Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1997. november 7., péntek Közművagyon visszajár A jelenlegi tulajdonviszonyok jogtalanok Sem a közművek privatizá­ciójáról született rendelkezés időpontjában, sem a jelenleg hatályos jogszabályok értel­mében a vízművek társasági tulajdonba való átadására nem volt törvényes lehetőség - tudatta közleményben jo­gi álláspontját a Legfőbb Ügyészség. Az országban működő öt regi­onális vízművállalat és az ön- kormányzati vízművállalatok gazdasági társasággá alakítása során kizárólagos állami, illető­leg önkormányzati tulajdonban lévő, korlátozottan forgalom- képes közműveket adtak a lét­rejött társaságok tulajdonába. Mint ismeretes, a Legfőbb Ügyészség egy korábbi vizsgá­lata már megállapította, hogy a százmilliárd forintos nagyság- rendű közművagyon ily mó­don kialakult tulajdonviszonyai nem felelnek meg a jogszabá­lyoknak. A jogellenes rendelkezések következtében olyan helyzet állt elő, amely mind a működte­téskor, mind pedig az esetleges privatizációkor nem kívánatos, nehezen orvosolható konfliktu­sok forrása lehet. A közlemény arra is rámutat, hogy mindez azért is káros, mert veszélyez­teti a törvények érvényesülésé­hez fűződő közbizalmat. Ez a jogellenes állapot tartósan nem maradhat fenn. A szaktárca vezetője már in­tézkedett is az irányítása alá tar­tozó vízműtársaságoknál, hogy az állami tulajdont az év végéig állítsák helyre. Szeptember elsején életbe lépett, januártól kötelező Autós szettet vegyenek! A KRESZ tiltja, hogy vezetés közben kézben tartott mobil­telefonnal beszéljünk. Az új szabály bevezetésére türelmi időt szabtak, s ez 1998. ja­nuár elsején jár le. Szerezzük hát be autós szettünket. A gyártók kétféle megoldást kínálnak számunkra. Az egyik megoldás a fülhallgatós-mikro- fonos (head set), amely ké­nyelmetlen, nem szép - bár két­ségtelen, hogy olcsó. Előnye még, hogy gyaloglás vagy bi­ciklizés közben is használható. Más kérdés, hogy a gépkocsi karosszériája leárnyékolja a mobiltelefont, ezért egyáltalán nem felesleges az autós kész­lethez tartozó tetőantenna sem, mindenekelőtt a nagyvárosok­tól távolabb, a vidéki utakon. A mobiltelefon autós kiegé­szítő csomagja egyébként ké­szüléktartóból, külső antenná­ból, központi egységből, mik­rofonból és hangszóróból áll. A legolcsóbb szettek tízezer forint körül kezdődnek, átlagos áruk ennél kétszer több, de egyes típusok esetében az ár el­érheti a harminc-negyvenezer forintot is. Tudni kell, hogy az általunk választható csomagot elsősorban mobiltelefonunk márkája és típusa határozza meg. Végül két jó tanács: csak a gyártók, illetve a szolgáltatók által is ajánlott, garanciális ter­mékeket érdemes megvenni - és figyeljünk arra is, nem hir­detnek-e ezekre a cikkekre ak­ciót, rendkívüli árleszállítást, amely esetenként a 30 százalé­kot is elérheti. T. J. Torgyán a törvény pártján Az utcai politizálás ideje le­járt - jelentette ki tegnap Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. Mint mondta, pártja a földügy­ben mindvégig következetes ál­láspontot képviselt. Egy jogál­lamban azonban a politikának az Országház falain belül kell ma­radnia, ezért az FKGP, mint kormányzásra törő párt nem az utcán, hanem a törvényhozásban keresi a megoldását. Torgyán kérdésre válaszolva elmondta: régebben azért vettek részt a Metész megmozdulásain, mert akkor a meghirdetett cé­lokkal egyet lehetett érteni. Az FKGP csak akkor vonul az ut­cára, ha más alkotmányos meg­oldás nincs, és akkor is csak tör­vényes keretek között. Az FKGP elnök-frakcióvezetője ér­zékeltette, hogy az országos el­nökség várhatóan kizárja a párt­ból G. Nagyné Maczó Ágnest. Arra a kérdésre, hogy akkor a fegyelmi tárgyalás - amelyet a testület következő, november 24-ei ülésén tűz napirendre - csak formaságnak tekinthető-e, úgy fogalmazott: „a formaságok jelentik a demokráciát”. G. Nagyné Maczó Ágnes ké­sőbb közölte, nem megy el a fe­gyelmi tárgyalására, mert - mint mondotta - „nem akarok asz- szisztálni ahhoz, amit Torgyán tesz az SZDSZ utasítására”. Gabonaügy a kormány asztalán A kabinet nem hozza előbbre az új illetménytábla bevezetését A gabona-túltermelés miatt kialakult helyzet áthidalása, a hágai döntést követő tárgyalások menete, a vállalatok ku­tató-fejlesztő kapacitásának támogatása és az orosz állam- adósság ütemezése szerepelt egyebek mellett a kormány teg­napi ülésének napirendjén. A tanácskozást követően Nagy Frigyes földművelésügyi mi­niszter számolt be a gabona­túltermelés következtében a gazdákra háruló terhek enyhí­tését célzó kormányintézkedé­sekről. Előrebocsátotta: az ál­lam nem vásárolhatja fel a többségében gyenge minőségű felesleget. A válság áthidalá­sára egyebek mellett a tárolás költségeinek részbeni átválla­lásával, illetve a végfelhaszná­lónak eladott nagyobb meny- nyiségű gabona utáni - ton­nánként ezerforintos - támo­gatással van mód. Kérdésre válaszolva kifej­tette: a kenyér árának csök­kentésére már csak azért sem lehet számítani, mert a búza ára csak kis részét képezi a/ árképletnek és mert a MÁV igen magas szállítási tarifával dolgozik. A fegyveres és rendvédelmi szervek bérezésével összefüg­gésben a kormány nyilatkoza­tot fogadott el. Ebben kötele­zettséget vállal arra, hogy 1999. január 1-jétől a koráb­ban kidolgozott és elfogadott illetménytábla lesz a bérezés alapja. Vállalja azt is, hogy nem támogat az e törvényi kö­telezettséget módosító semmi­lyen kezdeményezést. Véglegessé vált a hágai döntést követő tárgyalásokon a magyar felet képviselő dele­gáció összetétele. Megtudtuk, a menet közben szükségessé váló döntéseket egy kabinet hozza majd meg. Ezt a minisz­terelnök vezeti, tagja a bel- ügy-, a külügy-, a pénzügy-, a környezetvédelmi, a közleke­dési miniszter, valamint a de­legáció élén álló Nemcsók Já­nos államtitkár. T. M. A többség a csatlakozást kíván A Szonda Ipsos vezetője a NATO-népszavazás várható eredményéről A Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatási adatai sze­rint a NATO-csatlakozás kapcsán a választópolgárok több mint kétharmada tartja fontosnak a részvételt a november 16-ai referendumon. A biztosan szavazók közül 70-80 száza­lék mondana igent a csatlakozásra. Levendel Ádám, a közvéle­mény-kutató intézet vezetője érdeklődésünkre kifejtette: a népszavazásról - az eseményt megelőző kampány eltérő jel­lege miatt - sokkal nehezebb prognózist adni, mint az or­szággyűlési képviselő-válasz­tásokról. Míg ugyanis a hon­atyák Parlamentbe juttatása érdekében négyévente plakát­háború dúl és egymást túllici­tálva győzködik az embereket a politikusok, addig a mostani referendum tétjét szinte vala­mennyi párt egyformán ítéli meg. Sem a médiákban, sem az utcán nem folyik intenzív agitálás, nem sietnek a plaká­tok kiragasztásával sem, en­nek ellenére a polgárok zöme fontosnak tartja az ügyet. Szeptember óta, a NATO- csatlakozást csak részben érintő, elmérgesedett pártviták miatt nőtt a bizonytalankodók száma. Sokan nehezen iga­zodnak el a tisztázatlan kérdé­sek között: véleménynyilvá­nító vagy ügydöntő lesz-e a népszavazás? Összevonják-e a földtulajdonlásról szóló dön­téssel? Ezért úgy vélik: ha nem szavaznak, nem hi­báznak. Levendel mégis érvényes és eredményes referendumra számít. Áz új szabályok sze­rint a népszavazás függetlenül attól, hogy hányán járulnak az urnákhoz, akkor érvényes, ha a választásra jogosultak 25 százaléka plusz egy fő egy­formán szavaz. Levendelék kiszámították, hogy ha a biz­tosan voksolók 70 százaléka igennel szavaz, akkor az ösz- szes választó legalább 37 szá­zalékának részvétele kell a NATO-csatlakozás népi igen­léséhez. Takács Mariann Megszerzett jog nem veszik el Az új nyugdíjtörvény tiszteletben tartja a régi szabályokat 1998. január 1-jén lép életbe az új nyugdíjtörvény. A szabá­lyozás egyik fontos alapelve, hogy az 1998 előtt megszerzett jogosultságok nem vesznek el. Ez különösen a szolgálati idő esetében fontos, hiszen a korábbi évtizedekben - a már nem létező szabályok szerint - összegyűjtött évek megmaradnak. Forgó Györgynét, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető­jét kértük a változások össze­foglalására:- Az új törvény kimondja, hogy azok, akik 2000. január 1 -je előtt az egészségre káros, a szervezetüket fokozottan igénybe vevő munkát végez­tek, illetve végeznek - az 1997. december 31-én hatá­lyos és 1998-99-re is érvényes szabályok szerint - korked­vezményben részesülnek. Ez azt jelenti, hogy továbbra is előbb elmehetnek nyugdíjba. Az új rendelethez kapcsolódó végrehajtási jegyzék részle­tezi, mely munkakörök betöl­tője jogosult e kedvezményre. Azok a jogviszonyok, fog­lalkozások, amelyek az 1997 végéig hatályos, azaz a jelen­legi szabályok szerint szolgá­lati időnek minősülnek, meg­szerzett jognak számítanak a jövőben is, amelyeket nem csorbít az új nyugdíjtörvény. Tehát például az 1997 vége előtt végzett felsőfokú tanul­mányok évei vagy a gyesen töltött idő szolgálati évnek minősül azoknál is, akik 1998 után mennek nyugdíjba. 1998-tól az öregségi nyug­díj és a legkevésbé súlyos, harmadik fokozatú csoportba sorolt rokkantsági nyugdíj legkisebb összege 13 700 fo­rint lesz, ami jelenleg 11 500 forint. Az egyesített özvegyi nyugdíj minimuma 20 400-ról 24 300-ra emelkedik, az árva­ellátásé 9800-ról 11 700 fo­rintra nő. N. Zs. Szocialista aggodalom. Az MSZP-s képviselők egy része meglehetősen aggályosnak tartja, hogy az FKGP Maczó Ágnes helyére Kávássy Sándort jelöli az Órszággyűlés alelnöki posztjára, az így megüresedő jegyzői tisztségére pedig Gyi- móthy Gézát szánja. A frakció több munkacsoportja is meg­kérdőjelezte a jelöltek szakmai alkalmasságát e magas közjogi méltóságokra. Mégis tüntetnek? Országos demonstrációról határozott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szö­vetségének elnöksége, s no­vember 22-én, szombaton 12 órára a Parlament előtti Kos­suth térre hirdették meg tilta­kozó akciójukat. Tollernek igaza volt. A Fő­városi Bíróság csütörtöki ítéle­tével megerősítette Torgyán József kisgazda pártelnök Tol­ler László szocialista frakció­vezető-helyettes ellen benyúj­tott keresetének elutasítását - közölte az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának sajtóiro­dája. Mint ismeretes, Toller László 1996-ban, egy televíziós műsorban kijelentette: „Tor­gyán József a patakvértől elju­tott a kötélig és az akasztásig.” Alkotmányos mulasztás. Az Országgyűlés alkotmányos mu­lasztást követ el azzal, hogy a mai napig sem biztosította a ki­sebbségek parlamenti képvise­letét - hangoztatta csütörtökön Szombathelyen Zielbauer György, a Német Kisebbségi Önkormányzatok Vas és Zala Megyei Társulásának elnöke. A tizenhárom magyarországi ki­sebbségből a most formálódó szabályok szerint a parla­mentbe való bejutás csupán a németeknek, cigányoknak, horvátoknak és szlovákoknak sikerülhet - vélekedett. Nyolc év börtön hasiséit. A Makói Városi Bíróság csütör­tökön kábítószerrel való visz- szaélés bűntette miatt nyolc év börtönre ítélt két holland férfit, akik még a múlt év decemberé­ben 815 kilogramm hasist akar­tak átcsempészni Magyaror­szágon. A 430 millió forint ér­tékű kábítószert a nagylaki ha­tárátkelő vámosai fedezték fel. Gyógyítók találkoztak. Mi­ként alakul az egészségügyi re­form és a költségek kapcsolata, hogyan lehet megvalósítani a racionális gyógyszerterápiát? Egyebek között ezeket a kérdé­seket vitatták, illetve vitatják meg a háziorvosok és gyógy­szerészek csütörtökön kezdő­dött háromnapos, országos szakmai találkozójukon. A ren­dezvényen a népjóléti tárca, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a szakmai kamarák, szövetségek is részt vesznek. Beszélgetőpartnerünk: Komár László, aki nem öreg, csak korán született Minden dala a szerelemről szól Mondd, kis kócos..., Táncoló fekete lakkcipők..., Ó, csak a haj­nal jönne már... - és még hosszan lehetne sorolni a dalokat, amelyeket Komár László vitt sikerre és emelt az örökzöld slá­gerek rangjára. Elvis Presley „magyar hangja” az utóbbi idő­ben élőben viszonylag ritkán szólalt meg, mert a népszerű éne­kes új CD-t készített - Férfiszív címmel.- Azért a közönség elől sem tűn­tem el teljesen: többtucatnyi koncertet adtam, főleg vidéken. Szoktam is mondani: alighanem ma már én vagyok a diszkók leg­idősebb vendégszereplője.- Ott azonban most a techno és a rap divat...-Én is azt hittem, de kelle­mes meglepetésként ért, milyen jól fogadják, mennyire ismerik a fiatalok régi dalaimat. Ami a mai divatos irányzatokat illeti: bevallom, ki nem állhatom őket. Amit Charlie vagy Somló Ta­más csinál, az az igazi zene; nem lelketlen és nem is gépies.-A Férfiszív a 13. lemeze. Mégis azt nyilatkozta, úgy érzi magát, mint az elsőnél. Miért?-A 12. albummal lezárult egy korszak, amely után egyéb­ként kellett is már egy kis pi­henő. Az új nóták mind a régi alapra épülnek, de új köntösben jelennek meg.- Milyen a régi-új Komár László?-Tudnivaló, hogy nem va­gyok öreg, csak korán születtem. A slágerkovács fotó: feb Elmúltam 50 éves, de változat­lanul az érzelmes, szentimentá­lis dalokat és a rock and rollt szeretem.- Mi vezette a cím válasz­tásban?- A nők és a szerelem játszot­ták a legfontosabb szerepet az életemben. Ezért lett a lemez címe Férfiszív. Minden dal a szerelemről szól: ez az érzés hó­dító és megszokhatatlan.-A lemezen hallható zené­szek viszont a megszokottak.- Nagy adomány, hogy bará­tokkal muzsikálhatok. Nagy Ti­borral sok sikeres számot írtunk már. Stark Ferenc zeneszerző­zongoristával is régóta együtt zenélünk. Solti János dobol, Ferenczi György harmonikázik; úgy érzem, ettől élő a lemez.- Otthonában is mindig szól a zene?-Nagy váltás az életemben, hogy a Józsefvárosból kertes házba költöztem. Nem zavar senkit, ha kicsit hangosabb va­gyok, s a zene mellé reggelen­ként „saját” feketerigóm is dalol. Sajó Yvette Cél az egészség Az idén hatodik alkalommal megren­dezett Pharmaexpo a legnagyobb hazai gyógyszerészeti szakkiállítás november 13-ától négy napon át fogadja a lá­togatókat Budapesten,, az Olimpiai Körcsarnokban. Ezúttal első alkalommal jelen lesznek a természetgyógyászok is, akik az egészséges életet propagálják. fotó: feb/diósi imre 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom