Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-03 / 256. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP TÓTI TÜKÖR 1997. november 3., hétfő Hácsiként szinte lehetetlen a környéken munkát találni Öt szakmával öt éve munkanélküliként — Öt éve vagyok munkanélküli és ötvenöt évesen még reményem sincs arra, hogy valahol állást találjak — panaszolta a hácsi Pfeiffer Zoltán. — Öt szakmám volt. Kezdetben kéményseprőként dolgoztam, aztán nehézgépkezelő lettem, majd kitanultam a fémfelü- let-nemesítő, galvanizáló szakmát, később pedig a lengyeltóti kötődében tettem le a kötő szakvizsgát. Ezzel együtt sem kellek senkinek. A kopott hácsi ház előtt a férfi az idegességtől remegve meséli élete történetét. — Harmincévi munkaviszony után most havi nyolcezer-ötven forintból élek. A kötődéből az utolsók között jöttem el. Amikor odakerültem, még úgy tűnt, hogy fényes jövő áll az üzem előtt. Akár kétszáz embert is foglalkoztathattak volna, aztán egyre rosszabbul ment az üzemnek. Halódása addig tartott, míg a felhalmozott adósságok miatt be nem zárták a gyárat. Ekkor lettem én is — sokakkal együtt — munkanélküli. Pfeiffer Zoltán többi társával együtt több évig kísérletezett, hogy valahol elhelyezkedhessen, az egészségileg is lerobbant férfi azonban nem kellett senkinek. — Egyedül élek és megpróbálom minél kevesebb pénzből eltartani magam. A konyhakertben igyekszek minden zöldséget megtermelni, de a vegyszerek és a magok ára is annyira felment, hogy már ezekre sem nagyon jut pénz. Megpróbálhattam volna nagyobban is gazdálkodni, ám a gondolatnál pénz híján - nem jutottam tovább. Pfeiffer Zoltán mára minden reményét elvesztette. Segélyből tengeti életét és arra vár, hogy pár év múlva — harmincévi munkaviszonnyal a háta mögött — nyugdíjba mehessen. — Talán a városban jobban tudtam volna munkát találni. Itt Hácson azonban nagy a munkanélküliség, és szinte sehol sem tudunk elhelyezkedni. Próbáltam már messzebb is, de ott meg azt mondták, hogy bejárókat nem szívesen foglalkoztatnak. Amikor meghallották, hogy hány éves vagyok, többé szóba sem álltak velem. Talán majd nyugdíjasként könyebb lesz; bízom benne, hogy jobb feltételek között élhetek majd. Sok vesztenivalóm nincs, hiszen nem tudom elképzelni, hogy a jelenlegi helyzetemnél valaha is rosszabb körülmények között éljek majd. Pfeiffer Zoltán FOTÓ: KELEMEN TÜNDE Rókák laknak a kórházparkban Rókák költöztek a lengyeltóti kórház parkjába, nem kis riadalmat okozva a környéken. lakóknak. Az állatok ügyében azonban hiába telefonáltak többen is a rendőröknek, vagy a polgármesteri hivatalba, mindeddig nem sikerült illetékest találni, aki a rókákat kiköltöztette volna az egészségügyi intézmény kertjéből. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az elszemtelenedett állatok már nem csak a parkban járnak, ha- nem a környező épületeket — például a művelődési házat és a könyvtárat is — meglátogatták. Többen tartanak attól is, hogy a szorult helyzetbe került állatok esetleg megmarnak valakit, ezért a lakosok mielőb- bi megoldást sürgetnek. Színvonalasabb műsorok, rendezvények a művelődési házban Télre tartalékolt pénzek A civil szervezetek gazdálkodásának segítésére, a sportcsarnok és a művelődési ház működtetésére tízmillió forintja jutott az idén a városnak. A művelődési házat egyébként három éve árverésen vásárolta meg a lengyeltóti önkormányzat a balaton- boglári gazdaságtól. Az egykori irodaépület állapota megfelelő, a szakemberek szerint azonban ráférne egy kis átalakítás is, hogy még jobban elláthassa új funkcióját. Gyugyi diákok a tóti iskolában Az iskolaszezon kezdetén együttműködési megállapodást kötött egymással a gyugyi és lengyeltóti ön- kormányzat. A megállapodás értelmében a gyugyi diákok az idei tanévet már a lengyeltóti intézményekben kezdték. A tizennégy iskolás és tizenkét óvodás gyérnek taníttatásához a gyu- gyim önkormányzat létszámarányosan járul hozzá, de a lengyeltótiak több állami támogatást is kapnak a munkához. Útaszfaltozás saját forrásból Hiába pályáztak az utak felújítására és új utcák aszfaltozására a lengyeltóti ön- kormányzat illetékesei, a pályázatokból a városnak egy fillér sem jutott. Az önkormányzati képviselők azonban úgy látták, hogy szükségessé vált a Vörösmarty, a Zsigmondi, a Táncsics ás a Kiss utcák útburkolatának megerősítése, ezért saját keretből több mint három millió forintot biztosítottak a munkák elvégzésére. Támogatott könyvkiadás A lengyeltóti önkormányzat is támogatja annak a könyvnek a megjelenését, amelyet a Berzsenyi Társaság ad ki a nemrég elhunyt Fodor András Kossuth-díjas költő munkásságának ébrentartása érdekében. A képviselők is megszavazták a városhoz kötődő költőről szóló könyv megjelenését. ÉPÍTŐK ÁRUHÁZA VKI.T LENGYELTÓTI ÉPÍTŐANYAGOK SZÉLES VÁLASZTÉKA Aktuális kedvezményes ajánlatunk:- Jamina és Bramac tetőfedő anyagok- Velux tetőtéri ablakok Egyéb építőanyagok az alapozástól a tetőig! SzaJkszerű, gyors kiszolgálás, szaktanácsadás. VIZI.T ÉPÍTŐK ÁRUHÁZA 8693 Lengyeltóti, Rákóczi u. 55. Tel.: 85/330-163 Fax: 85/330-411 Nyitva: h-p 7-16-ig ^ _______________(63638) ^ — A lengyeltóti művelődési ház nemcsak kultúrházként üzemel — mondta Németh Márta, a művelődési ház vezetője. — Itt működik a könyvtár is, itt tart fogadóórát a gazdajegyző, s a házban lehet befizetni a közüzemi számlákat. Akinek szükséges, ide jöhet telefaxot küldeni vagy ha igényli, internetezni, sőt még a cipész is a házba jön hetente egyszer, hogy felvegye a megrendelést. — Bizonytalanok vagyunk, de a gyakorlat majd hozza megoldásokat — mondta a jegyző. — Az biztos, hogy a kisebb településeken csökkentek a jegyzői feladatok, míg nálunk több lesz a munka. November 1-jétől ugyanis a gyámügyi hivatali teendők egy jelentős részét mi látjuk el, és ez bizony nem kis felelősséggel jár. A térség falvaiban lakóknak ezentúl Lengyeltótiban kell majd intézniük például az intézeti nevelésbe vétellel kapcsolatos teendőket, de a tóti jegyző A mezőgazdasági termelők többsége hosszúlejáratú hitelt vett fel, hogy tankolni tudja a gépeket és megvehesse a jövő évi vetőmagot. Kölcsön nélkül ugyanis a gazdák többsége se szántani, se vetni nem tudna, hiszen legnagyobb gond még mindig az, hogy miként adjanak túl az idén jól termő kukoricán. Tótiban és környékén egyébként különösen súlyos a helyzet, hiszen a szárítókban még a kulcslyukon is az idei termény folyik ki, a tároló- kapacitás pedig már hetekkel A művelődési házban dolgozók természetesen mégis az általuk szervezett programokra a legbüszkébbek. — A pénzhiány természetesen itt is — csakúgy mint az országban másutt — sokszor gátat szab elképzeléseinknek. Az önkormányzat a rendezvény- szervezésre az idén hatszázezer forintot adott. Ugyanennyit sikerült szereznünk különböző pályázatokon. Ebből a pénzből dönt majd például a szülői felügyeleti joggal vagy a pénzügyi támogatások megítélésével kapcsolatban is. — Az állami gondozottak részére az otthonteremtési támogatásokat is mi adjuk, és a gyermektartásdíj megelőlegezésével kapcsolatban is bizonyára sokan keresnek majd bennünket — tette hozzá Sipos Ferenc. A jegyző nem titkolta azt sem, hogy a gyámügyi hivatali munkára nehéz megfelelő képzettséggel rendelkező szakemezelőtt betelt, s így nincs hova tenni az idei termést. Pedig a szántóföldeken dolgozó termelőknek már a jövő évi termés előkészítésére kellene gondolni, ehelyett azonban törik a fejüket, hogy mit csináljanak a jórészt még lábon álló kukoricaterméssel. Műdig István gazdajegyző szerint a szőlőtermelők helyzete sem sokkal rózsásabb: a bogiári gazdaság ugyan megveszi tőlük a termést, azonban torzulások már most is tapasztalhatók, hiszen meglehetősen finanszíroztuk a tóti napokat, a tavaszi fesztivál rendezvényeit és a Jakab-napi búcsú kulturális programjait is. Németh Márta nem titkolta: a nyár afféle holtszezonnak számít a Balatontól nem mesz- sze fekvő Lengyeltótiban. — Olyankor annyi más program várja a környéken — Bala- tonbogláron, Fonyódon és a magyar tenger partján másutt is — a szórakozni vágyókat, hogy tartalékolunk egy picit. Ezzel pénzt takarítunk meg, hogy ősztől tavaszig, a balatoni holtszezonban itt, helyben is színvonalasabb műsort nyújthassunk a városlakóknak. Az idén jól sikerült például a dzsessz- és a néptánctábor is. bért találni. Ez Lengyeltótiban egyelőre még nem is sikerült, ám az üres állást is minél előbb be kell tölteni. Már csak azért is, mert minden emberre szükség van, hiszen januártól újabb feladatkörrel bővülnek a jegy- zőség feladatai. A gyámügyek mellett az építés-igazgatás több fontos teendője is a városi hivatal dolga lesz. — Ezzel a területtel, az építési ügyekkel reményeink szerint jobban megbirkózunk majd, hiszen nagyobb a gyakorlatunk, és a megfelelő felsőfokú végzettségű szakgárda is rendelkezésünkre áll — tette hozzá a jegyző. — Ezt a feladatot a gyámhivatal illetékességével azonos területen végezzük, azaz Szőlősgyöröktől Somogy- vámosig tucatnyi település gondja tartozik majd hozzánk. nyomott árat fizetnek érte. A gazdajegyző elmondta azt is: a gyümölcsösökkel a fő gond az, hogy a területek elaprózottak és szétszabdaltak, így csak a szokottnál jóval nagyobb ráfordítással tudják a kertek tulajdonosai megtermelni az amúgy kelendő gyümölcsféléket. Számukra egyébként kedvező a Balaton közelsége, és ezt többé-kevésbé ki is használják a gazdák. Sokan maguk viszik a magyar tenger partjára a termést, hogy minél jobban növeljék a hasznukat. Mától a gyámügyi, januártól az építésügyi teendők sokszorozódnak Új feladatok a Mától kibővült hatáskörrel dolgozik a lengyeltóti jegyzői hivatal. A települési önkormányzatok helyett ugyanis ezentúl a város jegyzője látja el a környező falvak és a város gyámügyi hivatali teendőit is. Mint Sipos Ferenc jegyző elmondta: készen állnak a megnövekedett feladat elvégzésére, még akkor is, ha a végrehajtási utasítások csak meglehetősen későn láttak napvilágot, sőt olyan is akad, amely még meg sem jelent. Műdig István gazdajegyző jól ismeri a gazdálkodók gondját Kölcsönből termelők A faluban sikert aratott a virágosítás Gyugy utat építene Egyre szépül ez a Gyugy — mondta a minap egy idegen, akinek útja egy esztendő után ismét a faluba vezetett. A gyugyiak persze büszkék az ilyen s hasonló véleményekre. Ezekből pedig az utóbbi időben kijutott bőven, hiszen aki a településen járt, azoknak szembeötlőek az itteni változások. A helybéliek állítják: a környezet szebbé tételéhez nem kell más, csak egy kis jóakarat, no meg a tettek, amelyek révén valóra válhatnak az elképzelések. Gyugyon a falu egyként akarta és akarja mindezt. Bizonyára ennek köszönhető, hogy a község — úgy tűnik — eredménnyel vett részt a Virágos Magyarországért mozgalom akciójában is, amellyel az ország legszebb, legápoltabb településeit próbálják megtalálni a szervezők. A mozgalom vezetője egyébként nem más, mint a belügyminiszter felesége. Az akció ünnepélyes eredményhirdetésére, Hévízre pedig a gyugyi polgármester, Jelenka György is meghívót kapott; ez -— sokak szerint — előre jelzi a település kivívott megbecsülését és rangját. A gyugyiak azonban, úgy tűnik, nem elégednek meg az eddigi eredményekkel. Most például szeretnék leaszfaltozni a faluból Lengyeltótiba vezető dű- lőutat — hogy település így is kilépjen bezártságából. Ez már csak azért is fontos lenne, mert a két és fél kilométeres leendő aszfaltcsík helyett jelenleg csaknem tíz kilométert kell autózni ahhoz, hogy valaki a faluból Lengyeltótiba jusson. Az út megépítése persze legalább negyvenmillió forintba kerül, ám különböző pályázatokon ennek az ösz- szegnek akár a nyolcvan százalékát is el lehet nyerni támogatásként. Az egykori bánya területét is megvásárolta az önkormányzat. Az a cél ugyanis, hogy volt bányából mielőbb szabadidőparkot csináljanak, tovább szépítve és még vonzóbbá téve ezzel is a falut a helybéliek és az ide látogató idegenek számára is. Balatonra menet, jövet keresse a KLM-et! Lengyeltótiban, a kaposvári úton - nyitva az év minden napján, reggel fél 7-től este 9 óráig! Naponta friss pékáru és tejtermékek, az élelmiszerek és háztartási vegyiáruk bőséges választéka. (541961 KLM ABC Hirdetőink a TÓTI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/311-506-os faxszámon. a TÓTI TÜKÖR legközelebbi száma december 1-jén jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP-bm Megrendeléseit még előző nap is várjuk.