Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15 / 267. szám
1997. november 15., szombat SOMOGYI HÍRLAP BOGIÁRI TÜKÖR 23 Még nem adták el az egykori Savoy szállót Felajánlották a Ligetet Balatonboglámak Horváth Aladár helytörténész vetette fel, hogy az egykori Savoy szálló, ma Liget üdülő nemzeti emlékhely lehetne a város francia és lengyel kapcsolatainak ápolására. A második világháború éveiben csaknem ezer francia internált tartózkodott Bogláron és a katonatisztek ebben az épületben laktak. Történeti dokumentumgyűjtemény és konferenciák otthona is lehetne az épület. Habsburg Ottó levélben üdvözölte az elképzelést, amely szerinte hozzájárul Magyarország EU-csatlako- zásához. Az önkormányzat Göncz Árpád köztársasági elnökhöz és Kökény Mihály népjóléti miniszterhez fordult támogatásért, hiszen a miniszter a szálló tulajdonosának a Hunguest nemzeti üdültetési alapítvány kuratóriumának az elnöke. Időközben a Hunguest Rt eladásra kínálta föl az épületet és egy hónapja az árverésen Sós Zoltán polgár- mester azt az információt kapta, hogy el is kelt. Annak ellenére, hogy Göncz Árpád közbenjárt a nemes cél érdekében. A napokban Nagy Józseffel, a Hunguest Rt vezérigazgatójával tárgyalt a polgár- mester és kedvező hírrel tért haza: még nem adták el az üdülőt, és kikiáltási áron vagyis 34 millió forintért (plusz áfa) felajánlották a városnak megvételre. Nem szabtak sürgős fizetési határidőt, így a képviselő-testületnek van ideje a körültekintő döntésre és az esetleges támogatások megszerzésére. G. M. Továbbépítik a szennyvízcsatornát Megkapják a kiköltözők az állami normatívát Tizenöt településen szolgálnak Újabb gépkocsit is vettek a közösen fenntartott tűzoltó-testületnek fotö: török anett A szennyvízcsatorna építési program folytatásaként az idén megkezdődhet az Esze Tamás, a Kórház, a Thököly, az Úttörő, a Kinizsi, a Lehel, a Gyep, a Csokonai és a Török Bálint utcában a vezeték fektetése. A beruházásban 200 polgár és 18 jogi személy érintett, s összesen 21,8 millió forint érdekeltségi hozzájárulást fizetnek majd. A várhatóan 80 millió forintos fejlesztéshez az önkormányzat sikeres pályázatával 24 millió forint céltámogatást kapott, s 16 milliót nyert a környezetvédelmi alaptól. A munka előkészítése is jól halad: megvan az érdekeltségi nyilvántartás, a tervek s az engedélyek is rendelkezésre állnak, megalakítható a víziköz- mű-társulás. Az önkormányzat igénye szerint 1998. május lőre kell megépíteni a szennyvízcsatornát ezekben az utcákban. A képviselőtestület garanciát vállalt a szükséges hitelek visszafizetésére, illetve a következő évi költségvetésében meghatározott összeggel segíti a beruházást. így a város 85-90 százalékát bekapcsolja a környezetvédő szolgáltatásba. Ezekben a napokban átalakítják a tűzoltó szertár épületét, hogy beférjen az új gépkocsi. Horváth Iván tűzoltó parancsnok elmondta a Belügyminisztérium pályázatán nyertek hozzá 7,5 millió forintot. Ehhez rakott Lelle és Boglár önkormányzata 2,3 milliót. Az IFA típusú tűzoltó jármű megfelel a követelményeknek. Ezzel Egy éve történt, hogy fiatal pár elődei nyomát kereste Bogláron. A istáról Horváth Aladár helytörténészhez irányították őket. így kutatta fel Ali bácsi az első bogiári villatulajdonost. Babarczi Schwartzer Ottó volt, aki az 1880-as években épített nyaralót Bogláron, a csendes faluban. A mai Hétház utcával szemközt állt a tóparti ház, amely az államosítás után üdülő lett, majd lebontották. Építőjének személyét mégis érdemes felidézni és megőrizni. Schwartzer Ottó korának kiváló orvosa, elmegyógyásza és egyetemi tanára. Száz éve, 1897-től töltött be vezető tisztségeket a Magyar Vöröskereszt Egyesületben, amelynek főgondnoka is volt. Bárói rangját a vöröskereszt Erzsébet kórházának - ma sportkórház - fejlesztéséért kapta. Számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült az egyesületben végzett tevékenységéért. Nevéhez fűződik a vöröskeresztes ápolónők tanintézetének alapítása, együtt már összesen négy gépkocsija lesz Lelle és Boglár közösen fenntartott önkormányzati tűzoltósági köztestületének. Sok-sok éves küzdelem után a Belügyminisztérium kijelölte a tűzoltóság ellátási területét, amelyhez január 1-jétől a két város mellett tizenhárom három község is tartozik. Ez azt jeképzésük reformja és az üdülőház létrehozása. Javaslatára létesítettek nyugdíjalapot a községi orvosoknak, amelyhez ötezer koronával maga is hozzájárult. Számos kiváló elmekórlenti, hogy a jövő évtől normatív állami támogatást kap a tűzoltóság: az ötmillió forinthoz a két város összesen hétmilliót tesz hozzá a jövő évi költségvetéséből. Eddig kizárólag saját forrásaikra támaszkodhattak a tűzvédelem feladatainak megoldásában, mert a pályázati lehetőséget nem nyújtottak garanciát a támogatásra. tani, pszichiátriai munka és tankönyv szerzője. Részt vett az orvostársadalmat és az elmebetegek jogvédelmét érintő törvényeknek az előkészítésében, illetve megalkotásában. Két község diákjai az iskolában A Horváth Gyula ordacsehi és Sós Zoltán bogiári polgármester által szentesített közoktatási megállapodás szerint a bogiári általános és zeneiskola fogadja a szomszédos község felsőtagozatos diákjait, mert Ordacsehiben csak alsótagozatos oktatási intézmény működik. Az ordacsehi gyerekek korábban Fonyódra jártak, de a két ön- kormányzat az utóbbi években nem tudott megállapodni az anyagi hozzájárulás mértékéről. Bogláron folyamatosan csökken a tanulók száma, viszont bővítik az iskolát. Tehát kényelmes szolgáltatást nyújt az ingázó gyerekeknek. Időközben jelentkezett a szőlősgyöröki önkormányzat is a felsőtagozatos diákok iskoláztatása végett. Boglár szívesen fogadja őket. Kollégiumi igazgató kinevezése A képviselő-testület hat évre újra Gáspár Lászlót nevezte ki a középiskolai kollégium igazgatójává. A döntést a kollégiumi szakmai testület, a közalkalmazotti tanács és a diákönkormányzat egyaránt egyhangúlag támogatta. Szociális és építési támogatások A Csere János vezette egészségügyi és szociális bizottság ősz kezdetén több családnak állapított meg a lakás fenntartásával és a téli ellátással kapcsolatos támogatást. Két kérelmező 10-10 ezer, kettő 15-15 ezer forint hozzájárulást kapott tüzelővásárlásra. Egy családnak ítéltek a gazdaságtalan olajfűtés kiváltására a számvevőszék vizsgálatát követően megmaradt HTO-támogatási keretből 50 ezer forint vissza nem térítendő juttatást. Lakásépítéshez a helyi rendelet szerint két család kapott százezer forint kamatmentes kölcsönt, illetve százezer forint vissza nem térítendő támogatást. Szabályozzák majd a buszhasználatot A képviselő-testület úgy foglalt állást: év végig dönt a pályázaton nyert iskolabusz működtetésének szabályozásáról. A busz most a közterület-fenntartó szervezet telepén parkol, az intézmények a polgármesternél kémek engedélyt a busz igénybe vételére. Később kidolgozzák: milyen feltételekkel és hozzájárulással használhatják az önkormányzat intézményei. Furcsa jelek az árun Egyre-másra nyílnak üzletek a városközpontban. Éleződik a verseny. A lakók akár örülhetnének is ennek, mert bizonyára értük küzdenek. A vetélkedés fair play díját azonban még korai lenne kiadni. Időnként furcsa jelek tűnnek fel az árukon, többnyire a könnyen romlandó tejtermékeken. A flakonokon látható a precíz kaparás - éppen ott, ahol a gyártó a felhasználhatóság dátumát tüntette fel. Nem nehéz elképzelni, kik végzik ezt a gondos munkát. Az üzletvezetők és egyéb főnökök bokros teendőik közepette biztosan nem. Kiadják a tanulóknak. Ahelyett, hogy a vásárlók udvarias kiszolgálására oktatnák őket, szépen felkészítik, hogyan kell megkárosítani a vevőt. így a következő évtizedekben még remény sincs arra, hogy a vásárlók érdekei érvényesülnek a boltokban. A mai kereskedőtanulók úgy lépnek ki a nagybetűs életbe, hogy azt hiszik, mindenáron be kell csapni a vevőt, ha boldogulni akarnak. Megnyugtató, hogy van más példa is a város központjában. Igaz, itt még nincs tanuló, csak becsületes kereskedő. Amint észrevette, hogy lejárt a kefir szavatossága, nemcsak azt az egy dobozt, hanem valamennyit kivette a hűtőpultról. Azóta csak friss ámt rak bele, mert nem viselné el még egyszer, hogy a vásárló figyelmeztesse. (Gáldonyi) Bárói rang kórházfejlesztésért és ötezer korona nyugdíjalapra Az első villatulajdonos Schwartzer Ottó egyetemi tanár, korának kiváló orvosa Boletti-siker Szigetváron Jegyzik a bogiári táncosokat Völcsei Gábor és Szilvás Andrea első díjat szerzett a szigetvári országos táncversenyen a latin D kategóriában FOTÓ GÁLNÉ SZABÓ ERIKA A múlt hét végén rendezték meg az I. Sziget Kupa táncversenyt Szigetváron, amelyen az ország tizenöt társastánc kulbja vett részt. A Boletti Táncklub szép sikereket ért el az erős mezőnyben, különösen értékes ez, ha tudjuk, hogy ebben a versenyformában nem lehet teljesen objektív a megítélés: az E osztály latin kategóriában 2. lett a Szurok Gábor és Gál Edina páros, a standarban 5. és 6. helyet szerzett a Völcsei Péter és Mészárovics Mirtill, valamint a Völcsei Gábor és Szilvás Andrea páros. A D osztály latin kategóriában 1. a Völcsei Gábor és Szilvás Andrea, a C junior II. latinban 1. Filák Péter és Várhelyi Andrea, a junior I-ben szintén első a Filák Márk és Csapó Alexandra páros. Filák Ildikó a tíz éves Boletti táncpeda- gógu . d :mberben Budapesten és Veszprémben versenyeznek a bogiári gyerekek, akik keményen lépkednek a magasabb kategóriákba. Megszokott már, hogy minden szezonban előrébb jutnak. Jó hírneve van a bogiári klubnak, jegyzik az országos mezőnyben. Ehhez hozzájárulnak a szülők is sok-sok áldozatvállalással, hiszen minden egyes szezonban eltáncolnak legalább egy cipőt a gyerekek és a ruhákat is illik igényesen megvarrni. Nem szólva a költséges utazásokról. Több generációt adott már a Boletti a haza társastáncnak. Istvándi Gréta ma Németországban a son- derclasseban versenyez. Néhány éve megmosolyogták azokat, akik olimpiai versenyszámként emlegették a társastáncot. Sid- neyben már bemutató sportágként szerepel a rock and rollal együtt. Ki tudja? A következő évezredben talán bogiári fiataloknak is drukkolhatunk az olimpián. G. M. A nagykövet is kapott ajándékot Francia emléktábla Paul Poudade, a Francia Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a francia internáltak itt-tartózkodá- sának tiszteletére állított emléktábla koszorúzási ünnepségén járt Bogláron, és felajánlotta, hogy a római katolikus templomban levő Lisi- eux-i Szent Teréz szobrához - amelyet francia katonák készítettek - kétnyelvű emléktáblát adományoz. Kifejezte azt a szándékát, hogy minden év március 19-én szeretne Bogláron koszorúzni. Szívesen segédkezik annak a találkozónak a megszervezésében, amelyet az egykori hadifoglyok tartanak februárban Balatonbogláron. Évről évre ekkor gyűlnek össze Párizsban is. Paul Lemaire, aki internáltként a Balaton-parti városban töltötte a háború éveit, ekkor tartja aranylakodalmát. Későbbi feleségét Magyarországon ismerte meg. A családi ünnephez a bogiáriak is szeretnének hozzájárulni. A nagykövet is kapott ajándékot. A város lelkes alkotói, dr. Sziberth László, H. Tilk Csilla, Kalász Zoltán, Konrád Antal, Józsa Csongor és Szentes László készítették azt dokumentumfilmet, amely a Lisieux-i Szent Teréz üzenete címmel a francia internáltak bogiári éveit dolgozza fel - az eredeti dokumentumok és filmrészletek alapján.