Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-06 / 285. szám

1997. december 7., vasárnap Borhi újra éhes Újra Kaposváron edz a tékozló vi­lágbajnok és mindenhonnan kirú­gott edzője irányítja. Mikor Kapos­vár első világbajnoka itt hagyott csapot-papot és a fővárosba költö­zött, mindenki tudni vélte az igazi okokat. Például hogy akkora pénzt kínáltak Borhi Zsombornak a Hon­védnél, amit itt soha nem kapna. Mondták is: nagy hülye lenne, ha kihagyná! Ráadásul már alig bírják egymást elviselni a Gyöngyösivel... Mások is megszólaltak, hiszen jól értesültekkel jobban el vagyunk látva, mint például adózó vállalko­zókkal. Sokan féltették is a Dese- dán edződött félárva, keménykö­tésű Borhit. Mondván: jobb So­mogybán szólót játszani, mint so­kadik hegedűsnek lenni Budapes­ten az álnok, Zsombort csakis az olimpiai eredményességi pontjaiért csábító honvédegyesületnél. A történet folytatása: a nagy ígé­ret Borhi ígéret maradt. Nem sike­rült kijutnia az atlantai olimpiára, nem tudta megverni a hazai vetély- társakat, és egyáltalán, mintha az idei, négyesben elért Európa-baj- noki címén kívül csak betlizett volna. Más sportoló élete végéig el­éldegélne egykori világ- és konti­nensbajnoki első helye emlékeiből, de Borhi Zsombor többre, sokkal többre hivatott, állítja egykori és mai edzője, Gyöngyösi Jánosi- Nem tudom, honnan vették, hogy köztünk megromlott a vi­szony. Kapcsolatunk alapja a közös munka volt, el is végeztük, ahogy az 93-94-es eredmények mutatták. Szerinte Borhinak akkor nagyon mehetnékje volt. Távozásának fő indoka, hogy itt egyedül kellett edzenie, és bár példaként emlegette az akkori idők legnagyobb verseny­zőit, a norvég Holmant, az ausztrál Robinsont - akik ugyancsak egyedül tréningeztek -, nem sikerült meg­győznie tanítványát. A Honvédnál csapatba került, de úgy sem ment a dolog, s utóbb újra magányosan, s egyre jobban remé­nyét vesztve lapátolta a Duna vizét.- Az igaz, hogy nagyon sokan kér­leltek, a vezetők is, hogy maradjak. A feltételeket is meg tudták volna te­remteni. Ide csábítottak volna né­hány menőbb versenyzőt edzőtárs­nak - mondja a kaposvári úszóedzé­seken egyelőre rendesen kitikkadó Borhi. - De én el akartam menni. Úgy éreztem, ki kell próbálnom ma­gam. Nem haragudtunk egymásra, de már 11 éve együtt dolgoztunk, és ennyi idő egy házasságból is sok. Mindkettőjüknek - bár másként - majdnem padlót jelentett a szétvá­lás. Az edző egyáltalán nem örült, hogy az idő, no meg volt tanítvá­nyának eredménytelensége őt iga­zolta. Ráadásul itthon kenyértörésre került sor közte és Vígh Sándor, a kaposvári egyesület vezetője között.- Azt mondta, mégpedig a ver­senyzőim előtt, hogy én már végig­jártam minden klubot és minden­honnan elzavartak, sőt Spanyolból is. Erre azt feleltem, hogy ez annyira nem igaz, s akkor megyek el kül­földre dolgozni, amikor csak akarok. Az év elejétől Indonéziában ka­pott szerződést a kajakválogatottnál. Ott anyagilag is megérte „mert itt­hon Vígh kifejezetten gyenge fize­tést adott mindenkinek”. Mielőtt elment, megkereste a Honvéd illeté­keseit, s felajánlotta, maradjon Borhi honvédos, de újra itt, Kapos­váron készüljön az idei versenyé­vadra. Ez sem jött össze. Egy koreai versenyen érte utói a hír, miszerint egykori tanítványa kereste, hogy dolgozzanak újra együtt, a Desedán. Borhi útja még keservesebb volt, hiszen a hirtelen jött siker mellett a jó eredmények is kezdtek romlani. Azért is választotta a Honvédőt, mert ott volt Angyal Zoltán, akit sokra tartott mint edzőt, meg az egykori kajakkirály Gyulai Zsolt és Abrahám Attila. Igaz, ők hamar leléptek, mert tán szúrta a szemüket, hogy oda, a jó feltételek közé érkezett a trónköve­telő „vidéki” vetélytárs. Meg annak sem tapsikoltak, hogy az ifjú titán több juttatást kapott, mint ők.- A Barcelonában talán azért nem téma, hogy ki mennyit keres, mert mindenkinek adott a lehetőség a meggazdagodásra. Nálunk pedig, aki világbajnok, jól él ugyan, de nem lesz gazdag soha a büdös életben. És lehet, hogy a másiktól veszi el a pénzt... - véli Borhi. Pesten szolgálati lakást és egy au­tót adott a klub. Az utóbbit Kapos­váron is megígérték. De semmivel sem keresett többet, mint amennyit Somogybán elérhetett volna, bár néhány újság milliókról írt. Világ­bajnok, olimpiai reménység létére sokkal kevesebb volt a jövedelme, mint egy NB I-es focistának. Pesti lakás, új kocsi, barátnő - aki kapos­vári volt - és a meghódítandó sportág. Ezek foglalkoztatták. Sze­rinte az 1995-ös év még jól ment, hi­szen Szegeden és Párizsban is meg­nyerte a nagy nemzetközi versenye­ket, bár elismeri, hogy a vb nem si­került. Elfáradt a Gyuzsóval (Gyulai Zsolt) folytatott nagy párharcban.- Ki voltam pukkadva; hiába haj­tottam, nem ment semmi. Ott bőg­tem utána a garázsban - vallja be. 1996-ban, szinte végig beteg volt, nem akart elmúlni az arcüreg- és to­rokgyulladása. Az egész évadot úgy hajtotta végig, hogy állandóan hő­emelkedése volt. Rendszeresen be­nyomta magának az Algopyrint, az­tán miután nem regenerálódott a szervezete, rendszerint ki kellett hagynia a következő edzést, mert az egymást követő válogatóversenye­ket viszont nenj halaszthatta el, ak­kor ugyanis nem kerülhetett volna ki az olimpiára. Borzasztóan akarta, de így sem jutott ki az olimpiára és bár örült, amikor a tévések a társak sikeréről faggatták, keserves lehetett ott ülni meg jópofizni az őrjöngő szurkolókkal teli Körcsarnokban. 1997 kezdetén Angyalból szövet­ségi kapitány lett, Borhi elveszítette edzőjét. Talán akadt olyan is az egyesület új vezetésében, aki már „leírta” őt, hisz nem mindenki sze­rette. Az első évben még nem állt ugyan a „szőnyeg szélén”, de az olimpia után már igen. Sőt, idén év elején komolyan kérdőre vonták Borhit, aki erre kijött az aduval: visszajön Kaposvárra. Elég vegyes volt a bejelentés fogadtatása, így honvédosként van itt. És edz, Gyön­gyösi János keze alatt. Négy, nagyon tehetséges ifjú kaposvári kajakossal, vagyis már nem egyedül... Gyöngyösi közben leírta elképze­léseit a megváltozott elnökségű egyesületnek, s mire írásunk megje­lenik, talán már szerződése is lesz. Újra együtt a páros, akik a múltról csak ebben az interjúban beszéltek, hiszen azt - már régen lezárták. Zsombor összeszorított fogakkal ússza a hosszakat. Azt mondja, 1998 újra az ő éve lesz 500 és 1000 méteren, egyesben.- Ha itthon meg tudom nyerni a bajnokságot Botond előtt, akkor már fölkapja a fejét minden újságíró.- Storcz Botond, az új kajakkirály. Iszonyú nagy falat - szól a közbeve­tés.- Éhes vagyok! - mosolyog Borhi Zsombor. Csorba András Parkettre siófoki focisták A KÜZDŐSZELLEM A KOVÁSZ Posza Spanyolhonba tart Szervezik a februári porecsi edzőtábort Posza Zsolt nem a sok labda miatt lesz edzésben: az olimpiai váloga­tott keret tagjaként utazik Spanyolországba fotó: kasza József Kedden kezdődik a téli sza­badság a siófoki labdarúgók számára. Ma és holnap egy rangos teremtornán vesz részt a Bányász együttese Székesfehérváron. A Patrick kupa díszvendége lesz a sok­szoros válogatott dán futbal­lista, Michael Laudrup is; remélhetőleg nem lesznek lámpalázasak a siófoki fiúk amiatt, hogy egy ilyen világ­híresség figyeli majd a moz­dulataikat. Nagy László vezető edző játékosai tudomására hozta: elvárja, hogy a szabadságu­kat aktívan töltsék, s ne le­eresztve kezdjék el az alapo­zást januárban. Ami biztos: a kapus, Posza Zsolt edzésben lesz, hiszen a jövő héttől az olimpiai válo­gatott keret tagjaként Spa­nyolországban edzőtáboro­zik tíz napot. Posza egyéb­ként a héten az előzetes fizi­kai felmérésen a legjobb eredményt produkálta az olimpiai keretbe hívott ka­pusok közül. Szabadságukat megszakítva december 21-én parkettre lépnek a siófoki labdarúgók: a városi futball- napon egy villámtornán vesznek részt a Foki-hegyi tornacsarnokban, a Gázszer FC és a Balatonföldvár társa­ságában. Január 5-én ve­zényli az új év első gyakorlá­sát Nagy László edző. Eleinte tornateremben edzenek majd, aztán január végétől már edzőmérkőzéseket is játszanak. Most szervezik a szokásos porecsi edzőtábo­rozást; ha minden igaz, jövő februárban is eltöltenek né­hány napot a horvát tenger­parton. (Fónai) Rákóczi álom a dobogó Horváth Lajos: Az utánpótlás pótolja a hiányt Az őszi Idény lezárult: a Rákóczi stabil középcsapat lett. A baj­nokság derekán a nyolcadik hely „szófogadó” csapatról ta­núskodik. A sikeres szereplést követően Horváth Lajos edző a télen nyugodtan alhat, pedig néhány hete még ő is cipelte a keresztet. Ma már derűsebben tekint vissza — és főként előre. — Azt mondják: bátor ember volt, hogy elvállalta a magasabb osztályba lépett Rákóczi edzéseit, annak elle­nére, hogy az elmúlt nyáron a klub el­veszítette játékosainak színe javát, s a helyükbe nem sikerült hasonló kvali­tású labdarúgókat igazolni. — Nem is volt könnyű döntés. Mi- linte, Mező, Waltner, Vajda, Csemi- jenkó, Takács személyében NB I-es színtű labdarúgó távozott. Ha ők itt volnának, ma talán mi vezetnénk a ta­bellát. Csak azért vállaltam, mert itt élek, ismerem a helyi viszonyokat, az eredményes utánpótlás nevelést, tud­tam, hogy ha minden kötél szakad, lesz kikhez nyúlnom. — Az őszi véghajrá előtt azt mondta: a záró fordulóban azért kell győzniük, mert a 29 pont birtokában van már realitása egy nagy reményű terv meg­valósításának. Mire gondolt? — Kaposváron, ahol a labdarúgó csapat az utóbbi negyed században öt évet töltött az élvonalban, már az al­sóbb színt nem olyan vonzó. Az indu­láskor is célozgattam arra, hogy távla­tokban az NB I elérésért dolgozom, s erről ma sem mondtam le. Két pont­nyira vagyunk olyan kluboktól, ame­lyek harmincmillió forintos beruhá­zással erősítettek a mi „apró pén­zünkkel” szemben és egyetlen győze­lem választ el bennünket az osztályo- zós helytől. — Komolyan gondolja, hogy ezzel a garnitúrával szabad álmodozni a legmagasabb osztályról? — Ha a klub fennállásának 75 éves jubileumát jövőre méltóan kívánjuk ünnepelni, meg kellene próbálni, az első négy között végezni. Ez pedig meggyőződésem szerint három, négy erősítéssel elérhető. — Kétarcú csapatot ismertünk meg az őszi Rákócziban. Kezdődött egy magas ívű szerepléssel, melyet mély hullámvölgy követett, majd a felemel­kedés. Ezt minek tulajdonítja? — Kényszerhelyzetbe kerültünk a nyáron, soha ilyen rövid felkészülés­sel nem vágott neki csapat a bajnok­ságnak, mint mi. Az új labdarúgók legtöbbje szinte a rajt előtti héten ér­kezett. Nem is mertem megterhelni a csapatot, így aztán viszonylag frissen jól kezdtünk, nem véletlen, hogy a ti­zedik fordulót a harmadik helyen zár­tuk. Ám az elmaradt munka később hiányzott, jött a „fekete október”, amikor sérülések és sárga lapos eltil­tások is tizedeltek. Akkor ért az a há­rom egymást követő vereség bennün­ket, amely valóban a „gödör” aljára ta­szított minket. — Ez volt az az időszak, amikor az edző alatt is ingott a pad, sokan már az utódjára is tippeltek. — A kanizsai vereség után magam ajánlottam föl, hogy félre állok. A ve­zetők azonban engem intettek türe­lemre. — Csapata éppen akkor mászott ki a gödörből, amikor szinte valamennyi csatára elfogyott. — Olyan az utánpótlásunk, amely­ből szükség esetén pótolhatom a hi­ányt. A Házit pótló Ferencz, aztán Tóth Balázs, Finta, Rajczi — de ide so­rolom Máthét is — olyan tehetségek, akik rövid időn belül a csapat erőssé­gei lehetnek. Vagy: ki tudott eddig Czonevről? — Sokak szerint a Rákóczi legfőbb ereje játékosainak a klubhoz, a me­gyéhez való kötődése. — A jó küzdőszellemű csapat kiala­kításában, a közösség össze kovácso- lódásában ennek döntő a szerepe. Ezért vallom ma is: a jövő útja a magas színtű utánpótlás nevelés. — A szurkoló igényes, a győzelem önmagában nem elégíti ki, vevő lenne a mutatós játékra is, melynek több­nyire híján volt a Rákóczi. — Ez a legnehezebb a futballban. Amíg nem lesznek olyan csatáraink, akik a mélységből induló támadási fo­lyamatokba kellően be tudnánk kap­csolódni, s otthonosak a pozíciós já­tékban is, addig ezt a jogos igényt ne­héz kielégíteni. Ettől függetlenül akadt négy öt színvonalas mérkőzésünk. — Elégedett? — Csak nyugodt vagyok, elégedett akkor leszek, ha a csapatom a dobogó­ról integet felém. Jutási Róbert

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom