Somogyi Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
1997. október 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Gobelin kiállítás Gobelinliget, gobelinkert címmel nyílt meg a hétvégén a budapesti Ernst Múzeumban a műfaj egyik legnevesebb alkotója, Péreli Zsuzsa textilművész kiállítása. A november végéig megtekinthető bemutató szőnyegeit, faliképéit a természetet idéző környezetben helyezték el a rendezők fotó: feb/stefler balázs A költő köszöntése Nyolcvanhét éves Faludy György, a költő, a híres Villon-fordító. Születésnapján, e tisztes évfordulón barátai, hívei virággal, szíves szóval köszöntötték a magyar poéták doyenjét szombat este Budapesten, a Fáklya Klubban fotó: feb/stefler balázs Pecsét a kereszténydemokraták és a kisgazdák szövetségén A hétvégén megszületett a KDNP és az FKGP választási szövetsége. A kereszténydemokraták országos választmánya 130 szavazattal - 9 nem és 17 tartózkodás mellett - igent mondott a kisgazdák ajánlatára: a ’98-as választásokon a két ellenzéki párt a teljes egyenlőség alapján 20-20 közös jelöltet állít. A kereszténydemokraták vezérkarának tanácskozása ezúttal sem nélkülözött politikai krimibe illő mozzanatokat. Már a nyitány is szokatlan közjátékot hozott: Ursprung János al- elnök ugyanis megbízott egy őrző-védő szervezetet az épület biztosításával, Giczy György elnök viszont ugyanerre egy másik hasonló profilú kft.-nek adott megbízást. Ez utóbbi azonban nem rendelkezett írásos megbízási szerződéssel, ezért az előbbi testőrgárda kihívta a rendőrséget. Az elnök gyorsan pótolta a hiányzó bizonylatot, így azután az alelnök hívására érkezett 35 őrző-védő vonult el a helyszínről. További indulatos jelenetek forrása volt, hogy a tanácskozásra nem engedtek be mintegy 50-60 olyan politikust, akit kizártak a KDNP-ből, illetve akinek párttagságát felfüggesztették. Az ülést követően Giczy György elmondta: a választmány nagy többséggel elutasította a Fidesszel kötendő választási együttműködést és a Kereszténydemokrata Unió létrehozását. Határoztak arról is, hogy a párt csak a második választási fordulóban hajlandó együttműködni az MDF-fel. Semjén Zsolt alelnök külön megtartott tájékoztatóján arról számolt be: mivel a tanácskozáson olyanok szavaztak, akik nem rendelkeznek ehhez mandátummal, mások viszont, akiknek jogosítványuk volt, nem voksolhattak, lemond alelnöki tisztségéről, s felfüggeszti párttagságát. Keresztes Sándor lemondott a tiszteletbeli elnökségről, mert nem tudja elfogadni a jelenlegi pártvezetés irányvonalát. SZERVIZEK A BIZTONSÁGÉRT Ingyenesen átvizsgáljuk Toyotáját, ha Ön november hónapban felkeresi 34 márkaszervizünk bármelyikét. Amennyiben az átvizsgálás alapján javítás, karbantartás lenne indokolt, és ezt Ön még november hónapban márkaszervizünktől megrendeli, a biztonságos autózással összefüggő alkatrészek (kormánymű, felfüggesztés, fékrendszer, világítás, ablaktörlők) árából 25% kedvezményt nyújtunk Önnek. Az akció részleteiről márkakereskedőink adnak felvilágosítást!-<, <■i' '/ MÁRKAKERESKEDŐ: KOTO AUTÓHÁZ Kft. 7400 KAPOSVÁR, Zöldfa u. 58. Tel: 06-82-411-456 TOYOTA »CARE BIZTONSÁG A NAP 24 í információ: 06-1-277-38-44/154 3 EV VAGY 100.000 KM GARANCIA ®TOYOTA Bízhat a jelben Két hét, ezer könyv Az utóbbi két hét alatt több mint ezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki a munkaügyi kirendeltségeken. A Munkaügyi Minisztériumban elmondták, hogy a rendelkezés megjelenése óta október 15-ig összesen mintegy 6900 könyv talált gazdára. Az alkalmi foglalkoztatásnak ez az egyszerűsített rendszere szeptember 1. óta létezik. Lényege az, hogy a munkáltató az alkalmi könyvbe ragasztott jegy felhasználásával fizeti meg a közterheket. E munkáltatói befizetéssel a munkavállaló jogosultságot szerez az egészségügyi ellátásra és a nyugdíjra. A könyvecske rendszeresítését meglehetősen élénk vita előzte meg, és ugyancsak megoszlottak a vélemények az alkalmazás feltételeiben is. Végül is: a munkavállaló egy évben összesen 120 napot dolgozhat a könyvvel, egy munkaadóval pedig folyamatosan legfeljebb öt napig létesíthet jogviszonyt. A megyei munkaügyi központoknak a munkaügyi tárcához eljuttatott tapasztalatai szerint mind a munkavállalók, mint a munkáltatók élnek a lehetőséggel, jókora eltérések tapasztalhatók azonban az ország különböző területei között. A legtöbb alkalmi munkavállalói könyvet például az északi megyékben és a Duna-Tisza közén váltották ki, a legkeveseb- beLa Dunántúl nyugati részén. A tárca a rendszertől változatlanul elsősorban a feketemunka és a munkanélküliség csökkenését várja, és az eddigi adatok igazolni látszanak, hogy ez a foglalkoztatási forma évente legalább 30-50 ezer embert érinthet. A kérdésekről külön közlemény jelenik meg Úton a kopogtatócédulák Ma országszerte megkezdődik a kopogtatócédulák kézbesítése a november 16-ai népszavazáson választójoggal rendelkezőknek. Az értesítés várhatóan szerdáig minden érintetthez megérkezik. A választói nyilvántartást a települési önkormányzatoknak október 29. és november 5. között kell közszemlére tenni. Tóth Zoltán, az Országos Választási Munkacsoport vezetője elmondta: a népszavazásról szóló országgyűlési döntés érvényes, így a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal aszerint készíti elő a referendumot. Mint ismeretes, a népszavazás eredetileg a NATO-csatlakozásról és a földkérdésről szólt volna. Mivel az utóbbi tartalma és szerepeltetése az Alkotmánybíróság október 13-ai határozata után változatlanul vitatott, a kopogtatócédulákon nem tüntethetik fel a népszavazásra feltett kérdéseket. Erről a parlament november elejére várható döntésének ismeretében, ' hirdetményben értesítik majd a lakosságot. A Belügyminisztériumban elmondták: a népszavazás előtt 10 nappal jelennek meg először részvételre szólító felhívásaik a tömegkommunikációban és plakátokon. Derűlátó értelmiségiek A bolti választék önmagáért beszél A 39 évesnél fiatalabb felnőttek 40 százaléka számít növekvő életszínvonalra a következő öt évben, az idősebbek közül azonban már csak minden ötödik remél kedvező változást. Az átlagot jóval meghaladó arányban remélik anyagi helyzetük javulását a tanulók, a szellemi munkások és az értelmiségiek - ez derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből, amelyben ezer személyt kérdeztek meg. A válaszadók közül Pest megyében 43, Közép-Dunán- túlon 39, Eszak-Magyaror- szágon pedig 16 százalék számít jobb életszínvonalra a közeljövőben. Az ország gazdasági helyzetének javulását a megkérdezettek 35 százaléka tartja valószínűnek, 31 százalék stagnálásra, és csaknem ugyanennyi a helyzet rosz- szabbodására számít. A válaszadók 87 százaléka a bolti áruválaszték bővülését tartja az eddigi javulás legnyilvánvalóbb eredményének, az áruk jobb minőségét 51 százalék említette. A bolti kiszolgálás színvonalának javulását 37 százalék emelte ki, 27 százalék a kereskedelem fejlődését ítéli jelentősnek, és csaknem ugyanennyien elégedettek a szórakozási lehetőségek bővülésével. A megkérdezettek 4 százaléka érzi úgy, hogy a korábbinál kedvezőbbek az árak. HÍREK RÖVIDEN Új budapesti díszpolgárok Ezen a héten várhatóan három díszpolgári cím adományozásáról dönt a fővárosi közgyűlés. A testület elé kerülő javaslat szerint Tolnay Klári, a magyar színjátszás nagyasszonya, Hegedűs Géza, a magyar irodalmi élet egyik legismertebb és legnépszerűbb személyisége és Albert Pfleger, a fasizmus elleni küzdelemben nagy érdemeket szerzett nyugdíjas tanár a megtisztelő cím várományosa. Elhunyt Berki László Súlyos veszteség érte a magyar zenei életet: 56 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki László, az Állami Népi Együttes vezető prímása, a 100 tagú Cigányzenekar művészeti vezetője. Pályáját a világhírű Rajkó-zenekarban kezdte. A Népi Együttesnek csaknem három évtizede állt az élén. Az egész világot bejárta, virtuóz előadásmódjával egyedülálló sikereket ért el. Japánban a világ legjobb muzsikusa címmel tüntették ki. Orbán Viktor a kisgazdákról A Fidesz örül, hogy az elmúlt hónapokban megvalósulni látszik az általuk javasolt békés egymás mellett élés a kisgazdákkal - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök. Hozzátette: ettől függetlenül a Kisgazdapárttal nem terveznek választási együttműködést. Tüntetés árpádsávos zászlókkal A Magyar Népjóléti Szövetség demonstrációt tartott Budapesten. Az árpádsávos zászlók alatt mintegy 150-en tüntettek hazánk NATO- és EU-csatlakozása ellen, skandáltak antiszemita és a politikai hatalmat becsmérlő jelszavakat. Sportrepülő-szerencsétlenség Eddig ismeretlen okból lezuhant egy motoros sportrepülőgép Esztergom-Kertvárosban, a fedélzeten tartózkodó két személy életét vesztette. A gép a földet érést követően kigyulladt, s a tűz átterjedt egy faépületre is.