megtudtuk: a szervezetkorszerűsítés létszámleépítéssel jár. Ezt azonban körültekintően végzik, s ezzel párhuzamosan új, magasan képzett szakembereket is felvesznek. (Harsányi) A SOMOGYI HÍRLAP kérdésstafétája Kipontozott fogorvosok Dr. Jámbor Anna: Fogatlan ország leszünk Farkasné Szabó Ildikó a ba- latonboglári önkormányzat humánpolitikai referense kérdezte dr. Jámbor Annától, a bogiári egészségügyi központ Il-es számú fogászati körzetének vállalkozó fogorvosától, hogyan látja az egészségügy és ezen belül a fogászat helyzetét a praktizáló fogorvos? — Ha csak az elmúlt hetek, hónapok történéseit nézzük, válságos a helyzet: csőd szélére jutottak kórházak, ha bemegy egy intézménybe málladozó vakolatot, elavult berendezéseket, műszereket lát. Napirenden az évek óta ki nem fizetett ügyeleti dijak, az ország legnevesebb szívsebésze éhségsztrájkolt, az Egészségbiztosítási Pénztár évek óta áron alul finanszírozza az intézményeket. S a legfrissebb hír, hogy a kórházszövetség pert indít a pénztár ellen. Tény, hogy az Európában páratlanul magas járadékok mellet az egészségbiztosítási pénztár kivonul az egészségügy finanszírozásából. — Akkor mire költik a magas járulékokból befolyt pénzt? — Bizonyára sokan megharagszanak rám, de új székházak épültek, a pénztárak hatalmas apparátust tartanak fenn. Elismerem, hogy szükség van rá, de ha ennyire szegény az ország, az ellátásra kellene a pénzt fordítani. A fogászatból teljesen kivonult a biztosító. Két éve vezették be a térítési díjakat, az utóbbi két hónapban milliárdos nagyságrendű összeget vontak ki a fogászatokból. Az én körzetemben korábban havi 130-140 ezer forint volt az ellátmány ami most 100 ezerre csökkent. — Hogyan lehet ebbed a pénzből kijönni? — A nyáron bevezették a „kvázi” teljesítményarányos finanszírozást. Havonta kapunk egy alapellátmányt, aminek fedeznie kellene az ingyenes ellátást. Ezt a 18 éven aluliak, a nyugdíjasok, a terhesek, sorkatonák és a közgyógy-ellátottak vehetik igénybe. Az elvégzett munka után pontokat kapunk, ehhez rendelnek egy bizonyos ösz- szeget, de minden hónapban ugyanannyi pénzt osztanak szét. Néhány hónapja 2,50 forintot ért egy pont, most 1,80- at. Az összes fogorvos teljesítményét beteszik egy nagy kalapba és így számolják ki a pontok értékét. Semmi sem ösztönöz a többletmunkára. — A fogorvosok tehát minden hónapban totóznak: vajon mennyit ér a pontozás, ami ezek szerint többnyire kipontozás? — Lesznek rendelők, amelyek nem jönnek ki ebből a pénzből és csődöt mondanak. Az önkormányzatokra számíthatnánk, hogy ne sérüljön az ellátás, de lehetetlen helyzetben vannak, rengeteg feladatot kapnak pénz nélkül. A térítési díjak bevezetése előtt őrült roham volt a rendelőkben, egymás ellen hangolták a beteget és az orvost, mert nem tudtunk mindenkit ellátni, utána egy évig szinte üresen kongtak a rendelők. Az emberek kihúzatták a fájós fogukat, mert az térítésmentes és nem kérték a kezelést. Most látszólag sok a fogorvos, azonban az emberek egészségi állapotához viszonyítva semmiképpen sem. A legutóbbi intézkedések tovább rontottak a rendelők helyzetén: 1998 június 30-ig ideiglenes működési engedélyt kaptunk, addig be kell szerezni a miniszter rendeletében meghatározott fogászati minimum felszerelést. A gépek, műszerek állapotát ismerve ez legalább 3- 400 ezer forintos beruházást igényel. A vállalkozásból ezt nem lehet előteremteni. — Mi a megoldás? — Mindenképpen a tb járulékok csökkentése és a magán biztosítók működése, amelyeknél az állampolgár köthetné meg az igénye szerinti kiegészítő biztosítást. Különben fogatlan ország leszünk. Bogláron talán talpon maradunk. Mi is az önkormányzathoz fordulunk, a jövő héten kerül napirendre a fogászat. Látjuk a pozitív hozzáállást, mert közös érdek, hogy ne sérüljön az ellátás. Saját felméréseim alapján tudom, hogy az óvodákban, iskolákban alig akad ép fogazató gyerek. — Kinek adja tovább a kérdésstafétát? — A kaposvári Eötvös Lo- ránd Műszaki Középiskolában a gyerekek az érettségivel két technikusképesítést is kapnak. Hogyan lehetséges, hogy az országban egyedülállóan a magyar mellett eredeti osztrák bizonyítványhoz juttatják a diákjaikat? Hogyan tud a középiskola megfelelni a jelen kihívásainak? - kérdezem Horváth Miklóstól a műszaki középiskola igazgató helyettesétől. Gáldonyi Magdolna A gabona ára szertefoszlatta egy jó év reményét Szenvedő szövetkezetek (Folytatás az 1■ oldalról) A nettó árbevétel ugyan 10 százalékkal nőtt, ám a várt haszon elmaradt. Bár az év elején-köze- pén még több kedvező jel utalt arra, hogy többletbevételhez jutnak, a gabona és a kukorica nyomott ára azonban szertefoszlatta a reményeket. A szövetkezeti dolgozók a zsebükön is érzik a nehézséget. Megyénkben az éves átlagkereset alig éri el a mintegy 400 ezer forintot, amit Losonczi Pál is rendkívül kevésnek tartott. Kérdésére — miszerint mi a kiút — Berend Ferenc, a megyei szövetség elnöke úgy vélekedett: az agrárium — egyebek mellett — rendezett tulajdonviszonyokat, valamint hatékony, könnyen „lehívható” támogatási rendszert igényel. Ezzel kapcsolatban Varga Gábor, az FM-hivatal helyettes-vezetője elmondta, a naprakész tájékozottság előnyt jelent. Exner Zoltán, a megyei agrárkamara ügyvezető alelnöke úgy látja: a tartós válság leküzdéséhez tudatos munkára van szükség. Az agrártörvény elősegíti az ágazat, és ezen belül a szövetkezetek fejlődését. Acs József, a kapolyi szövetkezet elnöke szerint el kell végre dönteni: adnak-e életesélyt a szövetkezeteknek. Ha igen, akkor viszont meg kell teremteni a növekedés feltételeit. A tanácskozáson Buncsák Sándor választmányi elnök a választmány idei tevékenységről számolt be, Herner Endre titkár a szövetség alapításának 30. évfordulójáról emlékezett meg. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a szervezet elmúlt évtizedekben végzett gazdasági munkáját, Horváth Gábor, a mezőgazda- sági termelők országos szövetségének főtitkára pedig az EU- csatlakozással kapcsolatos feladatokat vette számba. Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP), a szentgáloskéri szövetkezet elnöke azt mondta: az ezredforduló után a szövetkezeti forma várhatóan reneszánszát éli. Ez természetesen más lesz, mint amilyen 30 éve volt, ám a hatékony termelés egyik alternatívája előreláthatóan ez marad. Harsányi Miklós MSZOSZ-Somogyért találkozó Tegnap Kaposváron a szak- szervezeti székházban találkozott az MSZOSZ és a Somogyért Egyesület vezetősége. A résztvevők szerint mindkét szervezet a megyében élő emberek napi gondjainak enyhítése érdekében dolgozik, s szót váltottak az egymást segítő akciók lehetőségéről is. Svajda József, az MSZOSZ és dr. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke megegyezett abbán, jövőre újra tárgyaló- asztalhoz ül a két vezetőség. Magyar-dán kapcsolatfejlesztök Tegnap a Megyei és Városi Könyvtárban megalakult a Magyar-Dán Kapcsolatfejlesztési Társaság 35 tagú somogyi csoportja. Elnöküknek Báli Aranka könyvtáros választották, aki lapunknak elmondta: mezőgazdász és könyvtáros küldöttség egyaránt járt már Dániában a társaság támogatásával. Alelnök Antalné Keresztes Mária sántosi polgármester lett, az elnökségben helyet kapott még Jovánczai István mezőgazdász, Kiss Réka magyaregresi pedagógus és Bódy Zoltánná könyvtáros. Volánosok találkoztak Atádon Hatvan nyugdíjas vett részt tegnap a Kapos Volán Rt nagyatádi területi igazgatósága által szervezett hagyományos évzáró találkozón. Gyuricza István területi igazgató köszöntötte a három megyéből — Somogy, Zala, Baranya — érkezett nyugdíjas Volán dolgozókat. Tájékoztatta őket az Rt és a nagyatádi igazgatóságon elért eredményekről, és fejlesztésekről. A nyugdíjasokat karácsonyi ajándék- csomaggal lepték meg. Levágta a lábát a személyvonat A Kaposvár-Fonyód személyvonatról annak indulása után szállt le egy torvaji lakos a napokban. A leszállás közben a mozgó vonat alá esett, amely az egyik lábát bokatájon levágta. Meglovasítottak 14 hűtőgépet A kiskorpádi vasútállomáson konténerszállító kocsiból 14 darab 160 literes hűtőgépet loptak 350 ezer forint értékben ismeretlenek. ___________PRÓBÁLJA KI SZERENCSÉJÉT___________ V álasszon ajándékot a —VASÁRNAPI jiMii — SOMOGYIHIRIAP-bóu Egy mondat részeit helyezzük el három egymást követő napon: ma, holnap és vasárnap ezen a helyen. Azok, akik ezt a mondatot - sorrendben - egy levelezőlapra vagy papírlapra felragasztva beküldik a Somogyi Hírlap szerkesztősége címére (7401 Kaposvár, Pf. 31.) december 18-ig, a következő tárgyak közül választhatnak: □ Carena fényképezőgép □ Szánkó □ Síléc □ Olajsütő □ Italkollekció (szilveszterre), mely áll pezsgőből, borból és röviditalokból Kérjük, hogy ikszelje be, melyik tárgyat választja, ha önnek kedvez a szerencse A nyertes nevét a jövő vasárnap közöljük a Vasárnapi Somogyi Hírlapban. NYERŐ NAPOK, NYERŐ LAPOK 1.... vásárolhatom meg A rejtvény többi részét holnap, illetve a VASÁRNAPI SOMOGYI HÍRLAP-ban közöljük. A felsorolt tárgyak közül hetente csak egyet lehet választani.