Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-15 / 267. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1997. november 15., szombat BOGLARITŰKOR TEGNAP TÖRTÉNT Másodszori felszólítás - behajtják az adókat Az adóhatóság munkatársai postázták a másodszori felszólításo­kat a feledékeny adózóknak. Azonban dr. Somogyi Márton jegyző hozzátette, hogy alapvetően fegyelmezettek a város polgá­rai a köztartozásaik rendezésében. Gond azokkal a cégekkel van, amelyeket felszámolnak és erről elfelejtik értesíteni az önkor­mányzatot. A köztartozások ugyanis megelőzik a többi kötele­zettség vállalást; a bejelentés elmulasztása bírsággal sújtható. A polgármesteri hivatal is utánamegy azonban a tartozóknak, ma már egy munkatárssal megerősített csoport intézi az adóügyeket. Elöntötte a víz az utcát A DRV Rt szakemberei tegnap a Tűzoltó utca környékén szi­vattyúzták a vizet, mert a szakadatlan esőzés után elöntötte az úttestet. A cég szennyvíz-utánnyomó vezetéket épített az Er­zsébet utcában, és a helyreállítási munkák közepette lepte meg őket a csaknem kétnapos esőzés. Aszfaltos a járda a Vikár utcában Hosszas egyeztetés után a Somogy Aszfalt befejezte a Vikár Béla utcai járda felújítását a Suzuki-szalon előtt is. A tervet kel­lett módosítani, mert a magas szegély miatt nehezen tudtak volna itt megállni, bekanyarodni az autósok. Néptánc — kizárólag felnőtteknek Néptáncoktatást tartott tegnap este a Lengyel-Magyar Barátság Házában Takács Gábor és Szalai Tünde. Kizárólag felnőttekkel foglalkoztak, mert nem akarták, hogy az ügyes lábú fiatalok elve­gyék a szülők kedvét. A három hete kezdődött néptáncos-oktatás tulajdonképpen a felkészítést szolgálja a táncházi mulatságokra. Elkészült a költségvetési javaslat Sós Zoltán polgármester a hivatal pénzügyeseivel tegnap délelőtt végső formába öntötte a jövő évi költségvetés koncepciójának tervezetét. Ez a polgármester javaslata, amelyet megvitatnak a bi­zottságokban, és véleményt cserélnek róla a rövidesen várható közmeghallgatáson a város lakóival is. Ezt követően fogadja el a képviselő-testület. Az ma már egyértelmű, hogy jövőre kevesebb bevételi forrásokkal számolhat a város, mint idén, mert kevesebb privatizációs pénzhez juthat, illetve csökken az értékesíthető részvényeinek és ingatlanainak száma is. / Építik az iskola emeletét A kaposvári MÁV Építési, Hídépítési és Kertészeti Kft szak­emberei bővítik az általános iskolát, amelyre emeletet építenek. Bár nem könnyű megoldani, úgy ütemezik a munkát, hogy az oktatást minél kevésbé zavarják. Egy év múlva adják át az újabb négy tantermet. fotó: török anett Új-Zélandról jött borász szakértő Clive Hartnell: Követem a napot Ausztráliában tanított borászatot hat évig Clive Hartnell új-zélandi bo­rász szakértőnek nem idegen a dél-balatoni borvidék, mert ha­zájában ekkora területet képvi­sel a szőlészet. A jellemző bor­fajtáik is hasonlóak; Cabemet Sauvignon, Chardonnay, Riz- ling Szilvám és Merlot. Negye­dik éve jön a bogiári szüretre és decemberig végigkíséri a bor­készítés folyamatát. Nem kí­vülállóként ad szakértői taná­csokat, hanem együtt dolgozik az itteni szakemberekkel. Az ő véleményétől függ, hogy az an­gol importőr, a manchesteri Myliko International Ltd mennyi bort vásárol Bogláron és elégedett-e a minőséggel. — Nagyon jó csapatban dol­gozom - mondta. - 1994-ben, amikor először dolgoztam Bog­láron 2 millió liter bort vásárol­tak az angol piacra, az idén 4 millió liter készül. A font erős­ségén sok múlhat, de ez nem befolyásolja a borok kiváló mi­nőségét. Amikor a vevők jön­nek megnézni a terméket, jó vé­leményt mondanak. — Mennyire felel meg a bogiári technológia a világ- színvonalnak? — A technológia sokat fej­lődött az utóbbi években, ami­hez gondosság és szakmai fel- készültség párosul. A most el­készült szőlőfeldolgozó megfe­lel a világszínvonalnak. S ez bizonyítja azt is, hogy tévednek azok, akik azt állítják csak a kis borászatok tudnak jó minőséget készíteni. — Milyen a BB borok mi­nősége? — Az 1997-es szüret volt a legjobb: hozzájárult a kedvező időjárás, a sok csapadék is. Sokkal több színanyagot tar­talmaznak a jól beért szőlők. A kedvencem az 1994-es rajnai rizling, de kiváló a chardonnay is. — Hogy választotta a repülő borász életformát? — Otthon nem találtam munkát és kerestem a szakmai kapcsolatokat. 1984-től Auszt­ráliában borászatot tanítottam hat évig. Utána négy évig Zim- babwéban dolgoztam. Két éve követem a napot. A karácsonyi otthoni pihenő után Zimbab- wéba majd Dél-Afrikába uta­zom és a következő szüreten jövök ismét Magyarországra. Balatonbogláron töltöm az év nagy részét. Nagyon jól érzem itt magam és szeretem ezt a munkát csinálni. Én sem fiata­lodom, de teszem mindaddig, amíg az egészségem engedi. A BB-nél szintén az angol impor­tőrnek dolgozom, akinek meg­felel a munkám. G. M. Kedvezményt csökkentő adórendelet készül Az önkormányzat módosítja helyi adórendeletét. Az épít­ményadóban most 100 négy­zetméter alapterületig ked­vezményt élveznek a családi- ház- és lakástulajdonosok. A tervezet szerint 50 négyzetmé­terig négyzetméterenként 100 forintot, 51-100 négyzetméte­rig 150 és 100 négyzetméter felett 300 forintot fizetnek majd négyzetméterenként. A javaslat valószínű azért szüle­tett, mert jövőre várhatóan ke­vesebb lesz a privatizációs pénz és az eladható részvény, s az értékesíthető ingatlanok száma is évről évre csökken. A város intézmény rendsze­rének működtetéséhez és a fejlesztési tervekhez szüksé­ges a bevételek növelése. Fel­vetődött, hogy nem az adóren­deletben, hanem más csator­nákon kell a rászorulókat szo­ciális támogatásban részesí­teni. Információink szerint a módosítás elfogadása előtt ki­kérik az állampolgárok véle­ményét is. Megújul a kikötő Ötéves együttműködést terveznek a Maharttal A képviselő-testület négy­millió forintos hozzájárulást vállalt a következő évi költ­ségvetésében a Mahart Ba­latoni Hajózási Rt fejlesz­tési terveinek támogatásá­hoz. Sós Zoltán polgármes­ter elmondta, hogy a hajó­zási társaság a jövő sze­zonra átépíti és felújítja a kikötő épületeinek, parkjá­nak és térburkolatának leg­alább egyharmadát. Az ön- kormányzat által vállalt tá­mogatás a polgármester számításai szerint több mint a Mahart befizetett helyi adója. Ettől függetlenül 1999-ben is szándékoznak hozzájárulni a kikötő rég várt felújításához. Tervezik azt is, hogy ötéves megálla­podást kötnek a céggel a tó­parti területek fejlesztésére. Vállalkozói iroda A Somogy Megyei Vállal­kozói Központ Alapítvány Lelle, Lengyeltóti, Boglár és Fonyód önkormányzatá­nak támogatásával nyitott a körzet vállalkozóit segítő alirodát Bogláron. A váro­sok képviselőit reprezen­táló alkuratórium Jelenka György agrármérnök köz­gazdászt bízta meg a ta­nácsadói aliroda vezetésé­vel, amely a polgármesteri hivatalban működik. Az irodavezető elmondta, egy­előre tapasztalatszerző úton jár, hogy minél előbb fel- készülten fogadhassa a vál­lalkozókat. Amiben segí­teni tud: elsősorban a kis­vállalkozók számára létesí­tett mikrohitel igénybe vé­teléhez szükséges pályáza­tok elkészítése. Égyelőre egymillió forintot lehet kedvező kamattal és fize­tési ütemezéssel felvenni, de tudomása szerint ez a keret bővül, hárommillió forintra. Szeretne a vállal­kozók képzéséhez, tovább­képzéséhez hozzájárulni jogi és adótanácsadással, il­letve ismeretterjesztő elő­adások rendezésével. Minél több, a gyakorlatban hasz­nosítható eligazítást akar adni az érdeklődőknek. Ok­tatást szervez azoknak is, akik ma még csak tervezge­tik a vállalkozóvá válást. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Széllné Benczik Ildikó, * i Balatonmária, Rákóczi u. 1. A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában (53039) VÁROSSZÉPÍTŐK Most készül a város jövő évi költ­ségvetése. Rövidesen közmeghallga­tások következnek, hogy a város la­kóival megvitassák az elképzelése­ket. Megkérdeztük a bogiáriakat: mit fejlesztenének? Bán Lajosné: — A turizmust legjob­ban. Kommunális létesítményekkel és a parkosításra költenék többet. Szeretném, ha például az éttermekben olyan kiszol­gálás lenne, amivel a vendégeink is elé­gedettek. Húsz éve nyaraltatunk, sokat panaszkodnak nálunk. Jó lenne, ha olyanok vállalkoznának, akik nem egy nyáron akarnak meggazdagodni. Legyen szép és tiszta a város és erre figyeljenek oda az emberek. Solti István: — Én a szelektív hulla­dékgyűjtés bevezetését szorgalmaznám. Magam is begyűjtők mindent, mert mar­cangolja a lelkiismeretemet a környezet szennyezés. A szeméttelepre sem lehet kiönteni mindent. Elindult Bogláron a vízelvezető árkok lefedése, itt az Ifjúság utcában is érdemes lenne megcsinálni. Mi is kerestük a mefgoldást. Próbáltunk pénzt gyűjteni, de nem mindenki bírja a plusz költségeket. Sajnos itt még a dupla telefonoszlopok is növelik a rendetlen­séget. Többször szóltunk, de maradt minden a régiben. Itt felesleges, valahol biztosan elkelne. Nagyon örülök a ke­rékpárúinak Boglár és Kislak között, de a borászati üzem és a Zrínyi utca közötti szakaszon teljesen tönkrement. Óriási a gépjármű forgalom, balesetveszélyes. Faszer György: — Itt kellene az ut­cánkban fejleszteni. Szedik a II. osztá­lyú üdülőhelyi díjat és a város köz-pont­jában az Erzsébet utcában egyik oldalon sincs járda és az úttest is tönkrement. Gumicsizmában kell járni, különösen most, hogy feltúrtak mindent, mert a Berzsenyi utcában bővítették a szenny­vízcsatornát. Áll a víz, az autók a há­zakra fröcskölik és a kerítések rohadnak. Az utca lakói többször jelezték a prob­lémát az önkormányzatnak, eddig hiába. Nem kell nekünk viakolor burkolat, csak legalább az egyik oldalon építsék meg a járdát és azon a háromszáz méteres sza­kaszon tegyék rendbe az utat, amelynek kritikán aluli az állapota. Kemény helyi adót fizetünk. Kreka Ferencné: — Én előtérbe he­lyezném a csatorna építését Szőlőskisla­kon, ahol egyáltalán nincs. A járda is hi­ányzik. A gyerekek folyton az utcán vannak, az autók meg csak úgy süvíte­nek az úton. Sajnos előfordult már bal­eset is. Lehet, hogy mások nem így gon­dolják, de szerintem az óvoda, iskola rendben van Bogláron. Itt nincs értelme megépíteni. Pátffy Béla:— A Vikár Béla utcán olyan rossz az úttest, hogy már aludni sem tudunk. A várdomb alján lévő járda pedig annyira tönkrement, hogy helyen­ként a z úttest szintje alatt van. Az idős emberek erre járnak az orvosi rende­lőkbe. A Balaton-parti építkezés elké­szülhetne jövő nyárra. Az emberek azt sem tudják mi épül ott, csak a nyáron is nézték a rendetlenséget. Most időnként néhányan dolgozgatnak ott, félő, hogy a jövő szezonra sem készül el. Kalász László: — Mint sportbarát, elsősorban a pályán és környékén meg­indult fejlesztések megőrzésére gondo­lok. Szabályozott körülmények között kellene használni. Például nem biztos, hogy a kutyákat itt kell sétáltatni, ha már az önkormányzat több millió forintot rá- költött. A huszadik század végén olyan faházban öltöznek a sportolók, amit máshol már kiselejteztek. Takács Ferenc: — Elkészült az új ét­terem itt a kislaki faluvégen. Megcsinál­ták a járdát, de csak a buszmegállóig, ott abbamaradt. A vízelvezetés sem megol­dott, nincsenek kitisztítva az árkok. Ügy látom, hogy a kultúrház már csak a ván­dorkereskedőknek van fenntartva. A környéke is rendezetlen. Itt van egy üres lakás. Húsz éves ígéret, hogy itt lesz óvoda. Lehet, hogy 5-10 éve még nem kellett volna, mert szülők munkába jö­vet-menet magukkal vitték a gyerekeket, de most sok a munkanélküli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom