Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1997. október 27., hétfő MARCALI TÜKÖR Programbőség a kulturális központban Nagy az érdeklődés a Kulturális Központ szakkörei iránt. A központ mint egy 14 fajta kikapcsolódási és tanulási lehetősé­get kínál minimális önköltség mellett. Az intézményben a kö­vetkező hónap is mozgalmasan telik majd. A téli hónapokra való tekintettel az átlagosnál is több programot kínálnak. No­vember 5-én a pécsi színház vendégszereplésének tapsolhat a közönség, lesz kórustalálkozó, családi játszóház, a szórakozni vágyókat pedig Katalin napi bál várja. Vízvezeték épül Gyótán Több mint hétmillió forintot nyert a marcali önkormányzat a Megyei Területfejlesztés Alaptól. Az összeg nagyobb részét a gyótai városrész víz- és szennyvízhálózatának kiépítésére for­dítják majd. A munkálatokat még a héten megkezdik a faluban. Nyugdíjasok műsora Horvátkúton Zsúfolásig megtelt a horvátkűti kultúrház szombaton este. A fa­lubelieket a Marcali Nyugdíjas egyesület szórakoztatta közel másfél órás műsor keretében. A vidám zenés produkció osztatlan sikert aratott. A nyugdíjasok idén másodszor léptek fel Horvátk- űton. A jövő hónapban a Baglas táncegyüttest várják a faluba. 100 ezer forint a nyomravezetőnek A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi az október 13-án el­követett gyújtogatás ismeretlen tettesét vagy tetteseit. A rendőrök az elmúlt két hét során több embert kihallgattak. A nyomozás je­lenlegi szakaszában az eddig gyűjtött adatokat dolgozzák fel. Dr. Gergő Károly rendőrkapitány szerint teljességgel kizárható, hogy a rendőrség szervezett bűncselekménnyel állna szemben, mint ahogy az is, hogy politikai indíttatása lenne a történteknek. A nyomravezetőnek százezer forintot ajánlottak fel. Megújul a rendőrségi ügyfélváró E hónap elején kezdődött a rendőrségi ügyfélváró felújítása. A munkák során az épület eredeti állapota kerül visszaállításra. A háború előtt és közvetlenül az után adóhatóság működött a rendőrség mai épületében. Az 1950-es évek elején befalazott boltíveket most kibontják, hogy a jövőben barátságosabb kör­nyezetben fogadhassa ügyfeleit a marcali kapitányság. A mun­kálatok várhatóan egy hónapot vesznek még igénybe. A felújí­tás 2,4 millió forintba kerül. Eldőlt a fonyódi rendelőintézet sorsa Megszületett a megállapodás a fonyódi és marcali önkormányzat között, a fonyódi rendelőintézet tulajdonjogának rendezéséről. Ennek értelmében a felek megállapodtak abban, hogy Fonyód vá­ros önkormányzata térítés nélkül tulajdonába kapta az épületet. Az új tulajdonos vállalta, hogy az ingatlant teljes egészében egészségügyi ellátás céljára hasznosíja és tulajdonjogát megőrzi. Amennyiben az átvevő önkormányzat az ingatlant vagy annak egy részét mégis értékesíti, vagy másnak nem egészségügyi célra bérbe vagy használatba adja az ebből származó bevétel az eredeti tulajdonost a Marcali Városi Önkormányzatot illeti meg. A gazdasági fejlődésből minden marcali polgár profitál Hétmérföldes beruházások Elnyerték az Ipari Park címet, aláírták a 200 szobás, 400 ágyas négycsillagos gyógyszálló építéséről szóló szerződést, megkezdték egy kétszintes, közel ezer négyzetméteres üzletközpont, ezzel együtt egy új városközpont beruházását. Marcali gazdasági élete ezen az őszön igencsak hétmérföldesre váltotta a lépést.- A gazdasági folyamatok gyor­sultak fel, nekünk kellett ehhez igazodnunk - mondta dr. Sütő László polgármester. - Az pedig, hogy ennyi minden egyszerre jött össze, a kellemes gondok közé tartozik. — Melyik nagy eseményt tartja a legfontosabbnak? — Azt hiszem az ipari park cím elnyerése az, ami hosszú tá­von megalapozhatja a város gaz­daságának fejlődését. Három év­vel ezelőtt vetődött fel ennek a gondolata, amikor láttam Győr és Székesfehérvár példáján, mit jelent az, ha egy terület ipari parkként tudja fogadni a befekte­tőket. Az események idén gyor­sultak fel igazán, amikor a me­gyei területfejlesztési tanács is támogatta az elképzeléseinket, és az ott nyert 11 millió forintból megkezdhettük az infrastruktúra kialakítását. Közben az IKIM-től is nyertünk 25 millió forintot, amiből a további fejlesztéseket megkezdhettük, így megfelelhet­tünk mindenben a pályázati kií­rásnak. — Mit várnak a döntéstől? — Eddig mi futottunk befek­tetők után, remélem ez most megfordul, és a jelentkezőket kell fogadnunk. Két területet már sikerült értékesíteni, és egy újabb jelentkezővel most folynak a tár­gyalások. Az lenne nagy nyere­ség, ha sikerülne egy igazán nagy, multinacionális céget Marcaliba csábítani, mert akkor annak szatellit-vállalkozásai is szívesen jönnének, ha másért nem, a szállítási költségeket mi­nimálisra tudnák így csökken­teni. Ennek érdekében folytatjuk a már elkezdett infrastrukturális beruházásokat, hogy aki jövőre jelentkezik, annak már egy telje­sen működőképes, úttal, vízzel, gáz-gerincvezetékkel, árammal ellátott területet tudjunk kínálni.- Mindeközben elkezdődött egy új üzletközpont és egy új vá­rosközpont kialakítása. Ez a project most hol tart?- Már a tervek készülnek, hi­szen a jövő évi marcali vásárra szeretnénk átadni. Egy kétszin­tes, több, mint 700 négyzetméter alapterületű üzletközpont lesz, amit egy kétezer négyzetméteres díszburkolatú tér vesz majd kö­rül. Az épületben irodák, szolgál­tató cégek, bank, vendéglátó- egységek kapnak majd helyet. Olyan vállalkozásokat várunk ide, amelyek ezt az agóra-jelle- get erősítik, hogy valóban ez le­gyen a város kereskedelmi köz­pontja. A jelentkezők által befi­zetett vételár-előlegből kezdődik meg a munka, és minden építési szakasz végén az újabb részle­tekből folytatódnak a munkála­tok. A kezdéshez szükséges je­lentkezők már megvannak.- Ezen a héten már a konkré­tumokról tárgyalnak a Danu­bius Rt vezetőivel a gyógyszálló­beruházással kapcsolatban.- Kijelöltük a szálló helyét, és felgyorsítottuk a tervezőmunkát is. A megvalósítás két lépcsőben történik. Elsőként a Danubius Rt és az önkormányzat létrehoz egy 10 millió forint alaptőkéjű céget, amely a szervező munkát végzi. Erről tárgyalunk most szerdán. Ha pedig végleges lesz a befekte­tői kör, ez a cég beolvad a „nagy” részvénytársaságba, ame­lyik lebonyolítja az 1,6 milliárd forint értékű beruházást.- Mikor fogadhat vendéget a gyógyszálló?- Az építés is két ütemben zaj­lik majd. Először elkészül egy 100 szobás, kétszáz ágyas rész, aminek a kiszolgáló egységei - uszoda, gyógyászat, éttermek - már dupla kapacitással rendel­keznek. Ha a szállót elfogadja a piac, és a telítettség ezt indo­kolja, megkezdődik a második ütem, egy újabb 100 ágyas rész építése. Mindezt úgy terveztet­jük meg, hogy a már működő részt ne zavaija az építkezés. Az első ütem alapozása jövő tavasz- szal kezdődik, és a tervek szerint 2000 szilveszterén már itt ünne­pelhetnek a vendégek.- Ezek a beruházások alapja­iban határozhatják meg Mar­cali gazdasági és társadalmi éle­tét. Milyen a fogadtatás?- Nem csak Marcali, de az egész térség életére kedvezően hatnak majd ezek a folyamatok. A város is profitál belőle, hiszen több lesz a munkahely, de az inf­rastrukturális beruházások elő­nyeit a polgárok is élvezhetik. Büszke vagyok arra, hogy éppen tegnap óta Marcaliban — a külső városrészek nélkül — 100 száza­lékos az infrastrukturális ellátott­ság, az egyetlen még nem szilárd burkolatú utcában is két hét múlva elkészül az aszfaltburko­lat. Varga Ottó Közös nagyszínpadra készül a Calypso kórus és a Baglas táncegyüttes Koreográfia a szabadságharcról A Calypso kórus 1993-ban húsz taggal kamarakórusként alakult. A dalos kedvű műkedvelő csapat azóta dupla aranyminősítéssel rendelkezik. Tagjai a környék rangosabb eseményeitől több eu­rópai városig megcsillogtatták már énektudásukat. A ma már 40 tagú énekkar repertoárja rendkí­vül széles. A hagyományos kó­rusművekkel éppúgy közönség sikereket aratnak mint a könnye­debb műfajból valókkal. Legna­gyobb visszhangja mégis a vi­lághírű Hair musical kórus-fel­dolgozásának volt.- Fiatal kórus vagyunk, 15 éves a legfiatalabb tagunk és a legidősebb is csak negyven éves - mondta Stamler Edit kórusve­zető. - Elsősorban a társaságnak volt igénye erre a muzsikára, a sikerek pedig arra sarkalltak bennünket, hogy folytassuk amibe belekezdtünk. Azóta ze­nekarunk is összeállt és ma már valóban vétek lenne abbahagyni. A sikerek mellett a karnagy arról is büszkén számolt be, hogy a kórusból igazi baráti közösség kovácsolódott a próbák, a szá­mos fellépés és a rendszeres ösz- szejövetelek során. A társaság most a közeljövő legnagyobb ki­hívásaként a a Baglas együttessel közös produkció közös próbáit kezdi meg a napokban. A ’48-as szabadságharc száz éves évfor­dulójára Mosóczi István koreog­ráfussal egy igazi nagyszínpadi produkciót készítenek elő. A várható siker már most látszik és talán nem is annyira titokban azt is remélik, az éneklés és a tánc lekötelezett marcali hívei a kö­zös munka során egymásra talál­nak majd. F. E. Idősek otthona lesz az óvodából A Templom utca négyes szám alatti épület sorsa úgy tűnik véglegessé vált. Júliusban ugyanis hétmillió forintért megvásárolta a Megbékélés Szociális Otthon Alapítvány. Az épületben több évtizeden át óvoda működött, majd az apró­ságok után „nagylányok” vet­ték birtokba: gazdaasszony képzőként funkcionált. Az alapítvány célja most az, hogy idős emberek számára olyan bentlakásos szociális ott­hont alakítson ki, ahol kényel­mes körülmények közt élhessék napjaikat. Az átépítési munká­latok már szeptemberben meg­kezdődtek és jó ütemben ha­ladnak. A tervek szerint a jövő év elején már be is költözhet­nek az új otthon első lakói. A tartós ellátás megváltási díja egyébként 400 ezer fo­rintba kerül személyenként. Az alapítvány elsősorban azokat az embereket szeretné az elhelye­zéssel segíteni, akik idős ko­rukra tejesen magukra marad­tak. Az egykori óvoda épületé­ben 14 idős embert szeretnének ellátni. Helyet keresnek maguknak és egy klímateremnek Működik az asztmaklub A lelki tudati tényezők beteg­ségben játszott szerepéről hallgathattak előadást szomba­ton a marcali Asztma Klub tagjai. Az X-házban tartották rendszeres havi összejövetelü­kön ezúttal dr. Stauder Adri­enn, a SOTE magatartástudo­mányi intézetének munkatársa volt a vendég. A Zöld Pont Allergia és Asztma Klub az Asztmások Somogy Megyei Egyesületének helyi tagozataként működik Marcaliban. Az elméleti okta­tást a speciális gyógytornát és a szabadidős foglalkozásokat egyaránt elvállaló egyesület 1995-ben alakult. A betegség­ben szenvedők azért hívták életre, hogy érdekképviseletük társadalmi szinten is biztosított legyen. Marcaliban és környékén fo­kozottan nő az asztmások és al­lergiások száma egyaránt. Ez­zel együtt a klub taglétszáma megkétszereződött - mondta Kardos József az egyesület el­nöke. - Egyre többen keresnek bennünket, a marcali vásárban is kint voltunk ahol 350-400 embernek adtunk tanácsokat a betegséggel kapcsolatban. A klub munkáját dr. József Imre és dr. Budai Gabriella is segíti. A doktornő nem csak szakmai tanácsokkal lát el bennünket a szponzorok kutatásában is nagy segítséget nyújt. A marcali tüdőgondozó ellá­tási területéhez hatvanhétezres lélekszámú régió tartozik. Az intézetben is tapasztalták az asztmás betegségben szenve­dők számának emelkedését. A betegeket ellátóknak sem lehet közömbös tehát, hogy a klub milyen hatékonysággal műkö­dik. A lelkesedésnek pedig csak az anyagi korlátok szab­nak gátat. Legfontosabb egy saját klubhelyiség lenne ahol a tervek szerint, a betegek szá­mára hatékony Somadrin bar­lang is helyet kapna. Addig azonban az ASME közel negyven tagú marcali tagozata továbbra is lehetőségeihez mérten előadásokkal és gya­korlati segítséggel egyaránt támogatja a rászorulókat. Fábos Erika Suzuki Marcaliban Négy hónap alatt készült el a város negyedik autószalonja. A Su­zuki Klenovics kereskedés, amit az elmúlt héten adtak át ünnepélyes keretek között, a MÓL töltőállomás mellett várja a vásárlókat és a márka iránt érdeklődőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom