Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-01 / 255. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1997. november 1., szombat Négymillió hektós bortermés Minisztériumi segítség az értékesítési gondok enyhítésére A Szőlő és Bor Terméktanács mintegy hétszázezer tonnára becsüli az idei várható szőlőtermést. A minőség a tavalyinál jobb, a cukortartalom viszont - főként a későn érő fajtáknál, például a Furmintnál és a Hárslevelűnél - a vártnál alacsonyabb. Az árakat elsősorban a cukorfok, a termőhely, továbbá a szőlőfajta határozza meg. Nemzeti társaság? Nincs szükség a villamosenergiaipar további privatizációjára, ezt nem indokolják az Unió direktívái sem - állapították meg tegnap rendezett szakmai fórumukon a Magyar Energetikai Társaság szakértői. Megítélésük szerint viszont indokolt volna létrehozni nemzeti villamostársaságot a még állami kézben lévő MVM Rt.-ből, a Paksi Atomerőmű Rt.-ből, az OVIT-ból és a még el nem adott szenes erőművekből. Új mézcentrum. Zöldmezős beruházásként, 140 millió forint költséggel épült fel Dunavarsányban az ország legkorszerűbb mézfeldolgozó üzeme. A tegnap felavatott új létesítményben évente 4 ezer tonna mézet kezelnek, csomagolnak majd. Tulajdonosváltás. A Nokia bezátja székesfehérvári gyárát, ahol eddig hangszórókat gyártottak - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója. A finn gyártól valószínűleg az amerikai Harman International Industries vásárolja meg a hangszóróüzletágat. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 325,55 Francia frank 33,67 Japán jen (100) 162,34 Német márka 112,82 Olasz líra (1000) 114,94 Osztrák schilling 16,03 Svájci frank 138,40 USA-dollár 195,02 ECU 222,28 Az értékesítés körüli viták az idén is „menetrendszerűen” fellángoltak. Az agrártárca illetékesei szerint ennek főként a tárolókapacitások telítettsége és a gyenge minőség az oka. A felvásárlási árak minőségtől függően 20 és 80 forint között szóródnak. A kékszőlő kelendőbb A gyengébb, alacsony cukortartalmú alföldi, vagy tokaj- hegyaljai szőlőt - ez utóbbinál az idén a szárazság miatt elmaradt az aszúsodás, nem indult be a töppedési folyamat - általában 20-30 forintos áron veszik át a feldolgozók. Ugyanakkor egyes magasabb minőségű fehérbor-szőlőfajta, mint például a Chardonnay, a Sauvignon, a Tramini ára 40 és 50 forint között mozog. A kékszőlő értékesítése kapcsán kevesebb a gond, mert a vörösborok iránt meglehetősen nagy a kereslet. Az egri, a villányi, a szekszárdi termővidéken szüretelt kivételesen jó minőségű kékszőlőért, vagy a magas must- foktartalmú, korai érésű soproni Cabemet kilójáért 70 forintot vagy annál is többet fizetnek a felvásárlók. A földművelésügyi tárca szakemberei állítják: a bajbajutott termelőkön a mir:«/.térium csak áttételesei. :u segíteni. Közvetett segítség Ennek egyik módja: a mintegy 800 000-1 millió hektoliterre becsült borfelesleg értékesítéséhez nyújtott lepárlási és exporttöbblet-támogatás. Az állami segítség hatására valamelyest kiürültek a pincék, növekedett a tárolótér-kapacitás. A tokaj-hegyaljai szőlősgazdák gondjait pedig az ÁPV Rt. hitele enyhíti. A társaság az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Rt. részére 200 millió forintot biztosított arra célra, hogy a termelőktől felvásárolhassa az előző évi elfekvő borkészletet. Jelentős kivitel Dömötör József, a Szőlő-Bor Szövetség és Terméktanács főtitkárhelyettese elmondta munkatársunknak, hogy a leszüretelt mennyiségből az idén 4-4,3 millió hektoliter bor állítható elő. Ez elegendő mind a belföldi, mind a külpiaci igények kielégítésére. Hazánk évente átlag 1 millió hektó bort exportál. A felhalmozódott feleslegeket már sikerült azzal csökkenteni, hogy 4-500 ezer hektoliter szőlőmustot, szőlcílét exportáltunk főként Szlovákiába és Horvátországba. A magyar borkivitel zöme egyébként Németországba és Angliába irányul, de várhatóan jelentős mennyiség talál gazdára a FAK-országok piacain, Finnországban, Svédországban, Kanadában, sőt Japánban is. Újvári Gizella Székesfehérvár Kecskemét Miskolc Szeged Szombathely Debrecen Burgonya 30- 35 30- 40 25- 36 30- 40 20- 25 20- 50 Fejes káposzta 28- 30 30- 40 20- 40 30- 35 15- 20 20- 30 Kelkáposzta 50- 50 40- 80 40- 60 50- 70 — 40- 60 Karfiol 110-120 150-150 100-14045- 70 70-140 Sárgarépa40- 90 50- 80 50- 80 30- 60 50-120 Petrezselyem 190-200 110-140 150-230 60-130 85-125 120-220 Vöröshagyma 84-100 60- 90 70-100 50- 60 60- 75 60-200 Fokhagyma 300-400 250-300 220-340 250-350 180-280 190-400 Uborka 80-120 90- 90 70-180 120-150 70-100 90-180 Paradicsom 120-160 100-120 80-200 80-150 120-150 80-200 Zöldpaprika 85-150 60-140 100-250 50-150 90-130 60-200 Csemegeszőlő 90-180 70-160 60-350 80-14060-320 Alma 70-150 80- 80 40-100 40-150 45- 65 30-130 Körte 100-168 100-100 100-200 50-140 88-120 60-280 Szilva 100-100 — 100-140100-140 Tojás (db) 13,5-17,0 13,0-15,0 13,0-16,0 15,0-16,0 13,0-16,0 11,0-17,0 1997. október 22-29. közötti piaci árak, forintban FORRÁS: AKII PIACI INFORMÁCIÓS RENDSZER □AEWOOBEMUTATÓ NAGYATÁDON október 2-án, vasárnap, 9 órától Haszonjárművek csukott és platós változata. LANOS 3, 4, 5 ajtós NUBIRA SX és COMBI ESPERO, TICO és NEXIA akciós áron Minden autóhoz értékes ajándék vagy használt autó beszámítás. Hitel és biztosítás ügyintézése helyben. Tartós bérlet. Szerviz ajánlata: műszaki vizsga helyben, motor felújítás, szélvédő javítás, csere, vonóhorog felszerelés, glasurit fényezés. Futómű beállítás, gumi eladás, szerelés. Ingyenes fagyálló mérés. Autósbolt ajánlata: Monroe lengéscsillapítók Walker kipufogók ingyenes beszereléssel, akkumulátorok, futómű alkatrészek, luk kuplungok. DAEWOO SÁNTICS NAGYATÁD Szerviz: Komárom u. 3. Tel.:351-174, 06-30/476-294, 06-30/475-294 Szalon: Szabadság u. 21. Tel.:454-136 (63584) Kaposvár Petőfi u. 47 882/319-550 számítógépes Tanfolyam c Számítógépkezelő kezdő ( 40 óra ) 8,000 Ft Számítógépes titkárnői (40 óra) 15,000 Ft Excel vagy Word for Win'95 (40 óra) 15,000 Ft Excel és Word for Win'95 ( 60 óra) 20,000 Ft © délelőtt © délután ® hétvégén © Kismamáknak munkanélkülieknek: részletfizetés, 10% kedvezmény! Kaposvár, Jutái u. 32 Nyitva: 7-15 óráig, pénteken 7-14 óráig Tel.: 82/314-838 Viszonteladók, Intézmények! A Csepeli Piért Kft. Kaposvár, Jutái u. 32. (Röviköt telep) 5%-os árengedményes akciót hirdet az alábbi termékekre: «s- 1998. évi Bianco kártyanaptár, **• karácsonyfadíszek. Ezenkívül széles választék: Jaguár tollak, tolikészletek, «• karácsonyi képeslapok, «s-1998. évi asztali naptárak, (minden méretben) w Mikulás zacskók, karácsonyi szalvéták, «■ karácsonyi és egyéb díszcsomagolók, minden fajta papír és írószerek, «■ háztartási papíráruk. Pontos udvarias kiszolgálással, mérsékelt árakkal várjuk Önöket! Lakossági vásárlókat is kiszolgálunk! (63819) óemLt Építőanyag-Kereskedés Balatonfüred, Udvarköz 1. Telefon/fax: 06-87/343-341 Telefon: 06-87/341-349. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.00-17.00 óráig szombaton 7.00-12.00 óráig BOMBAAR MINDEN PALA 1 5-20*%»-kal olcsóbb a GYÁRI ÁRNÁL SZEPTEMBER 1-jétől, amíg a készlet tart Osztrák lambériák, 1210 Ft/m2-től hajópadlók 1 990 Ft/m2-tó1 Fenyő fűrészáru 10 m hosszig óriási választékban és mennyiségben kapható ÉRTÉK - PAPÍR - TŐZSDE Micsoda hét volt! Példátlan hetet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde, amely a hongkongi és New York-i tőzsdemozgások hatása alól nem tudta kivonni magát. A BUX-index Hongkong után mintegy 273 pontot veszített értékéből, az igazi zuhanás azonban csak ezután kezdődött. A Dow Jonew-index 500 pontos csökkenésének hatására a keddi kereskedési napon 1292 pontot veszített a BUX az értékéből. A szerdai napon kialakult vásárlási láz hatására 794 pontos erősödés következett be, majd a csütörtöki csökkenést a hét utolsó kereskedési napján 274 pontos emelkedés követte, így 7334 ponton zárt az index. A részvénypiacon a Mól papírjai 4195 forintot értek záráskor, a TVK pedig 3960 forintos árfolyamon fejezte be a kereskedést. A BorsodChem- részvények .ára csak mérsékelten emelkedett, 6800 forintról 6940 forintra. Az OTP- részvények napközben 6000 forint körüli árakon forogtak, záráskor 6200 forintot értek. Az Inter-Európa Bank papírjainak ára 19 400 forintra emelkedett. A Richter árfolyama 17 900 forintig erősödött. Az £gw-részvényeknek a zárásban 9140 forint volt az árfolyama. A kárpótlási jegyek 921 forintot értek záráskor. Árfolyamukra hatással van, hogy a közeljövőben áramszolgáltató papírokat lehet majd kárpótlási jegyért cserélni. Bence Balázs Cashline Bróker Csak laboratóriumi vizsgálattal Exportálható a durambúza A kivitelre november 1-je és a jövő év március 31-e köMennyiségi korlátozás nélkül vihető ki az országból az idei termésű durumbúza a földművelésügyi miniszter döntése alapján, közölték tegnap az FM Agrárrendtartási Hivatalában. Durumbűzát azok a természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek vihetnek ki az országból, akik vagy amelyek megfelelnek a még 1990-ben hozott többszörösen módosított kormányrendelet feltételeinek, és tagjai az Országos Gabona Terméktanácsnak. zött van lehetőség. Ebben az időszakban az engedélyeket folyamatosan és több alkalommal is kiadják az illetékes hatóságok. Feltétel azonban, hogy az exportálni szándékozók igazolják az erre kijelölt laboratóriumok vizsgálatával, hogy a kérelmezett mennyiségű durumbúzával rendelkeznek. Az engedélykérelmeket ugyancsak november 1-je és jövő év március 15-e között lehet benyújtani a földművelési tárca Agrárrendtartási Hivatalához. Volt már saját BANKÁRA? Private Banking 7400 Kaposvár, Anna u. 6. Tel.:<06-82)424-890 Fax:(06-82)424-891 m RAIFFEISEN UNICBANK Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Lengyeltóti, Somogyvár, Öreglak területére A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Molnár és Társa Bt Balatonelelle, Rákóczi u. 204.Tel.: 85/354-528 ________________________(63875)