Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-21 / 272. szám

1997. november 21., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Végeznek az első gyógypedagógiai szakirányú hallgatók Diplomát a pluszmunkáért A tanítóképző főiskolán jövőre végez az első négyéves tanító- szakos évfolyam, amelynek hallgatói évi 1330 óraszámban tanultak gyógypedagógiát. A szakirányról - ha a tárgyalások eredménnyel végződnek - dip­lomát is kapnak.- Ez a képzés jó színvonalú, tehát egyértelmű cél, hogy az összesen 3200 órás képzést, ami nagy leterheltséget, estig tartó előadásokat jelent a hall­gatóknak, diplomával kell el­ismerni. Ezt dr. Illyés Sándor kandidátus, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskoia főigazgatója nyilat­kozta a Somogyi Hírlapnak tegnap azon a szakmai tanács­kozáson, amely a fogyatékos gyerekek fejlesztéséről, ennek pedagógiai lehetőségeiről szólt. Elmondta: intézményük abban tud segíteni, hogy bi­zottságot ad a hallgatók tudá­sának megméréséhez, és rá- képzéssel biztosítja a diploma megszerzésének lehetőségét. Dr. Schablauer Zoltánná, a kaposvári csoport vezetője kérdésünkre elmondta: a taní­tóképző főiskola 16 éve vette föl a kapcsolatot a Bárczi Gusztáv tanárképzővel. Ez idő alatt sokáig kisegítő iskolai szakkollégiumi képzés folyt, míg 1994-ben elindulhatott a négyéves tanítószakos képzés kiegészítéseként a támlásban korlátozott gyerekek pedagó­giájának oktatása. A Somogy­bán is jellemző gyógypedagó­giai szakemberhiány - az ellá­tottság 40-70 százalékos - és a fogyatékos gyerekek száma indokolja a képzés további erősítését, tudtuk meg. B. T. Orvos, tanár, vagyonőr vigyáz majd a városra Polgárőrség Marcaliban Túrós András: A civil szerveződés a közbiztonság kritikája Magyarország egyetlen régiójában sem lehet szilárd közbiz­tonságot kialakítani civil szerveződések nélkül - mondta tegnap Marcaliban dr. Túrós András tábornok, a magyar polgárőrség országos parancsnoka azon a tájékoztató fórumon, ahol a Marcali polgárőrség felállításáról döntöttek az illetékesek. A marcali polgárőrség meg­alakításának gondolatát dr. Suchman Tamás vetette fel a marcali képviselő-testület szeptemberi ülésén. Az elhatá­rozást azóta tettek követték. Dr. Sütő László polgármester a tegnapi fórumon arról számolt be, hogy az önkormányzat az induláshoz szükséges feltéte­leket és technikai eszközöket előteremti és egy járőrautó megvásárlásával is támogatja az alakuló szervezet munkáját. Dr. Túrós András tájékozta­tójában azt hangsúlyozta: a polgárőrség léte nem kritika a rendőrség munkájával szem­ben, de a közbiztonság kritik­ájaként vívta ki létjogosultsá­gát. A parancsnok szerint a ma már országosan negyvenezer tagot számláló szervezet a legnagyobb eredményeket a vagyon elleni bűncselekmé­nyek visszaszorításában érte el, de tovább növelné munká­jának hatékonyságát ha a meg­lévőnél komolyabb törvényes jogosítványokhoz juthatna a civil szervezet. A tájékoztató után a tegnapi ülésen a mint­egy harminc jelentkezőből hat­tagú szervezőbizottság alakult, amely a következő hetekben az előkészítő munkákat fogja irányítani. A tervek szerint ugyanis december közepére ötven-hatvan fővel hivatalosan is megalakulhat a Polgárőr Egyesület Marcaliban. Munká­jukhoz a mai tájékoztató ta­pasztalatai szerint orvos, tanár és vagyonőr egyaránt csatla­kozik majd. A szervezők kijelentették: a polgárőrség nem akar senkit megfékezni, jelenlétével is csupán erősíteni szeretné a vá­ros polgárainak biztonságérze­tét. (Fábos) Kertésznapok Bogláron A jeles őszi névnapokhoz kapcsolódva hatodik alka­lommal rendezi meg a Bala- tonboglári Mathiász János Szakközépiskola a virágvá­sárt és a gazdag kertészeti bemutatót. A vasárnapig tartó kertésznapokat Sós Zoltán polgármester nyitotta meg tegnap. Körte János a szak- középiskola igazgatója el­mondta, hogy annak idején Erzsébet napi virágvásárral kezdték, de akkora volt az ér­deklődés és a diákok, tanárok szorgalmas igyekezete, hogy több éve a város termelői és vállalkozói is bemutatkoznak. Idén is több mint 15 társaság és vállalkozás partnere az is­kolának, ezért is bővültek a helyszínek a szomszédos kol­légiumban. A hétvégén rendezik meg a Mathiász János emlékver­senyt, amelyen az ország ker­tészeti középiskolái mérik össze tudásukat. A kertészna­pok mögött jelentős gazda­sági tevékenység van: az is­kola több mint hétmillió fo­rintot termel ültetvényein és üvegházaiban. Az igazgató szerint ez a kiállítás és vásár a marketingre is lehetőséget ad a diákoknak. A résztvevő vál­lalkozások azt igazolják, hogy van jövője a szakképzésnek, mert piacképes ismereteket ad az iskola. G. M. Kétezerre kétszáz vállalkozó postás a régióban Posták családi vállalkozásban (Folytatás az 1. oldalról) Különösen az épületfenntartás költségeinek megtakarítása je­lent számukra előnyt. Terveik szerint kétezerre a négy me­gyében mintegy kétszáz pos­tamesterség látja el a helyi igényeket. Az augusztusban meghirdetett hatvanhét pályá­zatnak csaknem a fele sikeres volt. Az idén már negyvenki­lenc postamesterség működik és most bírálják el újabb tizen­kilenc pályázatát. A választásnál előnyt élvez a korábban már postásként dolgozó pályázó. A képzettség nélküliek egy tanfolyam el­végzése után foglalhatják el posztjukat. A postamesterek vállalkozási szerződéssel, meghatározott tarifa alapján, teljesítményarányosan kapják a vállalkozási díjukat. A több, mint hatszáz lakosú, korábban posta nélküli telepü­léseken — Balatonőszödön, Kaposújlakon és Sántoson — úgynevezett postaügynöksé­geket hoztak létre az alapszol­gáltatás ellátására. Ezt a for­mát az önkormányzatok is pár­tolják. A postával már rendel­kező településeken pedig olyan postamesterségeket, amelyek valamennyi szolgálta­tást — köztük a pénztárit is — vállalkozásban végzik. A pos­tamesterek részletfizetési ked­vezménnyel megvehetik, vagy bérelhetik az ingatlant. Töb­ben a saját lakásukban alakít­ják ki a hivatalt, s csak a beren­dezést, valamint a tevékenysé­gükhöz szükséges eszközöket bérlik. Lehetőségük adódik arra is, hogy a posta érdekeivel nem ellentétes egyéb munkát vállal­janak. A „magánposták’’ ügy­nökségeket és mesterségeket napi kettő-hat órában működ­nek, de a vállalkozások leg­többször alkalmazkodnak a vi­déki emberek igényeihez és a hivatalos nyitvatartás után is vállalják a küldemények felvé­telét. Várnai Ágnes Ötven liter vér Tabról Sikeres véradó napot szer­vezett a vöröskereszt terü­leti szervezete Tabon a Vá­rosi Művelődési Központ- . ban. A vöröskereszt felhívá­sára százhuszonegy önkén­tes véradó jelent meg a vá­rosból. A megyei kórház vértranszfúziós állomásának dolgozói száztizenhárom donortól összesen 49,8 liter vért vettek le. Somlyó György estje Budapesten Somlyó György szerzői es­tet szervezett tegnap estére a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Tár­saság a fővárosi Rátkai Klubba. Az íróvendég mű­veinek tolmácsolására Fehér Ildikó és Mácsai Pál szín­művészeket kérték föl. A szerzői esten közreműkö­dött Fűzfa Júlia énekművész és Freymann Magjia zongo­raművész. Bevezetőt Csűrös Miklós irodalomtörténész mondott. Helyreigazítás Lapunk november 14-i számának 11. oldalán Eladó a veszteség című írásunkban tévesen jelent meg a Csurgó és Vidéke Áfész elnökének neve. Helyesen: dr. Gulyás Árpád. Ezt kérésére helyes­bítjük. Azt is, hogy cikkünk állításával ellentétben a veszteséges üzleteken nem adott túl a szövetkezet, ha­nem „ezeknek több mint felénél a veszteséget meg­szüntettük, a megmaradó üzleteknek pedig megpró­báljuk minimálisra csökken­teni a veszteségét”. a vonalat! A MA TA V leszállította az új telefonvonalak árát! November 30-ig az AKCIÓS belépési díj magánszemélyeknek csak 21000 Ft*! *Az ár áfa nélkül értendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom