Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-28 / 251. szám
1997. október 28., kedd SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 9 ________________________________________A VOLÁNNÁL: IFJ. ZSILLÉ PÉTER_______________________________ Á rokban landolt a Mercedes — Autó közelben nőttem fel, s így nem csoda, hogy most is járművekkel foglalkozom — mondta ifj. Zsillé Péter (26) üzletvezető. Cégük, a kaposvári Zsillé Kft Seat értékesítéssel és járművek javításával foglalkozik. Ifj. Zsillé Péter — mint mondta — a helikopter kivételével szinte valamennyi járművet már vezette. Leggyakrabban természetesen autót, s ha netán mégsem ő ült a volán mögé, akkor a vezetőnek segített. Barátjával, Hideg Krisztiánnal ugyanis évekig raliztak. Navigátorként kellő gyakorlatot szerzett, amit később a közúton kamatoztatott. — Bár évente 70-80 ezer kilométert is vezetek, ralizás közben ért néhány érdekes meglepetés — mondta. — Hosszú ideig ugyanis úgy gondoltam, hogy 6-8 évnyi rendszeres közlekedés után az autózás már nem adhat új élményt. A legmegrendítőbb kalandot mindjárt az első versenyen éltem át. A Salgó ralira alaposan felkészültünk, s azt hittük, hogy végig műszaki hiba nélkül autózhatunk. Számításunk nem jött be... A gyorsasági szakaszon az akkumulátor pozitív szála leégett, a kocsi megállt. Mérgelődtünk, s úgy gondoltuk: ennél nagyobb baj már nem ér minket. Alighogy elindultunk, jobb hátsó defektet kaptunk egy balos kanyarban. A gond csupán az volt, hogy mindez 130-140 kilométeres sebességnél történt. Néhány útmenti fát kicsaptunk, s az autó jobb, vagyis a navigátor felőli oldalán megállt... Ez utóbbi mondatot mosolyogva mesélte. Ralis-berkekben köztudott, hogy bukás után a kocsi csak egészen ritkán áll meg a vezető oldalán. Az országúti bukfencet komolyabb sérülés nélkül túlélték, hasonlóképp a Balaton parti esethez. Az E-osztályú Mercedesben biztonságosan utaztak egészen addig, amíg Balatonkeresztúr határában - a szemközti sávban - fel nem bukkant egy teherautó. — A teherautós levágta a kanyart, ráadásul én is a felezővonal közelében hajtottam. Egyetlen lehetőség maradt számomra: gyors kormány mozdulattal irányt változtatok, és a lehető legtávolabb elkerülöm a szerelvényt. Ami sikerült is, csak egy kicsit másképp, mint ahogy eltervezte. A tekintélyes méretű autó ugyanis az árokba fordult, ahol hosszú métereken át tehetetlenül csúszott. A „landolás” még nem ért véget, mivel egy Ifj. Zsillé Péter buckán fennakadt, és hosszirányban kétszer megperdült. A kocsin egyedül a jobb hátsó sárvédő és a tankbeöntő ajtó maradt ép... (Harsányi) Élénkült a járműpiac A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint az év első kilenc hónapjában megélénkült az új gépjárművek forgalma. Ebbe azonban nem számították bele a Magyar Suzuki által eladott autókat, mivel nem tagja az egyesületnek. Nélkülük az év háromnegyedében a márkakereskedőkön keresztül ösz- szesen 43.934 új személyautót értékesítettek, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Bővült a forgalom a 3,5 tonna alatti haszonjárművek kategóriájában is: összesen 10.526 kisteherautó talált gazdára, ami 35 százalékkal több, mint a tavalyi év első kilenc hónapjában volt. A személyautók eladási listáját továbbra is az Opel vezeti. Két nap alatt 899 járművet ellenőriztek megyénk útjain Akcióban a felügyelők Kétnapos közúti akciót tartott a megyei közlekedési-felügyelet. Az ellenőrzésben a somogyiak mellett zalai, baranyai és tolnai szakemberek is részt vettek. Gépkocsik az útmenti árokban Hajdú-Bihar megyében felkészületlenül érte a gépkocsivezetőket a korai őszi havazás. A tegnap reggeli friss havon - a megye legkülönbözőbb pontjain - : számos gépjármű csúcsot árokba. Polgár és Görbeháza között több mint 10 landolt az út mellett. Illegális versenyt rendeztek Új-Zélandon egy férfi megelégelte, hogy háza mellett illegális autóversenyeket rendeznek, és buldózerrel nekiment több gépkocsinak. A gyorsulási verseny résztvevői rettenetesen bedühödtek, s rátámadtak a férfi házára. Az eset Dél-Auckland tartományi körzetben történt, tegnap hajnalban. Öt halálos baleset 24 óra alatt A rendőrségtől tegnap reggel kapott tájékoztatás szerint a megelőző 24 órában összesen 49 közlekedési baleset járt személyi sérüléssel, szék közül öt eset .végződött halállal, 17 helyszínről súlyosan, 27-ről könnyebben sérülteket szál- ilítottak kórházba a mentők. A japán gyártás tovább bővült Kilenc százalékkal több gépjárművet gyártottak Japánban az ottani pénzügyi év első felében, mint a tavalyiban. A hazai autógyártást a bőséges export húzta fel áprilistól szeptember végéig. — Összesen 899 járművet állítottunk le — mondta lapunknak Ambrus Zoltán, a Somogy megyei Közlekedési-Felügyelet osztályvezetője. Hozzátette: az ellenőrzés egyik legfontosabb célja az volt, hogy kiszűrjék a feketefuvarozókat. Ezzel is magyarázható, hogy a megállított járművek többsége teherautó volt. — Az őszi közúti ellenőrzés során 828 teherautót intettünk le. Összesen 14 feketefuvarost találtunk, ellenük megkezdtük Ennek lényege a fokozatos áttérés a szabad díjmegállapításra, a rendeletben rögzített 3 éves átmeneti időszakkal. A biztosítók jövőre 5, majd 10, végezetül pedig 15 százalékkal térhetnek el a pénzügyminiszter által megállapított alapdíjtól, ez azonban nem lehet tetszőleges, mert csak a jogszabályban kihirdetett vagy a Biztosításfelügyelet által jóváhagyott szempont alapján lehet az alapdíjnál alacsonyabb vagy magasabb díjat kérni. A biztosítók így kínálatuk kialakításakor elsősorban az egyénre szabott biztosítási díjakat alkalmazzák. A biztosítottak számára eddig majdhogynem közömbös volt, az intézkedést. Harminckilenc esetben fuvarlevéllel kapcsolatos hiányosságra bukkantunk. — Milyennek ítéli a kétnapos akciót? — Úgy vélem, hogy jól sikerült. Az ellenőrzést összehangoltan végeztük. Lehetőségeinkhez képest minél jobban igyekeztük lefedni a megyét. Az ellenőrzésben rendőrök is segítettek. Ők 35 esetben intézkedtek. — Érezhető-e változás a tavaszi ellenőrzésük óta? hogy melyik biztosítónál kötnek szerződést. A biztosítási díj ugyanis mindenütt azonos volt, legfeljebb a szolgáltatás színvonalában voltak különbségek. A tapasztalat is az, hogy a biztosítottak többnyire csak új gépkocsi vásárlásakor és legfeljebb rendkívüli szolgáltatásbeli elégedetlenség esetén váltottak biztosítót. Most akár 5-10 százalékos díjmegtakarítást is elérhetnek, ha megfelelően tájékozódnak az egyes biztosítók által alkalmazott szempontrendszerekről. Ezzel kapcsolatban rendkívül fontos, hogy a biztosítottak ez év november 30-ig dönthetnek arról, hogy a jelenlegi biztosítójuk — Igen, ezúttal kevesebb hiányosságot tapasztaltunk. Úgy tűnik, hogy javult a közlekedési morál. Ebben jelentős szerepe van a megelőzésnek. A közlekedési-felügyelet valamennyi munkatársa azt szeretné, ha ez a folyamat tovább tart. Erre most jó esély van, hiszen sok vezetőnél érezhető a szemléletváltozás. — Mikor számíthatnak a mostanihoz hasonló akcióra a járművezetők? — Legközelebb tavasszal tartunk ilyen ellenőrzést. Ez viszont természetesen nem jelenti azt, hogy addig nem állítunk le egyetlen járművet. (Harsányi) által felkínált díj, valamint a többi biztosító díja alapján biztosítót váltanak-e. A következő biztosítási évre szóló szerződés felmondási határideje ugyanis egy hónap. A tervek szerint 2001-től a teljes díjliberalizáció bevezetése mellett a biztosítók a kockázatokat korlátozott mértékben vállalják majd. ennek előzetes rögzítése azért szükséges, hogy mind a biztosítók, mind pedig a biztosítottak felkészülhessenek a limiten felüli kockázat igény szerint külön biztosítására. A kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás jelenlegi rendszerének módosítása tehát azt a célt szolgálja, hogy egy differenciáltabb, a biztosítottak egyéni kockázataira épülő biztosítási szolgáltatásstruktúra alakuljon ki. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a legtöbb állampolgárt érinti Alkuban a biztosítókkal A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a legtöbb állampolgárt érinti. A jelenlegi - 1991 óta fennálló - szabályozás történetében a legnagyobb horderejű módosítás most következett be. Hasznos elegancia A három oldalról teljesen nyitható Vanette Cargo elegáns külseje 4,8 m3 rakteret takar. 2,3 literes takarékos szívódízel motorja könnyen megbirkózik az egy tonnányi hasznos teherrel is. 1990 000 Ft. .... 5 személyes tgk. változat m 000 FL, MINDEN RENDBEN NISSAN Kaposvár Kft. Kaposvár, Füredi u. 180. Tel,: (82)311-500 DAEWOO AKCIÓ KAPOSVÁR, FÜREDI ÚT 180. 8 82/314-115 1 784 OOO Ft-tói S típusokra metálfény, rádiósmagnó és üléshuzat ajándékba Akció a készlet erejéig TICO már 1 099 OOO Ft-tól NEXIA már 1 662 OOO Ft-tól NUBIRA már 2 515 000 Ft-tól . ESPERO már 2 302 OOO Ft tói A fejtámla sem biztonságos Az autóülések fejtámlája a legtöbb típusban nem megfelelő formájú és rosszul is van felszerelve, állítják amerikai közlekedésbiztonsági szakemberek. Szerintük az átlagos fejtámlák nem elég magasak, és túl távol helyezkednek el a vezető tarkójától, ami azt eredményezi, hogy a legkisebb koccanástól is „kibicsaklik” az illető nyaka, rosszabb esetben komoly csigolyasérülést okozvaSajnos, sokan fontosabbnak tartják a frizurájukat vagy a kalapjukat, mint a tulajdon testi épségüket, és azért nem állítják be helyesen a fejtámlát. Mások arra panaszkodnak, hogy a „rögzített” fejtartás megakadályozza őket abban, hogy oldalra vagy hátra pillanthassanak, tehát a vezetés biztonságát veszélyezteti. Pedig csak Amerikában évente 2-3 millió sérülés írható az alkalmatlan fejtámlák rovására. A szakemberek letesztelték mind a kétszáz új gépjárműtípust, amely idén az Egyesült Államok autókereskedőinek bemutatótermeibe kerül, és szomorúan konstatálták, hogy csupán 5 felelt meg kívánalmaiknak: a Honda Civic és a Toyota Supra (ezekben a támla az ülés meghosszabbítása), illetve a Volvo 850 és 960 modell, valamint a Mercedes E- kategóriájának szériatartozékként „önállítós fejtámlával” ellátott darabjai. Bizonyára senki sem lepődik meg azon, hogy az amerikai autógyártók máris bejelentették tiltakozásukat az általuk félrevezetőnek minősített vizsgálat miatt... JÁRMŰBÖRZE KAROSSZÉRIA JAVÍTÁS, FÉNYEZÉS, BIZTOSÍTÁS ÜGYINTÉZÉSE minden típusú gépkocsira mazoa tóth Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 Ingyenes telefon info: 06-80/221-221 ___________________ (39391) 0 ÉVESTŐL sérült, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30-490-210. (62238) 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán, totálkárosan megvenném. Telefon: 06- 30/440-110. (58326) 2107 Ladát keresünk megvételre kp-ért. Reba Kft., tel.: 82/487- 340, 06-30-464-189. (63195) 750-es Zastava teljesen felűjított motorral, váltóval, jó futóművel, rendszám nélkül eladó. Irányár: 30 ezer Ft. Tel.: 82/374-042. (63312)______________ P EUGEOT AJÁNLAT VW Passat 1.6 '80 198 000 Ft Ford Fiesta 1.60 '84 350 000 Ft Peugeot 405 1.9 SRI ^ 750 000 Ft FiatTipo 1.816V90 950 000 Ft Renault 21 Nevada 1.8 '90 920 000 Ft Ford Fiesta 1.1 '95 1 125 000 Ft Ford Mondeo 1.6CLX 16 V 5a. '95 2 350 000 Ft Peugeot J52.5D tgk. 93 1 120 000 Ft+áta Mercedes 209D Furgon 17 1 030 000 Ft Kaposvár, Toponári út 2/b = Tel./fax: 82/424-850, 424-851 * 84-92-es Skodát vennék esetleg vizsga nélkül: 06-30-341-324. (60858) DACIÁT vásárolnék saját célra. Házhoz megyek. Tel.: 06-30-404-709. (62888) FIAT 126-os eladó. Tel.: 85/354-800. (63386) POLSKI 126, 12 éves eladó. Tel.: 85/ 360-477. (63256) Használt autók Fiat Punto '961,4 1 650 000 Ft Renault Safrane RN '93 2.0 2 800 000 Ft Opel Kadett LS171.6D 615 000 Ft Renault 9 GTD'861.6D 415 000 Ft Renault Megane RTTD '961.9TD 3 000 000 Ft Fiat Ducato 16 2.5D 619 000 Ft VW Jetta '841.6D 490 000 Ft Renault 19D191.9D 890 000 Ft Peugeot 306 '961.4 2 050 000 Ft Renault Törekes ^ I RENAULT Kaposvár, Iszák u. Tel.: 82/319-400 FIAT Uno SX 1.5 szgk., 87-es, metál zöld, katalizátor, 5 ajtó, 5 sebességes. műszaki érvényes 99-ig. Irányár: 575 E Ft. Tel.: 85/354-489. (63387) LADA Nivák megkímélt, szép állapotban eladók. Tel.: 06-30/579-537. (63174) RENAULT 19 1.4 szgk., 4 ajtós, fehér, 94-es, friss műszakival, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 1490 E Ft. Tel.: 85/354-489. (63388) Részletre vásárolható autóink: Opel Astra 1.4 i 1994. évj. 1570 E Ft, Opel Omega 2.4 i 1993. évj. 1550 E Ft, Opel Corsa ECO 1.2 i 1995. évj. 1270 E Ft, Alfa Romeo 164 2.5 dízel 1990. évj. 1265 E Ft, Nissan Bluebird 2.0 SLX 1990. évj. 890 E Ft, Lancia Y10 1987 évj. 475 E Ft, Pontiac GSE 2.0 1990 évj. 895 E Ft, stb... Továbbá bármely típusú és korú Suzuki, személygépkocsi megvásárolható. Kedvező részletfizetéssel!!! Autopont Szántód Kft. Autókereskedés. Telefon: 84/349- 374. (63370) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék magas áron. Tel.: 06-20-448-228. (61817) TRAKTOR, T 25 típusú, 75 üzemórával eladó. Irányár 950 E Ft. Tel.: 82/457- 399. (63253) WARTBURG Trans, 88-as, kitűnő állapotban eladó. Telefon: 85/330-140 (63306)