Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
1997. október 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A bevételek tervezett mértékét tartani fogja a város Változnak az adósávok A helyi adókról szóló törvényt a héten tárgyalja az ország- gyűlés. A tervezet szerint a legtöbb változás az iparűzési adót érinti, emiatt mintegy 150 millió forinttal csökkenne az ebből származó bevétel Kaposváron. Jövőre megszűnik a jelenlegi adóalap-számítás: most az alvállalkozóknak kifizetett teljesítés és az eladott áruk beszerzési értékével csökkentett bruttó bevétel képezi az iparűzési adó alapját. A tervezet szerint jövőre az anyagköltség 33, majd 66 százalékát is leszámolhatják ebből, 2000- től pedig a teljes költségét, vagyis a tiszta bevételt adóztatják. Ezzel párhuzamosan a legmagasabb adókulcs 1,5, majd 1,7, végül 2 századra emelkedik. Most 1,2 század a legmagasabb adókulcs, Kaposváron a pénzintézetek és a biztosítók fizetik ezt. A kereskedelmi ágazat a bevétel 8 ezrelékét, az ipari és a szolgáltató ágazat pedig a 6 ezrelékét adózza. A jogszabály- változás ez utóbbit érinti, ami Kaposváron különösen hangsúlyos, hiszen az iparűzési adó 70 százalékát a termelő szektor fizeti. A jövő évi, 33 százalékos anyagköltség-elszámolás mintegy 150 millió forint adókiesést jelentene a városnak. — Ezt természetesen nem engedheti meg magának az önkormányzat. Adóemelés vélhetően nem lesz, de a meglévő szintet tartani kell — mondta dr. Klapsz László, a polgármesteri hivatal adóügyi irodavezetője. — A képviselő-testületnek több lehetősége is lesz novemberben az adókulcsok változtatására: vagy egységesen fölemeli 1,5, illetve 1,2 századra, vagy a meglévő három kulcsot emeli arányosan. A többi helyi adó mértéke valószínűleg nem növekszik majd. Katona József Fotocellás ajtókat, fedett standokat tervez az üzemeltető A jövő ezred piaca Az ezredfordulóra már a jövő évezredhez méltó, modern, esztétikus és rendezett piaca és vásárcsarnoka lesz a somogyi megye- székhelynek. Legalábbis ezt ígéri Börczi Miklós, a kaposvári piacot és várárcsamokot működtető Royal Bt ügyvezető igazgatója. A változtatásokat nagyrészt a szükségszerűség diktálta. — Az ÁNTSZ előírásainak megfelelően új vizesblokkot építünk, nyolcmillió forintos beruházással, 110 négyzetméteren külön mosdóval az eladók a személyzet és a vásárlók részére — mondta Börczi Miklós. — Hamarosan szeretnénk elkezdeni a piac teljes lefedését is, ezt a tervek szerint több lépcsőben tudjuk megvalósítani. Először a park felőli rész jobb oldala újul meg: nemcsak lefedjük ezt a részt, hanem kicseréljük az asztalokat, könnyebben megközelíthetővé tesszük a standokat, szélesebbek lesznek a közlekedőutak. Erre a területre rakhatják ki áruikat a kereskedők, s a többi hely marad az őstermelőké. A csarnok festése, burkolása is tovább folytatódik. Járólapokkal szeretnénk lerakni, hogy pormentesítsük a csarnokot, tervezzük az ablakok cseréjét is, s a bejáratoknál fotocellás üvegajtók záiják majd ki az utca porát. És néhány aprósággal is szeretnénk a vásárlók kedvében járni: hamarosan megnyílik egy olcsó, de színvonalas étterem, és már elkezdtük a piacon a diszkont-értékesítést is. Várhatóan a parkolási gondok is megoldódnak, mert a környező utcákban három épületet szanálnak, s itt parkolók épülnek. A munkák első szakaszát — a vizesblokk építését és a terület egy részének lefedését — pontosan egy év múlva fejezik be a tervek szerint, a teljes beruházás az ezredfordulóra készül el, mintegy 53 millió forintért. De hogy a tervekből valóság lesz-e, az az önkormányzat és a képviselő-testület döntésén is múlik. A vállalkozó ugyanis szívesen finanszírozza a beruházást, és felajánlja a szükséges összeget, de cserébe azt kéri, hogy hosszabbítsák meg üzemeltetési jogát. A VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon: 310-863: — A kaposvári Szentjakab hegyen lévő' hegygazdák hegyközössége nevében kérdezném, hogy a közösség területére adott-e ki az önkormányzat pálinkafőző építésére engedélyt? Ha igen, nem lett volna-e ildomos a közösség vezetőjét megkérdezni ez ügyben? Dr. Kéki Zoltán jegyző: — Valóban adtunk ki engedélyt pálinkafőző létesítésére ezen a területen. Az engedélyezés feltételei pálinkafőzőnél sokkal szigorúbbak, mint bármilyen más építési engedély kiadásánál. Törvény szabja meg, hogy milyen engedélyek szükségesek egy ilyen létesítményhez, kiknek a véleményét kell megkérdezni, s ezek mindegyike a kérelmező rendelkezésére állt. De a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak beleegyezése is szükséges egyebek között, ha ez nincs meg, nekik joguk van fellebbezni. A hegyközösség vezetőjének a véleménye vagy beleegyezése azonban nem szükséges ilyen esetekben. Telefon: 316-180: — Mit óhajtanak tenni a napközbeni rablások és betörések ellen? Miért nincs a betörőkről, rablókról fényképes nyilvántartás? Nemrég a mi üzletünkbe fényes nappal betörtek, valószínűleg profi lehetett az illető, s ha fényképen láthattam volna, akkor biztosan felismerem. Dr. Pintér István városi rendőrkapitány: — A rendőrség természetesen rendelkezik a nyomozásokhoz szükséges nyilvántartással, már feltérképeztük, hogy milyen körben, kik között kell elkezdenünk a keresést ilyen ügyekben. Amennyiben szemtanú van, ezt a nyilvántartást megmutatjuk neki. Pontosan kellene tudnom, hogy az ön által említett eset hol és mikor történt. Az elmúlt héten például 13 személyt vettünk őrizetbe lopás illetve rablás alapos gyanúja miatt. De nappal nagyon ritkán fordul elő rablás, sőt betörés is. Legfeljebb lakásbetörés, de az utóbbi időben elkövetett ilyen bűncselekmény tetteseit elfogtuk, illetve egyet még körözünk közülük. Név nélkül: — A Hársfa utcában miért nem lehet fogni a TV 2 adását? A sok-sok külföldi adó helyett ez inkább hasznosabb lenne. Dr. Orosz László: — A TV 2 kereskedelmi adás a Kaposká- bel Kft hálózatán október 13-tól, vagyis jövő hétfőtől lesz látható. De akkor is csak a csillagpontos rendszeren. Ha tehát ehhez a rendszerhez tartozik ekkortól nézheti az adást. Ha más kábelhálózathoz csatlakozott, akkor ahhoz kell fordulni, aki azt üzemelteti. Ha egyedi antennája van, akkor azon már a régi MTV 2 helyén lehet látni a TV 2 adását. Név nélkül: — A Tallián Gyula utcai lakók nevében kérdezem, hogy lehet-e közterületen macskát tartani. Egy lakó ugyanis 15-20 macskát „gyűjtött össze” és falkában tartja őket az utcán. Dr. Géger László, az önkormányzat általános igazgatási és műszaki hatósági irodájának főmunkatársa: — Az állattartási rendelet kimondja, hogy többlakásos épületben lakásonként legfeljebb két macska tartható. Családi házak esetében ez ugyan nincs korlátozva, de ide az vonatkozik, hogy úgy lehet csak bármilyen állatot — macskát is — tartani, hogy a környéken élőket ne zavarja. Közterületen természetesen nem lehet állatot tartani, ha valaki ezt megszegi, s a közterület rendjét és tisztaságát zavarja, köztisztasági szabálysértés miatt lehet feljelenteni az illetőt. Név nélkül: — A kutyatartó gazdák miért nem tartják be a rendeletet? Nagyon sokszor olvashattuk az újságban, hogy milyen szabályokat kötelesek betartani, de hiába. Este érkezem haza, és amikor leszállók a buszról - a Szondi utcában lakom - állandóan öt-hat kutyát látok, össze-vissza futkosnak az utcán gazdátlanul. Nem beszélve arról, hogy verekednek a járdán és a gyalogosoknak ki kell menni előlük az úttestre. A gazdáik egyáltalán nem is törődnek azzal, hogy mit csinál a séta közben a kutyájuk. Dr. Géger László, a polgármesteri hivatal általános igazgatási és műszaki hatósági irodájának főmunkatársa: — Nagyon sok olyan feljelentésünk van, ami az ilyen esetekkel kapcsolatos. Ha veszélyes, támadó természetű kutyáról van szó, csak szájkosárral és pórázzal lehet a közterületre kivinni. De minden kutyára érvényes, hogy szabadon nem kószálhat, csak a gazdája felügyeletével. Ha ilyent tapasztal valaki, értesíteni kell a közterület-felügyeletet vagy a rendőrséget. Közvetlenül nálunk — a polgármesteri hivatal általános igazgatási és műszaki hatósági irodáján — is lehet feljelentést tenni, ha a kutya gazdájának a nevét tudják a panaszos lakók. Buszmegállót és ifjúsági klubot építettek a maguk erejéből Puszta a város szélén Négy kilométert kell gyalogolnunk hazáig fotó: török anett Tenni akaró, szorgalmas emberek laknak Répáspusztán. Bár a városszéli házakat kilométerek választják el a kaposvári Fő utcától, de még Toponártól is, az itt élők mindent megtesznek, hogy közelebb kerüljenek a városi léthez. Tavaly buszmegállót építettek, most a régi iskola épületét csinosítják. Lebontották a padozatot, meszeltek, festettek, s két termet alakítottak ki, ahol rendezvényeket — szüreti mulatságot, bálokat tudnak tartani. A toponári részönkormányzat nem tekinti mostohagyermekének a pusztát. Százötven- ezer forintot adtak a költségekre, az itt élő fiatalok és az idősebbek pedig több mint háromszázezer forint értékű munkát végezték — tudtuk meg Di- centy Ernő képviselőtől, a részönkormányzat vezetőjétől. A Kapostáj Tsz fuvarral, a város bútorokkal segített. — Berendeztünk egy könyvtárszobát, s egy konditermet is a fiataloknak — büszkélkedik Sütő Jánosné. — Nyugdíjas klubot és ifjúsági klubot szerveztünk. Magunk takarítunk, s a fiúk tartjuk rendben a focipályát is. Csak a fűtést meg a villanyt kell fizetni a részönkormányzatnak. Kelemen Istvánné 29 éve hordja a leveleket, újságokat a pusztára. A 220 répáspusztai mindegyikét ismeri: — Reggelente kiürülnek a házak. Csak az idősek meg a legkisebbek maradnak. Szinte mindegyik házba viszek nyugdíjat. Szerencsére sok a gyerek, és a fiatal, tele van élettel a puszta. A múltkor megszámoltuk: 22 iskolásgyerek szállt le a buszról. A répáspusztaiak szívfájdalma, hogy a helyi 8-as busz nem áll meg náluk. Csak a távolsági busszal tudnak bemenni a városba, az Igáiból, Tabról érkező járatok pedig mire ideérnek, már tele vannak utassal. Ilyenkor vagy várnak míg arra megy egy másik busz vagy nekivágnak gyalog. — Sokszor még az iskolások sem fémek fel a buszra — panaszolja Ilonka. — Négy kilométert gyalogolnak hazáig. Az esti szürkületben vagy a téli hidegben igencsak veszélyes a kicsiknek az út mellett ballagni. A répáspusztaiaknak a hóval, sárral is meg kell küzdeniük. Egyedül a városból bevezető út szilárd burkolatú, a többi föl- desút. Az őszi esős napokon elakadnak az autók a sárban, volt úgy, hogy ölben cipelték be a kenyeret a szállítókocsiról a boltba. A pusztaiak szerint a Slezák György vezette diszkont boltban minden élelmiszer megkapható, sőt rendelni is lehet. Tervezi, hogy a régi Áfész boltot is kibéreli, hiába sok a fiatal, sok a vásárló. Répáspuszta élni akar. S. P. G. Most repül a kismadár A fiókok mélyén, s a szekrények tetején porosodó papírdobozban féltve őrzött fotográfiák titkaiba ■pillanthatnak be, akik megnézik a Megyei és Városi Könyvtárban tegnap nyílt kiállítást. A megsárgult képekről múltunkat idézik: fiatalasszony habos-fodros ruhában, kackiás bajuszú páija mellén háborús kitüntetések, amott cserkészegyenruhás kisfiú mosolyog büszkén a lencsébe. Az ifjú lánykák napernyővel, kesztyűben, bokáig érő szoknyában álltak a fényképező masina elé Langsfeld Mór műtermében. Bizonyára nagymamaként is szívesen emlékezik vissza a régi időkre az a szőke kislány, akiről 1933 augusztusában készült fotográfia. A régi képek a korabeli Kaposvár épületeit is megörökítették: az iparosok utcáját, az Apolló Színházat, Lobi Mihály bor és sörmérését... A míves Zsolnay porcelánok és a horgolt csipketerítők a polgári szalonok hangulatát elevenítik fel. Múltidéző fotók és porcelánok a kiállításon fotó: török anett Helyi tantervekről a püspökségen A helyi tantervek és a hitoktatás volt a témája a tegnap Kaposváron, a püspöki székházban rendezett egyházmegyei továbbképzésnek. Farkas István kecskeméti piarista tanár tartott előadást és találkozott a Katolikus Gimnázium tanári karával is. Járdát építenek a toponáriak Újabb járdát építenek a toponáriak. A kultúrház előtti járda megépítése után most az óvoda melletti úton dolgoznak a városrész lakói. Az anyagot a részönkormányzat vásárolta, a lakók maguk végzik a földmunkát és rakják le a betonlapokat. Munkanélküliek támogatása Kilencszáz kaposvári munkanélküli kap jövedelem- pótló támogatást az önkormányzattól. A támogatás összege havonta 9200 forint. Az év végéig — a tervezett 69 millió forint helyett — várhatóan 74 millió forintot fordít erre a város. PROGRAMAJÁNLÓ Finn irodalmi estet tartanak ma 18 órakor a Megyei és Városi könyvtár előadótermében. Köszöntőt mond Ja- akko Kaurinkoski, a Finn Köztársaság nagykövete, a műveket a Toldi iskola diákjai tolmácsolják. A könyvtár és a Toldi iskola és gimnázium rendezte esemény anyagát Biró Mária és Laczkó András válogatta a Somogy folyóiratban megjelent műfordításokból. Porcelán baba és társai címmel régi játékokból nyílik kiállítás ma 15 órakor az SMK-ban. A tárlatot október 12-ig tekinthető meg, naponta 10-től 19 óráig. A kiállítás ideje alatt lego-ját- szóház is várja a gyerekeket. A SOMOGYI HÍRLAP kiadója értesíti Tisztelt Hirdetőit, hogy a Kaposvár, Kontrássy u. 2/a alatti irodája a mai napon 14 óráig tart (61645) nyitva