Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
1997. október 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Ipari tűzoltók megfelelő csónak nélkül Felszívja az olajat a Duna A német tankhajó kapitánya elismerte, hogy az ő parancsnoksága alatt álló tartályhajó műszaki hibája miatt került nagyobb mennyiségű olaj a Dunába, és ezt jegyzőkönyvbe is foglalták. Szombat hajnalban a százhalombattai dunai töltőállomáson egy uszály feltöltése közben ezer liter gázolaj ömlött a hajófedélzetre, s onnan a folyóba. Maga a kapitány riasztotta a parti személyzetet, és a Mól ipari tűzoltósága megkezdte a kármentést. Pogány Gyula, a Mól főosztályvezetője elmondta, hogy a munkát csupán a partról és a német hajóról végezhették, mert egyelőre az ipari tűzoltóknak nincs megfelelő csónakjuk. A mentés során 500 liternyi gázolajat sikerült kiemelni a Dunából. A többi foltokban megindult lefelé, és tegnap reggelre Duna- földvár térségébe sodródott. Lóczi Mária, az Alsó-duna- völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója arról tájékoztatott, hogy az észlelőhálózat figyelemmel kíséri a szennyeződést. A szakemberek véleménye szerint az olaj folt a Duna öntisztító képességének köszönhetően folyamatosan feloszlik, felszívódik, ily módon nincs szükség beavatkozásra. Lehetséges, hogy a szennyeződés a határig sem jut el. Ennek ellenére az illetékesek értesítést küldtek a Duna alsó folyása mentén érintett országok hatóságainak. többség” Győzött a „látható Az Országgyűlés kormánypárti oldala kézfelemeléssel, „látható többséggel” megszavazta az e heti napirendet, ezen belül azt, hogy ma este sor kerülhet a zárószavazásra a kormány népszavazási kezdeményezéséről. Ezt megelőzően - napirend előtt - még utoljára mind a két oldal próbálta meggyőzni a másikat a maga igazáról. Kovács László külügyminiszter elmondta, hogy igen szoros a NATO-csatlakozás menetrendje, ami nem teszi lehetővé a népszavazás bármilyen okból történő elhalasztását. Vastagh Pál igazságügyi és Kuncze Gábor belügyminiszter a koalíció frakcióvezetőivel együtt azt hangsúlyozták, hogy a kormánynak joga volt népszavazást kezdeményezni, a parlamentnek pedig joga van ezt a népszavazást elrendelni. Ha majd a népszavazást kezdeményező, hitelesített aláírások a parlament elé kerülnek, akkor azt a koalíciós frakciók annak rendje és módja szerint meg fogják tárgyalni. Az ellenzéki képviselők kifejezték elkötelezettségüket az ország NATO-tagsága mellett, de a népszavazás intézményének megcsúfolását látták abban, hogy a kormány erőszakkal elgázolja 340 ezer állampolgár akaratát. Figyelmeztettek, hogy az Alkotmánybíróság döntése könnyen maga alá temetheti a NATO-népszavazást is. Úgy vélték, hogy a kormány agyafúrt kérdéseivel jogi kiskaput nyit a külföldiek termőföld- szerzése előtt. Az álláspontok nem közeledtek, már nem az érvek és ellenérvek játszották a fő szerepet, hanem az indulat, a csak azért is igazságába vetett hit. Megkezdődött a nemdohányzók védelméről és a dohányzással kapcsolatos egészségkárosodás megelőzéséről szóló törvény vitája. Kökény Mihály népjóléti miniszter előterjesztésében hangsúlyozta; a dohányipar évente 65 milliárd forint adóbevételt jelent az államnak, a dohányzás okozta károk ennél lényegesen nagyobbak. S. Á. Mától sugároz műsort az RTL Klub Híriroda hét városban Ma kezdi meg bevezető adásának sugárzását a Magyar RTL országos kereskedelmi televíziós csatorna. Az RTL Klub véglegesnek szánt programjával október 27- én jelentkezik - erősítette meg korábbi bejelentését tegnap Jean-Charles de Keyser vezér- igazgató. A társaság vezetői nem számítanak arra, hogy a mintegy háromhetes késedelem miatt az Országos Rádió és Televízió Testület kötbért állapítana meg. Krecz Tibor hírigazgató elmondta, hogy október 27-étől kezdődően 19 órakor jelentkezik majd az RTL Klub 30 perces fő híradója, addig naponta nyolcperces hírblokkot sugároznak. A hírprogramok főszerkesztője Tarr Péter, Sinka Zoltán, Gra- wátsch Péter és Weyer Balázs. Az RTL Klub hét vidéki nagyvárosban: Miskolcon, Debrecenben, Békéscsabán, Szegeden, Győrben, Pécsett és Zalaegerszegen hírirodát működtet, hírműsorait az ottani tudósítók közreműködésével készíti. Az MRTL neves külföldi és magyar filmgyártó, illetve forgalmazó vállalatokkal kötött szerződést. E megállapodások alapján az RTL Klub mutatja be például a televíziós csatornák közül elsőként, jKz angol beteg” című többszörös Oscar-díjas filmet. A koalíció álláspontja változatlan A Koalíciós Egyeztető Tanács szerint sem jogi, sem politikai akadálya nincs a november 16-ra tervezett népszavazással kapcsolatos keddi parlamenti zárószavazásnak. Erről a testület tegnapi ülése utáni sajtótájékoztatón Horn Gyula miniszterelnök számolt be. A koalíció szerint a parlamenti döntés elé az sem gördíthet akadályt, hogy Gönczöl Katalin országgyűlési biztos az Alkotmánybírósághoz fordult. A kabinetnek ugyanis alaptörvényben biztosított joga a népszavazás kezdeményezése, az ellenzék által gyűjtött aláírások pedig még nincsenek hitelesítve. A kormányzati kezdeményezést az a 3 miihó polgár hitelesíti, aki a jelenlegi koalíciós pártokra szavazott. A miniszterelnök azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy rövid távú pártérdekeiket a nemzet érdekei fölé helyezik, és mindent elkövetnek a referendum zavartalan lebonyolítása ellen. A kormányfő kifejtette: a földtörvény módosításával a kormány a jelenleg érvényes jogszabály igazságtalanságait akarja kiküszöbölni. Érthetetlen a Fidesz mostam álláspontja, hiszen 1994 áprilisában nem szavazta meg a földtörvényt, választási programjában pedig az szerepelt, hogy a szövetkezetek és a gazdasági társaságok számára is biztosítani kívánják a földtulajdonlás lehetőségét. Horn - szakértői vélemények alapján - úgy látja, hogy a kormány javaslata megfelelő biztosítékokat kínál a külföldiek földvásárlásainak megakadályozására. Kuncze Gábor közölte: nagy erőkkel folyik az aláírások hitelesítése. Az eddigiek alapján nem igazolható, hogy összegyűlt a 200 ezer aláírás, azokat egyenként kell megvizsgálni. Felhívta a figyelmet, hogy korábban a törvény csak 100 ezer aláírást írt elő, a hitelesítés is 30 napot vett igénybe. Foghíjas tüntetés Nem igazán talált visszhangra a Polgárok Érdekszövetsége, a Kék Szalag Társaság, és több civil szervezet demonstrációra hívó felhívása. Tegnap ugyanis alig néhányan jelentek meg az Országháznál, hogy tiltakozzanak a NATO-csatlakozás és a magyar termőföld idegen kézre való átjátszása ellen. A tüntetést azonban eredeti tervüknek megfelelően éjjel-nappal folytatják, a népszavazást követő nap végéig fotó: feb/diósi imre Az Alkotmánybíróság soron kívül tárgyalja az ombudsman beadványát Eső után érkezik a köpönyeg Az Alkotmánybíróság soron kívül látott hozzá a földről szóló két népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatos ombudsman! beadvány tárgyalásához, de a határozathozatalra így is legalább két-három hetet kell várni. Mint ismeretes, Gönczöl Katalin - Medgyasszay László MDF-es honatya kérésére - azért fordult a taláros testülethez, hogy tisztázódjon: az Országgyűlés dönthet-e a kormány kezdeményezéséről anélkül, hogy megvárná az ellenzék által összegyűjtött aláírások hitelesítését? Általános gyakorlat, hogy az Alkotmánybírósághoz érkező beadványt először a testület elnöke olvassa el, majd kiszignálja azt valamelyik alkotmánybíró nevére. Arra nincs előírás, hogy a kijelölt szakember mennyi időt fordíthat az irat tanulmányozására, de lehetőleg olyan tervezetben kell saját álláspontját rögzítenie, amellyel később, a vita során sem vall szégyent. A bíráknak 8 nap áll rendelkezésükre a hozzájuk eljuttatott tervezet átnézésére, majd az ügy napirendre tűzhető. Információink szerint a novemberi referendum körül kirobbant éles politikai vita, illetve a népszavazás igen komoly tétje miatt Gönczöl Katalin beadványát az Alkotmánybíróság soron kívül tárgyalja - a feldolgozás már meg is kezdődött. Az alkotmány összes vonatkozó rendelkezését is figyelembe véve vetik össze az alaptörvény és a népszavazási törvény érintett passzusait. A törvényhozók szándékának vizsgálatán túl a bírák figyelme kiterjed majd a vitatott paragrafusok logikai, nyelvi elemzésére, sőt arra is, hogy határozatuk egyetlen korábbi döntésüket se keresztezze. Információink szerint a két-három hét múlva esedékes alkotmánybírósági határozat minden bizonnyal a jövőre nézve útmutatást jelentő, de visszamenőleg már nem érvényesíthető elvi állásfoglalás lesz. (Takács) Pótmagánvád. Elkészült a büntetőeljárásról szóló törvény- javaslat, amely vissza kívánja állítani a pótmagánvád intézményét. Eszerint a jövőben a bűncselekmények sértettjei akkor is igényelhetik ügyük kivizsgálását a bíróságtól, ha egyébként az ügyészség nem rendelt el nyomozást vagy azt megszüntette. Különvélemény. Az SZDSZ számára elfogadhatatlan az a megállapodástervezet, amelyet az MSZP és az ellenzéki pártok tárgyalódelegációi alakítottak ki a megszűnt KDNP-frakció bizottsági helyeinek elosztásáról - közölték tegnap a képviselőcsoport ülése után. A szabad- demokraták megszűntnek tekintik a függetlenné vált kereszténydemokrata képviselők bizottsági mandátumait. Romaképviselet. A magyar cigányok ügyének hatékonyabb támogatásához legalább egy frakciónyi cigány parlamenti képviselőre lenne szükség a következő választások után - jelentették ki tegnap cigányszervezeti vezetők egy roma sajtótájékoztatón. Villamos csomópont. Délnyugati irányba bővíti a Magyar Villamos Művek Rt. a magasfeszültségű villamos távvezeték-hálózatot, ami nemcsak az ország energiaellátását teszi biztonságosabbá, hanem lehetőséget nyújt a tranzitszállítások növelésére is. A 10,3 milliárd forintos beruházás során a hévízi alállomást nemzetközi csomóponttá fejlesztik. MTV2 - műholdról. A mai naptól kizárólag műholdon keresztül fogható a Magyar Televízió 2-es csatornájának műsora az ország teljes területén. A Hírközlési Főfelügyelet és az Antenna Hungária Rt. tájékoztatása szerint az eddigi földi frekvencián - földrajzi területtől függően - az új tv2 vagy az RTL Klub kereskedelmi adása látható ezentúl. Park-avató. Még az idén átadják rendeltetésének a Duna- Ipoly Nemzeti Parkot. Az 57 ezer hektáros terület védelem alá vonásáról még 1990-ben döntött az Országgyűlés, részben abból a megfontolásból, hogy ilymódon is gátolja a területhez tartozó nagymarosi vízierőmű rendszer megépítését. Azóta a Budapesti Természet- védelmi Igazgatóság megtette az előkészületeket ahhoz, hogy a 9. nemzeti park megkapja státusát, s a különböző tárcák is egyeztették szempontjaikat. A legújabb nemzeti park az Ipoly- völgyét, a börzsönyi és a pilisi tájvédelmi körzetet, a Szentendrei-sziget egy részét foglalja magába és délnyugati határai Pomázig nyúlnak. Elveszett holmijukért a hajó tulajdonosait perelhetik a hajótöröttek A poggyászok nem pótolhatatlanok Egyre több magyar turista jut el a világ egzotikus tájaira. Ezeket az utazásokat azonban nemcsak a szép élmények teszik felejthetetlenné, hanem időnként szomorú tragédiák is. A legnagyobb kár persze az emberélet. Amint a Romantica esete is bizonyítja, az anyagi károk sem törpülnek el. A süllyedő hajó utasainak poggyászkárát a hírek szerint az Európai Biztosító Rt. legfeljebb 60 ezer forint erejéig téríti meg, hiszen ilyen feltételekkel kötötték a szerződést. A többi káruk rendezése érdekében azt javasolták az utasoknak, hogy közösen, egy nemzetközi jogász segítségével érvényesítsék igényeiket a Romantica tulajdonosaival szemben. A Hungária Biztosító Rt.- n'él, dr. Tóth László, az utasbiztosítási iroda igazgatója elmondta:- Az utasbiztosításaink betegség, baleset és poggyászkárok esetén nyújtanak támaszt a külföldön bajba kerülteknek. Ennek a biztosítási formának a célja elsősorban az emberek testi épségének védelme, ami mellett szinte eltörpül a pogy- gyász értéke. Számszerűen ez annyit jelent, hogy a napi 120 forintért köthető biztosítás fejében akár 50 ezer dolláros kórházi számlát is állunk, balesetnél pedig 1 millió forintos kártérítést is fizetünk, miközben az elveszett poggyászokért valóban maximum 60 ezer forintot térítünk. Az Atlasz Utazási Biztosító Rt. üzletágigazgatója, Menyhei Tamás szerint:-Bármilyen természeti katasztrófa vagy baleset következtében tizenöt napon belül megtérítjük a poggyászkárt, de mi is csak a szerződésben foglalt értékhatárokig. Más-más díjtétellel 50-75-100 ezer forintos kártérítésű poggyászbiztosítás is köthető. Az utasoknak lehetőségük van arra, hogy a megtérített káron felüli követeléseiket közvetlenül a „károkozóval” szemben érvényesítsék. Ezek az elmaradt élményekből és a stresszből eredő, nem anyagi természetű veszteségek is lehetnek. N. Zs. Örülnek, hogy élnek. Itthon tudtak csak felöltözni a hajótöröttek. fotó: feb/diósi imre