Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-06 / 259. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. november 6., csütörtök Halálra martak a kutyák egy asszonyt Lábodon (Folytatás az 1. oldalról) Dergecz Ferencné - legalább is így gyanítják a lábodiak - a kutyaugatás miatt jöhetett ki a lakásból. A két oda­vetődött kaukázusi juhászkutya rátá­madt. Kínok-kínját kellett elszenved­nie. A rokon, Varjas József, meg a kert- szomszéd kereste az asszonyt. Amikor végre rádöbbentek, hogy a sötétben levő kupac a teste lehet, rendőrért és mentőért telefonáltak. A kiérkező rendőr a férfiak kérlelésére elővette a pisztolyát, s leadott egy lövést a ku­tyákra, hogy kihozhassák a mozdulat­lan testet. Célt tévesztett, de a durranás­tól annyira megijedtek az ebek, hogy hátrább menekültek. A helybeli orvos megnézte az idős nő testét, s nem mon­dott semmi vigasztalót. Deregecz Fe­rencné a mentőautóban meghalt. Mond­ják, elvérzett. A kutyákról az egész falu tudja, hogy a szuka Szili Csabáé, a kan pedig Bö- hönyei Gyuláéké. Szili Csaba kauká­zusi juhászokat akart tenyészteni. Ezért hozta a kutyát. A falubeli kant kérte el a pároztatáshoz. A két ebet összezárták a Szili-portán, aztán vitték volna őket, de azok senkit nem engedtek magukhoz. Szili Csaba szerint ilyenkor békén kell hagyni az állatokat.- Lehet, hogy egy kóbor kan akart jönni a tüzelő szukához, s azt nem vi­selte el a másik. Ezért is kitörhettek...- Támadt-e már emberre a kutyája? - kérdem Szili Csabát.- Egy éve bejött egy lány az udvarba. Annak megharapta a kezét. Amúgy ha sétáltattam az utcán, bárki megsimo­gathatta volna. Az állatokat viszont nem szívelte.- Ha ezt sejtette, akkor... Szili Csaba megtört arca jelzi: az el­múlt órákban nagyon sokszor végig­gondolta a borzalmak éjszakáját. Tény, hogy házukból kiszabadult a két eb, s két házzal odébb bejutottak Dergecz Ferencné udvarára. Böhönyei Gyula, a kan kutya gazdája állítja, hogy békés kutya volt, de a házba idegent nem en­gedett be. Házőrzőnek tartották, félve az időnként megjelenő tolvajoktól.- Egészen kis korában kapta a fele­ségem az oroszoktól ajándékba. Velünk nőtt fel, a szomszédokat is ismerte, de egyszer egy idegennek, aki bejött a ka­pun, nekiment. Nem véletlenül van kint a harapós kutya tábla. Böhönyei Gyula korábban dogokat . tenyésztett, azt mondja, ismeri az álla­tokat. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi megeshet. Fehér Györgyné lá- bodi jegyző arról mesél, hogy amikor megjelent a veszélyes kutyák tartásáról szóló rendelet, levélben kereste meg a kutyatulajdonosokat és felhívta figyel­müket a tartási kötelezettségekre. Volt, aki zaklatásnak vette. Pedig ő csak a bajt szerette volna megelőzni. A kauká­zusi juhász egyébként nem tartozik a veszélyek ebek közé. Ha mégis em­berre támad, akkor első esetben írásban figyelmeztetik a gazdát, s veszélyessé nyilvánítják a kutyát. A második eset után pedig kiirtják. A jegyzőnőnek nem volt tudomása arról, hogy korábban tör­tént volna támadás. Szili Csaba ezen az éjszakán azonnal ráállt az eb elaltatá­sára. Böhönyei Gyula megvetette a tör­ténteket a feleségével. Mindkét kutyát elpusztították. A lábodi történetben még nagyon sok a kérdőjel. Az azonban bizonyos, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányság halált okozó gondatlanság vétségének alapos gyanúja miatt vizs­gálatot indított Szili Csaba ellen. Nagy Jenő A tettesek egyike: a kaukázusi kan­ról senki sem gondolta, hogy gyilkol Pályázati pénz az átépítésre A tabi képviselő-testület egyetértett azzal, hogy az önkormányzat 1988. évi kivitelezéssel Tabon a Kossuth és Jókai utca cso­mópont átépítésére 5,2 mil­lió forint beruházási költ­séggel pályázatot nyújtson be a közlekedési és vízügyi minisztériumhoz. A pályá­zati összegnek a felét, a 2,6 millió forintot az önkor­mányzat a jövő évi költ­ségvetésében biztosítja a beruházáshoz. Bővülő hálózat Torvajon Torvajon a lakossági igé­nyek kielégítésére bővíti a telefonhálózatot a Matáv Részvénytársaság. A tele­pülés szőlőhegyi faluré­szén ezekben a napokban tíz családhoz kezdték meg a vezeték kiépítését. A Petörke-völgyet is megtisztították A bárdudvarnoki általános iskola negyedikes tanulói is részt vettek az Életrevaló plussz programban. Sze­métgyűjtési akciót szervez­tek, és a héten megtisztítot­ták a falu köztereit, majd a Petörke-völgyben is össze­szedték a szemetet. A pol­gármester levélben kö­szönte meg a kisdiákok s a pedagógusok munkáját. A tűzifa lobbant lángra Lullán Lulla külterületén tegnap délután mintegy 30 köbmé­ternyi tűzifa meggyulladt. A helyszínre a siófoki és a tabi tűzoltókat riasztották. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. Ordacsehi és Fonyód között mintegy tíz hektáron a kukorica tarló égett: ezt a bogiári, a fo- nyódi és a marcali egység emberei oltották el. Románokat fogtak a gyékényesi átkelőn Egy ukrán tiltott határátlé­pést követett el Zákány tér­ségében. Az illetőt a horvát szervek elfogták, s átadták. A gyékényesi vasúti átke­lőhelyen egy román a ki­lépő nemzetközi gyorsvo­naton elrejtőzködött az ülés alá. Tiltott határátlépést követett el, ám a horvát szervek elfogták. Ugyanott később három román hami­sított útlevéllel próbált át­jutni. Ellenük közokirat­hamisítás miatt folytattak le eljárást. Továbbra is magas az alacsony végzettségűek aránya Kevesebb a munkanélküli Somogybán 16 390 munkanélkülit tartottak nyilván október­ben. Az előző hónaphoz képest enyhén csökkent a számuk, a munkanélküliségi ráta most 12 százalék. Ezzel megyénk az or­szágos középmezőnyben helyezkedik el. Októberben kevesebb munka- nélkülit jegyeztek fel, ugyan­akkor több a betöltetlen állás. Somogybán most 1257 ajánlat közül választhatnak az érdek­lődők. Lukács Vera, a megyei munkaügyi központ munka­társa tegnap elmondta: kedve­zőbb az elhelyezkedési lehető­ség, elsősorban a feldolgozói­parban. A gazdasági élénkülés kedvezően hat a munkanélküli­ség alakulására, ám a területi eloszlás nem változott jelentő­sen. Továbbra is Dél-Somogy- ban legnagyobb a mutató: Bar­cson és környékén 18,9 száza­lék a munkanélküliek aránya, a csurgói térségben pedig tizen­hat százalék. Ugyancsak sok ál­lástalant tart nyilván a tabi ki­rendeltség: a Koppány-völgyi régióban legutóbb 15,1 volt a munkanélküliségi ráta. — Az idegenforgalmi szezon véget ért, s emiatt Bogláron emelkedett a munkanélküliek aránya — mondta Lukács Vera. Hozzátette: a kedvezőtlen fo­lyamat ellenére azonban most ott a legalacsonyabb, mindösz- sze 7,2 százalékos a ráta. Ka­posváron is csökkenést mértek. A munkaügyi központ mun­katársa nem titkolta, hogy to­vábbra is nagy gondot jelent a szakképzetlenek magas aránya. Az állástalanok 42 százaléka nyolc általánost végzett vagy még azt sem. A szakmunkások 35 százalékos tábora is nehezen talál magának munkát, akár­csak csak az érettségiztek. A somogyi munkanélküliek több­sége a 26-45 évesek közül ke­rült ki. Harsányi Miklós ABS, KLIMA, 2 LÉGZSÁK, 4 TELI GUMI 3 740 000.-Ft ABSzolút gazdaságos megoldás! A népszerűségi listák éllovasa, most ABSzolút verhetetlen téli felszereltséggel kapható. Mindezt kínáljuk azért, hogy Ön a saras-havas, őszi-téli utakon ne csúszkáljon és még a legzordabb időben is élvezhesse a Carina E ABSzolút biz­tonságát és ABSzolút megbízhatóságát. A TOYOTA márkakereskedői segítik Önt, hogy a különböző ajánlatokat mérlegelve, ismét helye sen döntsön... AMÍG A KÉSZLET TART! ®> TOYOTA MÁRKAKERESKEDŐK: KOCSIS ÉS TÁRSA Kfl. 6500 BAJA, Szegedi út 84. Tel/Fax: 06-79 321-810 ■ NÁFRÁDI Kft. 5600 BÉKÉSCSABA. Berényi út 133. Tel.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA 2092 BUDAKESZI, Pítyl út 55. Tel/Fax: 06-23-451-961 ■ M3 AUTÓKERESKEDELMI Kft. 1142 BUDAPEST, Komáromi út 12. Tel: 252-2713 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG Kfi. IH9 BUDAPEST. Mogyoródi út 32. Tel: 363-5883 • TOYOTA PEST HOT BUDAPEST. Szállás u. 20.-22. Tel.: 260-1479 • SARURA Kfl. 1035 BUDAPEST, Szólókért a 1. Tel/Fax: 3882342 • ÚJHEY1 AUTÓ Kft. 4225 DEBRECEN JÓZSA. Szentgyőrgyfalvi út Tel: 06-52-387655 ■ TOYOTA EGER 3300 EGER. Külsísor u. 8. Tel.: 06-36-426-400 • AUTOHAUS KOPF Kft. 2030 ÉRD, Ercsi út 19. Tel.: 06-23-369444 ■ TON MÁRKAKERESKEDÉS 9027 GYŐR, Puskás T. u. 2. Tel: 0696325400 ■ TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kft. 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Kutasi u. 12. Tel/Fax: 0642 341-628 • HERING AUTÓHÁZ Kft. 5100 JÁSZBERÉNY. Nagykátai út Tel/Fax: 0657-415-038 • K0T0 AUTÓHÁZ Kft. 7400 KAPOSVÁR. Zöldfa u. 58. Tel.: 06 82-411-456 • TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG, Eötvös út 10. Tel: 0659-312-588 • TROMF Kft 6000 KECSKEMÉT, Ladánybenei út 1. Tel/Fax: 0676320427 • M+F AUTÓ Kfl. 6200 KISKŐRÖS, Izsáki u. 46. Tel: 0678-311-106 • NIPPON MOTORS Kft. 3527 MISKOLC, Besenyői u. 8. Tel/Fax: 06-46313-258 • KOVÁCS AUTÓHÁZ 2200 MONOR. 4-es főút 35 km Tel: 0629413-381 • NAKATO Kft 8800 NAGYKANIZSA. Erdész u. 28. Tel.: 0693-316180 ■ JUKO Kft. 4531 NYÍRPAZONY, Szabolcs u. 12. Tel: 0642-486040 • TROSKA AUTÓHÁZ Kft. 7627 PÉCS Engel J. u. 1/2. Tel/Fax: 06-72-325-553 ■ KARUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK Kft. 3100 SALGÓTARJÁN, Töstrand Tel/Fax: 0632436646 • TOYOTA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON, Pozsonyi út 58. Tel.: 0699-320-660 • MOLNÁR AUTÓHÁZ Kft 6723 SZEGED. Cserzy Mihály u. 18. Tel: 0642 311-062 • SZEYOKO Kft. 7100 SZEKSZÁRD, Ebes u. 2. Tel/Fax: 06 74419-190 • AUTÓSZOLG 2000 SZENTENDRE. Pannónia u. 1-3. Tel.: 0626312-921 • ANGYALÉI Kft 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Kadocsa út 59. Tel/Fax: 0622-316062 • AUTÓFÓKUSZ Kft 9700 SZOMBATHELY, Kőszegi úl Tel: 06-94-317-451 • AUTÓ GÓBÖLÓS 2800 TATABÁNYA, Környei út 33. Tel: 06-34-337-536 • VÁCZI AUTÓCENTRUM 2600 VÁC, 2 sz. Főút 32. km Tel/Fax: 0627-36 5 630 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM Kft 8200 VESZPRÉM, Budapest út 72. Tel: 06-88 427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA Kft. 8900 ZALAEGERSZEG, Alsó erdei u. 3/A. Tel/Fax: 06-92-316-672 DRÁGUL A KÖTELEZŐ BIZTOSÍTÁS Átlagosan 12,9 százalékkal emelkedik a kötelező gépjármű-fe­lelősségbiztosítás alapdíja. Mivel januártól módosítják a gép­jármű-biztosítási rendszert, ettől 5 százalékkal is eltérhetnek. Olvasóinktól azt kérdeztük: hogyan érinti őket a döntés? Kardos József öreglaki kistermelő: — Kis Polskim van, ezért alig néhány száz forinttal fizetek többet jövőre, negyed évente. Az MTZ traktor díja viszont alaposan drágul: a négy­ezer köbcentis jármű fenntartása sokba kerül. Természetesen kifizetem a megemelt díjat, mást nem tehetek. A földet meg kell művelni, szükségem van a gépekre. Sándor Attila kaposvári rendőr: — Szerencsés vagyok, mivel ezer köbcentis kocsim van, így negyedévente alig 500 fo­rinttal fizetek többet. Természetesen alaposan körbenézek a biztosítási piacon, és amelyik cég a legkedvezőbb ajánlatot te­szi, azzal kötök megállapodást. Takács József barcsi termelési-kereskedelmi igazgatóhe­lyettes: — Bosszankodom a döntés miatt, mivel ezúttal is a tisz­tességesen fizetők járnak pórul. Közben aki nem fizet, vígan au­tózik. Ez felháborító. Ha mindenki eleget tenne a fizetési köte­lezettségének, nyilván nem emelkedne a díj ilyen arányban. Gyakorlatilag alig ellenőrzik a biztosítás meglétét, s így mini­mális a lebukás esélye. Csapó László kaposvári műszakiállomás-vezető: — Az au­tósokat agyonnyomja a sok áremelés. Drága a benzin, a szere­lés, az alkatrész, és a biztosítás is. Januártól feltehetőleg még kevesebben fizetik a kötelezőt, sokan leadják a rendszámot. Vörös Lajos kutasi gazdajegyző: — Nem érzem jogosnak az áremelést; sokallom az eddigit is. A kötelező biztosítás nél­külözhetetlen, de elfogadhatatlan, hogy ennyire kiszolgáltatot­tak az autósok. A biztosítóknak nyilván jó üzlet a kötelező biz­tosítás, hiszen számos akcióval várják az érdeklődőket. Tótli Sándor, a kaposvári autósiskola munkatársa: — Fe­lül kellene vizsgálni a biztosítók költségvetését. Gyakran arra panaszkodnak, hogy ráfizetéses ez az üzletág. Ugyanakkor azon vannak, hogy minél több ügyfelük legyen. Hát akkor a veszteséget akarják növelni? Nyilván a kötelező gépjármű-biz­tosítási üzletág is jókora bevételt hoz nekik. Autósként és vál­lalkozóként egyaránt bosszant a drágulás, de a mérgelődésen túl nem tehetek mást. Becze József hencsei telepvezető: — Iszonyú sokat fize­tünk biztosításra, s úgy látszik, hogy jövőre is egyre többet köl­tünk erre. Eddig 3600 forintot fizettem 1300-as Lada után, ja­nuártól több mint négyezret. Bácsi Jenő kaposvári igazgató: — Elképesztő az áremelés. A szolgáltatás pedig nincs arányban a beszedett díjjal. A megoldás az lenne, ha valós piaci verseny alakulna ki, és a társaságok ver­sengenének a járműtulajdonosok kegyeiért. Súlyosbítja a helyze­tet, hogy rengetegen nem fizetik a kötelező biztosítást. Ha ilyen vezető okoz balesetet, nehezen térül meg a vétlen autós kára. Baksa Sándor magyaratádi szövetkezeti elnök: — Felhá­borító, hogy ilyen mértékben emelnek árat. A családunkban ez a mostani drágulás évente több ezer forint plusz kiadást jelent. Kifizetjük, ám abban bízom: rövid időn belül talán már nem ilyen mértékben emelnek árat. Ifj. Bokor Sándor kaposvári robogókereskedő: — Hi­ába emelik a díjat, sokan már huzamosabb ideje nem fizetnek. A drágítás azokat érinti, akik tisztességesen kifizetik negyed­évente. Az olaszországi gyakorlatot kellene átvenni: minden járművön matrica igazolja, hogy a tulajdonosnak van érvényes biztosítása. Csak így lehet kiszűrni az ügyeskedőket. Dómján László, nagybajomi vállalkozó: — Sokan úgy vesznek részt a közlekedésben, hogy egyáltalán nem fizetnek biztosítást. Vélhetően ez is közrejátszik az újabb áremelésben. Úgy látom, hogy ezúttal is a becsületesen fizető autósok nyúl­hatnak mélyen a zsebükbe. Ezen nem csak én, hanem számos barátom és ismerősöm is épp eleget mérgelődött. Hat éves Wartburgom van, s ezután is több ezer forintot fizethetek három havonta. Tisztában vagyok azzal, hogy nem kötelező autózni. De vállalkozóként aligha dolgozhat autó nélkül az ember. így nem marad más választás: fizetjük az egyre dráguló kötelezőt. Gondolom, hogy a folyamat tovább tart, s egy év múlva ismét csak a drágulásról számolnak be...

Next

/
Oldalképek
Tartalom